-
6. KVIT műhelymunka
Írta: M. G. | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2014. május 13.
Május 10-én tartotta soros havi irodalmi műhelymunkáját a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság a beregszászi Európa—Magyar Ház falai között. Az alkalom különlegességét az adta, hogy ez volt az első olyan találkozó, amit már a társaság újonnan választott neve fémjelzett. Mint az már szokásossá vált, a beszélgetések most is egy adott irodalmi téma köré épültek. Ez alkalommal az irodalmi apagyilkosságról esett szó. A témát Boldog Zoltánnak az Irodalmi Jelenen olvasható Az apagyilkos generáció című esszéje adta. A résztvevők (Kovács Eleonóra, Shrek Tímea, Bakos Kiss Károly, Csordás László, Kertész Dávid, Marcsák Gergely) a témához fűződő gondolataikat fejtették ki.
-
Torzszülöttek délutánja, avagy a befejezett pont
Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2014. május 06.
Helyszín: Beregszász, Ukrajna, Európa-Magyar Ház
Időpont: 2014. április 26.
Elkövetők: Ámorth Angelika, Bakos Kiss Károly, Csordás László, Gálfi Dezső, Kovács Eleonóra, Kertész Dávid, Pák Diána, Shrek Tímea.Immáron ötödik alkalommal kerítettünk sort irodalmi műhelytalálkozónk megrendezésére. Terítékre ezúttal a szöveg fogalma, valamint annak befejezetté való nyílváníthatósága került, de szót ejtettünk még a torzszülöttekről, elvetélt munkáinkról is. Első témánk gyökerei előző találkozónkig nyúltak vissza, amikor is szóba került, vajon mikortól tekinthetünk befejezettnek egy szöveget. A kérdés már akkor is vitákat szült, ezért úgy határoztunk, következő műhelymunkánk egyik központi témájává ezt a kérdést tesszük.
-
Húsvéti ünnepség a Tiszaháti Tájmúzeumban
Írta: Bodnár Diána | Forrás: Kárpátinfo | 2014. május 02.
A Tiszaháti Tájmúzeumban locsolókedden idén is megrendezésre került a Hagyományőrző Húsvéti Ünnepség. A gazdag folklór programok mellett kellemes kikapcsolódást nyújtottak a múltidéző népi játékok, melyek a húsvét köré csoportosultak. Nemcsak a tojásgurítás, de a szép hímes tojások készítése is felcsigázta az érdeklődést – elsősorban a gyerekek körében. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló rendezvényre a legkisebbeken kívül szeretettel invitáltak minden érdeklődőt.
-
Dózsa- és Rákóczi-megemlékezés Szatmárnémetiben
Írta: Elek György | Forrás: Friss Újság, www.szatmar.ro | 2014. május 01.
Pénteken a Szatmár Megyei Múzeumban tartották meg a „Társadalmi megmozdulások a Felső-Tiszavidéken a Dózsa György-féle parasztfelkeléstől a jobbágyfelszabadulásig” című tanácskozást. A résztvevőket Muzsnay Árpád, a rendezvény főszervezője köszöntötte, aki arról is említést tett, hogy az 1989-es változások után rendezett történelmi megemlékezések közül Az élő Rákóczi-megemlékezés volt az, ami koszorúzási ünnepségekkel indult, majd kiállításokkal és tanácskozásokkal bővült ki.
-
Legyünk az élethez hűek! – Holokauszt-emléknap a főiskolán
Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2014. április 24.
Idén hetven éve, hogy az 1944 tavaszától kezdődő deportálások keretében Kárpátaljáról hivatalosan 85 ezer, de egyes szakirodalmi adatok szerint közel 100 ezer zsidó nemzetiségű lakost hurcoltak koncentrációs táborokba, melynek következtében a kárpátaljai zsidóság száma a korábbi részarányaihoz képest jelentősen visszaesett, szinte eltűnt.
-
A holokauszt áldozataira emlékeztek
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: http://kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=17782 | 2014. április 23.
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) a Kárpátaljai Magyar Zsidók Egyesületével (KMZSE) együttműködve a Magyar holokauszt emlékév – 2014 Kárpátalján címmel a kárpátaljai zsidóság gettókba zárásának és deportálásának 70. évfordulója kapcsán tartott emlékkonferenciát Beregszászban. A városi művelődési ház, az egykori nagyzsinagóga falán elhelyezett holokauszt-emléktáblánál Zubánics László, a KMMI elnöke köszöntötte, az egybegyűlteket a történteket Huber Béla, a KMZSE elnöke ismertette.
-
„Oly korban éltem…”
Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2014. április 23.
Szomorú évfordulóra emlékeztek mindazok, akik az elmúlt héten gyetyát gyújtottak a beregszászi művelődési ház – az átépített egykori nagy zsinagóga – falán elhelyezett emléktáblánál. A márványlapba vésett írás arra hívja fel a figyelmet, hogy 1944 tavaszán több mint tízezer Beregszászon és a környező településeken élő zsidót zártak gettókba, majd küldtek az Auscwitz-Birkenauban felállított haláltáborokba. Ahonnan a legtöbbjük nem jött haza.
-
A holokauszt kárpátaljai áldozataira emlékeztek Beregszászon
Írta: kva \ kszk \ bpt \ Varga Béla, az MTI tudósítója | Forrás: MTI / Tisza News | 2014. április 23.
Ungvár, 2014. április 16., szerda (MTI) – Gyertyagyújtással, tudományos konferenciával, rendhagyó történelemórával és kiállítások megnyitásával kezdődött el szerdán Beregszászon a kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiájára emlékező rendezvénysorozat, amely része a magyar holokauszt-emlékévnek.
-
A magyar holokauszt-emlékévnek részeként emlékeztek meg Beregszászban a kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiájára
Írta: Tudósító | Forrás: Pulzus FM | 2014. április 23.
A kárpátaljai zsidóság gettókba zárásának és elhurcolásának 70. évfordulójáról a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel (KMMI) és a Kárpátaljai Magyar Zsidók Egyesületével (KMZSE) közösen emlékezik meg Beregszászon, Ungváron, Munkácson és több más településen.
-
A holokauszt áldozataira emlékeztek a Sztojka-líceumban
Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2014. április 23.
A magyarországi Holokauszt Emlékév rendezvényeihez kapcsolódva Kárpátalja több településén is megemlékeztek a zsidó elhurcolás tragikus eseményeiről. A tudatosan megszervezett, a történelemben eddig példa nélküli népirtás következtében több millióan pusztultak el koncentrációs táborokban. A legkegyetlenebb üldözésnek a zsidók voltak kitéve, akik közül közel hatmillióan váltak a terror áldozatává.