Szárnypróba

Írta: Dupka György, Zubánics László | A kiadás éve: 2013

Pályakezdő fiatalok antológiája
Kárpátaljai Magyar Könyvek – 222.
Összeállította, a szöveget gondozta és az előszót írta: Csordás László
A szerzők életrajzi adatainak, írásainak összegyűjtésében közreműködött: Lőrincz P. Gabriella, a KMMI Tehetséggondozási Programjának vezetője
A borítógrafikát, az illusztrációkat, a fotókat válogatta: Fuchs Andrea
Belső illusztrációk: Baraté Ágnes, Imre Adám, Juhász László, Kalitics Erika, Kárpáti P. Zoltán, Kulin Ágnes, Kutasi Xénia, Lizák Alex, Lőrincz Katalin.
Lektorálta: Zubánics László Fülszöveg: Vári Fábián László
Intermix Kiadó, 2013


Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Csordás László
Nyomdai előkészítés: Fábián Zoltán

ISBN 978-963-9814-52-3
ISSN 1022-0283

Csatolmányok

Hírek

  • KárpátHáz-fiesta: Néptáncos hagyományőrzés és közösségépítés Halábor szívében

    Szeptember 6-án, szombaton a halábori Fedák Sári Közösségi Ház adott otthont a harmadik alkalommal megrendezett KárpátHáz-fiestának, amely a KárpátHáz Ritmus- és Hangműhely programjának ünnepi záróeseménye, a Péter Csaba megyei képviselő által létrehozott KárpátHáz civil szervezet bereg­vidéki néptá...

  • Szűz Mária születése – Kisboldogasszony

    Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján a katolikus egyház Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.

  • Holozsai Imre: „… élj a mában, de úgy, hogy van holnap is”

    Energikus, segítőkész, megbízható. Szereti feszegetni a saját határait. Igyekszik példamutató és hiteles lenni. Értékeli az őszinteséget. Az évek során több szerepben is kipróbálta már magát, de a tanítás az igazi elhívása. Számára az igazi boldogság a szabadsággal kezdődik. A Kárpáti Igaz Szó ...

  • Idén kétnaposra bővül a Mesevarázs Fesztivál Beregszászban

    Második alkalommal szervez Mesevarázs Fesztivált a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) és a magyarországi Kalló Alapítvány. A MOL – Új Európa Alapítvány támogatásával a Határtalan nyár program keretében megvalósuló eseményt szeptember 30. és október 1. között tartják a magyar népmese napja alkalmából. A...

  • Kobály József régész középkori vár romjaira bukkant Beregszász határában

    Beregszász elővárosában, az Ardói-hegyen azonosították egy új, eddig ismeretlen középkori kővár maradványait. Ez az esemény azért is különleges, mivel az elmúlt 150 évben nem fedeztek fel új várakat Kárpátalja területén. A hírt nemrég jelentették be az ungvári sajtóklubban, mi pedig megkerestük...

  • Kárpátalja anno: Csiszár Pálné munkácsi tanítónő

    Arcok a múltból. A tanév első hetében a Kárpátalja anno rovatban olyan magyar tanítókra emlékezünk, akik a két világháború közötti időszakban nevelték a kárpátaljai ifjúságot. Életrajz nélkül, egy csehszlovák kiadású albumban szerepelnek. A korabeli újságokban és hivatalos lapokban időnkén...

Copyright © 2025 KMMI