• NÉPÜNNEPÉLY GUTON

    Írta: Tudósítónk | Forrás: BH | 2010. augusztus 11.

    NÉPÜNNEPÉLY GUTON

    Négy esztendeje új hagyományt teremtettek Guton — Péter-Pál napja környékén egy olyan, részben az aratáskezdéshez kötődő rendezvényt akartak megszervezni, amelyen a közösség gyermekei, fiataljai bemutathatják tehetségüket, s emellett a falusiak és az ide látogatók számára a hagyományőrzés mellett közös pihenési és szórakozási alkalmat nyújt.

  • „Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!”

    Írta: Szemere Judit | Forrás: BH | 2010. augusztus 11.

    „Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!”

    Ez alatt a jelszó alatt folytatja tevékenységét a Magyarok Szövetsége (MSZ). A társadalmi szervezet 2008-ban alakult civil szervezetek és a célokkal egyetértő személyek szövetségeként, nem áll mögötte sem párt, se gazdasági érdekcsoport, se vallási közösség. A szövetség legfőbb célja, hogy az országért tenni akaró magyarságot megszervezze, és a társadalmi munkára rávegye, s általuk egy egészséges és tisztességes, élhető országot teremtsen.

  • Beregszász: 15 éves a Rákóczi Szövetség

    Írta: H. Cs | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. augusztus 03.

    Beregszász: 15 éves a Rákóczi Szövetség

    A Rákóczi Szövetség Beregszászi Városi Szervezete 1995-ben alakult 28 taggal, akik Valla Györgyöt választották a szervezet elnökévé. A szövetség – amelynek tagsága ma már 160 fő – célja a Rákóczi-hagyományok, a kuruc kor tárgyi és szellemi örökségének őrzése, ezen keresztül a Kárpátalján élő magyarság nemzettudatának, valamint a szülőföld iránti ragaszkodásának erősítése.

  • II. Beregdédai Rózsafesztivál

    Írta: Molnár Bertalan | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. augusztus 02.

    II. Beregdédai Rózsafesztivál

    Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a II. Beregdédai Rózsafesztivál. A teljes program a rózsa jegyében zajlott: a színpad gazdagon volt rózsával díszítve, és az ajándékok is mind a rózsához kapcsolódtak, ezzel is hangsúlyozva, hogy Dédában egyebek mellett a rózsatermesztésnek is tradíciói vannak. A meglehetősen barátságtalan időjárás miatt a szervezők az eredeti tervektől eltérően a helyi iskola sporttermében tartották meg a rendezvény ünnepélyes megnyitóját.

  • Anna-napi sokadalom Jánosiban

    Írta: Szemere Judit | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. augusztus 02.

    Anna-napi sokadalom Jánosiban

    Az elmúlt vasárnap rendezték Jánosiban a 16. falunapot. Az időjárás nem kedvezett sem a szervezőknek, sem a szórakozni vágyóknak. Ennek ellenére már 9 órától gyülekeztek a helybeliek a Barna György stadionban. Az üstökben, bográcsokban rotyogott a babgulyás, készültek a vendégváró falatok. A vendégek nem is várattak sokat magukra, kisvártatva megérkezett a dombrádiak küldöttsége.

  • KKKTF – 2010

    Írta: Molnár Bertalan | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. augusztus 01.

    KKKTF – 2010

    Tiszapéterfalván immár ötödik alkalommal került megrendezésre Kárpátalja egyik legnagyobb ifjúsági fesztiválja — a KKKTF. A műsor összeállításánál a szervezők igyekeztek minden látogató ízlésének eleget tenni. A Tisza stadion közepén felállított, korszerű látvány- és hangtechnikával ellátott színpadon hagyományőrző néptánc- és népzenei együttesek , modern táncot előadó formációk, valamint könnyűzenei előadók léptek fel, akik különböző hangzásvilágot képviseltek a rocktól a popzenén át a modern elektronikus zenéig.

  • Dicső kor megidézése

    Írta: H.Cs | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. július 13.

    Dicső kor megidézése

    A Rákóczi Szövetség Beregszászi Városi Szervezete évek óta szívügyének tartja, hogy megemlékezzen a dolhai csatáról. Idén sem volt ez másként. A rendezvény Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc téren vette kezdetét, ahol Pirigyi Béla, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség (BMKSZ) elnöke köszöntötte az egybegyűltek, az eseményre Zubánics László történész, az Ukrajna Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékezett.

  • Gyermeknap Macsolán

    Írta: Eszenyi Gábor | Forrás: Forrás: Kárpátinfo hetilap | 2010. július 09.

    Gyermeknap Macsolán

    Kellemes, nem túl meleg nyári idő, a műkedvelők által bemutatott színvonalas programok, érdekes játékok – a macsolai gyermek- és ifjúsági nap szervezői messzemenően gondoskodtak arról, hogy a rendezvény valamennyi résztvevője jól érezze magát. A találkozón mind Macsola, mind a közigazgatásilag hozzátartozó Hunyadi ifjú lakói nagy számban képviseltették magukat.

  • Gyermek- és sportnap Rafajnaújfaluban

    Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: www.umdsz.uz.ua / Kárpáti Igaz szó | 2010. július 06.

    Gyermek- és sportnap Rafajnaújfaluban

    Rafajnaújfalu a Beregszászi járás legeldugottabb települése, de csodálatos környezetben fekszik. A mindössze ezer lelket számláló falu apraja-nagyja nagy készülődésben volt vasárnap, hiszen első ízben rendezték az ifjúsági és sportnapot. Az ötlet Antal József helyi vállalkozó, a járási tanács képviselője fejéből pattant ki, aki ki is tett magáért.

  • A szent hit vértanúja

    Írta: Valerij Razgulov | Forrás: www.beregovo.uz.ua/hu | 2010. július 06.

    A szent hit vértanúja

    Múlt vasárnap sor került arra a jeles eseményre, amelyre a görög katolikus hivők sok évig vártak: a Puskin téren, annak a háznak a falán, ahol Bendász István (1903 – 1991) kanonok-vértanú életének utolsó harminc évében élt családjával, felavatták az emléktábláját. Sosem tagadta meg atyái hitét, teológusként és a múlt kutatójaként az isteni szolgálat magaslataira jutott. Nagyszámú résztvevő társaságában, liturgiai éneklés mellett szentelték fel az emléktáblát, amelynek alkotója Ortutay Zsuzsa.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI