-
Latabár Kálmán előtt nyitva állt a világ, de ő inkább Magyarországot nevettette meg
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2023. január 11.
53 éve, 1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán, a legnagyobb magyar komikusok egyike. Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét és a humánumba vetett hitét.
-
Minden jó, ha a vége jó – Kurmai-Ráti Szilvia a mese szerepéről
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. január 10.
„A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is” – vallja Csukás István, akinek kedves meséin nemzedékek nőnek fel. A mese az ember útitársa egész földi életén keresztül. Segít megismerni önmagunkat, felismerni gyengeségeinket, feldolgozni félelmeinket, ráébreszt arra is, hogy mindezt legyőzhetjük, mint a szegényember vagy a király legkisebb fia. Ezért is fontos, hogy meséljünk gyermekeinknek, unokáinknak, merítsünk a sok-sok bölcsességet, humort tartalmazó gazdag népmesekincsünkből.
-
Keleti Ágnes születésnapján mutatják be az Aki legyőzte az időt című életrajzi filmet a Dunán
Írta: | Forrás: mediaklikk.hu | 2023. január 09.
1921. január 9-én született Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász; a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, aki 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot és hétszeres csapatbajnok. Születésnapja alkalmából tűzte műsorára a Duna – a decemberben a mozivásznon is bemutatott – az Aki legyőzte az időt című portré-dokumentumfilmet.
-
Hálaadás és reményteli tervezés – A próbák ellenére sikeres évet zárt a Munkácsy Mihály Magyar Ház
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. január 09.
A Latorca-parti város központjában álló, az egykoron Osztrák–Magyar Bankként funkcionáló történelmi létesítmény mára a vidék egyik legpatinásabb épületeként a Munkácsy Mihály Magyar Háznak ad otthont.
A háromszintes ingatlan megvásárlását és teljeskörű felújítását Magyarország Kormánya finanszírozta, s két évvel ezelőtt adták át. Azóta – bár a munkát előbb a pandémia, majd a háborús helyzet nehezítette – számos kulturális rendezvénynek, találkozónak, kiállításnak adott otthont. A Zahid Finance Group Kft. által vezetett intézmény munkatársai a gazdag programárról számoltak be a december 29-én megtartott évértékelő és évzáró alkalmukon.
-
Tudománya szembefordította hitével és egyházával Galileo Galileit
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2023. január 08.
Albert Einstein csodálta, nevezték a „modern tudomány atyjának”, megfordult az inkvizíció előtt, élete utolsó éveit pedig házi őrizetben töltötte, ráadásul meg is vakult. Nevéhez fűződik a Jupiter holdjainak, a Szaturnusz gyűrűinek, valamint a napfoltoknak a felfedezése, először használta az égbolt vizsgálatára a távcsövet, és kutatásai jelentősen hozzájárultak Newton törvényeinek felállításához. 381 évvel ezelőtt, 1642. január 8-án hunyt el Galileo Galilei.
-
45 éve tért haza a Szent Korona
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2023. január 07.
A Szent Koronát a II. világháború után, 1945-ben szállították az Egyesült Államokba, majd 1978. január 6-án Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta vissza az Országgyűlés akkori elnökének a parlamentben.
-
Mit ünneplünk január 6-án, vízkeresztkor? Hagyományok, népszokások vízkereszt napján
Írta: | Forrás: penzcentrum.hu | 2023. január 06.
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. (Az epifánia a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején a kifejezést az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatására használták.)
-
„Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” – A Hagyományok Háza újév-köszöntője
Írta: | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. január 06.
A Müpa ad otthont január 6-án a Hagyományok Háza újév-köszöntőjének. A „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” című rendezvényt a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának szereplése mellett ismert zenészek és táncosok fellépése teszi emlékezetessé.
-
Ezüst érmét bocsát ki Petőfi Sándor emlékére a Magyar Nemzeti Bank
Írta: | Forrás: MTI | 2023. január 05.
Tizennégy témában 24 emlékérmét tervez kibocsátani 2023-ban a Magyar Nemzeti Bank, a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban nyolc korábban megkezdett sorozat folytatása szerepel – tájékoztatta az MNB az MTI-t szerdán.
-
Elvesztett Ungvár – A Telendy család kriptája
Írta: Tetyana Literáti | Forrás: karpataljalap.net | 2023. január 04.
Az ungvári Kálvária-hegy arról ismert, hogy ott található a város egyik legrégebbi temetője. Ljudmila Szaharova helytörténész szerint a XVIII. század közepén vagy végén alapították, területén sok híres, a város történetét alakító személyt temettek el. Sajnos a nekropolisz történetét a közelmúltig nem tanulmányozták és nem írták le részletesen, mert a temető archívuma nem maradt fenn. Egyes források szerint az 1950-es években leégett, mások szerint ismeretlen időpontban tűnt el. Azonban amint arról lapunkban is értesülhettek, tekintélyes szerzők egy csoportja november végén megjelentetett egy könyvet a Kálváriáról, így azt lapozgatva többet is megtudhatunk a temető történetéről és az ott nyugvó híres emberekről. Most azonban egy olyan temetkezési helyről lesz szó, amely minden alkalommal felzaklat, amikor kilátogatok a Kálváriára. Ez a Telendy család kriptája.