• Gyereknap Beregdédában

    Írta: H. Cs. | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. július 05.

    Gyereknap Beregdédában

    Beregdédában – a korábbi évek hagyományát folytatva – gyermeknapi juniálisra invitálták a helyieket. A könyvtárban rendezett gyermekkönyv-kiállítás után az óvoda nagycsoportosai és a kultúrház tánccsoportjai léptek fel, közben az ovisok verseltek egyre nagyobb bátorsággal. A színes műsor után Ki mit tud? következett. A különböző játékok is nagyon tetszettek a gyerekeknek, egyre hangosabban biztatták egymást.

  • Gyereknap Jánosiban

    Írta: Tudósítónk | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. július 05.

    Gyereknap Jánosiban

    A jánosi Barna György Stadion június 20-án ismét hangos volt a vidám gyermekzsivajtól: ekkor került megrendezésre a Jánosiban immár hagyománnyá váló gyermeknapi ünnepség. A rendezvényt a jánosi kultúrház munkatársai, Torisnya Szilvia és Kárász Enikő szervezték. Színes programok várták a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt.

  • A Ritmus Herszonban is hódított

    Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfó | 2010. július 05.

    A Ritmus Herszonban is hódított

    Az eszenyi Ritmus táncegyüttest már nem kell bemutatni olvasóinknak. Húszéves fennállásuk óta szinte majd’ minden kárpátaljai magyar településre eljutottak már, de az egész Kárpát-medencében ismerik nevüket. Szabó Tibor alapító vezetővel, koreográfussal és táncossal az élen igen sokszor bizonyították: a tehetség nem ismer határokat, legyőzi az akadályokat.

  • Kétnyelvű település-köszöntő táblák a Beregvidéken

    Írta: Fogarasi | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. július 05.

    Kétnyelvű település-köszöntő táblák a Beregvidéken

    Mint arról lapunk olvasói már tájékozódhattak, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzati Társulás (KHÖT) és a programot anyagilag is támogató Szülőföld Alap révén régiónk egyre több településén jelennek meg a kétnyelvű település-köszöntő táblák. Májusban Benében, Guton és Beregszászban állították fel a táblákat, a napokban pedig Jánosi és Balazsér kapta meg a KHÖT ajándékát.

  • Az idei Lármafa-találkozó első állomása Kárpátalja volt

    Írta: Fogarasi | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. július 05.

     

     

    Lármafa: földbe ásott 8–9 méter hosszú rúd, amelynek felső részére szurkos szalmacsóvákat kötnek. A szalmakötél vége, amellyel az egészet körültekerik leér egészen a földig és a mellé rendelt őrszem azt gyújtja meg, amikor az ellenséget észleli. Látótávolságra helyezik el a következő lármafát, amit őrzője azonnal meggyújt, ha a szomszédos lármafát füstölni látja;

     

  • Székelyföldi vendégek Kárpátalján

    Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfó | 2010. július 05.

    Székelyföldi vendégek Kárpátalján

    A trianoni békediktátumnak köszönhetően kilencven évvel ezelőtt határokat húztak a mindig is egy nemzethez tartozó nép, a magyarok közé. A szögesdrót hosszú évtizedekig elválasztott bennünket. S mi, kárpátaljaiak, az egyesülő Európa nyújtotta lehetőségektől ma is megfosztva élünk. Merthogy Ukrajna, melynek kötelékébe sodort bennünket a sors, nem tartozik az EU tagállamai közé.

  • RIT-tárlat Beregszászban

    Írta: szcs | Forrás: Kárpátalja | 2010. július 05.

    RIT-tárlat Beregszászban

    Az idei Hollósy Simon Képzőművészeti Alkotótábor résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás múlt csütörtökön Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) májusban hatodik alkalommal rendezte meg plain airjét tagjai és meghívott vendégeik számára Szarvasházán.

  • Falunap Mezőkaszonyban

    Írta: bzs-bj | Forrás: Kárpátinfó | 2010. július 05.

    Falunap Mezőkaszonyban

    A beregszászi járási Mezőkaszony lakói immár kilencedik alakalommal szerveztek falunapot. Vasárnap a futballpályára siettek az emberek, ahol szólt a zene, főtt a bográcsgulyás, sült a saslik, alkalmi árusok kínálták portékáikat. Az eső is elállt, hőség sem volt, tehát ideális volt az idő szabadtéri rendezvényhez. A szabadtéri színpadról Hitman Tibor kaszonyi polgármester köszöntötte a lakosokat és a vendégeket...

  • Cigányzene és rhytm&blues

    Írta: Bajtai Kornél | Forrás: Magyar Szó | 2010. július 05.

    Cigányzene és rhytm&blues

    Kissé esősre sikeredett nulladik napot követően az idén tizedik jubileumát ünneplő Dombos Festhez a hivatalos megnyitó estéjén már kegyesek voltak az égiek. Eső nem esett, és szúnyogokból is kevesebb volt mint azt megszokhattuk. Az idén Dombos Best szlogennel megrendezésre kerülő...

  • Fergeteges buli Boban Markovićékkal

    Írta: Diósi Árpád | Forrás: Magyar Szó | 2010. július 05.

    Fergeteges buli Boban Markovićékkal

    Jöttek, trombitáltak és fergeteges bulit csaptak. Röviden így lehetne jellemezni Boban Marković és zenekarának szerdai fellépését. Csupán két dolog miatt volt keserédes a nulladik napi koncert, az egyik, hogy a vártnál korábban kezdték a bulit a rezesek – úgy hallottuk, siettek vissza Belgrádba egy másik koncertre – valamint, igen rövidke volt a koncert, alig egyórás.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI