Formai párhuzamok a Kárpát-haza Galériában

Írta: Tudósító | Forrás: NSKI | 2017. február 02.

Harmincnyolcadik alkalommal tárta ki kapuit a Kárpát-haza Galéria a napokban. A Szocska László kárpátaljai szobrászművész alkotásait felvonultató „Formai párhuzamok” című tárlaton Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, és a fővédnök, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott köszöntötte a közönséget, a kiállítást pedig Matl Péter kárpátaljai szobrászművész nyitotta meg.

Formai párhuzamok a Kárpát-haza Galériában

Szász Jenő többek között a Kárpát-haza Galéria küldetéséről ejtett szót, amely szerinte a nemzetegyesítés egyik legfontosabb feladatának és küldetésének tesz eleget, amikor hónapról hónapra egy tető alá hozza a külhoni művészeket és a budapesti művészetkedvelőket. „Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb nemzetegyesítő missziót teljesítjük általa, hiszen egy nemzet fennmaradását elsősorban megtartó hagyományai és kulturális értékei biztosítják” – mondta az elnök.
A magyarság olyan tehetséges, hogy a rosszban képes megtalálni a jót, ahogy Trianonban is megtalálta – szögezte le Kerényi Imre. „A Kádár rendszerben fogalmunk sem volt, mi van a határokon kívül, az ott élő magyarok mégis készségeket őriztek meg számunkra és magyarságra tanítanak bennünket.” A külhoni magyarság nem tehertétel, hanem erőforrás – állapította meg a miniszterelnöki megbízott és gratulált a Kárpát-haza Galéria létrehozóinak.

Matl Péter szakmai megnyitó beszédében Kárpátalja nehéz helyzetét ecsetelte, amely ennek ellenére mégis egy rendkívül termékeny régió a képzőművészet tekintetében. Mint mondta, az elvándorlás mellett mindig születik utánpótlás a nemzetek kohójában. A szülőföld erejét érzik az otthon maradottak, amely inspirálja őket. Szocska Lászlót természethez közel álló emberként mutatta be, aki alázattal és szeretettel viszonyul a teremtés misztériumához.

A megnyitó rendezvényen a Kokas Banda működött közre. A kiállítás március 10-éig tekinthető meg a Teréz körút 9 szám alatt.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI