Új emlékműveket avattak Tiszabökényben

A Szovjetunióba elhurcolt tiszabökényi mártírok névsora több éves kutatómunka eredményeként új nevekkel bővült ki, már-már elfeledett iratokból bukkantak fel olyan, a közösséget szolgáló személyek szignói, akik a vészterhes időszakban is felelősségük tudatában, méltóságteljesen helytálltak. Az ő tetteikre emlékezve avattak 4 új emlékművet Szent Erzsébet és a mártírok római katolikus temploma területén.

Április 24-én vasárnap, Szent György napján a meghurcolt kárpátaljai vértanúkért és a hitvallókért felajánlott szentmisére nemcsak a környékről, de távolabbi településekről is összesereglettek a kegyeletüket leróni szándékozó hívők. 

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Tóth Bálint polgármester és Rezes Károly, a Kárpátaljai Megyei tanács képviselője is. Az emlékjelek felszentelését Weinrauch Márió ferences rendi plébános-kormányzó végezte, kihangsúlyozva, hogy egyedül a hitük tartotta meg az elhurcoltakat. Azért nem adták fel, mert Istenbe kapaszkodtak.

Az ünnepség kezdetén, a hagyományoknak megfelelően, búzaszentelésre került sor az udvaron, az emlékhelyek szomszédságában, ezt követően vonult csak be a gyülekezet a templomba a szertartásra. A misén elhangzott gondolatok a szeretet kérdése körül forogtak, kiemelve a Szentírás örökérvényű üzenetét: szeressétek egymást és „ne aggódjatok életetekért…”(Lukács 12,22) Márió atya Jézus Krisztusra emlékeztetett, aki lehajolt az emberhez, feltétel nélküli szeretettel közelített felé, sőt életét adta érte. „Az Ő szeretete legyen példa előttünk! Ha Ő meg tudta mosni tanítványai lábát, mi is meg tudjuk tenni ugyanezt egymásért!

Dr. Dupka György, a Tiszabökényi Római Katolikus Egyházközség Tanácsának elnökeként elmondta, miért fontos, hogy emlékezzünk az elhurcoltakra. „A legnagyobb bűnök az volt, hogy magyarok voltak. Volt, akit kétszer is elvittek. Először 1944 novemberében, majd amikor hazajött, még egyszer, csak sokkal távolabbra és hosszabb időre. Koncepciós perek ezrei születtek meg sorozatban, e titkolt dokumentumoknak a közelmúltban történő feldolgozása hozta napvilágra az igazságot. „a magyar állam által létrehozott Gulag Emlékbizottság és a tiszabökényi római katolikus egyházközség jóvoltából állíthatunk most méltó emléket a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyoknak.”

Az ő személyük a bátorságról és a hitről adnak tanúbizonyságot. A vértanúk egyike volt Árvay Dezső (1904-1962) tiszaújlaki római katolikus plébános, a tiszabökényiek lelkigondozója és Kökörcsényi Pál (1907-1974) görög katolikus parókus. A megfélemlítések idején is kitartottak meggyőződésük és Istenük mellett, ezért kellett szenvedniük. A következő mártír, Bencze György (1885-1946) országgyűlési, tartományi képviselő élete is mintaértékű, a kárpátaljai egyházak védnökeként hűséges maradt szülőföldjéhez, 13 képviselőtársával egyetemben maradt, hogy segítse az embereket. A kötelesség tudatában tették dolgukat, s életükkel fizettek bátorságukért. A magyar-ruszin származású Bencze György személyében a magyar történelem olyan politikust tisztelhet, akinek érdemeit XI. Pius pápa is elismerte, Szent Gergely-renddel tüntette ki még 1924-ben. Sorsáról annyit tudni, hogy talán 1946-ban fejezte be földi pályafutását, a bizonyosság hiányért az őt meghurcoló sztálini rendszer a felelős, aki vele együtt még sok más tiszabökényi polgárt is előbb háromnapi munkára kényszerített, majd koholt vádak alapján 25 évi rabságra ítélt. Ifj. Bence Ernő, a képviselő-vértanúkról szólva így nyilatkozott: „Nagy öröm számomra, hogy nagyapámról és társairól ma megemlékezhetünk. Ártatlanul börtönözték be őket csak azért, mert önzetlenül képviselték hitüket, hazánkat, Kárpátalját. Úgy gondolom, ma is szükség volna olyan képviselőkre a megyében és a Legfelsőbb Tanácsban is, akik bátran és hűen képviselik a nép akaratát.” A malenkij robot mártírjainak nevei felkerültek a II. világháború és a sztálinizmus tiszabökényi és farkasfalvai áldozatainak emlékművére. A magyar állam és kormány támogatásának köszönhetően valósulhatott meg a nemes kezdeményezés, hogy az elhurcoltakról legyen kézzel fogható, látható emléke a falunak.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul beszédében az emberségre és a totalitárius rendszerek embertelenségére hívta fel a figyelmet. Párhuzamot vont a bilkei és a tiszabökényi események közé: mindkétszer az elnyomó hatalom próbálta érvényesíteni pusztító szándékát. Míg Bilkén a náci-, Tiszabökényben a sztálini terror áldozatai kaptak egyfajta erkölcsi elégtételt. „Bencze György Bilkén született és tevékenykedett, igen hatékonyan segítette a falu gyarapodását, annak zsidóközösségét. Ma rá és mártírtársaira emlékezünk. Ők egy másik totalitárius rendszer áldozatai lettek, mert magyarok voltak, mert kiálltak hitük mellett. Ma is zaklatott viszonyokat élünk, de hála Istennek, az élet nem tesz próbára minket olyan mértékben, mint akkor. A kárpátaljai magyarok számára a mostani helyzet sem könnyű, ugyanakkor élni kell azzal a felelősséggel, mint egykor őseink vállaltak. Mindent meg kell tenni, hogy a közösség megmaradjon, hogy fiainknak és unokáinknak is legyen lehetősége emlékezni ezekre a kiváló emberekre.

A hozzátartozók és édesapja, Told Gábor nevében Vitéz Toldi Katalin szólalt fel, Komjáthy Jenő Magyar című költeményéből idézett, kifejezve az összetartozás, a nemzeti egység légyegét. Marcsák Gergely író, előadóművész a Szolyván írt, ismeretlen szerző lágerballadáját adta elő. A komoly mondanivalók hatását fokozta a Tisza Csillag Kórus előadása a karban. Az elhurcoltak vallomásai, üzenetei hangoztak fel, mély érzések fogalmazódtak meg: „Kárpátaljáról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról!” Az élmény kitörölhetetlen emléket hagyott, a refrén sorait a jelenlévők együtt énekelték a kórustagokkal, igazi drámai pillanatok születtek.

A kegyeleti megemlékezés végén a jelenlévők kivonultak a templom elé, hogy ünnepélyesen leleplezzék az emlékműveket, mécsest gyújtsanak és koszorúkat helyezzenek el. A bejárat két oldalán felfüggesztett - mártírpapok, illetve Bencze György képviselő nevét viselő - táblát a családtagok, illetve Szalipszki Endre, Dr. Dupka György és Virág László mutatta meg a nyilvánosságnak, levéve a takaró leplet. Weinrauch Márió külön-külön megszentelte az emlékjeleket, melyek szabadon megtekinthetők, látogathatók bárki számára. Virág László, a KMKSZ képviseletében a következő gondolatainak adott hangot: Az emlékmű a templom árnyékában valóban biztonságban van. Arra kérem a Jóistent, segítse hozzá a közösséget, az egész falut, Tiszabökényt és az öt községet, hogy a békesség helye legyen ez a hely, és ez a templom a megbékélés szimbólumává váljon. Marosi Katalin szavalatával ért véget a rendezvény hivatalos része, a szeretet, az imádság, az összefogás és a kitartás jegyében folytatódott az ünneplés beszélgetéssel, eszmecserével.