Reneszánsztól napjainkig a Cantus kamarakórussal

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2019. október 25.

Színes repertoárral lépett fel a Cantus Akadémiai Kamarakórus október 24-én a Beregszászi Művelődési Házban. Az egyesület Reneszánsztól napjainkig című előadását mutatta be a Vérke-parti városban. Az esemény a Beregszászi Városi Tanács szervezésében jött létre.

Reneszánsztól napjainkig a Cantus kamarakórussal

A találkozót Szakács Emil karmester nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki a résztvevőknek az érdeklődésükért, valamint a városi vezetőségnek a program megszervezéséért. A karnagy röviden ismertette a kórust, majd a soron következő előadást mutatta be néhány szóban.

A kórus műsora három különálló egységből épült fel. Az első blokkban az olasz reneszánsz ismert katolikus polifonikus dallamai csendültek fel, többek között Giovanni Palestrina és Gregorio Allegri művei közül. A második részben modern, hagyományt bontó ukrán kórusműveket adtak elő Valentin Szilvesztrov, Mikolaj Dileckij, Dmitrij Bortyanszkij munkásságából. A harmadik modulban magyar klasszisok szerepeltek Bárdos Lajos és Kodály Zoltán alkotásai közül, ahol olyan ismert szerzeményeket hallhattunk, mint a Dana-dana, az Este, a Túrót eszik a cigány vagy a Mátrai képek.

A Cantus kamarakórus 1985-ben alakult meg. Nevük olasz eredetű, ami azt jelenti: ének, énekelni. Felléptek Ukrajnán kívül Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és a világ több más pontján. Színes repertoárjukban vallási énekek, reneszánsz zenék, ukrán népdalok és műdalok, karácsonyi énekek, dzsessz-feldolgozások és magyar kórusművek is egyaránt szerepelnek. Profi kórussá 1992-ben váltak, 2009-től akadémiai szintre emelkedtek. A kamarakórus vezetője Szakács Emil karnagy, Ukrajna Nemzeti Művésze és Ukrajna Érdemes Művésze.

Hírek

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

  • A Dnyepertől a Dunáig – zenei utazás Kárpátalja sokszínűségében

    Fergeteges hangulatban telt a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttesének A Dnyepertől a Dunáig című ukrán–magyar estje. A műsor nem véletlenszerű válogatás volt, hanem gondosan felépített út a Dnyepertől a Dunáig, az ukrán dallamtól a magyar csárdásig, a népdal egyszerűségétől...

Események

Copyright © 2026 KMMI