• Mágus a titánok mögött

    Írta: Balogh Roland | Forrás: mno.hu | 2016. március 05.

    Mágus a titánok mögött

    Leleplezzük, ki áll zenei rovatunk, az egy éves szülinapját szombaton ünneplő Ígéretes titánok grafikái mögött. Kárpátaljai mágusunk, Juhász László egyenesen egy tetováló szalonból érkezik. Eljött a pillanat, amikor egy nagyon jó arcot mutathatok be. Így a zenei rovatunk egy éves jubileuma, és az ebből az alkalomból most szombaton, a budapesti Vittulában rendezendő összeröffenés előtt mindenképp érdemes megismertetnem még egy kulcsfontosságú emberkét.

  • Közelkép írókról

    Írta: Lengyel János | Forrás: Kárpátalja.ma | 2016. március 04.

    Közelkép írókról

    Közelkép írókról címmel tartott könyvbemutatót a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata február 26-án a Pesti Vigadó Makovecz termében. A sorozat, amely keretében a tagozat kortárs írókat bemutató monográfiákat jelentet meg, tavaly indult. Ács Margit író, a sorozat szerkesztője és egyben az est háziasszonya örömmel tudatta a jelenlévőkkel, hogy a kezdeményezés máris nagy visszhangot váltott ki mind szakmai, mind olvasói berkekben.

  • Az élőzene bűvöletében

    Írta: Varga Adrienn, Csákvári Zsigmond | Forrás: kultúra.hu | 2016. március 04.

    Az élőzene bűvöletében

    Látogatói rekordot döntött a tizedik Kultúrházak éjjel-nappal országos eseménysorozat, amely az élőzene bűvöletében zajlott. Több mint 220 ezren voltak kíváncsiak a programsorozatra február 5. és 7. között, mindemellett tovább növekedett a helyszínek, a rendezvények és a közreműködők száma is. Sikeresen zárult a tizedik Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat március 1-jén ünnepélyes keretek között a Hagyományok Házában. Idén a fő tematikának köszönhetően a közművelődési szakemberek eszköztára is számos innovációval gazdagodhatott. 

  • Anyanyelvnapi ünnepség az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán

    Írta: Vaszecsko Karina, a Magyar Filológiai Tanszék másodéves hallgatója | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2016. március 03.

    Anyanyelvnapi ünnepség az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán

    1952-ben a bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, többen meghaltak a demonstráció során. E tragikus esemény emlékére az ENSZ 1999-ben február 21-ét nyilvánította az anyanyelv nemzetközi napjává. Anyanyelvünk: elválaszthatatlan és nélkülözhetetlen része mindennapjainknak. Magyarul közöljük mondandónkat, magyarul értjük meg egymást, életünkben először magyarul szólalunk meg, magyarul kérünk, örülünk, szomorkodunk. 

  • Keresztény Tudományos Diákköri Konferencia harmadszor

    Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2016. március 02.

    Keresztény Tudományos Diákköri Konferencia harmadszor

    „A tudomány utat nyit új technológiai alkalmazások számára, amelyek javítják az életet és az ember környezetét, formálva ezáltal a jövőt. Ilyen értelemben az Egyház, a civil társadalom, a gazdaság és a tudomány arra hivatott, hogy felvállalja a társfelelősséget a jövő egy új koncepciójának kidolgozásáért, amely hosszútávon előnyös lesz az egész emberiség számára. 

  • Király Benedek Lőrincre emlékeztek Tiszabökényben

    Írta: Bodnár Diána | Forrás: karpatinfo.net | 2016. március 01.

    Király Benedek Lőrincre emlékeztek Tiszabökényben

    Február 25-én a tiszabökényi közösség megemlékező ünnepséget szervezett Király Benedek Lőrinc tiszteletére halálának 7. évfordulója alkalmából. A helyi kultúrházban gyülekező résztvevők délután előbb a közeli temetőbe vonultak, ahol megkoszorúzták a falu neves szülöttének síremlékét. Illyés István, a tiszabökényi református gyülekezet gondnoka régi barátként emlékezett a Tisza szerelmesére, aki egyszerű módon, mégis nagyszerűen tudta mondatba költeni gondolatait. 

  • Átadták a Kultúra Lovagja kitüntetéseket

    Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2016. január 26.

    Átadták a Kultúra Lovagja kitüntetéseket

    Két egyetemes és 19 Magyar Kultúra Lovagja címet adományozott a kultúra különböző területein "lovagiasan", huzamos ideje tevékenykedők számára a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület pénteken, a magyar kultúra napján a budapesti Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a gála védnöke úgy fogalmazott, a kultúra ápolása elsősorban a közösségekre hárul, mert bár annak biztosítása, hogy a magyar kultúra és műveltség mindennapjaink részévé válhasson, az állam feladata, nem tud minden munkát elvégezni.

  • A magyar kultúra napja rendezvényei Kárpátalján

    Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2016. január 25.

    A magyar kultúra napja rendezvényei Kárpátalján

    A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt. Beregszászban a hagyományokhoz hűen fejet hajtottak nemzeti imánk szerzőjének emléktáblájánál, az Európa–Magyar Házban értelmiségi fórumra került sor. Ungváron immár 17. alkalommal tartották meg a Himnusz-mondó versenyt, Tiszapéterfalván pedig helyesírásból és szövegértelmezésből adott számot az ifjú nemzedék. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa folytatta azt a missziót, amellyel a külképviselet a kárpátaljai magyar kultúra, azon belül a képzőművészet támogatását, erősítését s az értékek minél szélesebb körben való megismertetését célozza.

  • Kortárs kárpátaljai festők alkotásaiból nyílt kiállítás Miskolcon

    Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2016. január 25.

    Kortárs kárpátaljai festők alkotásaiból nyílt kiállítás Miskolcon

    Kortárs kárpátaljai festők alkotásaiból nyílt kiállítás az ungvári magyar főkonzulátus szervezésében a Miskolci Galériában csütörtökön, a magyar kultúra napja alkalmából. A február 21-ig látható tárlat ajánlásában a szervezők azt írták: a kárpátaljai festőiskola egyedi, színes, kiemelkedő művészeti közösség, Kárpátalja képzőművészeinek népszerűsége és elismertsége túlterjed a régió határain, művészetének külön etnikai, lokális, időbeli sajátosságai vannak, melyek gyökerei Kelet-Közép-Európa e köztes terének, az ott élő népek szellemi egzisztenciájának történelmi rétegeiben rejlenek.

  • Márton Áron erdélyi püspökről szóló kiállítás nyílt Pécsen

    Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2016. január 22.

    Márton Áron erdélyi püspökről szóló kiállítás nyílt Pécsen

    Márton Áron erdélyi katolikus püspök életéről szóló kiállítás nyílt Pécsen a magyar kultúra napja alkalmából. Márton Áron a magyarság elnyomását mindig a szeretet hangján beszélte el, és kimondta, hogy az erdélyi magyarságnak és a világ magyarságának Istentől rendelt joga a megmaradás – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a magyar kultúra napjának Baranya megyei ünnepén tartott megnyitón. 

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2025 KMMI