• Molnár István

    Kapcsolódó település: Munkács

    Festőművész, zenész
     
    (Munkács, 1968. január 27. – Ungvár, 1993. június 21.)
     
    1968. január 27-én született Munkácson. 1972-ben a család Ungvárra költözött, ahol az 1. számú középiskolában tanult, közben látogatta Bakonyi Zoltán művészeti stúdióját. 1982–1987-ben az Ungvári Képzőművészeti Szakiskola diákja. Ugyanitt szervezték meg az első közös diákkiállításukat a később híressé vált kárpátaljai festőművészekkel, Szaller Róberttel és Penzel Péterrel.
    A szakiskola elvégzése után részt vett a „Bal Szem” elnevezésű képzőművészeti csoport létrehozásában és a csoport közös kiállításaiban. 1989-ben felvételt nyert a Lembergi Képzőművészeti Akadémiára, közben kiállításai voltak belföldön és külföldön.
    1991 szeptemberétől 1992 januárjáig a Budapesti Képzőművészeti Akadémia diákja volt, de folyamatosan kapcsolatban állt a lembergi művészekkel és részt vett a megyei, országos és nemzetközi kiállításokon. Alkotásait Ungváron, Lembergben, valamint külföldön – Magyarországon, Lengyelországban, Németországban és az USA-ban – is kiállították.
     
  • Nigriny Edit

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Grafikus, festőművész

    1951. március 11-én született Ungváron. Az iskolai befejezése után 1966-tól 1970-ig az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskola diákja (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs). 1970–1974 között az Ungvári Művészeti Alap munkatársa, 1977–2006 között pedig az ungvári vasúti teherforgalmi vállalat dekoratőre. 1971-ben vett részt először csoportos kiállításon Ungváron.

  • Pavuk Andrea

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festő

    Ungváron született 1973. augusztus 31-én. Általános iskolai tanulmányai után a művészet alapjait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában sajátította el. 2007-ben a Lembergi Művészeti Akadémia kerámia szakán szerzett diplomát. Jelenleg az Ungvári Iparművészeti Szakiskola (Koledzs) tanára, ahol festészetet és szobrászatot oktat.

    Főleg olajfestészettel, kerámiával foglalkozik.

  • Picur Zoltán

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Képzőművész, dizájner (rendező)

    (1946 – 2010)

    1972-ben fejezte be az Ungvári Képzőművészeti Szakiskolát (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs). Nevéhez fűződik számos kávézó, üzlet, vállalat, iroda, szabad tér, park művészi rendezése (dizájnja).

    1992-ig az UkrTorgReklama nevű cégen keresztül végezte munkáit, majd mint magánvállalkozó.

    1990-től a kárpátaljai professzionális festők „Ukrinterart” egyesületének tagja. 2008-tól tagja a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének.

  • Réti János

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festőművész, grafikus

    1949. január 18-án született Ilosván. Jelenleg Ungváron él.
    1965–1969 között tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs) végezte, ahol mestere Berecz Vilmos és Petky Sándor volt.
    1974-től vesz részt kiállításokon.
    1980–1990 között a Területi Művészeti Alapnál („Hudozsfond”) dolgozott kirakatrendező és díszítő-grafikusi munkatársként.
    1989–1993 között az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskola tanára volt.
    1990-től a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) alapító tagja, a RIT rendezvényeinek állandó résztvevője.
    2007-től alapító tagja és társelnöke a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének.
  • Soltész Péter

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festőművész

    1945. október 14-én született Ungváron. Művészi tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Koledzs) 1960-ban fejezte be.

  • Sütő Miklós

    Kapcsolódó település: Bátyú

    Festő, grafikus

    A középiskola elvégzése után 1984-ben az Ungvári Állami Egyetem történelmi karán szerzett diplomát. Alkalmazott grafikusként dolgozott a helyi intézményeknél. A tájképfestészet vonzáskörébe került. Szakmailag a kárpátaljai festőiskola alapítóitól, úttörőitől sokat merített, hatással volt rá Boksay József, Erdélyi Béla, Volodimir Mikita, Sütő János művészete. 1975-től a városi, megyei, országos kiállítások résztvevője. 1977-ben első önálló kiállítását a munkácsi Tisztek Házában rendezte meg. 

  • Szemán Ferenc "Öcsi"

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festőművész

    (1937. március 27. – 2004.)

    1937. március 27-én született Ungváron. 1953-ben érettségizett az Ungvári 10. sz. középiskolában. 1953–1958-ben végezte képzőművészeti tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában, amelyet kitüntetéssel fejezett be. Tanárai között ott voltak a kárpátaljai képzőművészet legnagyobb alakjai, mint Erdélyi Béla, Manajló Fedor, Sepa Antal. 1958–1960 között a Tallinni Képzőművészeti Főiskola magánhallgatója.

  • Szocska László

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Kisplasztikus, faszobrász

    Ungváron született 1951-ben. Az érettségi után az Ungvári Nemzeti Egyetem fizika karán tanult, de érdeklődése mégis a művészet felé irányult. Néhány évig dekoratőrként dolgozott. Magánszorgalomból szerzett képzőművészeti és iparművészeti ismereteket. Egyedi, fából készített térplasztikai kompozíciókkal kísérletezett. Alkotói tervei között szerepel az eddig megvalósított Metamorfózis című sorozat, az Eurokultúm című, és más sorozatok folytatása, ahol a síkból a térbe való átmenet problémakörének körbejárásán fáradozik. Megihlette az ungvári Márton István zeneszerző miséjének áhítata, minden egyes tételéhez egy-egy kompozíciót alkotott. „Leheletfinom lemezkékre hasogatta a fát egy barkácsgépen, majd ragasztással, applikálással formálta, meg a szobrokat... Fokozatosan kialakult egyéni technikája, vonal és formaérzéke... A kísérletezgetésből művészet lett. Szocska térplasztikái nemcsak idehaza, hanem külföldön is érdeklődést keltenek..." – írta róla Barát Mihály.

  • Turák Angéla

    Kapcsolódó település: Ungvár

    Festőművész, rajztanár

    1934. március 18-án született Ungváron. Elvégezte az Ungvári Tanítóképzőt. Ezt követően a Drohobicsi Tanárképző Főiskola orosz nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Tanulmányait a Moszkvai Népművészeti Egyetemen folytatta.

Hírek

  • Egyszálének: hang és ami belül van – Palya Bea volt a Kárpátaljai Kutúrkaraván vendége

    A Kárpátaljai Kultúrkaraván szervezésében szeptember 22-én Palya Bea Egyszálének című koncertjére került sor a jánosi Helikon Hotelben. A vendégeket Kudlotyák Krisztina programszervező köszöntötte, aki elmondta, hogy minden egyes programmal új színfolt kerül a Kárpátaljai Kultúrkaraván palettájára. ...

  • Kárpátaljai festődinasztia közös tárlata: Erdélyi – három nemzedék

    Az Erdélyi család három generációjának festményeiből nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Ház kiállítótermében szeptember 21-én Munkácson. A tárlaton Erdélyi Béla, Erdélyi János, Erdélyi László, valamint Villasek Rudolf és Villasek Tibor munkáit tekintheti meg a képzőművészet iránt érdeklődő köz...

  • Pogánytánc – premier a beregszászi színházban

    „Öt nő, egy még nem férfi, egy majdnem férfi és egy már nem férfi tánca…” A Brian Friel drámája alapján színpadra vitt Pogánytánc (Tánc Lughnasa idején) című előadás premierjével nyitották meg szeptember 22-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház harmincadik évadát.

Események

Copyright © 2023 KMMI