• Együtt 2024/3

    Írta: Dupka György | A kiadás éve: 2024

    A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata,
    az 1965–1967 között Ungváron megjelent szamizdat jogutódja, újraindult 2002-ben.

    Felelős kiadó és lapigazgató: Dupka György

    Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
    Elnök: Vári Fábián László (szépirodalom)
    Szerkesztők: Marcsák Gergely (olvasószerkesztő), Csordás László (kritika), Zubánics László (tanulmány), Dupka György (kultúra), Fábián Zoltán (tipográfia).
    Védnökök: S. Benedek András alapító-főszerkesztő (1966–1967), Nagy Zoltán Mihály alapító-főszerkesztő (2002–2008)
    Tanácsadók: Botlik József, Finta Éva, Füzesi Magda

    Megjelenik kéthavonta a Bethlen Gábor Alap, a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet támogatásával.

  • Együtt 2024/2

  • Együtt 2024/1

  • Együtt 2023/6

    Írta: Dupka György | A kiadás éve: 2023

  • Együtt 2023/5

  • Együtt 2023/4

  • Együtt 2023/3

    Megjelenik kéthavonta a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet támogatásával.

  • Együtt 2023/2

    Írta: Dupka György | A kiadás éve: 2023

    A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata, az 1965–1967 között Ungváron megjelent szamizdat jogutódja, újraindult 2002-ben.

    Védnökök: S. Benedek András alapító-főszerkesztő (1966–1967), Pomogáts Béla irodalomtörténész, Nagy Zoltán Mihály alapító-főszerkesztő (2002–2008)

  • Együtt 2023/1

  • Együtt 2022/6

    Írta: Dupka György | A kiadás éve: 2022

Események

Copyright © 2024 KMMI