• Erfán Ferenc

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Üvegkeramikus, üvegtervező, festőművész, iparművész

    1959. január 28-án született Ungváron. Jelenleg is szülővárosában él és alkot. Tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában, majd kijevi Tarasz Sevcsenko Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta. Érettségi vizsgája után felvették a Lembergi Képző- és Iparművészeti Főiskola (jelenleg Művészeti Akadémia) ahol Vitold Monasztirszkij és Ivan Frank voltak a mesterei (1979-1984). A diploma megszerzése után különböző beosztásokban dolgozott. 1985-től vesz részt kiállításokon.

  • Fényes András

    Kapcsolódó település: Munkács

    Festő, grafikus, rajztanár

    Munkácson született 1982-ben. Szülei hamar felfedezték a  rajz, a festészet iránti fogékonyságát, ezért beíratták a Munkácsy Mihály rajziskolába. Általános iskolai tanulmányainak végeztével 1997-ben felvételt nyert az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzsbe, festőművész szakra. Tanárai voltak: Balla Pál, Ljudmila Korzs-Rjagyko, Vaszil Pál. Tanulmányai sikeres befejeztével 2001-ben rajztanárként kezdett dolgozni a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában és a Munkácsi 14. Sz. Általános Iskolában. Közben szakmailag tovább képezte magát: 2001–2006 között az Ivano-frankivszki Vaszil Sztefanik Festőművészeti Főiskolán tanult festészetet, és mellette divattervezést. Ez utóbbi sem áll távol tőle. Sikeresen elvégezte a Kijevi Művészeti Egyetemet festőművész, rajztanár és műkritikus szakirányokon. Rajztanári pályáját 2016-szeptemberétől Magyarországon folytatta tovább, a sóskúti Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskola grafikatanára. Tanítványaival többször nyertek előkelő helyezést területi és országos rajzversenyeken. 2016-ban az év rajztanára lett Munkácson.

  • Fuchs Andrea

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Grafikus, festő

    Fuchs Andrea 1982-ben született Ungváron, Kárpátalján. 2004-ben az Ungvári Informatikai, Közgazdasági és Jogi Főiskola számítástechnikai szakán diplomázott. 2006-2008 között Balla Pál (1930-2008) festőművész és rajztanár tanítványa. Alapító tagja és titkára a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének.

  • Garanyi József

    Kapcsolódó település: Beregszász

    Festőművész

    (1921. március 16. – 2009. április 20.)

    Bár Bátyúban született, igazi beregszászinak tartja magát, mivel még kis gyerekként – 4 éves korában költözött családjával városunkba. A Beregszászi Gimnázium tanulójaként tanulmányi versenyeken vett részt, az 1938-39-es tanévben elnyerte a gimnázium legjobb rajzolója díjat.

  • Harangozó Miklós

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festő

    (1937. december 16. – 2014. április 30.)

    Ugocsa megye tájfestője, Harangozó Miklós 1937. december 16-án született a nagyszőlősi járási Salánkon községben gazdálkodó családjában. Festeni nem gyermekkorától kezdett, mint sok kortársa, hanem ifjúként, a katonai szolgálat letöltése után. Talán ennek tudható be, hogy szunnyadó alkotói és művészi tehetsége hirtelen lobbant fel és gyorsan fejlődött. 1961-ben állította ki első alkotásait, amelyekre azonnal felfigyeltek a művészetkedvelők.

  • Homoki Gábor

    Kapcsolódó település: Tiszapéterfalva

    Festőművész, rajztanár

    1977. május 10-én született a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván. A helyi középiskola elvégzése után 1994-ben felvételizett az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs kerámia szakára, amelyet 2000.-ben fejezett be sikeresen. Egy tanéven át képzőművészetet oktatott szülőfaluja művészeti iskolájában. 2001-ben felvételt nyert a Lembergi Művészeti Akadémiára, szintén kerámia szakra.

  • Horváth Anna

    Kapcsolódó település: Beregszász

    Szobrászművész, keramikus, érmész, grafikus, közíró

    (1924. november 5. – 2005. október 11.)

    Beregszászon, vasutas családban született. Tanulmányait Iglón kezdte el, Kassán a Rákóczi Gimnáziumban folytatta, 1944-ben szülővárosában fejezte be. Érettségi után a vasútállomáson, majd 1946-tól a beregszászi téglagyár csempekészítő műhelyében dolgozott.

  • ifj. Hidi Endre

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Keramikus, szobrász

    Nagydobronyban született 1982. március 9-én. Művészcsaládból származik. Édesapja, Hidi Endre, az ismert keramikus nyomdokain haladva maga is kerámiákkal kezdte pályafutását. Az Erdélyi Béla nevét viselő Ungvári Művészeti Koledzs kerámia szakának elvégzése (2002) után a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán szerzett diplomát (2009). 2005-től a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagja.

  • Ilku Marion József

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festő, grafikus, karikaturista

    (Ungvár, 1933. 05. 27. – Lemberg, 2003. 01. 25.)

    Az ungvári alapiskola elvégzése után 1947-1952 között elvégezte az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolát. Mesterei: Boksay József, Manajló Ferenc, Koczka András, Kontratovics Ernő. 1952-1958-ban a Lembergi Iparművészeti Főiskolán tanult és kapott diplomát. Itteni mesterei: Szelyszkij Roman, Dovbusinszkij Danilo.

  • Kalitics Erika

    Kapcsolódó település: Munkács

    Grafikus, festő

    Munkácson született 1987. május 6-án. 1994 és 2005 között a Munkácsi 3. sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola hallgatója, ezzel párhuzamosan 1999-től 2004-ig a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Iskola is diákjai között tudja. Majd 2005 és 2010 között a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskolán tanul tovább. Tagja több szakmai szervezetnek, így az ArtTisza Művészeti Egyesületnek és a Révész Imre Társaságnak is. Mesterének elsősorban Kopriva Attilát és Lucenko Igort tekinti. Jelenleg Munkácson él és dolgozik.

Hírek

  • Kárpátaljai művészdinasztiák: új kiállítás-sorozat indult

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeummal együttműködve új kiállítás-sorozatot indított a kárpátaljai művészdinasztiák munkásságának bemutatására. Ennek első eseményeként Boksay József, a kárpátaljai festőiskola alapítója, kiemelkedő képviselője és...

  • Eredetileg az özönvízről festette volna monumentális körképét Feszty Árpád

    109 éve, 1914. június 1-én hunyt el Feszty Árpád festő, a magyarok bejövetelét ábrázoló híres körkép alkotója. A korabeli sajtó így írt róla: „Feszty a körképpel konkurenciát csinált saját magának. Őt most a körkép festőjének ismerik és csak annak. Pedig mielőtt ezt a populáris képet megalkotta voln...

  • Tűz az összetartozás, a béke jegyében

    Az összetartozás iránti vágy mindig is bennünk volt, három éve azonban látható formát öltött. Az Összetartozásunk Tüze kezdeményezés keretében fellobbant láng azóta is ég mindannyiunk szívében, melegséggel tölt el, erőt ad, és immár elolthatatlan.

Események

Copyright © 2023 KMMI