Ez még csak a kezdet...

Írta: Répási István | Forrás: Bereg SEK sajtószolgálat | 2017. február 04.

Az időjárás szürke, télies volta ellenére sokan gondolták úgy, hogy kilépnek az otthon nyújtotta komfortzónából. A heti két asztalitenisz-szakkör, az elmúlt évek kupasorozata, valamint a városnapi és ifjúsági sportnapok versenyei igazi közösséget kovácsoltak a város amatőr asztaliteniszezőiből. Lám, alig egy hónap telt el az évből, de a sportág kedvelői már is túl vannak az első nagy megmérettetésen. A mai (február 4-i) versennyel egy szervezők egy tartozásukat rótták le játékosaik és támogatóik felé, a 2016. november 17-én elmaradt vándorkupa V. fordulója miatt.

Ez még csak a kezdet...

Ezzel lezárult egy hosszú, majd fél éven át tartó sorozat. Kardos Zoltán (2 győzelem) távolléte miatt a mai versenynek a teljes kupasorozat végkimenetele tekintetében már nem volt jelentősége. Továbbá, ma hivatalossá vált, hogy a II. Beregszászi Amatőr Asztalitenisz Vándorkupa győztese Tóth József (3 győzelem) lett. Gratulálunk neki! (a szerk.)

A — tavalyi évhez képest — megváltozott játékosállománynak köszönhetően kiszámíthatatlan, érdekes és izgalmas összecsapásokra került sor. Az fordulók két, hét fős csoportban zajlottak. A csoportok két legjobbja jutottak tovább, akik a hozott pontjaikkal játszották le a döntő mérkőzéseiket.

Az év első Asztalitenisz Openjén Pacuk Sándor bizonyult a legjobbnak, mögötte (sorrendben) Fóris József, Mihail Szolosenko és Répási István végeztek.

A döntőt követően Prodán János főszervező, főbíró adta át a helyezetteknek járó érmeket, emléklapokat.

Kitüntetett figyelem mellett lelkesedéséért, sportszerűségéért és kitartásáért elismerő oklevelet vehetett át id. Seres János, ifj. Seres János, Dudás János és Király István asztaliteniszezők.

Kiesése ellenére remekül sikerült Nagy Viktória versenye is, akinek (akár nemzetközi) sportkarrierje alapozó szakaszában sikerült helyt állnia tapasztaltabb ellenfeleivel szemben.

Ami a továbbiakat illeti, előreláthatólag egy hosszabb verseny nélküli felkészülési szakasz veszi most kezdetét. Edzésekre, szakkörön belüli versengésre, csapatépítésre a továbbiakban is — kedd, csütörtök — lesz lehetőség!

Védnökeink, a BGA Zrt., a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Szerencsejáték Zrt., a Beregszászi Városi Tanács és partnerszervezetei támogatási hajlandósága (és mértéke) függvényében a „Beregszászi Sport és Egészségjavító Klub” még az idei nyár folyamán meghirdet(het)i a III. Beregszászi Amatőr Asztalitenisz Vándorkupát.

Répási István

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI