Népzene- és néptánctábor a KMPSZ szervezésében

Írta: LI | Forrás: karpataljalap.net | 2024. augusztus 29.

2024. augusztus 19–24. között rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a nagy múltú Tiszapéterfalvai Népzene- és Néptánctábort. A 25 fiatal a Rákóczi-főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjában táborozott. 

Népzene- és néptánctábor a KMPSZ szervezésében

A fiatalok részt vehettek különféle kézműves-foglalkozásokon és népzenei oktatáson. A tábor célja a hagyományok ápolása és a népzenei, néptáncörökség továbbadása volt.

A tábor programjai között szerepelt tányérfestés, kenyérsütés, hímzett zsebkendők készítése, népművészeti képkeret készítése, szalagrózsa-készítés, horgolás, valamint népviseletes babák készítése és szövés. Az ötnapos rendezvény során a gyermekek a népművészet különböző területeivel ismerkedhettek meg, miközben tanultak, fejlődtek, alkotásaikat is elkészítették. 

A tábor oktatói között voltak a Kokas Banda tiszapéterfalvai népzenei együttes tagjai, valamint a Tulipán Tanoda Alapfokú Művészeti Iskola tanárai. Turjanica Emília hegedűn, Kocsis Rebeka brácsán, Gyurkó Abigél citerán és nagybőgőn, Nagy István tamburán és nagybőgőn oktatott. Botos Krisztina a népi játékok és néptánc terén segítette a gyerekeket, Kokas Erzsébet, a tábor szakmai vezetője népi éneket oktatott. A kézművesoktatást id. Kokas Erzsébet vezette. 

Kokas Erzsébet, a tábor szakmai vezetője hetilapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az idei táborban összesen 25 gyermek vett részt, akik különböző kézműves-foglalkozásokon próbálhatták ki magukat. Az első napon tányérfestés volt a program, majd a második napon kenyeret sütöttek, hímzett zsebkendőt készítettek. A harmadik napon népművészeti képkereteket alkottak, míg a negyedik napon szalagrózsákat készítettek és horgoltak. Az ötödik napon népviseletes babákat készítettek, és a szövést is kipróbálhatták. A program során népdalokat is tanultak. A kicsi hegedűsök dunántúli ugrósokat tanultak, míg a nagyobbak bukovinai dallamokkal ismerkedtek meg. A citerások mezőföldi dallamokat gyakoroltak, a tamburazenekar somogyi ugrósokat adott elő. A táncosok felcsíki falucsúfolót mutattak be, míg a nagyobbak szilágysági csárdásokat tanultak.

„A tábor célja az volt, hogy a hagyományokra visszavezethető népzene és néptánc továbbélését biztosítsuk. Ennek a tábornak már hagyománya van Tiszapéterfalván. A KMPSZ felkérésére immár harmadik éve rendezzük meg ezt a tábort. Az elmúlt három évben én vagyok a tábor szakmai vezetője és egyik oktatója, emellett a zenekar is az irányításom alatt működik. Közös ének is volt, ahol felcsíki népdalcsokrot adtunk elő. Köszönjük szépen Orosz Ildikó elnök asszony és a KMPSZ támogatását, hogy a nehéz időkben sem hagyták népzenei tábor nélkül Péterfalvát” – fűzte hozzá a tábor szakmai vezetője.

A tábor zárókoncerttel ért véget, ami remek lehetőséget biztosított a résztvevőknek a tanultak gyakorlására és a közös élmények megosztására.

A KMPSZ szervezésében megvalósult tábor a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével valósult meg. 

Hírek

  • Olvasólámpa: Kárpátaljai Magyar Értéktár - Az épített örökség kiemelkedő darabjai

    Ezer évig nem volt itt semmi, állították a szovjet érában a hatalmi gépezetet kiszolgáló propagandisták. Ám mint utóbb kiderült, vidékünkön számos olyan jelentős szakrális és világi építmény, emlékjel található, amely méltán tarthat számot nemzettársaink érdeklődésére. Éljenek azok bárhol: itt, a „t...

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

Események

Copyright © 2025 KMMI