• Szoroka Dániel: „…ha valamit elkezdek, azt végigcsinálom”

    Írta: Csuha Ivett | Forrás: KISZó | 2019. szeptember 02.

    Szoroka Dániel: „…ha valamit elkezdek, azt végigcsinálom”

    Fiatal, energikus, a szakmájában profi. Sosem készült zenésznek, de az élet ebbe az irányba sodorta, aminek azóta is örül. Úgy gondolja, a jó munka ismérve, hogy nem fárad el abban, amit csinál. Előadásaival igyekszik értéket közvetíteni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szoroka Dániel, a Csipkés együttes harmonikása.

  • Ismét Beregszászban tartott előadást a Magyar Állami Operaház

    Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2019. szeptember 02.

    Ismét Beregszászban tartott előadást a Magyar Állami Operaház

    Másodízben léptek fel Beregszászban a Magyar Állami Operaház művészei, akik ezúttal Erkel Ferenc Hunyadi László című darabját mutatták be. A koncertszerű előadást szeptember elsején tartották a város szabadtéri színpadán. A bemutatóra mintegy háromezer ember volt kíváncsi.

  • Érzem – teszem – mutatom – Kultivál 2019

    Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2019. augusztus 27.

    Érzem – teszem – mutatom – Kultivál 2019

    Kultivál 2019 „Érzem – teszem – mutatom” címmel szerveztek ifjúsági közösségfejlesztő tábort a Lakitelek Népfőiskolán augusztus 8-tól 11-ig. Az eseményen 16-26 év közötti anyaországi és külhoni fiatalok vettek részt. A projekt célja a Kárpát-medence régiói között való szakmai kapcsolatok kialakítása, fenntartása és fejlesztése volt.

  • Kovács László: Életem jó példa arra, hogy minél többet adunk, annál többet kapunk…

    Írta: Bíró László | Forrás: www.karpataljaszeretlek.hu | 2019. augusztus 27.

    Kovács László: Életem jó példa arra, hogy minél többet adunk, annál többet kapunk…

    A beregszászi Kovács László Kárpátalja, ezen belül Beregszász festőművészetének kutatója, ismerője. Emellett kiállítás-szervező, mecénás, igazi lokálpatrióta is. Vele beszélgettünk el a minap.

  • Kárpátalja a te szemeddel

    Írta: Sz. J. | Forrás: | 2019. augusztus 26.

    Kárpátalja a te szemeddel

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) idén negyedik alkalommal hirdetett fotópályázatot a 35. életévüket be nem töltött kárpátaljai fiatalok számára. A kiírók olyan alkotásokat vártak, amelyek képesek bemutatni Kárpátalja természeti szépségeit és kincseit – mindezt a modern, művészi fotográfia eszköztárának alkalmazásával. Ennek megfelelően a pályázat során csak olyan képeket tölthettek fel a jelentkezők, amelyeken kizárólag a természet szerepel.

  • A népi kultúra színe és fonákja – A Torma-fivérek életében központi szerepet foglal el a muzsika.

    Írta: Bara Tünde | Forrás: Kiszo.net | 2019. július 29.

    A népi kultúra színe és fonákja – A Torma-fivérek életében központi szerepet foglal el a muzsika.

    Torma István 27 éves. A kisdobronyi fiatal 2011-től táncoktatóként dolgozik a Nagydobronyi Középiskolában. A 2016-ban alakult Komótos Együttesnek és a 2018-ban létrejött Kárpátalja Néptáncegyüttesnek is tagja. Öccse, a két évvel fiatalabb Torma Gergely, az Ungvári Járási Hallgatói Központ Nagydobronyi Stúdiójában tanít éneket. Emellett szintén a Komótos tagja: énekel és harmónikán játszik, továbbá a felnőtt egyházi kórus vezetője Kisdobronyban, gyermek egyházi kórust vezet a nagydobronyi református gyülekezetben és az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban. Mindketten az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzsben szereztek alapdiplomát egy év különbséggel. Tanulmányaikat mesterfokon folytatták tovább Kijevben és Drohobicsban.

  • Dupka György: teszem a dolgomat, amíg a Teremtő engedi

    Írta: Biró László | Forrás: karpataljaszeretlek.hu | 2019. július 27.

    Dupka György: teszem a dolgomat, amíg a Teremtő engedi

    Az ungvári-tiszabökényi dr. Dupka Györgyöt méltán lehet nevezni a magyarság napszámosának, mivel annyira sokrétű, annyira szerteágazó tevékenységet folytat a kárpátaljai magyar közösség, az összmagyarság javát szolgálva: GULÁG-GUPVI kutató, kiadó, s még hosszasan lehetne folytatni a sort. Alább Bíró László vele készült interjúját olvashatják.

  • Zsidó napok Beregszászban

    Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: Kiszo.net | 2019. július 26.

    Augusztus 1-4. között immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpátaljai Zsidó Napok programsorozat. A helyszín  Beregszász lesz. Megszokhattuk, hogy az esemény előtti héten a szervezők sajtótájékoztatót tartanak a beregszászi konzulátuson. Idén sem volt ez másként.

  • Gyűjtők találkozója a Beregvidéki Múzeumban

    Írta: Szemere Judit | Forrás: | 2019. július 17.

    Gyűjtők találkozója a Beregvidéki Múzeumban

    A közelmúltban a Beregvidéki Múzeum szőlészeti-borászati kiállításának otthont adó pincehelyiségben régiséggyűjtők számára tartottak találkozót.

  • Magyarországi támogatással megújult a 800 esztendős palágykomoróci templom

    Írta: MTI | Forrás: | 2019. július 16.

    Magyarországi támogatással megújult a 800 esztendős palágykomoróci templom

    A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI