Földijeink közül bizonyára sokakkal előfordult már, hogy amikor más vidékre látogattak, ott őket egy nagyszerűen tájékozott lokálpatrióta látta vendégül. Aki oly alapos részletességgel mesélt szűkebb szülőföldje történelméről, hogy a vendég elszégyellte magát. Mert vajon hasonló helyzetben ő mit tudna mondani szűkebb hazájáról?
Beregszász központjában a Budapest parkban 2019 decembere óta áll II. Rákóczi Ferenc lovasszobra. Cikksorozatunk útjára indításával az a bevallott célunk, hogy az itt élőket közelebbről is megismertessük azokkal az eseményekkel, melyek a Rákóczi-szabadságharchoz kötődnek. Hogy tisztán és egyértelműen bizonyítva lássuk: vidékünk valóban a Rákóczi-szabadságharc bölcsője.
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc a magyar történetírás talán legnépszerűbb és legkutatottabb témája. Kötetek sora jelent meg azzal a céllal, hogy tisztázzák az 1703–1711 évek közötti eseményeket.
A Rákóczi-kor tudományos feldolgozására, annak értékelésére a romantikus történetírás, valamint az évszázadok során megerősödött Rákóczi-kultusz is rányomta bélyegét.
Igaz, a kultusz, a hagyomány is nagyon fontos egy nép életében, de a történész legfeljebb csak kellő adatok híján meríthet ezekből a forrásokból.
Első benyomásunk az lehet, hogy Beregszászon, a kuruc zászlóbontás színhelyén források tömege tanúskodik az itt végbement eseményekről. Kutatásaink bizonyítják, hogy korántsem igaz ez az állítás. A szabadságharc kezdeti szakaszáról viszonylag kevés dokumentummal rendelkezik történetírásunk. A kisszámú leveleket nem számítva csupán a korszak naplóvezető krónikásaira hagyatkozhatunk. Itt gondolunk Károlyi Sándor Szatmár megyei főispán, vagy Tarpay Pál naplójára és magának a nagyságos fejedelemnek az emlékirataira. Ezek segítségével vázlatosan ugyan, de nyomon követhető Beregszász és a megye szerepe a nemzet felszabadító harcában.
Az első, egyben legfontosabb esemény a város szerepét illetően a zászlóbontás, amit az előző napi tarpai és vári eseményektől kezdünk követni.
Esze Tamás, Bige György, Pap Mihály, Majos János az ún. népvezérekkel az élen a Rákóczi-zászlóktól fellelkesedett nép között először Tarpán kezdte el toborzó hadjáratát. Mivel Esze Tamás tarpai volt, nagy befolyással bírt a településen. Itt 300 gyalogost és 40 lovast sikerült megnyernie a szabadságharcnak. 1703. május 21-én már így jelenhettek meg Váriban, ahol 62-en csatlakoztak hozzájuk. Váriban a község bírájának, Keresztes Andrásnak kapujában kitűzték Rákóczi egyik zászlaját és kifüggesztették a brezáni kiáltványát is. Tarpa után Vári volt a legjelentősebb kuruc fészek a Tiszaháton. Bizonyította ezt a tényt 1697-ben, a hegyaljai felkelés idején is. A vári zászlóbontás szerencsés időpontra esett. Károlyi Sándor ugyanis gr. Csáky Istvánnal, Bereg-Ugocsa megye főispánjával megállapodott, hogy Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegye nemessége a szatmári helyőrség támogatásával május 21-én átkel a Tiszán és megindulnak a kurucok ellen. De a tervezett időpontban már nem sikerült átkelni a folyón, a túlsó parton már felkelők álltak. Löwenburg Friderich, Szatmár várának parancsnoka erre visszarendelte katonáit és a nemesi bandérium is szétoszlott.
Vári népe összegyűlt a fejedelem hívó szavára. Jellemző a kuruc vezérekre és toborzókra, hogy itt is elferdítették a fejedelem által kiadott brezáni kiáltvány tartalmát. A kiáltvány szövege lényegében eltért a váriban is terjesztettekről.
A Rákóczi által fogalmazott kiáltvány méltóságteljes szövege mérsékelten ígért, szigorúan tiltó üzeneteit a szószóló nagy biztatásokra és félelmetes fenyegetésekre változtatta. Lényege így hangzott:
a fejedelem 15000 emberrel áll a határon és jaj annak, aki parancsainak nem engedelmeskedik vagy közömbös irántuk.
A vári zászlóbontásról maga a bíró, Keresztes számolt be írásban a Szatmári commendans, Löwenburg ezredesnek. Vári lakossága a kuruc lajstromok szerint is jelentős számban képviseltette magát a szabadságharc frontjain. Az 1706. évben készült mustrakönyv szerint „Tekéntetes Nemzetes és Vitézlő Esze Tamás Uram Nemes Mezei Gyalog Ezerében” 55 vári kuruc katona említődik.
A Váriban összesereglett mintegy 500 főnyi lovas és gyalogos a falu határában éjszakázott. Tudták, hogy másnap, szombaton, május 22-én országos vásár lesz Beregszászban, hogy tömegestől állíthatnak oldalukra katonáskodni vágyókat.
Másnap reggel ez a csapat megérkezett a beregszászi vásártérre. A folyamatosan gyarapodó csapatok létszámáról csak hiányos adataink vannak. A vári toborzás eredménye Beregszászban mutatkozott meg, mert a környező falvakból már kora reggeltől ide tartottak a kereskedőkkel és vásárlókkal együtt a felkelők is. Sok nézelődő akadt ugyan a téren, de Eszéék elérték céljukat. Ékesszólással és fenyegetéssel egyaránt igyekeztek maguk mellé állítani az embereket.
Beregszásznak már a zászlóbontás előtt is kuruc híre volt. Ismeretes a Szepesi Kamara egyik tisztjének korábbi kijelentése „a kuruc városról”. A téren mozgolódó csapatokat rendezettség és fegyelem tekintetében még korán sem lehetett katonai mércével mérni. De ez is elég volt ahhoz, hogy a megyei hivatalnokok felfigyeljenek rájuk és intézkedjenek. Futárokat küldtek a munkácsi és a szatmári várba a helyőrségek parancsnokaihoz a városban kialakult helyzetről.
(Folytatjuk)
