Szent László napja Mezőkaszonyban

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo | 2016. szeptember 04.

Szent László királyunk 930 évvel ezelőtt Mezőkaszony határában mért vereséget a Felső-Tisza-menti településeket felégető hun-besenyő hordák felett. A 970 évvel ezelőtt született neves Árpád-házi király tiszteletére az elmúlt vasárnap az UMDSZ emléktáblát avatott a Mezőkaszonyi Középiskola falán, a település sportpályáján pedig hat csapat részvételével öregfiúk labdarúgó tornát szervezett.

Szent László napja Mezőkaszonyban

A később szentté avatott László király egyike azon uralkodóinknak, aki személyesen megfordult vidékünkön. Ennek ellenére kevés templomunk választotta védőszentjéül: tudomásunk szerint jelenleg csupán a bakosi római katolikus templom viseli a nevét.

Délben a felavatásra kerülő emléktáblánál gyülekezőket Bakancsos László, az UMDSZ általános alelnöke köszöntötte. Aki beszédében arra emlékeztetett, hogy nagy királyunk szigorú törvényeket alkotott, és azokat be is tarttatta. Közel ezer esztendő távolából mi, kései utódok naponta a bőrünkön érezzük, hogy mi van akkor, ha egy ország állampolgárainak egy része nem tiszteli a törvényt, illetve a meghozott rendelkezések nem mindenkire vonatkoznak egyformán. Az Európai Unió felé törekvő Ukrajnának mihamarabb el kell érnie, hogy az öreg kontinensen rég elfogadott, a jogállamiságot szavatoló törvényei legyenek, s azt mindenki betartsa.

A Szent Lászlóról szóló legendák nem véletlenül keletkeztek és maradtak fenn évszázadokon át, mondta Zubánics László, az UMDSZ elnöke, hisz kétségkívül egy célratörő, az országot naggyá tévő uralkodót tisztelt benne a nép. A királyt példaképének tekintette Nagy Lajos és Zsigmond királyunk is. Mezőkaszony mindenkori lakói pedig azért lehetnek hálásak neki, mert a besenyők felett aratott győzelem után épült kápolna körül gyors fejlődésnek indult a település. A mai időkről szólva Zubánics László utalt rá, hogy Európa és Ukrajna példáján szomorúan tapasztaljuk, hová vezet az országok irányítói részéről megnyilvánuló következetlenség, s az, hogy egyes állampolgárokból hiányzik a törvénytisztelet. Számunkra, a Kárpátalján kisebbségben élő magyarok számára a nyelvi jogaink érvényesítése a legfontosabb, hisz ez biztosíthatja a leginkább, hogy nemzeti közösségként meg tudjunk maradni szülőföldünkön.

Az emléktáblát Jaczkó József helyi plébános szentelte fel. A Kaszonyi Középiskola tanulói – Fazekas Orsolya, Varga Boglárka és Nagy Klaudia – Szent Lászlóról szóló himnuszokat, verseket adtak elő.

A hat csapat részvételével zajló labdarúgó torna – amely a Szent László kupa elnyeréséért zajlott – még a délelőtt folyamán megkezdődött. Izgalmas mérkőzéseket hoztak a munkácsi és a nagyszőlősi járás UMDSZ-válogatottja, valamint a mezőkaszonyi, a nagydobronyi, a benei és a tiszacsomai öregfiúk között zajló mérkőzések. Az összecsapások végül is a munkácsi járási csapat győzelmével értek véget. Második helyen végeztek a nagyszőlősiek, a harmadikon pedig a házigazdák. Megnevezték és megjutalmazták a torna legjobb kapusát (Sütő Ottó), illetve mezőnyjátékosát (Hevesi József, Szőlősgyula). A gólkirályi címet Ricsei Ferenc (Mezőkaszony) szerezte meg, a fair play díjat pedig a kaszonyiak nyerték el. Díszoklevelet kapott a mérkőzéseken fellépő legidősebb játékos, a 62 éves Molnár D. István (Nagydobrony).

A rendezvény hagyományteremtő szándékkal jött létre.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI