Gyermekkorom óta vonzódom a lovakhoz, elbűvöl e nemes állat tisztasága, nyugalmat sugárzó mivoltja – jegyezte meg Szimeonov Vass Barbara, a nemrég Beregszászban alakult Nomád Történelmi Lovas Kulturális Egyesület egyik alapítója. A hagyományainkhoz makacsul ragaszkodó Barbarát többször lehet lóháton látni párja, Vass Gergő társaságában, ami egy kicsit meglepő, de odavonzza a tekintetet. Érdekes és nem szokványos életmódjukról beszélgettünk a a beregszászi Mustang Lovardában, ahová az érdeklődőket – felnőtteket és gyerekeket egyaránt – várja a fiatal házaspár. Van, aki csupán megsimogatni akarja a lovakat, de sokan nyeregbe is pattannának.
– Nem az volt az elsődleges célunk, hogy egyesületet alapítsunk, inkább az, hogy megőrizzük amit ősapáink ránk hagytak. Viszont mindeközben gyarapodott a lóállományunk, és úgy gondoltuk, ezt ki kellene használni – magyarázta Barbara.
– Beszélgetésünk elején említette, hogy gyermekkora óta szereti ezeket a szép állatokat. Mikor lett meg az első lova?
– Tíz éves lehettem, amikor keresztapámnál először kerültem a közelükbe és azonnal beléjük szerettem. Aztán egy időre háttérbe szorult, viszont a „szerelem” soha nem múlt el, ezért sokkal többet szerettem volna megtudni ezekről az állatokról. 2019-ben megvásároltam meg az első lovamat vemhesen. Fél év múlva megellett, és immár két lovam lett. Jelenleg hét lovunk van itt, Beregszászban, Gergő szülővárosában, Kunszentmiklóson, szintén hét. Az itteni lovaink zöme hegyi hucul fajta. A hucul lovak mellett még gidrán és kazah-félvér lovakat tartunk.
– A magunkfajta embernek ez az életforma a sajátja, ami nagyon régről és mélyről jön. Sajnos afelé rohan a világ, és benne, mi, emberek is, amikor a hagyományaink kezdenek kiüresedni, ez pedig a lelki és mentális kiüresedéshez is vezethet. Mi ezt szeretnénk elkerülni, még akkor is, ha ez áldozatokkal jár – jegyezte meg Gergő, aki lassan három éve él Beregszászban. – Én a kunságból származom. Nagyon szép gyermekkorom volt. Körülöttem sokan dolgoztak állatokkal, akik a sok nehézség ellenére sem adták fel a velük való foglalkozást. Így akartam én is élni, az állatokkal együtt, őket természetük szerint tartani, használni. Mert hiszem, hogy az állatokkal való munka sikertörténet.
– Hol találtak egymásra?
– Régen tudtunk egymásról. A közös ismerőseinknek köszönhetően ismerkedtünk meg. Az első találkozásunkra Ópusztaszeren került sor, ahol bemutatót tartottunk a Magyar Etnosport Szövetséggel. A játék során harminc kilós kecske formájú gumifigurát próbálnak egymástól elvenni a lovasok, ez valószínűleg a világ egyik legrégebbi és legkeményebb sportja, és én éppen ezért szeretem. Aztán egy ideig nem találkoztunk, viszont az interneten tartottuk a kapcsolatot. Végül eljött a pillanat, amikor megbeszéltük, hogy találkoznunk kellene – árulta el Gergő.
Az, hogy ő költözött ide, és nem Barbara Magyarországra, kicsit szokatlan, de mint ahogy mindenre, erre is megvan a válasz.
– Éltem már Magyarországon, és hazajöttem, mert úgy éreztem, hogy nekem itt a helyem, én ide vagyok kötve – fogalmazott Barbara, mire Gergő is érdekes választ adott.
– Az én számból ugyanezek a szavak hangoztak el, csak éppen odahaza. Néhány évvel ezelőtt kijelentettem, hogy én a kunságot soha nem hagyom el. Ehhez képest itt vagyok, és rájöttem, hogy egyáltalán nem szörnyű dolog kitenni a lábunkat otthonról – vallotta be Gergő, aki húsz éve foglalkozik lovakkal. Elárulta, Magyarországon barátaival szervezik az Iloncsuk Szabadcsapatot, amely kimondottan az ottani kunok emlékét őrzi, ápolja.
– A Beregszászban megalakult egyesületünk szorosan együttműködik magyarországi egyesületekkel, közöttük a Magyar Etnosport Szövetséggel, az Iloncsuk Szabadcsapattal, s mindannyian lehetőségükhöz mérten támogatnak bennünket. Nekünk itt az a célunk, hogy a Kárpátalján együtt élő nemzetiségek történelmét, kultúráját felkutassuk, megismertessük és népszerűsítsük azt az együttélés minőségének javítása érdekében. Emellett a sztyeppei nomád lovaskultúrát is meg szeretnénk ismertetni az itt élőkkel – fejtette ki Gergő.
Az elhangzottakhoz hozzáfűzve Barbara elmondta, véleménye szerint vidékünkön szükséges, hogy minél több olyan dolog létezzen, ami segíti a békés együttélést.
– Elfelejtettünk kapcsolódni. Minden el van gépiesedve, mindenki virtuálisan kommunikál. Viszont aki belekerül abba a tevékenységbe, amit mi végzünk, biztosan megtanulja a kapcsolódást, „visszalassul a valóságba”, megszabadul a rohanástól, a külső információk tömkelegétől, amit már alig lehet feldolgozni. Úgy gondolom, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt így érzik – hangsúlyozta Barbara.
A házaspáron gyakran látunk korhű viseleteket.
– Számunkra a viselet fontos dolog, aminek a rekonstrukcióját komoly történelmi kutatás előz meg. Sokat foglalkozunk azzal, hogy melyik lovas nép milyen viseletet hordott, tehát tudatosan öltjük magunkra az adott csizmát, nadrágot, köntöst és fejfedőt. Mindegyik egy korszakba, egy adott néphez illeszthető. Ha 13. századi kunnak öltözünk, akkor igyekszünk úgy is kinézni, ahogyan elődeink több száz évvel ezelőtt. A viseletek sok esetben nagyon hasonlóak, mert a népek életformája is hasonló volt. Például az 1200-as évek környéki kun ugyanazt az életformát folytatta, mint az 1600-as évekbeli tatár, amit feljegyzések és régészeti leletek is bizonyítanak, ezért abban az esetben hordhatjuk ugyanazt a viseletet, amiket egyébként javarészt mi magunk készítünk el. Az egyik tanult szakmám szíjgyártó és nyerges, amivel nagyon szeretek foglalkozni. Sok bőrdíszműves munkám van, és mivel a mai modern lószerszámokat (nyereg, kantár stb.) nem kedvelem, kutatások alapján magam készítem el ezeket hasonlóan, ahogyan azokat az ősök készítették el – szögezte le Gergő.
A házaspár igénytől függően, kortól függetlenül tart foglakozásokat gyerekeknek, felnőtteknek. Tanítanak, de aki csak úgy kirándulni, lovat nézni jön el, azokat is szívesen látják. Ottjártamkor kisiskolásokat hoztak szüleik egy kis lovaglásra. Gergőék ezúttal a tisztavérű hucul, Barka névre hallgató lóval és Barbara első lovának csikójával, a fiatal gidrán fajtájú Lilivel érkeztek a lovardába, hogy felhőtlen kikapcsolódást nyújtsanak vendégeiknek.
