A második világháború alatt Ungvárról készült légifelvételeken tisztán kivehető a modern Kis-Galagó területén egy kis liget – ez a Laudon család kertje, amely még mindig tartja magát az urbanizáció nyomása ellenére. Ma már csak 10 fa maradt belőle, ezek a Rákóczi és a Brascsajkó utca sarkán álló gyermekkórház udvarán láthatók. Ez a kis arborétum a helyi tájművészet emléke, és köztük van a nagyvirágú liliomfa (Magnolia soulangeana), amelyet Ungvár legrégebbi magnóliájának tartanak, s állítólag Laudon István ültette. Ezt nem tudjuk biztosan, mert a XIX. század végi és XX. század eleji sajtóban, azaz Laudon István életében nem találtunk említést az általa alapított arborétumról. De nő ott páfrányfenyő, tiszafa, mocsárciprus, feketefenyő, japánciprus, erdei bükk is.
Jelenleg a park megjelenéséről számos változat létezik különböző forrásokban, köztük az, hogy Laudon István kifejezetten egzotikus növények termesztése céljából vásárolta meg ezt a telket közösen a tanártársaival. Hivatalosan az alapítás éve 1886, de kutatásaink szerint a kertes ház akkoriban még nem tartozott a Laudon családhoz. Az az állítás sem teljesen helytálló, hogy az arborétum egykor egészen a későbbi Puskin térig húzódott, mivel a XIX. századi térképeken jól látható, hogy a telek a Kis-Ung folyó partján végződött, amely aztán patkó alakban kanyarodott körül az egész Kis-Galagón.
Az Elvesztett Ungvár egy másik cikkében már említettük, hogy a Laudon család gyönyörű, kétszintes házának helyén, a Szobránc utca 27. szám alatt egykor egy másik ház állt, amely Orosz Lászlónak és feleségének, Reviczky Amália bárónőnek a tulajdonában volt. Orosz László Csicserből (ma Ungvár közelében található Čičarovce szlovák falu) származó nemesember volt, felesége, Amália pedig egy híres nemesi családból származott, Reviczky Ádám kancellár unokahúga volt. Az nem ismert, hogy nézett ki a család háza, de a sajtó említést tett a mögötte lévő nagy kertről, ahol egy hatalmas, háromszáz éves diófa nőtt. Ebben a házban élte életét 1861 tavasza óta Amália nagybátyja, Bémer László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, aki rangját és vagyonát is elvesztette az 1848-as magyar forradalom támogatásával (erről az épület homlokzatán található emléktábla is tanúskodik). A helyi sajtó arról számolt be, hogy a család összes tagjának halála után Reviczky Amália eladta a házat, és unokájához költözött Perecsenybe. A Laudon család azonban nem Reviczky Amália birtokát vásárolta meg. Ráadásul a birtokot nem Laudon István tanár, hanem leendő felesége, Barkóczi Sarolta vásárolta meg fél évvel az esküvőjük előtt. A BTI (műszaki leltári iroda) levéltárában őrzött dokumentumok arról tanúskodnak, hogy 1894. május 25-én Sarolta 10 000 forintért vásárolt egy 764 négyzetméteres, udvarral és kerttel rendelkező házat Ibrányi Évától. Vagyis 1886-ban, ahogy azt még a hivatalos források is állítják, Laudon István egyszerűen nem tudta arborétumát ezen a területen létrehozni.
Sajnos nem sikerült kideríteni, hol volt a Laudon család háza, ahol Laudon István dendrológus felnőtt és tanult. Ismeretes, hogy 1862. augusztus 20-án született Ungváron, az ottani gimnáziumban tanult, majd 4 évig a Budapesti Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, és annak befejezése után, 1886 szeptemberétől az ungvári gimnáziumban dolgozott. Laudon István édesapja, Sándor szintén tanár volt, 49 évig dolgozott a helyi római katolikus elemi iskolában. Amikor Laudon Sándor 1900-ban súlyos és hosszan tartó betegsége után meghalt, az Ung című újság azt írta, hogy a városban mindenki kedves Sándor bácsinak szólította a tanárt. Feleségével, Tarnovszky Eleonórával Laudon Sándor három gyermeket nevelt fel: Istvánt (róla szól a cikk), Gyulát (bíróként dolgozott Budapesten, és arról is híres volt, hogy feleségül vett egy zsidó nőt, Franziska Küfflert, esküvőjüket pedig az első polgári vegyes házasságként írták le, amelyet a szlovákiai Iglón kötöttek) és Laurát (aki szintén tanárnő volt és a szlovákiai Nagykaposon dolgozott).
Úgy tartják, hogy Laudon István testnevelő tanár volt a helyi gimnáziumban, és csak szórakozásból tanult botanikát. A gimnázium évkönyvei azonban arra utalnak, hogy nagyon sokoldalú tanár volt, aki a torna mellett gyorsírást, természettudományt, latint, magyart és németet is tanított különböző évfolyamos diákoknak. Laudon István hobbija is sokrétű volt, hiszen érdeklődött a különböző országok és népek történelme és kultúrája iránt, és szeretett utazni. 1891 tavaszán, házassága előtt egy izgalmas vonatutat tett Bosznia-Hercegovinában, amelyről később igen érdekesen írt a helyi Ung újságban.
1895 végén Laudon István kétségtelenül élete egyik legizgalmasabb útját tette meg. Abban az évben Magyarország az iskolai tanároknak egyiptomi kutatóútra adott lehetőséget. Az utazás akkoriban nagyon hosszúnak és fárasztónak ígérkezett, de Laudon István a helyi tanárok közül egyedüliként nem félt részt venni rajta. Amikor visszatért Ungvárra, a városlakók annyira érdeklődtek a távoli Egyiptomban látottak iránt, hogy nagyszabású nyilvános előadást kellett tartania az útról hozott tárgyak és emléktárgyak bemutatásával. Ezt a találkozót 1896 áprilisában nagy sikerrel megtartották a gimnázium aulájában, és Laudon István fizetőssé tette a belépést. De ne gondoljuk, hogy a tanár egy kis pénzt akart keresni ezzel az előadással – a belépőjegyekből befolyt teljes összeget egy sportverseny megszervezésére fordította, amelyen a tornaterem csapata részt készült venni. Laudon István az érdekes előadást követően az Egyiptomból hozott tárgyak egy részét a gimnázium múzeumának adományozta. A lista nem jelent meg sajtóban, de megjegyezték, hogy a tárgyak között egy múmia keze is ott volt (ez a tárgy ma az ungvári várban található, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeumban).
Teljesen nyilvánvaló, hogy Egyiptom nagyon érdekelte Laudon Istvánt, hiszen ettől kezdve gyakran jelentek meg egyiptomi témájú cikkei a helyi sajtóban, például arról, hogyan ábrázolták az isteneket az ókori Egyiptomban. Az egyiptomi növényvilágról szóló cikke pedig egy 1899-es illusztrált kiadásban jelent meg, amelyben az utazás résztvevői az ország életének különböző területeiről beszéltek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy Laudon István akkoriban utazási blogger volt, aki rendszeresen mesélt a helyi közönségnek utazásairól. Akkoriban Ungváron népszerűek voltak az előadóestek (különösen az őszi–téli időszakban), amelyeken tanárok, orvosok és helyi értelmiségiek tartottak érdekes beszámolókat, előadásokat és bemutatókat. Laudon István rendszeresen látogatta ezeket az esteket, és nemcsak utazásairól beszélt, hanem például az ehető és mérgező gombákról, régiónk növényvilágáról is.
Egyes forrásokban arról is találhatunk információkat, hogy Laudon István járt Jáván és Borneón, és ott nagy lepke- és rovarkollekciót gyűjtött (ma részben a megyei helytörténeti múzeumban, részben az ungvári egyetem zoológiai múzeumában található). Valójában azonban a gyűjteményt a magyar Kanitzer (Katona) Oszkár gyűjtötte, aki hosszú ideig levelezett Laudon Istvánnal, miközben a holland hadseregben szolgált Jáván és Borneón. A helyi Ung újság cikkeket is közölt Kanitzertől, amelyekben leírta az egzotikus távoli életet, Jáva természetvilágát, a helyi lakosok szokásait és ruházatát, az építészetet stb. Laudon kérésére Oszkár lepkéket, rovarokat, kígyókat és más állatokat gyűjtött Borneón, majd később mindezt Ungvárra küldte. Így 1908-ban értékes szállítmány érkezett a gimnáziumba, és a fiatal diákok nagy érdeklődéssel nézték meg a két óriáskígyót, a számos mérges és nem mérgező kígyót, a gekkókat, a színes pillangókat és a rovarokat, a skorpiókat, egy repülő békát, egy botsáskát, egy kabócát stb. Ez a gyűjtemény üveg alá került a gimnázium természettudományi múzeumában. Nagyon büszkék voltak rá, mert a XX. század elején nem minden oktatási intézmény büszkélkedhetett ilyen egzotikus kiállításokkal Magyarországon.
Visszatérve Laudon István házának és kertjének történetére, foglaljuk össze ismét, hogy 1886-ban nem tervezhette meg kertjét. Ez a dátum ahhoz az évhez kötődött, amikor Laudon elkezdett tanítani a helyi gimnáziumban. Laudon István 1894 novemberében nősült, felesége, Sarolta a gazdag földbirtokos, Barkóczi István lánya volt Gyulaházáról (Szabolcs megye). Talán eleinte a házaspár együtt élt Reviczky Amália régi házában, amelyet Sarolta vásárolt meg az esküvő előtt. A pár két lányt nevelt fel a házasságukban: Eleonórát (Lórikának hívták) és Kornéliát (Nellikét). 1910-ben a Laudon család lebontotta a régi házat a Szobránc utcában, és egy nagy, többlakásos lakóépület építésébe kezdett, melyet Kavasch Ernő tervezett. Ez a ház ma is látható a Szobránc utca 27. szám alatt.
Az új ház mögött tágas udvar húzódott, és még tovább a kert, ahol Laudon István egzotikus növényeket ültetett, amelyeket a világ minden tájáról hoztak vagy rendeltek postán. Egyes források ma már azt írják, hogy ez a kert nyitva állt a nyilvánosság számára, és a városlakók úgy látogathatták, mintha egy közpark lenne. Ennek azonban nem sikerült megerősítését találnunk.
Az első világháború alatt Laudon István katonai szolgálatot teljesített, majd miután régiónk Csehszlovákia része lett, visszatért a gimnáziumba tanítani. Hamarosan azonban elbocsátották, és a sajtó finoman elhallgatta ezt az esetet, csak egy megjegyzésben írták meg, hogy Laudont „politikai okokból” bocsátották el. Ezután rövid ideig az orosz polgári iskolában dolgozott, majd nyugdíjba vonult, és 1924 júliusában váratlanul meghalt. Ez egyébként nem Ungváron történt, hanem egy családi kirándulás során, Nagyszőlősön. Laudon István temetésére 1924. július 24-én került sor, rengeteg ember jelenlétében, mivel Ungváron jól ismert volt és nagy tiszteletnek örvendett.
Laudon Sarolta jóval túlélte férjét, szemtanúja volt a második világháborúnak és a hatalomváltásoknak. A szovjet időszakban szó szerint ki kellett harcolnia a jogát a házhoz, az udvarral és a kerttel, mivel az új hatóságok nagybirtokosnak tekintették, aki nem munkával keresett jövedelemmel szerzett vagyont. Abban az időben Laudon Sarolta egy kétszintes lakóépületet birtokolt 15 szobával, 8 konyhával, 1 fürdőszobával, 7 folyosóval; egy 439 négyzetméteres udvarral és egy 1009 négyzetméteres gyümölcsössel. Természetesen a szovjet hatóságok nem hagyták mindezt egy magányos özvegyre, ezért Sarolta, hogy megőrizze a vagyont, részeket adományozott lányának, Kornéliának, unokájának, Máriának és Faggyas Józsefnek (nem tudjuk, ki volt ő a Laudon család számára). Sarolta halála után gyermekei és unokái örökre elhagyták Ungvárt. A Laudon család nagy családi kriptáját a Kálvárián évekig elhanyagolták.
A Laudon-kert is évről évre hanyatlott. A csehszlovák időszakban egy kórházépületet (ma gyermekkórház) kezdtek építeni a szélére, a szovjet időszakban a kert területét egy út vágta ketté (a mai rendőrségtől a Népi térig vezető utca kialakításakor), és már a függetlenség idején a Laudon-udvarral határos részt egy képtár-kávézóval építették be, fáinak jelentős részét kivágták. A régi arborétum, bár sokkal kisebb méretben, de fennmaradt, emlékeztetve minket alapítójára. Ahogy a Szobránc utca 27. szám alatti Laudon-ház is, amely 1910 óta áll. A Bethlen Gábor Alap támogatásával 2018-ban megújult a városi gyermekkórház parkjának (egykori Laudon-kert egy része) kovácsoltvas kerítése, kapui, új, kétnyelvű (magyar és ukrán) pannó tájékoztat a park történetéről, az ott található természeti értékekről. Az új, ugyanakkor rusztikus kerítés tetején pedig Laudon István bronz miniszobra (Mihajlo Kolodko alkotása) fogadja a látogatókat emlékeztetve az utókort a sokoldalú gimnáziumi tanárra.
