Egyetemi város lett Beregszász

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. november 28.

Felavatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem új, egyetemi rangot jelző névtábláját.

Egyetemi város lett Beregszász

– Immár magyar nyelvű, magyar szívű, magyar lelkű és minden pillanatában magyar tettű egyeteme van a kárpátaljai magyar közösségnek – kezdte ünnepi köszöntőjét Hankó Balázs a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem névtáblaavató ünnepségén. – És itt az egyetem a lényegről szól, arról, hogy a Rákóczi Egyetem a magyar közösséget szolgálja. Jó ezt kimondani a Rákóczi születésének 350. évfordulóját körbeölelő jubileumi, harmincadik évfolyamnál.

Megérdemeltük, hogy egyetemünk legyen, mert mi, magyarok oktatásban, kultúrában, kutatásban sokkal többet adtunk a világnak, mint kaptunk tőle. A közösség megtartó erő, s itt a magyar, az egyetemi közösségnek olyan vezetői vannak, akik a mindennapok során a magyarokért a magyarokkal dolgoznak.

Jövőt adnak fiataloknak, generációknak, hiszen most is 1500 egyetemista jár ide, de ha ide számolom a szakképző intézetet, a líceumokat, akkor több mint ötezren magyar nyelven, magyar szívvel hallgathatják mindazt, ami minket meg kell, hogy tartson – hangsúlyozta a kultúráért és innovációért felelős miniszter.

– Úgy vélem, nincs olyan ember, aki például elkezd sportolni, és ne szeretne olimpiai, vagy világbajnok lenni. Tulajdonképpen akkor, amikor a főiskola alapítói létrehozták ezt az intézményt, már megteremtették a lehetőséget arra, hogy egyszer majd egyetemmé váljunk. Persze sokat kellett ezért tenni, sok minden kellett hozzá, de megéltük ezt a napot, és ez egy közös ünnep lett, ahol együtt tudunk örülni a sikernek – fogalmazott Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora. Hozzátette, ez igazán szép eredmény, de egyúttal hatalmas felelősség is, hiszen most már annak kell megfelelniük, hogy mindenben egyetemi színvonalat teljesítsenek.

Babják Zoltán kifejtette, azzal, hogy a főiskola egyetemmé vált, mindenki sokkal értékesebb és erősebb lett a városban.

– Büszkék lehetünk az egyetem névadójára, II. Rákóczi Ferencre, az ő örökségére, az egyetemre. Meg vagyok győződve arról, hogy ez a csodálatos épület jobb kezekbe nem kerülhetett volna.

S abban is biztos vagyok, hogy ha bármilyen más funkcióra próbáltuk volna felhasználni, nem lett volna ekkora értékképző, amilyen most – fogalmazott a Beregszászi kistérség polgármestere, majd emléklapot nyújtott át a Rákóczi Egyetem vezetésének. Ebben kifejti, a tudomány nemcsak a nemzet felemelkedését szolgálja, hanem az emberiség javát is. Továbbá: „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy intézményük fejlődése révén Beregszász immár hivatalosan is egyetemi várossá érett. Ez a rang nem csupán egy cím, hanem a minőség védjegye, amely városunkat a térség szellemi térképének kiemelt pontjává teszi”.

A kétnyelvű (magyar-ukrán) névtáblát Hankó Balázs, Varga-Bajusz Veronika államtitkár, Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke és Csernicskó István leplezték le.

A történelmi egyházak képviselői, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke és Marosi István görögkatolikus pap Isten áldását kérték az ünnepségre, a megjelentekre.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem közel harminc éve Beregszász városának meghatározó szellemi központja. A beregszászi magyar felsőoktatás nem csupán egy épület, vagy egy szervezet, hanem olyan közösség, amelyhez generációk kötődnek, amely értéket teremt, megtart és jövőt épít. Az egyetemi rang elnyerése ennek a közösségnek a kitartását, szorgalmát és szakmai színvonalát igazolja vissza.

Hírek

  • Föld napja – Egyetlen otthonunk a föld!

    Minden évben április 22-én világszerte emberek milliói állnak meg egy pillanatra, hogy a bolygónkra figyeljenek. A Föld napja nem csupán egy dátum a naptárban – egy emlékeztető arra, hogy az otthonunk, a Föld, törődést és felelősséget igényel.

  • Közös alkotás és meghitt pillanatok a Rózsahölgyek családi rendezvényén

    Vidám hangulat, közös élmények, finom sütemények és értékes nyeremények jellemezték azt a családi rendezvényt, amelyet április 14-én második alkalommal szervezett meg a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága. A Híd a generációk között elnevezésű esemény célja ezúttal is az volt, hogy közelebb hozza egym...

  • Közel 300 résztvevővel szólt a fülemüle

    Szebbnél-szebb viseletbe öltözött fiatal népzenész és néptáncos gyűlt össze a hétvégén Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában, ahol a GENIUS Jótékonysági Alapítvány által szervezett Szól a Fülemüle! kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntőjét tartották....

  • A Polónyi Katalin Textilmúzeum. A gyűjtemény

    A Polónyi Katalin Textilmúzeum Kárpátaljai egyik legértékesebb textilgyűjteménye. Magában foglalja megyénk területéről származó magyar és ruszin népviseletek egyes darabjait, különféle viseleti cikkeket és lakástextíliákat, valamint bemutatja az elkészítésükhöz használt eszközöket is.

Események

Copyright © 2026 KMMI