A zene hangján emlékeztek 1956 hőseire Ungváron

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2026. november 05.

Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és kivételes zenei élményt a klasszikus muzsika kedvelőinek.

A zene hangján emlékeztek 1956 hőseire Ungváron

Az utolsó akkordok elhangzása után hosszú taps töltötte be a filharmónia hangversenytermét. A közönség felállva ünnepelte az előadót, Örmény József pedig több ráadással köszönte meg a lelkes fogadtatást.

Hetven évvel ezelőtt, 1956. november 4-én hajnalban indult meg a magyar forradalom és szabadságharc leverésére irányuló szovjet katonai támadás. Az ezt megelőző estén tartott koncerttel az október 23-i forradalom hőseire és a tragikus események áldozataira is emlékeztek.

Az egybegyűlteket Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja köszöntötte, aki beszédében az 1956-os események történelmi jelentőségét és máig érvényes tanulságait idézte fel.

Hangsúlyozta, hogy a szabadság, a tolerancia és a demokrácia korántsem magától értetődő értékek, megőrzésük közös felelősségünk.

Külön kitért a szolidaritás fontosságára, amelynek a kisebbségek, a kiszolgáltatottak és az erőszak áldozatai iránt is meg kell nyilvánulnia. Felidézte azoknak a budapesti egyetemistáknak, vidéki fiataloknak, munkásoknak, parasztoknak és katonáknak az emlékét, akik 1956-ban bátran kiálltak hazájuk szabadságáért. Mint elmondta, Kárpátalján több rendezvénnyel is megemlékeztek a kerek évfordulóról, ezek sorába illeszkedik az ünnepi hangverseny is. A főkonzul köszönetet mondott a művésznek, valamint a filharmónia igazgatójának, Ivan Mikitának, hogy közreműködtek az esemény megvalósításában.

A köszöntőt követően a zenéé lett a főszerep. A zongorához az ungvári születésű, ma már nemzetközileg is elismert Örmény József ült, akit a helyi zenekedvelőknek aligha kell bemutatni. Ukrajna népművésze, a Revuckij- és a Ljudkevics-díj kitüntetettje, a Lembergi Mikola Liszenko Nemzeti Zeneakadémia professzora és zongoratanszékének vezetője ezúttal is megmutatta, milyen gazdag zenei világ fér el egyetlen hangszer nyolcvannyolc billentyűjén.

A koncert összeállítását Natalija Picur műsorvezető ismertette, aki a művek és szerzőik bemutatásával segítette a közönséget a különböző zenei korszakok közötti eligazodásban.

Felcsendültek Franz Schubert, Robert Schumann, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán karakteres dallamai, amelyek egymástól eltérő hangulatokat teremtettek.

Az ukrán zeneszerzők közül Mikola Liszenko és a kortárs – a nézők közt helyet foglaló – Bohdana Froljak művei kaptak helyet a programban.

Örmény József játékában éppen az volt a leginkább magával ragadó, ahogyan ezek között a különböző zenei világok között mozgott. Nem pusztán a technikai felkészültségét csodálhatta a hallgatóság – bár a nagyobb virtuozitást igénylő részekben ebből is bőven ízelítőt kaptunk –, hanem azt a zenei érzékenységet is, amellyel a halkabb, elmélyültebb pillanatokat formálta. A lendületes futamokat visszafogottabb, bensőségesebb szakaszok váltották, a hangszer pedig hol erőteljesen, szinte zenekari gazdagsággal, hol egészen finoman, személyes hangon szólalt meg. A jól ismert romantikus dallamok mellett a kevésbé gyakran hallható művek is megtalálták a maguk helyét.

A hangverseny kiváló lehetőséget adott arra, hogy a közönség a mindennapokból kiszakadva, a muzsikára figyelve emlékezzen a hetven évvel ezelőtti eseményekre, és közben átélje azt is, amiért újra meg újra érdemes a filharmóniába menni: az élő zene megismételhetetlen pillanataiért.

Hírek

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Szülővárosában koncertezett Farkas Sándor zongoraművész

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház ismét különleges eseménynek adott otthont. Október 29-én a nagyteremben nem volt szabad hely, s ez nem véletlen, hiszen ezúttal Farkas Sándor zongoraművész látogatott el szülővárosába, hogy barátok, egykori kollégák, ismerősök számára teremtsen különleges hangulatot. Zon...

  • A zene hangján emlékeztek 1956 hőseire Ungváron

    Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és ...

  • Hidi-kerámia alkotótábor zárókiállítása Nagydobronyban

    Nyáron a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagjai számára egy régi álom valósult meg: idősebb Hidi Endre neves keramikusművész műhelyében megrendezték a Hidi-kerámia alkotótábort. A résztvevők több héten át ismerkedhettek az agyagozás alapjaival és betekintést ...

Események

Copyright © 2026 KMMI