
Struktúra, infrastruktúra, célfeladatok:
A Beregszász székhelyű Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet 2008-ban való létrehozása azoknak az új igényeknek a jelentkezését jelezte, amelyek a kárpátaljai magyar szellemi élet teljessé tételét szorgalmazták, s új értéket jelentettek a szellemiség alakulásában és autonómmá válásában. A teljesség igényében jelölhetjük meg azt az új minőséget, amelynek célja a kárpátaljai magyar nemzeti közösséget már átfogó, a legtöbb esetben mozgalmi jellegűkulturális szerveződésekkel és ernyőszervezeteikkel közösen a kultúra és a tudományosság minden olyan területén, ahol önálló kisebbségi intézmények nem hozhatók létre (könyvtárak, múzeumok, levéltárak, műemlékvédelem), felvállalni ennek a munkának az irányítását, segítését az egész régióra kiterjedőközművelődési tanácsadással és szolgáltatásrendszerrel.Intézetünk igen széles palettán van jelen a kárpátaljai magyar közéletben, kiegyensúlyozott és független kultúrpolitikája révén sikerült egy olyan alkotói műhelyt létrehozni, amely a régió közéletének legjobbjait tömöríti. Tevékenységünket az alapító okiratban megfogalmazott célok megvalósítására irányítjuk.
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet programjait a közművelődési, közgyűjteményi és tudományos tevékenység köré építette ki. Az elmúlt több, mint másfél évtized során szervezett kulturális programok száma meghaladja a négyezret. A kiállítások, bemutatók, szakmai fórumok, a magyar történelmi és kulturális múlt jeles eseményeinek méltatása mellett az Intézet hiánypótló tevékenységet is ellát, mivel továbbképzéseket szervez a kulturális szférában tevékenykedő részére. Az intézet alkotótáborokat is szervez az értelmiség számára, amelyek eredményeit évente több alkalommal kiállítások keretében tárják a nagyközönség elé.
A KMMI a tehetséggongozó programja keretében számos ifjú tehetséget indított el pályáján, ezek számára megjelenési és publikálási lehetőséget is biztosít kiadványaiban (Kárpáti Magyar Krónika, KMMI Füzetek). A kárpátaljai magyar művelődési eredményeiről havonta több alkalommal szerkesztett hírleveleiben, illetve az intézet honlapján (www.kmmi.org.ua) számol be. Ez utóbbi egyben tárhelye annak a kutatómunkának is, amelyet részlegeiben végez. Mára elmondhatjuk, hogy honlapunk a közművelődési adatbázisok és a rendezvényajánlatok tekintetében az első helyen szerepel Kárpátalján, a KMMI márkanévvé alakult, amelynek rendezvényein szívesen vesznek részt az alkotók.
Az intézet alapítói: Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
| Működési formája: | jótékonysági alapítvány. | ||||||||||||||||
| Székhelye: | Beregszász, Európa-Magyar Ház (Beregszász, Széchenyi u. 59B.). | ||||||||||||||||
| Szakterülete: | közművelődési, közgyűjteményi és tudományos-kisebbségkutatási. | ||||||||||||||||
|
Vezetői testülete: |
|
|
Levelezési cím: 90202 Ukrajna, Beregszász, Széchenyi u. 59 B. Zubánics László, a KMMI elnöke A KMMI munkarendje: Hétfő– csütörtök: 8.30–16.00 óra (közép-európai idő)
|
