-
Főhajtás és koszorúzás Szerednyén – Dobó Istvánra emlékeztek
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. szeptember 09.
Dobó István a köztudatban ma elsősorban mint az egri vár hős védője él. Ám Kárpátaljához is szorosan kötődik, hisz a várkapitány egri diadalát követően kapta királyi adományként birtokul Szerednyét és környékét, a vár falai között is halt meg a törökverő kapitány. És Dobó István volt az, aki török foglyokkal kiásatta a több kilométer hosszú szerednyei pincelabirintust, amelynek bejáratánál 2017-től mellszobor őrzi a hős várkapitány emlékét.
-
Magyar dokumentumfilmen elevenedik meg Nikola Tesla lenyűgöző ifjúkora
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2023. szeptember 08.
A Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütál a „Nikola Tesla – A fény gyermeke” című egész estés magyar dokumentumfilm, amely bejárja a világhírű feltaláló fiatalkorának főbb közép-európai állomásait, és mindeközben átfogóan bemutatja a tudós drámai életét is.
-
Kígyóson is beindult a néptánctanítás
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2023. szeptember 08.
A KárpátHáz Civil Szervezet öt évvel ezelőtt megálmodott táncprogramja immár 11 településen működik. Legutóbb Kígyóson indították újra a hagyományőrzést, a részletekről Kovács István néptáncoktató beszélt.
-
Olekszandr Zsilcov-tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban
Írta: Rehó Viktória | Forrás: karpataljalap.net | 2023. szeptember 07.
Valljuk be őszintén, sokunk számára még nem cseng ismerősen az alkotó neve, ennek ellenére vagy talán épp ezért zsúfolásig megtelt csütörtökön a Munkácsy Mihály Magyar Ház galériája a Latorca-parti városban. A nagy érdeklődést Olekszandr Zsilcov festő- és grafikusművész Erdélyi 22 elnevezésű egyéni tárlata váltotta ki.
-
Emlékezés Szendrey Júliára, az „ezerszer” áldott asszonyra, halálának 155. évfordulóján
Írta: Berényi Kornélia | Forrás: Felvidék.ma | 2023. szeptember 06.
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor életének meghatározó helyszíne volt az erdélyi Nagykároly, ahol megismerkedtek. Az Arany Szarvas fogadóban tartott megyebál sorsdöntő találkozás volt életükben. A költő hamar szerelmet vallott Szendrey Júliának, aki sokáig bizonytalan volt érzéseiben, ám naplójegyzetei mély érzelmi viharokról tanúskodnak.
-
Kész Réka: „…egy néprajzosnak az a feladata, hogy nyitott szemmel járjon a világban…”
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. szeptember 05.
A néprajzkutatás fontos szerepet játszik egy közösség identitásának fennmaradásában. Szerencsére a néprajzkutatók vidékünkön is szem előtt tartják ezt, sokat tesznek azért, hogy hagyományaink ne vesszenek homályba, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot átadják a felnövekvő nemzedéknek. Kárpátalján ilyen néprajzkutatók, hagyományőrzők a Salánkon élő és tevékenykedő dr. Kész Barnabás és neje, Margit, ám alább nem velük, hanem lányukkal, Rékával beszélgettem, aki szülei nyomdokaiba lépve szintén a néprajzkutatást választotta.
-
Az elektromosság ismerete nélkül találta fel a távírót Samuel Morse
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2023. szeptember 04.
186 éve, 1837. szeptember 4-én mutatta be Samuel Morse a New York-i egyetemen az általa feltalált távíró működését. A Morse-féle ABC hosszú karriert futott be, alkalmazása szinte művészetnek számított, nemzetközi alkalmazása 1999 végén szűnt meg végleg.
-
Ősbemutatók, színházi fesztivál, tájolás – 30 éves a beregszászi színház: évadnyitó sajtótájékoztató
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpataljalap.net | 2023. szeptember 03.
A színháznak mindig is hatalmas közösségformáló és -megtartó ereje volt. Különösen igaz ez a kisebbségben élőkre. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház fennállásának 30 éve alatt mindezt bizonyította. Meg azt is, hogy a periférián is születnek tehetségek. A beregszászi színészek megállják helyüket a nemzet színpadán, s ebben a nehéz helyzetben – „megfogyva bár, de törve nem” – szülőföldjükön is példát mutatnak kitartásból, kiállásból, hűségből. Közönségüket nemcsak szórakoztatják, de a magas kultúra közvetítésével formálják is, maradandó élményekkel gazdagítják.
-
Kárpátalja anno: „Légy üdvöz Husztnak ős fejedelmi vára!”
Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. szeptember 02.
A magyar honalapítás 1000. évében egész Magyarország lázban égett, hogy méltóképpen ünnepelje meg a millenniumot. Máramaros vármegye is ki akarta venni a részét a megemlékezésekből. Ennek érdekében dr. báró Roszner Ervin főispán vezetésével külön bizottság jött létre, mely 1892–1894 között számos intézkedést tett a millennium megfelelő méltatására. Majd elérkezett az 1896. év, mely alatt különféle módokon – templomi istentiszteletek tartásával, népünnepéllyel, bankettel, körmenettel, faültetési akcióval, parkosítással – tették emlékezetessé a máramarosiak számára az évfordulót.
-
A szerzetesrendek életét bemutató új műsor indul a Dunán
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2023. szeptember 01.
A szerzetesi élet és hivatás rejtélyeinek felfedezésére hívja a nézőket a Duna új vallási műsora szeptember 3-tól. A Nyitott szívvel – Szerzetesélet Magyarországon című sorozat kéthetente lesz látható a Duna műsorán.