Rejtő Jenő életéről nyílik kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban

Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2016. március 06.

A 111 évvel ezelőtt született Rejtő Jenő kalandos életéről nyílik gyermekközpontú, interaktív foglalkozásokkal egybekötött időszaki kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban március 22-én. Pető-Jordanidisz Teodóra, az intézmény munkatársa az MTI-nek elmondta: a Páva utcai zsingagóga karzatán április 21-ig látogatható Aki mer az nyer? című kiállítás két részre fog tagolódni.

Rejtő Jenő életéről nyílik kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban

 A kifejezetten kisiskolások számára készülő első részben életnagyságú képregényhősök között társasjátékok, képregényszínezés és egyéb interaktív feladatok révén lehet megismerkedni a neves író munkásságával, valamint Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál közös képregénysorozatának eredeti rajzai is láthatóak lesznek.

A tárlat a karzat másik felében helyet foglaló, az idősebb iskolás korosztályt megszólító része Rejtő Jenő és a színház kapcsolatát mutatja be, bepillantást engedve pályafutása ma kevésbé ismert, ám sikerekben gazdag operett-, kabaré- és forgatókönyvszerzői oldalába. A látogatót itt többek között Thuróczy Gergely Rejtő-kutató által összegyűjtött operettanyagokat, korabeli kottákat, színlapokat és fényképeket tekinthetnek meg - fűzte hozzá.

Az iskolás csoportok választhatják a Békés együttélés az aranykorban című foglalkozást, amelyen olyan zsidó, vagy zsidó felmenőkkel rendelkező személyek életpályáját, munkásságát tárják fel, akik sokat tettek Magyarország felemelkedéséért. A fiatalok emellett részt vehetnek a Csontbrigád című rendhagyó irodalomórán, amelyen előadók mutatják be Rejtő Jenő világát, megismertetik az író könnyed és szórakoztató műveit, valamint az egyszerre humoros és megrendítő Csontbrigád nyomán arról beszélgetnek, mi határozza meg az ember identitását a mindennapokban.

A Munkaszolgálatos pénztárcák elnevezésű foglalkozáson a résztvevők csoportmunkában fényképekből, iratokból, levelekből rekonstruálhatják Rejtő Jenő, Radnóti Miklós költő és Székely Károly vegyész-illatszerész életét. Utóbbinak a bergen-belseni koncentrációs táborban papírfecnikre írt levelezéséből 2014-ben jelent meg kiadvány Táborok tükrében címmel Huhák Heléna és Szécsényi András, a Holokauszt Emlékközpont kutatóinak tollából.

A tárlathoz kapcsolódva március 22-én, a megnyitó alkalmával levetítik a Rejtő Jenő egyik kisregénye alapján Madarász István rendezésében készült A fekete múmia átka című 2015-ös filmet, március 29-én pedig rajzversenyt rendeznek. Április 5-én a Rejtő Jenő forgatókönyvéből született 1936-os fekete-fehér romantikus vígjáték, a Sportszerelem lesz látható, április 7-énRejtő és a ponyva címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek, míg április 12-én diavetítéssel emlékeznek az alkotóra.

A kiállítás és a foglalkozások látogatása ingyenes, ugyanakkor előzetes bejelentkezéshez kötött. A csoportos interaktív órákat április 1. és 21. között rendezik - olvasható az intézmény MTI-hez eljutatott közleményben.

Rejtő Jenő (1905-1943) írói tevékenysége az 1930-as évek derekán kezdett kibontakozni, teljesen egyéni ízű humorral és szellemességgel átitatott nagy sikerű kalandregényeit P. Howard álnéven írta. A népszerű író a második világháború alatt zsidó származása miatt a nyilas lapok céltáblájává vált, 1942-ben feljelentették, ezt követően pedig betegen hurcolták el a nagykátai kórházból egy büntetőszázadba. Munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában 1943-ban.

Legnépszerűbb könyvei között tartják számon A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, a Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány című műveit.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI