-
Száz perc száz emberért: a szeretet megérkezett Beregszászra
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2015. december 17.
Ha advent, akkor szeretet, segítség jön oda is, ahol egyébként nehéz lenne a karácsony. Beregszászi Olga művésznő immáron 12. alkalommal szervezte meg Budapesten a Száz perc száz emberért címet viselő jótékonysági koncertet, melynek bevételét ezúttal is elhozta szülővárosa rászoruló lakosainak. A Beregszászi Művészeti Iskola koncertterme idős, beteg emberekkel, illetve olyan fiatalokkal, szociális munkásokkal telt meg pénteken, akik mozgásukban akadályozott idős embereket képviseltek. A nehézségekben megfakult szemek ezúttal csillogó fénnyel teltek meg, amikor Beregszászi Olga színpadra lépett. És énekelt. Nekik énekelt. Aki azért jött el hozzájuk Budapestről, hogy szebbé tegye az adventi várakozásukat, akivel most együtt énekelhetnek…
-
Rendezvénysorozat a magyar nyelv napja alkalmából
Írta: Nagy Natália, a Magyar Filológia Tanszék docense | Forrás: kiszo.hhrf.org | 2015. november 20.
„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld, s tanuld más mívelt népek nyelvét is, … de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig tehetségig mívelni kötelesség!” Kölcsey szavai szolgáltak mottójául annak a rendezvénysorozatnak, melyet az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán bonyolítottak le az elmúlt napokban.
-
Havasi gyopár – negyedszer
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: kiszo.hhrf.org | 2015. november 20.
Havasi gyopár címmel az ArtTisza Művészeti Egyesület immár negyedik alkalommal rendezte meg hagyományos kiállítását. A tárlaton a festői szépségű Gyertyánligeten megrendezett legutóbbi alkotótábor során készült munkák, valamint az Örökség című gyermekrajz- és képzőművészeti pályázatra érkezett legjobb pályaművek kerültek bemutatásra.
-
40 éve alakult a derceni Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes
Írta: Váradi Enikő | Forrás: karpatalja.ma | 2015. november 20.
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának” – mondta egykoron Kodály Zoltán. S valóban, minden generáció számára elévülhetetlen feladat elsajátítani, ápolni és továbbadni az őseink által ránk hagyományozott kultúrörökséget. Ezt a folklórkincset próbálta évtizedek óta megtartani és továbbadni a derceni Gyöngyösbokréta.
-
Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóverseny Somban, immár kilencedszer
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: kiszo.hhrf.org | 2015. november 19.
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma szervezetésében a Somi Általános Iskolában immár kilencedik alkalommal tartották meg a Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóversenyt, amelynek célja a tehetséges gyerekek felkutatásán kívül a falu két híres szülötte emlékének ápolása. Évről évre egyre többen jelentkeznek, ami azt bizonyítja, hogy a tanulók körében élénk az érdeklődés a magyar költészet iránt. Idén 72-en neveztek be.
-
IX. Irodalmi karaván Péterfalván
Írta: Bodnár Diána | Forrás: karpatinfo.net | 2015. november 19.
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége idén immáron kilencedik alkalommal szervezte meg az Együtt Írótábor keretében az irodalmi karavánt, melynek során számos településre látogattak el íróink, költőink. Így jutottak el november 4-én Péterfalvára is, ahol a községi könyvtárban találkoztak írók és olvasók.
-
Monodrámát mutatnak be Ady Endréről Békéscsabán
Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2015. november 18.
Pénteken mutatják be Zelei Miklós Ady Endréről szóló monodrámáját a Békéscsabai Jókai Színházban, Az Isten balján – Situs Inversus című darabban a kárpátaljai származású Katkó Ferencet láthatják a nézők Köllő Miklós rendezésében.
Az abszurd darab Konstancán, a román kikötővárosban játszódik, az idő viszont nehezen meghatározható: valamikor egy diktatúra idején történik, a Nyugat című folyóirat már elektronikus formában jelenik meg, Kosztolányi pedig sms-ben tudatja Adyval a folyóirateladás nehézségeit. -
Héttorony fesztivál Péterfalván
Írta: Bodnár Diána | Forrás: karpatinfo.net | 2015. november 17.
November 7-én érkezett Péterfalvára az egész Kárpát-medencét bejáró Héttorony Fesztivál, mely idén – a nagyszabású kultúrműsor bemutatása mellett – Makovecz Imre születésének 80. évfordulójára is emlékezik. A neves építész előtt tisztelegve szerették volna a szervezők ráirányítani a figyelmet a zene és az építészet szoros szövetségére, kapcsolatának kiaknázható előnyeire. Megváltozott arculattal, új elemekkel gazdagítva indították el 2015 őszén a programsorozatot a budapesti Fonó Budai Zeneházból, és érintve Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát e hó végén tervezik befejezni a magyar népművészet múltját, jelenét és jövőjét felölelő látványos körutat.
-
Jubileumot ünnepelt a kolozsvári Barabás Miklós Galéria
Írta: Tudósítónk | Forrás: Paprika Rádió / maszol.ro | 2015. november 17.
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte kedd este a kolozsvári Barabás Miklós Galéria. Az egyik legismertebb, XIX. századi erdélyi festő nevét viselő kis képtár akkor alakult, amikor még nagyon kevés kiállítási lehetőség volt Kolozsváron. A helyszín Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésznek köszönhető, így az ő munkáiból összeállított tárlattal ünnepelte a kerek évfordulót a Barabás Miklós Céh.
-
A Liza, a rókatündér kapta a Los Angeles-i 15. Magyar Filmfesztivál közönségdíját
Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2015. november 16.
A Liza, a rókatündér kapta a Los Angeles-i 15. Magyar Filmfesztivál közönségdíját, a díj odaítélésével és a Free entry vetítésével ért véget a filmfesztivál a Laemmle's Royal Filmszínházban - tájékoztatta közleményben hétfőn az MTI-t az eseményt rendező Bunyik Entertainment. A legjobb filmnek járó díjat szintén a Liza a rókatündér kapta, a legjobb rendezőnek pedig Vidnyánszky Attilát ismerték el A szarvassá változott fiú című filmjéért.