CARPATICA ART EXPO’ 2017

Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2017. február 14.

A magyar kultúra napja programsorozat záró rendezvényeként került sor 2017. február 14-én a Kárpátaljai Néprajzi és Népi Építészeti Múzeum kiállítótermében a CARPATICA ART EXPO’ 2017 című képző- és iparművészeti kiállítás megnyitására. A Magyar Értelmiségeik Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet által szervezett hagyományos eseményen a látogatók válogatást láthattak a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület festőtáborainak és más műhelytagok munkáiból. Az Egyesület 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a Tiszapéterfalvai Képtár gyarapítását, amely a műhelytagok, illetve a táborokban résztvevő művészek alkotásaival gyarapodott. 

CARPATICA ART EXPO’ 2017

Az ünnepséget Vaszil Kocan, a Kárpátaljai Néprajzi és Népi Építészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki beszédében kifejtette: múzeumuk a néprajzi értékek megőrzése mellett kiemelt figyelmet a modern művészetek felkarolására is. Ennek egyik megnyilvánulási lehetősége a különböző művészeti szakirányok bemutatkozása a nagyközönség számára.

A hagyományokhoz híven elhangzott Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Dunda Fruzsina, az ungvári Drugeth Gimnázium 11. osztályos diákja, a XVIII. Himnusz-mondó Verseny győztese tolmácsolásában.

A vendégek Fuchs Andrea, a MÉKK alelnöke köszöntötte, majd átadta a szót Vida Lászlónak, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa vezető konzuljának. A diplomata elmondta: 2016-ban Magyarország kormánya kiemelt figyelmet fordított a kárpátaljai művészek felkarolására, ennek keretében a Keresztmetszet című vándorkiállítás során többen bemutatkozási lehetőséget kaptak, illetve a műveiket magyar közgyűjtemények számára megvásárolták. Az idei esztendő is számos programmal várja majd az érdeklődőket, ehhez számítanak az alkotók támogatására.

A jelenlévőket Viktor Mikulin, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese, Borisz Kuzma, az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség kárpátaljai tagozatának elnöke köszöntötték.

Dr. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a kultúra nemzetek feletti lényegéről szólt, majd átadta a KMMI díszokleveleit Kövy Mártának, az Ungvári Drugeth Gimnázium magyar szakos tanárának (az Intermix Kiadó szerkesztői munkájának elismeréseként) és a palágykomoróci kultúrház Nefelejcs kórusának (vezető Illár Viktória).

A tárlaton kiállító 20 művész számára Dupka György, a MÉKK elnöke nyújtotta át az emléklapokat.

A programot a palágykomoróci kultúrház Nefelejcs kórusa színesítette népdalokból összeállított programjával, majd a jelenlévők a Miczbán Hagyományőrző Egyesület jóvoltából belekóstolhattak az eszenyi népi gasztronómia remekeibe is.

Hírek

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

  • Bemutatták Kurmai-Ráti Szilvia legújabb könyvét

    Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

  • Megjelent Tetyana Literáti újabb könyve Ungvár történetéről

    Az Ung-parti város történelmének kedvelői különleges esemény részesei lehettek csütörtökön: Tetyana Literáti ismert helytörténész bemutatta ötödik ukrán nyelvű könyvét az Elvesztett Ungvár sorozatból.

Események

Copyright © 2025 KMMI