MAGYAR RABOK NYOMÁBAN A KAUKÁZUSI TÉRSÉGBEN

A pécsi Német Kör (elnök: Matkovits-Kretz Eleonóra) szervezésében sikeresen befejeződött a Kaukázus térségébe indított történelmi zarándokút. A GULAG Emlékbizottság támogatásával a 24 fős kutatócsoport a Budapest-Moszkva-Groznij-Moszkva-Baku-Tbiliszi-Kutaiszi-Budapest útvonalon a több mint 10 ezer kilométer távolságot repülőgéppel, autóbusszal és gyalogosan, nagyfokú elszántsággal, lelkesedéssel küzdötte le, illetve tette meg. 

Közúton számos Kaukázus térségbeli városban, településen voltunk, ahol - a helyi lakosság jeles képviselőinek önzetlen segítségével - egykori munkatáborokat, elhanyagolt és megsemmisült rabtemetőket, felújított hadifogoly-temetőket kerestünk fel, közben megtekintettük az említett országok több évezredes történelmi nevezetességeit is, amelyek egyben az emberi civilizáció nemzetközileg védett értéktárában is méltó helyett foglal el.

A 2016.augusztus 15-27. között megvalósult emlékút tagjai voltak: dr. Szilágyi Péter Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára, Szári Norbert Gergely, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kutatója, Csornay Boldizsár László, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Walterné Müller Judit igazgatóhelyettes, Dr. Bognár Zalán történész (Károli Gáspár Református Egyetem docense) és felesége Dr. Bognár Zalánné pedagógus, dr. Dupka György GULÁG-GUPVI kutató, Varga László, a balmazújvárosi Veres Péter Kulturális Központ művelődésszervezője, Csehily József, a pécsi Ruszin Önkormányzat elnöke, Magasi Ágnes és Yazhyan Tereziya a Pécsi Magyar-Orosz Társaság tolmácsai, Gaskó Gábor, a Magyar Azeri Társaság (Hunaz Kft) képviselője, a pécsi Német Kör képviseletében Matkovits-Kretz Eleonóra elnök, Schmidt Antal alelnök, Szorrené Matkovits Nóra Vanda, Dimitrienko Anna, Rozsnyai Ilona, Schmidt Norbert, Bán Ilona, Németh György Éva dokumentumfilm-forgató, Kampfli József budapesti szobrászművész (az apja a kutaiszi munkatáborban robotolt), valamint a nagykozári dr. Horváth Katalin ügyvéd, a dabasi Molnár József a motoros emléktúrák szervezője. Útunkat a Magyar Televízió stábja képviseletében Noll Katalin szerkesztőriporter és Szűcs Tamás Ádám MTVA-szakértő örökítette meg.

Az első állomáshelyünkön a csecsenföldi Groznijban és a város külterületén lévő Sztaropromiszlovszki kerületben (az egykori, ma már nem működő konzervgyár területén) terepszemlét tartottunk – a grozniji polgármesteri hivatal által kirendelt Larszanov Hamzat helytörténész, újságíró kalauzolásával – az egykori 1701., 1702. r.b. (rabocsij batalion) civil-munkatáborok lehetséges helyein, majd felkerestük az Andrejevszki völgyet, ahol a hírhedt 237. hadifogoly-főtábor lágerrészlegei voltak. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az eltelt 70 év, és az utóbbi két, egymást követő csecsen-orosz háború után gyökeresen megváltozott a táj. A majdnem földig lerombolt Groznij városa is csak az utóbbi öt évben épült fel. A lágertemetőkkel együtt 1945–1950 között a csecsen polgári temetők is megsemmisültek. Az utóbbiakat a csecsenek erőszakos kitelepítése következtében vandál módon ledózerolták (a Kazahföldre kitelepített csecsenek egy része Sztálin halála, a másik része csak a Szovjetunió összeomlása után települt vissza). Ugyanerre a sorsra jutottak a későbbiekben a magyar, német hadifoglyok lágerei és temetkezési helyei is. Csupán az Andrejevszki völgyben lévő városhoz csatolt, azonos nevű településen maradtak meg az egykori téglából épült barakkok, a lágerközponthoz és részlegeihez tatozó gazdasági és adminisztrációs épületek (jelentős részét átépítették, lakóházakká átalakították), amelyeket a helyi lakosok emlékezete szerint magyar és német hadifoglyok, Magyarország térségeiből ideinternált sváb-magyar férfiak és nők építettek fel. Mindkét lágerhelyhez közeli, de megszüntetett temetők helyén megemlékeztünk arról a 136 magyar hadifogolyról és internáltról, akik a csecsen földben nyugszanak. A terepszemle után a magyar delegációnkat a Groznij város Polgármesteri Hivatala emlékezetes baráti fogadtatásban részesítette. Umiszam Muszajeva alpolgármester asszony, Ruszlan Sajpov, a város közigazgatási hivatalának vezetőjének helyettese, Magomeg és Curjajev képviselők, Szupja Magomadov, a történelem tudományok kandidátusa, a Csecsen Tudományos Akadémia Történelmi és Archeológiai Intézetének igazgatója, és a egykor létrehozott Csecsen-Magyar Baráti Társaság alapítója vett részt az eszmecserén. A két tárgyaló fél megállapodtak, hogy felújítják a Csecsen-Magyar Baráti Társaság tevékenységét, támogatják az német kör által kezdeményezett emléktábla felállítását és egyéb testvérvárosi, kulturális, gazdasági kapcsolatok kialakítását. Aztán az együttműködés szándékával fogadott minket Tamar Umarovna a Csecsen Nemzeti Múzeum igazgatójának első helyettese. A Gorodok Hotelből történt kirajzásunk folyamán megtekintettük a Csecsenföld szíve mecsetet, a városközpont más nevezetesebb létesítményeit, amelyek az utóbbi öt évben épültek a moszkvai központi kormányzat támogatásával.

Következő állomáshelyünkön az azeri Bakuban, a Kaspi-tengertől nem messze lévő Sapphir szállodában találtunk átmeneti otthonra, ahol Kapitány Sándor, Magyarország Azeri Nagykövetségének külgazdasági attaséja fogadott minket. A „kis Dubajnak” nevezett Bakuban, a meghökkentő kinézetű csillogó-villogó városon áthaladva minden, korábban kijelölt emlékhelyet – a nagykövetség munkatársainak segítő irányításával, szervezésével – megtekintettük. Az első nap Rzazade Vusala idegenvezető, a Bakui Egyetem doktori iskolájának PhD-hallgatója volt a kísérőnk. Bakutól 30 km-re az Absheron-félszigeten elterülő Sumqayit városban lévő, a német kormány és német civilszervezetek által felújított német hadifogoly-temetőt kerestük fel, ahol Malek Midzsidov asszony, a temető-gondozó fogadott minket. A gondnoki szerepet apjától, az azóta elhunyt Zabit Midzsidov második világháborús veterántól vette át. Elmondása szerint a névtelen, ám számozott sírokban több mint százan nyugszanak itt, névsorukat a városházán helyezték letétbe. Az idevonatkozó NKVD-levéltári adatokban az itt elhunyt német hadifoglyok veszteség-listáján igen sok magyar rab nevét is feljegyezték. Azerbajdzsán területén létrehozott 4 főtáborban (Hanlari 223. sz., Kirovobadi 223. sz., Szumgaiti 228. sz., Daskeszani 429. sz. főtáborokhoz tartozó számos lágerrészlegében) sok ezer magyar raboskodott, akik közül több mint 400-an haltak meg végelgyengülésben, járványos betegségekben.

A másik gondozott német katonai temetőt visszafelé jövet, Baku leszegényedett külterületén, a Zaur Karimov út 1. száma alatti zárt területen találtuk meg, amelyet a német hadisírgondozóknak köszönhetően 1993 körül újították fel. Gondozója az azeri Guszejn Güszeynov és családja. Itt az eltemetett 80 főből kb. 13 magyar talált örök nyugalomra – tudtuk meg az információs táblán feltüntetett névsor alapján. Mindkét temetőben megemlékezést tartottunk. Másnap – míg a csoportunk városnézésre indult – dr. Szilágyi Péter Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára – nagykövetség közvetítésével többek között találkozott és tárgyalásokat folytatott Nazim Samadov kulturális miniszter-helyettessel, valamint az Azeri Diaszpóra Ügyeiért Felelős Állami Ügynökség és a Bakui Önkormányzat vezetőivel.

A harmadik napon Gandzsába vezetett az útvonalunk, tiszteletünkre a helyi polgármesteri hivatal – a Kaya étteremben – vacsorát adott, amelyen részt vettek a gandzsai Magyar-Azeri Baráti Társaság aktivistái is. Másnap az ő szervezésükben, Abbasov Ehtibar nyugalmazott alezredes, HUNAZ-tag és Nadzsir gandzsai pedagógus vezetésével a Hanlari körzetben (Gandzsától a 14 km-re) meglátogattuk az egykori lágerek sírhelyeit. Ebben a körzetben – a Sarkana település közelében – két rendezett temetőben tartottunk gyászszertartást. Az első a 1552. sz. hadifogolykórházhoz tartozott, a második a Magyarországról civilként ideinternáltak 498. sz. munkásszázad, illetve a 223. sz. hadifogolytábor sírkertje. Az előbbiben 371, az utóbbiban 323 halott van eltemetve. A Goygol németek által alapított településen kutatómunkánkat a nyolcvan éves Fikrat Izmajlov, a város nyugalmazott építésze, helytörténésze segítette. Neki köszönhetően a németek által rendbe hozott sírkertbe látogattunk el, ahol 9 náció (német, magyar, román, olasz stb.) fiai, mintegy 900 fő van eltemetve. Megtudtuk, hogy 1945–1947 között a helyi németek római katolikus templomában állították fel a hadifoglyok kórházát és az itt elhunytak kerültek az előbb említett temetőbe. A városka másik végében egy kisebb, szintén jól gondozott haditemetőt is felkerestünk, amely az egykor itt élt német lakosság polgári temetőjének szomszédságában terül el. Az itteni 51 halottból 37 osztrák, a többi német és magyar nemzetiségű. A polgári temetőben szomorúan szemléltük meg, hogy a település utolsó 1935-ben született német lakosát Viktor Kleint 2007-ben temették el.

Másnap busszal indultunk a 213 km-re lévő Tbiliszibe, Georgia fővárosába. Történelmi zarándokutunk itteni programtervét a magyar nagykövetség munkatársai állították össze és szervezték meg. Tolmácsot is biztosítottak Marina Chaduneli helyi alkalmazott személyében. Ugyancsak segítő partnerünk volt David Jishkarini történész (SOVLAB), a Tbiliszi egyik főiskolai docense is. Többek között megkerestük a magyar vonatkozású emlékhelyeket, köztük a Rike parkban lévő egészalakos Zichy Mihály-szobrot. Jártunk a Szaburtalo kerületben, ahol a 1563. sz. hadifogolykórház állt, megnéztük a birtokunkban lévő visszaemlékezések alapján azokat a városrészeket is, ahol a Kárpát-medencéből idehurcolt magyarok, sváb-németeket dolgoztatták. A Georgiában eltemetettek száma több mint 500 fő. Valamennyien 26 főtábor és számos lágerrészleg foglyai voltak. Az itt dolgoztatott foglyok, internáltak száma több ezerre tehető. Megszemléltük a hadifoglyok által épített objektumokat is. Leverten vettük tudomásul, hogy mindenütt felszámolták az egykori lágerhelyeket, a feltételezett temetőket, ezeken a területeken nemrég épült lakóházak állnak. Tbilisziben már félig beépítésre került az Állami Egyetem épülete mögötti hadifogolytemető. Fejet hajtottunk és imádkoztunk halottaink lelki üdvéért a „Zeemka”, a Rustavi, a Gardabai hadifogoly temetőkben. Megtekintettük a Hofnungstal-traubental német polgári temetőt és az egykor németek lakta városrészt is, akik – Alexander Feldmaier, az Assoziation de Deutschen Gerorgiens igazgató-helyettes tájékoztatása szerint – mintegy kétszáz éve ide települtek, és akik a későbbiekben európai arculatot adtak ennek a városnak is. Sztálin őket is Kazahföldre telepítette ki a második világháború elején. A közel százezres közösségből alig kétezren maradtak ma a városban. Tbiliszit tanulmányozó utunk a magyar nagykövetségen fejeződött be, ahol Dr. Pető Szilvia ideiglenes ügyvivő háziasszonyként a csoportunkat meleg fogadtatásban részesítette.

Kutaiszi felé menet Gorijban megálltunk és megtekintettük a Sztálin-múzeumot. Rosszkedvűen állapítottuk meg, hogy a „kaukázusi vad hóhér", akinek hatalmát mások mellett sok szász ezer ártatlan magyar is megszenvedte, csakis pozitív oldaláról, dicsőségteljes mutatják be a kétszintes épületben kiállított dokumentumok és tárgyak. Gorijban csupán annyi változás történt, hogy nemrég eltávolították a város főteréről a Sztálin-szobrot. Viszont a Sztálin-kultusz növekvő tendenciát mutat, hetente több ezren keresik fel az intézményt, a múzeum üzletében rengeteg Sztálin-emléktárgy kerül eladásra.

Kis kitérővel eljutottunk Tkibuli bányavárosba is, hogy megszemléltük a németek által rendbe hozott hadifogoly-temetőt. Itteni lelkes kísérőnk Boris Gabriadze önkormányzati képviselő, Koba Giorgadze, a város főépítésze és Turziladze Tarijev temetőőr volt. Ebben a városban működött a hírhedt 518 sz. bányaláger 1., és 2. sz. részlegtábora, ahol magyar rabok szenet bányásztak, házakat, utakat, vízierőművet építettek. Georgia Tkibuli településén, a német állam támogatásával felújított német-magyar hadifogoly-temetőben lebonyolított megemlékezésen a grúzokkal együtt énekeltük a Suliko mélabús grúz dalocskát, megkönnyeztük halottainkat. Közismert, hogy közel egy millió függetlenségért küzdő grúz értelmiségi vált a kommunista diktatúra áldozatává. Ez a dal most a rabok temetőjében a magyar-grúz szolidaritás jelképévé vált. A helyi önkormányzat az Salva Gabriedze alpolgármesterrel az élén, őszinte barátsággal fogadta a történelmi zarándokút résztvevőit, aki szívesen engedélyezné egy magyar-német-grúz nyelvű emléktábla elhelyezését a város területén.

Kutaisziben is felszámolták a lágertemetőket, pedig sok ezer fogoly dolgozott és halt meg ebben a városban is. Különösen a Kolhida autógyár építésénél, amely most felszámolás, átalakítás alatt van. Itteni kísérőnk David Dishkariani, a kutaiszi önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályvezető helyettese volt.

Az utolsó napon eljutottunk Magnetiti-Urekibe, ahol David Robakidze, Guria régió kormányzósága egyik helyi képviselője és Sota Tavberidze nyugdíjas idegenvezető közreműködésével felkerestük a Fekete-tenger melléki egykori lágerek, munkatáborok helyeit is. A kutatóút fáradalmait a Kutaiszihoz közeli, a Fekete-tenger-parti Ureki-Magnetiti unikális strandján pihentük ki, amelynek homokja természetes vasporral, illetve vasérc-szemcsékkel dús, s amely egy-kettőre kiszívta a fáradságot csontjainkból. A közeli kaukázusi hegyekből az évmilliók folyamán a vasport a közeli, tengerbe ömlő folyók hozták le. 1945–1947-ben a magyar hadifoglyok és internáltak mágnesek segítségével, kézi erővel gyűjtötték össze a vasszemcséket, amelyet magas minőségi tartama miatt a kőolajiparban hasznosították. A norma szerint naponta több kiló vasércport gyűjtöttek össze, a legnehezebb időszak a nyári hónapok voltak, 35–40 fokos melegben is dolgoztatták a rabokat, akik közül sokan kidőltek, őket a közeli polgári temető melletti külön parcellában hantolták el. Mivel a fejfák is eltűntek, egyik társunk nemzeti szalagot kötött a névtelen sírokra boruló faágakra. Nyugodjanak békében! Ma tízezrek keresik itt a gyógyulásukat, a strandot grúzok nemzeti kincsei közzé sorolják.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Csecsenföldön, Azerbajdzsánban és Grúziában lebonyolított történelmi zarándokút jól sikerült, kitűzött feladatainknak maradéktalanul eleget tettünk. A helyszíneken több egykori, második világháborús kényszermunkatábort, hadifogoly-temetőt azonosítottunk, dokumentáltunk, amelyek Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből (Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja) "malenkij robotra" elhurcolt civilek, hadifoglyok itteni sorstörténetével, illetve egyéni sorsok tragédiájával kapcsolatosak. A kutatóutunk során összegyűjtött és részletesen is elemzett anyag méltó helyet kap készülő emlékkönyvünkben, amelynek a kiadását novemberre tervezem.

A pécsi Német Kör által, a GULÁG-GUPVI Emlékév jegyében szervezett történelmi zarándokutat október és november folyamán a Kárpát-medence térségében (a romániai Foksany, a lengyelföldi Sanok, a nyugat-ukrajnai Lemberg, Szatarij Szambor , Szolyva stb.) fejezzük be.

dr. Dupka György,
a kutatócsoport szakmai tanácsadója

• Melléklet