(Folytatás. Elejét ITT és ITT olvashatják.)
Meg kell emlékeznünk a beregszászi kurucokról is, akik itt léptek be katonának, többen a zászlóbontás idején: Virág Mihály és Csók István lovasok, Csoma János, Darmay Ferenc, Egri János, Kopasz Pál, Szabó Pál (elhunyt) hajdúk, Verbőczi András lovas, Hentes Rácz András, Zsámbokréti Szabó György, Batta János (elhunyt) hajdú, Kántor András lovas, Mokcsai István hajdú, Philip Péter lovas Erdélyben, Seres Pál, Szabó András (elhunyt), Csőrke György hajdúk, Csőrke Mihály és Tibor István lovasok, Belai János, Nagy István, Talicska Samu, Vékony István, Pócsay Ferenc és Magyar János hajdúként teljesítettek szolgálatot. Rákóczinak beregszászi származású inasa volt, akit Ötvös Mózesnek hívtak.
Dokumentumaink szerint 1704-ben két beregszászi hajdú, Szabó András és Balla János esett el a szatmári vár ostrománál.
A korabeli mustrakönyvekben is említődnek beregszásziak. Innen való volt Erdődi Sándor strázsamester, aki 1706-ban Károlyi Sándor úr őnagysága comandójában harcolt, 30 évesen. Dasaki Ferenc és Bujdosó János is Károlyinál szolgált Erdődihez hasonlóan egy karddal és egy puskával. Gönczi György és egy Lóczy nevű hajdú szintén a városból származott. Esze Tamás ezredében az 1706. évi állapot szerint nem találunk beregszásziakat, népesen képviseltetnek itt azonban a környező falvak lakói.
Rákóczi a szabadságharc során gondoskodott a harcban megsérült kurucokról azoknak özvegyeiről.
1706. szeptember 25-én folyamodott a fejedelemhez Nagy Márton, aki a beregszászi zászlóbontás napján állt be a felkelőkhöz. Ekkorra elveszítette a harcokban szeme világát, ezért elbocsátását kérte a fejedelemtől. Rákóczi személyesen utasította, hogy vizsgáltassa meg magát az illetékes főtisztnél, mivel elbocsátása csak így lehetséges. 1705. december 22-én Kismarjai Tibor István özvegye kér segítséget Rákóczitól, a férj beregszászi lovas katona volt. Az Ardó utcában lakott, a folyamodvány szerint a klimieci táboron csatlakozott a felkelőkhöz. Onnan küldte a fejedelem Diószegre. A reá bízott feladat a felkelésre kész diószegieknek szóló üzenet eljuttatása volt. Rákóczi nyolc rajnai forintot rendelt özvegyének.
A Kárpátaljai Állami Levéltárban (
Beregszász) rendelkezésre álló iratok igen szűkszavúak a várossal és a vármegyével kapcsolatosan, számuk alig éri el a tízet.
Az egyik dokumentum szerint a „
Beregszász várossának alázatos Hívei s Szolgái Tanácsi és lakosi” először 1705. májusában fordulnak a fejedelemhez a város adósságainak rendezése miatt. A magánszemélyektől felvett kölcsönök visszafizetéséről és esetleg annak elengedéséről szól az írás. A fejedelem válaszát a munkácsi vár kapitulációjába foglaltakhoz köti.
1706-ban Rákóczi utasítja a városi vezetést az ún. három kőre forgó malom jövedelmének felhasználásáról.
Gondoskodik itt a prédikátoroktól, a Schola mesterről a diákokról és a molnárokról is. Megtudhatjuk még, hogy az 1704. évben a beregszászi Csiga nevű háromkövű malom jövedelmének ¼ részét a református pap és iskola élvezte. 1711-ben a bukás után azonban a szepesi kamara elvette ezt a járadékot és a katolikus lelkésznek adta.
1709-ben rendelkezik a fejedelem a malomjövedelmen kívül az urasági bordézsma jogáról, annak felhasználási módjáról, az egyházi református személyek ellátásáról.
Ugyanebben az évben a folyamodvány szerint „Beregszász Városának edgyűgyű szegény lakosi mind közönségesen” az eladósodás nehéz terhe alatt keresik fel a nagyságos fejedelmet. A lakosság képviselői, vállalva ugyan a szabadságért folytatott harc adóterheit, rámutatnak a városban lévő állapotokra, miszerint: „sokan közülünk ki oszlanának, s naponként mennek máshová, csak egynehányan maradunk szegény helyünkbe”. Ezen dokumentumokból is érezni úgy a város, mint az egész ország nehéz gazdasági helyzetét. A hadviselés terhei elviselhetetlenek lettek, messze meghaladták az ország teljesítő képességét, ami a hadszintereken is megmutatkozott és az általunk jól ismert következményekhez vezettek.
A szabadságharc folyamán Rákóczi többször tartózkodott Beregszászban. 1705. december 21-én innen rendelte el a személyenkénti felkelést, hogy minden fegyverhordó nemes 1706. január 15-ig Rakamaznál jelenjen meg a haza szolgálatára.
A kiadott pátens emlékét ma emléktábla őrzi.
1709. január 29-én Beregújfaluban, ahol vadászott, a kőbányák felé vette útját. Április 16-án a beregi erdőkben Kovászó és Bereg között ebédelt, miután Beregszászban éjszakázott. Április 17-én a fejedelem a szabadságharc ügyeivel foglalkozott, délután megtekintette a beregszászi szőlejét. 18-án reggel vadászni ment az erdőbe és Beregújfaluban ebédelt.
Végül a szabadságharcos kuruc mozgalom utórezgéseként a következő esetet említhetjük.
Amikor Rákóczi rodostói száműzetését töltötte, az országon többször is végigfutott visszatérésének híre, ami különösen Bereg megyében talált élénk visszhangra. 1730-ban Behner Antal munkácsi várparancsnok terjedelmes jelentést küldött Bécsbe egy állítólagos munkácsi és beregszászi kuruc összeesküvésről. A bécsi haditanács elrendelte az ügy kivizsgálását. Több napig tartó kihallgatások és szembesítések következtek, amelyek során kihallgatták Borbély István beregszászi földbirtokost is. A nagy vizsgálatnak azonban nem volt semmiféle lényeges eredménye.
A mai Beregszász területén már csak néhány nevezetes hely őrzi a Rákóczi-kor emlékét, amelyeknek az emlékét meg kell őriznünk. Ide tartozik az a kórházkerti burgundiai tölgyfa, amely árnyékában a néphagyomány szerint a fejedelem szalonnát sütött. A fa kora valóban alátámasztani látszik ezt az állítást. Megmaradtak a hegyaljai pincék is, melyekben a fejedelem a borát tartotta. Továbbá áll még a város legrégebbi világi épülete, az ún. Bethlen-Rákóczi kastély, ahol annak idején a nagyságos fejedelem lakott. A kastély falán emlékét ma márványtábla őrzi. (Rákóczi monumentális lovas szobrát 2019. december elején avatták fel – a szerk.)
