-
10 érdekesség az augusztus 20-i tűzijáték történelméből
Írta: | Forrás: lelepo.hu | 2023. augusztus 20.
Az augusztus 20-i tűzijáték a nemzeti összetartozásunk egyik szimbóluma azon túl, hogy az államalapításunk ünnepének csúcsa is. Nem mindig élvezhettük azonban a csodálatos fényjátékot Budapest ikonikus látképe felett. A történelem viharai ugyanis egy időre elhallgattatták az ünnepet. Összegyűjtöttünk róla tíz érdekességet.
-
Ifj. Kokas Károly: „…kilencéves korom óta csapom a csizma szárát”
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. augusztus 20.
Gyakorta hallani e szavakat: hagyományápolás, hagyományőrzés, hagyományátadás. Ezekből ifj. Kokas Károly néptáncos, a Kokas Banda tagja csupán az utóbbival ért egyet. Szerinte – Sebő Ferenc szavaival élve –hagyományaink nem betegek, hogy azokat ápolni kellene, nem is rabok, hogy őrizzük, az átadásuk viszont fontos. Fontos, hogy a felnövekvő nemzedék is megtanulja, megszeresse és egyszer majd továbbadja a nagyanyáinkról, nagyapáinkról ránk maradt értékeket. Kokas Károly a nagyapjától, majd édesapjától tanulta meg mindazt, amit ma kamatoztat.
-
Történelmi számvetés államalapításunk ünnepe előtt
Írta: Lajos Mihály | Forrás: karpataljalap.net | 2023. augusztus 19.
Nincs olyan ország, olyan nemzet, amelyik történelme során ne élt volna át válságokat, ám egy állam, egy nép erejét éppen az mutatja meg, képes-e és mennyire képes leküzdeni azokat. A magyarság égboltját is többször takarták el sötét fellegek, ám mindig talpra álltunk. Augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén pedig tekintsük át, miként kerültünk nehéz helyzetekbe, s hogyan sikerült kiemelkednünk azokból.
-
Negyvenéves az István, a király rockopera
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2023. augusztus 18.
A negyvenéves rockopera ünnepi előadását élőben közvetíti a Duna a Papp László Sportarénából. A nagyszabású produkciót eddig nem látott szereposztással és látványvilággal ezer négyzetméteren mutatják be augusztus 19-én. A három színpadon játszódó darabban közreműködik egy gyermekkórus, egy 120 fős tánckar és egy rockzenekar is.
-
Fedor Aranka „virágzó” emlékkiállítása az ungvári főkonzulátuson
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2023. augusztus 17.
Az egyik legszínesebb egyéniség a kárpátaljai amatőr festők sorában – így jellemezte Bacskai József főkonzul Fedor Aranka Auréliát. Az ungvári nyugalmazott tanárnő és festő kedvenc témái a virágok voltak. Ez a mostani kiállításon szereplő 17 alkotásból is visszaköszön, amelyek többsége virágcsendélet. A festményeket az alkotó fia, Valér bocsátotta Magyarország Ungvári Főkonzulátusának rendelkezésére.
-
Erdélyben turnézott a Sodró együttes
Írta: Kőváry | Forrás: karpataljalap.net | 2023. augusztus 16.
A beregszászi székhelyű Sodró együttes közel tíz éve népszerűsíti a magyar népi kultúrát Kárpátalján, valamint a vidékre jellemző népi örökséget szerte a Kárpát-medencében. Augusztus 9. és 12. között az együttes a Kárpátaljai KultúrKaraván támogatásával Erdélyben, Fehér és Kolozs megyében turnézott.
-
Sebestyén Márta népdalénekest látta vendégül a Tiszaújlaki Görögkatolikus Egyházközség
Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. augusztus 16.
A Tiszaújlaki Görögkatolikus Egyházközség meghívására Tiszaújlakon tartott közönségtalálkozót augusztus 14-én Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész. Az énekesnő az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe kapcsán kereste fel az egyházközséget, ahol együtt imádkozott, énekelt és beszélgetett a hívekkel.
-
Kezdetét vette a XIII. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa Tiszapéterfalván
Írta: Váradi Natália | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. augusztus 15.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával immáron 13. alkalommal szervezi meg a Jankovics Mária Alkotótábort, amely évről-évre nagy népszerűségnek örvend és a befogadóképesség határait súrolja. Az idei évben is többszörös túljelentkezés volt. Azért, hogy az Alapítvány egyetlen fiatal tehetséget se utasítson el, az idei évben is két turnusban valósulhat meg az Alkotótábor.
-
85 éves a Tisza-parti zarándokhely
Írta: felvégi | Forrás: karpataljalap.net | 2023. augusztus 15.
Petőfi Sándor születése 200. évfordulójának emlékévében egy olyan emlékjel is kisebb jubileumához érkezett, amelyet Kárpátalján a legrégebben állíttattak őseink a nagy költő és forradalmár emlékére.
A badalói református templom külső falát 1938. augusztus 14. óta ékesíti az az emléktábla, amelyet annak a tiszteletére emelt 85 évvel ezelőtt a Kárpátaljai Magyar Faluszövetség, hogy az itt élők emlékezzenek arra, hogy 1847 júliusában, útban Erdődre menyasszonyához, Szendrey Júliához Petőfi Sándor e szent falak tövében tartott pihenőt. A Tisza-parti településen élők máig nagyon büszkék erre a hagyatékra, és nemcsak a költő születésének napján, január 1-jén, illetve nemzeti ünnepünkön, a Petőfi által is fémjelzett 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján, március 15-én tartanak itt megemlékezést, de a legrégebbi kárpátaljai emlékhely jelesebb évfordulóin is.
-
Átadták a Feszty-kilátóhoz vezető gyalogutat
Írta: Badó Zsolt | Forrás: karpataljalap.net | 2023. augusztus 14.
A Munkácstól keletre található kendereskei (Коноплівці) magaslaton 2013 szeptemberében adták át a Feszty-kilátót, ahol egy betonkörben tizenhat trapéz alakú bazalttáblát helyeztek el, melyeken Feszty Árpád ismert festőművész 1892 és 1894 között alkotott, A magyarok bejövetele című hatalmas, 15x120 méteres körképének kicsinyített, gravírozott másolata látható. A képet úgy tájolták, hogy a gravírozott képen látható hegyek és azok eredetije pontosan egy irányban legyenek, és könnyen összehasonlíthassa azokat bárki. Mára a kilátóhely a turisták kedvelt célpontja lett, ahová az anyagi források szűkössége miatt négy részletben építtetett ki műkővel kirakott gyalogutat a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa.