Külhoni Magyarságért Díjat vehetett át partnerintézményünk, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2016. szeptember 06.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) is Külhoni Magyarságért Díjat vehetett át augusztus 19-én Budapesten. Az ünnepségen tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át, amelyet a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára a magyar kormányfő adományoz a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért.

Külhoni Magyarságért Díjat vehetett át partnerintézményünk, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

Díjat vehetett át a Felvidéken élő egyetlen jezsuita szerzetes, Puss Sándor, aki a Nagyszombati Jezsuita Rendház tagja. Az atya egész életét a nehéz sorsú emberek megsegítésének és a fiatalság nevelésének, tanításának szenteli. Puss Sándor a kárpátaljai, ezerötszáz lakosú – felerészben magyar ajkú közösségben – Ráton gyermekotthont alapított jezsuita társaival.

Kitüntették Zelei Miklós írót, aki 1994-ben kezdte kutatni a második világháború végén a szovjet–csehszlovák vasfüggönnyel kettévágott Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét. A kettézárt falu anyagának gyűjtése során jelentős emberi jogi küzdelem bontakozott ki, hogy a rendszerváltás után is fennálló vasfüggönyt bontsák le, a faluban nyissanak határátkelőt. Ebben Zelei Miklós oroszlánrészt vállalt. Szelmencen 2005. december 23-án megnyílt az átkelő.

Díjat kapott a felvidéki Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország) is. Idén kitüntetést kapott négy erdélyi politikus: Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.

Tevékenységük méltatása mellett az is elhangzott, hogy Antal Árpád András ellen egy 2014. decemberi politikai nyilatkozata miatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság bűnügyi eljárást kezdeményezett. Ezt 2016 májusában vádemelés nélkül zárták le. Mezei János ellen 2015. januárban indult korrupcióellenes ügyészségi vizsgálat, vádat emeltek ellene, de állítólagos tetteit azóta sem tudták bizonyítani. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen 2015 áprilisában az országos korrupcióellenes ügyosztály vizsgálatot indított.

A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI