-
Ungvár történelmi arculatának megőrzésére törekednek
Írta: KMMI | Forrás: zakarpattya.net.ua | 2020. október 15.
Több mint 32 millió hrivnyát szánnak arra a programra, amely Ungvár történelmi központjának megőrzésére és felújítására irányul. A komplex programot, amely Ungvár városának történelmi központját hivatott felújítani, a képviselők október 15-én fogadták el a 2021-2023-as évre.
-
Az ősök sírjai avatják a földet hazává – Könyvbemutató a beregszászi konzulátuson
Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2020. október 14.
Igencsak figyelemreméltó és másoknak is példát mutató kezdeményezéssel állt elő a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja, amikor hatalmas munkával feltérképezték a beregszászi köztemető egykori római katolikus sírkertjének sírjait, helyrajzi számmal látták el ezeket, s a beazonosítás további megkönnyítése érdekében a kegyeleti helyről vázlatos térképet készítettek.
-
Kárpátaljai siker a Magyarország étele szakácsversenyen
Írta: KMMI | Forrás: KISZó | 2020. október 13.
Pásztornyicki László és segítője, aki egyben felesége Mondok Bernadett az egyik különdíjat vitte el a Magyarország étele szakácsversenyen Felcsúton.
-
Szemrád Emil: „…érdekes életet tudhatok magam mögött”
Írta: Magyar Tímea | Forrás: KISZó | 2020. október 12.
Rendkívül szerény, optimistán és bölcsen tekint a világ dolgaira, talán ez is a titka, hogy magas életkora ellenére fizikailag és szellemileg is friss, aktív. Egész életét a tudománynak és a diákjainak szentelte. Mindenkiben a szépet, a jót keresi. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Tudományos Testületének és a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság tagja. Tavaly a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács a természettudományok kategóriában neki ítélte a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért járó díjat. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szemrád Emil nyugalmazott egyetemi docens, a kémiai tudomány kandidátusa.
-
A mártírok vére magvetés – Beregszászon átadták a Pásztor Ferenc-díjat
Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2020. október 11.
Hiszünk benne, hogy aki Jézus Krisztusnak szentelte az életét, az ő ügyéért halt mártírhalált, annak a mennyei atyjánál maga a Megváltó a közbenjárója. Ezek a gondolatok a beregszászi római katolikus templomban megtartott szentmisén hangzottak el, amelyen megemlékeztek Pásztor Ferenc egykori beregszászi plébánosról, pápai prelátusról, akit a szovjet hatóságok 1948-ban tartóztattak le, koholt vádak alapján elítélték, s 1949-ben az egyik szibériai munkatáborban vesztette életét. Az alkalmon átadásra került az idei Pásztor Ferenc-díj is.
-
Minden ember felelős azért, amit cselekszik, s azért is, amit nem tesz meg – Beregszász bombázására emlékeztek
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2020. október 10.
Október 9-e – Beregszász gyásznapja: 76 évvel ezelőtt a város vasútállomását és környékét komoly bombatámadás érte. A szovjet légierő a fontos közlekedési gócpontot vette célba, ám a pusztító lövedékből jutott a környező épületekre is. A bombazáport követően a repülőgépekről géppuskasorozattal lőttek a menekülő civilekre, így ez az akció brutális terrortámadásnak minősíthető.
-
Az átláthatóság, a dinamizmus és a színvonalemelés a cél – Dr. Zubánics László lett az új tanszékvezető
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2020. október 10.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási és Tudományos Intézet Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének élére új vezetőt neveztek ki dr. Zubánics László személyében.
-
A hitből fakad nemzetünk megtartó ereje – Átadták az Ortutay Görögkatolikus Szakkollégiumot
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2020. október 09.
A kárpátaljai magyar görögkatolikusok – a hosszú évtizedes elhallgattatás után – példaértékűen építik, erősítik gyülekezeteiket, intézményeiket. Ennek legújabb példája a Beregszászban október 8-án felszentelt Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium, melynek átadásán részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Grezsa István miniszteri biztos is. A mintegy 600 millió forintos magyar állami forrásból kialakítandó Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ célja, hogy a kárpátaljai magyar görögkatolikusság számára lelki, szellemi és adminisztratív központként szolgáljon.
-
Futás Kokóval – 800 méter a kárpátaljai rászorulókért
Írta: dózsa | Forrás: karpataljalap.net | 2020. október 08.
Az Ökumenikus Segélyszervezet aktivistái Budapesten, a Margitszigeten, hét beregszászi iskola diákjai pedig a Vérke-parti város futballstadionjában, virtuálisan összekapcsolva, egy időben futottak le 800 métert. Ezzel igyekeztek felhívni a figyelmet a határokon átívelő szolidaritás fontosságára, illetve az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai családokért indított októberi adománygyűjtésére. A futók mindkét helyszínen az Ökumenikus Segélyszervezet egységes, kék pólójában futottak, hátukon hirdetve a 1353-as adományvonal számát, hogy így buzdítsanak minél több embert adakozásra.
-
Tarpai József: „…ebben a kaotikus világban kicsit válságmenedzsernek érzem magam…”
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2020. október 07.
Nyugodt, kiegyensúlyozott, az igazi kikapcsolódást számára a családjával töltött idő jelenti. Szabad idejében a kertben tevékenykedik, de a nagycsaládos egyesület tagjaival és barátaival is szívesen kirándul. Az itt élők sorsa, jövője, legyen az kis-, vagy nagycsalád, fontos a számára. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke.