KMMI Hírlevél III. évfolyam, 1. (54.) szám. 2011. január 04.

Írta: Dupka György, Zubánics László | A kiadás éve: 2011

FONTOSABB, HÍREK, ESEMÉNYEK
2010. január 6–8. – Az ortodox/görög keleti/görög katolikus karácsonyi ünnep alkalmából misék, istentiszteletek, koncertek, betlehemes találkozók lesznek többek között a magyarlakta településeken is.

Immár hagyományos ukrán, ruszin és magyar nyelvű rendezvényre kerül sor a következő helyszíneken: január 7-én Ungváron, a városi kultúrházban 10.00 órakor: Betlehemes találkozó. Ugyanezen a napon Munkácson (Gorkij u.27.) 11-kor karácsonyi istentisztelet a helyi keresztyén református központban Horkay László ref. tiszteletes és Sponták Róbert szervezésében. Január 8-án, 16 órakor karácsonyi koncert az ungvári Görög-katolikus székesegyházban, január 9-én 17 órakor Munkácson lesz hasonló koncert. Január 13-án 17 órakor „Régi Új Év” show-program az ungvári Padijunban. A karácsonyi ünnepsorozatot a január 14-17. között megrendezésre kerülő tradicionális „Vörösbor” fesztivál zárja Munkácson.

2010. január 11., kedd, 11.00 óra. Ezen a napon kerül sor a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíj Tanács soron következő ülésére. Az ülés fő napirendi pontjai:a 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterére beérkezett részképzős pályázatok elbírálása, a 2011/2012-es tanévben ösztöndíjjal támogatott szakok listájának jóváhagyása. Az ülés helyszíne: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Rákóczi Terem. A rendezvényen munkájában részt vesz Kincs Gábor megyei képviselő, a KMSZF elnöke, a MÉKK-et Zubánics László és Dupka Nándor képviseli.

2010. január 11., kedd, 14.00 óra. Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat, nyitó-program. SIMON M. VERONIKA Munkácsy-érmes, Aranyecset-díjas KUNST MESTER festőművész (Székesfehérvár) kiállítása. A vendégeket köszönt és a kiállítást megnyitja: Zubánics László, a KMMI elnöke. Az Együtt legújabb számát Vári Fábián László, a szerkesztőbizottság elnöke mutatja be. A tárlat magyarországi díszvendégei: Magyar Ari festőművész, dr. Terst András a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök- nagymestere, Tálos Tamás a Brindisi Szent Lőrinc Borrend nagymestere és a MBOSZ-nek alelnöke, felsége Tálos Tamásné, Gábor Csaba a borrend kancellárja, Kovács Gyula alkancellár, Friedl Károly kincstárnok. A tárlaton közreműködik: Enyedi Béla zeneköltő, Magyar Ari kurátor. Helyszín: Beregszászi Európa-Magyar Ház.

2010. január 20.
• 11.00 óra, beregszászi Európa Magyar Ház. Beregszászi Értelmiségi Fórum – 2011. Magas kultúra és tömegkultúra. Vitaindító előadást tart: Pomogáts Béla irodalomtörténész, az AK elnöke. Házigazda Dupka György és Zubánics László.

• A MÉKK-KMMI tehetséggondozó pályázata győzteseinek díj-átadása a beregszászi Európa Magyar Házban. MÉKK-AK oklevelek, UMDSZ Nívódíj átadása, Együtt Nívódíj átadása.

• KOCSIS CSABA fotográfus az „Énfalum” c. kiállításának megnyitója.

14.00 óra Koszorúzási ünnepség a beregszászi Kölcsey-emléktáblánál. Házigazda: Pirigyi Béla, a BMKSZ elnöke. Beszédet mond POMOGÁTS BÉLA irodalomtörténész, az AK elnöke.

• 15.00 óra Ünnepi műsor A magyar kultúra napja alkalmából a Beregszászi Művészeti Iskolában. Házigazda Pirigyi Béla igazgató. Köszöntőt mond Pomogáts Béla.

2010. január 21., 10.00 óra. Találkozó a Munkácsi Állami Egyetem Humán-pedagógiai Koledzse magyar tagozatának diákjaival. Ünnepi beszédet mond Pomogáts Béla elnök. Koszorúzás Munkácsy Mihály emlékművénél.

• 10.00. Himnuszmondó verseny Ungváron. Helyszín: Ungvári Dayka Gábor Középiskola. Házigazda: Árpa Péter igazgató.

2010. Január 21., 15.00 óra Péterfalvai Képtár. KOCSIS CSABA fotográfus „Hévjó berek vízben…” c. kiállításának megnyitója. A Beregfürdő (dr. Hajdu Lajos polgármester) és Péterfalva (Tóth Bálint polgármester) közötti testvértelepülési megállapodás ünnepélyes aláírása.

2010. Január 26., 16.00 óra IV. Kreatív alkotók, művészek klubjának (KAMK) évnyitó összejövetele az ungvári Váralja múzeum-kávéházban. Vendégeink: Bakos Kiss Károly költő és kritikus, Lőrincz P. Gabriella költő és dr. Tóth Mihály jogtudós. Az Együtt legújabb számának bemutatója. Az irodalmi délután moderátorai: Csordás László, Dupka György, Zubánics László.

2010. Január 28., péntek, 15.0 óra Carpatica Art Expo 2011.Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat, záró-program. A MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület kiállítása: Bartosh József, Bartos Tatjana (Beregszentmiklós), Beleny Mihajlo, Puhlik-Beleny Magda (Ókemence), Csernyiga Gyula (Nagybereg), Fuchs Andrea (Ungvár), Harangozó Miklós (Salánk), Homoki Gábor (Péterfalva), Juhász László (Sárosoroszi), Klisza János, Klisza Krisztina (Ungvár), Kutasi Xénia (Bene), Lőrincz István, Lőrincz Katalin (Ungvár), Nigriny Edit (Ungvár), Picur Zoltán (Ungvár), Prófusz Marianna (Beregszász), Réti János (Ungvár), Soltész Péter, Soltész Gabriella, Soltész András, Turák Angéla (Ungvár).

Helyszín: Ungvár, Kárpátaljai Népművészeti és Népi Építészeti Múzeum. Ungvár, Káptalan u. 33/a.

VENDÉGSÉGBEN

2011. január 13–14. „Új utakon”. Dialógus-2011. Ózd, OMI Városi Művelődési Központ „Olvasó” „A kultúra, a magyarság megőrzésének eszköze”. Felkért előadók: Jankovics Marcell, az NKA elnöke, Elekes Botond, a Szülőföld Alap Kulturális, Média és Egyházi Kollégiumának elnöke és Zubánics László, a KMMI elnöke. Háziasszony: Budai Erzsébet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet igazgatója.

2011. január 14-15. Zenta. A Magyar Kultúra Napja keretében sor kerül a Kárpát-medencei Közművelődési Fórumra, amelyen a KMMI-küldöttsége (Dupka György, Zubánics László, Szabó Tibor, Sipos Attila) is rész vesz. Házigazda: Hajnal Jenő, a Vajdasági Művelődési Intézet igazgatója.

2011. január 17-18.
A HATODIK SÍP – KÁRPÁTALJA BEMUTATKOZIK (Beretyóújfalu, Nagyrábé)
Január 17-én – hétfő – 11 órakor rendhagyó irodalomóra a magyar kultúra napja alkalmából a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban. Előadók: Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, kiadóvezető, író, költő, Vári Fábián László író, költő, főiskolai tanár, néprajzkutató, főszerkesztő, a református egyház presbitere . Közreműködik: Kocsis Csaba énekmondó

Január 18-án – kedden – 17 órakor. A magyar kultúra napja alkalmából . Kiállításmegnyitó beregi szőttesekből. Kiállításrendező: Prófusz Marianna. Közreműködik: a Nagyrábéi Pávakör. A magyar művelődés intézményei és lehetőségei Kárpátalján. Előadó: Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, kiadóvezető, író, költő. Határtalan irodalom. Vendég: Vári Fábián László író, költő, főiskolai tanár, néprajzkutató, főszerkesztő, a református egyház presbitere . Közreműködik: Kocsis Csaba

Január 29. – V. Mezőgecsei Böllérverseny a beregszászi járási Mezőgecsén a helyi önkormányzat szervezésében.

EZ TÖRTÉNT 2010 DECEMBERÉBEN

FONTOSABB, HÍREK, ESEMÉNYEK

2010. december 1. Az új összehívású Kárpátaljai Megyei Tanácsban hét mandátumhoz jutott a két mérvadó magyar párt: UMDSZ-UMDP (Kincs Gábor, Medvigy István, Péter Csaba, Rezes Károly) és a KMKSZ-UMP (Kovács Miklós, Brenzovics László, Milován Sándor) színeiben négy éven át a helyi magyarság érdekvédelmét képviselik. A megyei jogú városokban és járási önkormányzatokban együttvéve 49 helyhez jutott az UMDSZ, 32-höz a KMKSZ. A városi és települési képviselőtestületekben az UMDSZ-nek 523, a KMKSZ-nek 235 képviselője van. A 69 magyar többségű település közül 41-ben az UMDSZ által támogatott jelöltet választották meg polgármesterré az ott élők. KMKSZ szimpatizánsú vezetője csupán 6 falunak van. A legutóbbi választási szereplésekhez viszonyítva a két magyar párt összefogásának hiánya miatt jelentősen visszaesett a magyar jelenlét az önkormányzatokban az ukrán pártok javára, akik kihasználták a helyi magyarság megosztottságát.

Az ukrajnai magyar külképviseletek új vezetői:
• Bacskai József főkonzul, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa.
• Tóth István főkonzul, a Magyar Köztársaság Beregszászi Magyar Konzulátusa.
• Bayer Mihály, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott kijevi nagykövete.

2010. december 2. A budapesti Magyar Kultúra Alapítvány székháza adott otthont a „Görög katolikus vértanúk a Kárpát-medencében 1914–1976” című nemzetközi konferenciának, amely az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat és a Kárpátok Régió Kultúráért Közhasznú Egyesület szervezésében zajlott le. Ortutay Mária, a Pannon Világ című időszaki lap főszerkesztője elnökletével a sztálinisták és a kommunista rezsim által üldözött ruszin-magyar vértanú papokról és ruszin politikusokról előadást tartott többek között Puskás László parochus, dr. Botlik József, Bendász Dániel esperes, Riskó Mariann, dr. Pilipkó Erzsébet és mások. A konferencia munkájában részt vett Dupka György Gulág-kutató, a KMMI igazgatója is.

2010. december 7. Lakatos Mihály, a NEMFI kulturális államtitkárságának főtanácsosa Dupka György KMMI igazgató kalauzolásával felkereste a beregszászi Európa-Magyar Házat, ahol megismerkedett a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet kulturális értékmegőrző és -teremtő tevékenységével is.

2010. december 7. Dupka György, a KMMI igazgatója megbeszéléseket folytatott Kocsis Csaba nagyrábéi fotóművésszel, a helyi művelődési ház vezetőjével a Kárpátalján bemutatandó fotó-kiállításokról. Az egyik gyűjtemény Ez az én faluképem címmel a Korondtól Nagyrábéig, Körispataktól Vésztőig megörökített település-képeket mutatja be. A másik kiállítás címe: "Hévjó berek vízben ázongok..." ez a tárlat a Berekfürdői író és művész tábort járja körbe: de feltűnnek a fotókon ismerős arcok, mint Vári Fábián László, Gittai István, Fecske Csaba írók és költők, de ott vannak Győrfi Lajos Berekfürdőt meghatározó szobrai is. A kiállítási anyagok a Magyar Kultúra Napja alkalmából kerülnek bemutatásra Beregszászban és Péterfalván.

2010. december 10. A 2006 óta működő ARTUNION Kárpátok Régió Kultúráért Közhasznú Egyesület, amely kiemelten foglalkozik a Kárpát-medencében élő nemzetiségek kulturális értékeink megőrzésével, 2010. július 28.-án elindította a Pannon Világ Kulturális és Ismeretterjesztő Központ működését. Ezen belül, a Budapest egyik legszebb szállodájában, a Ramada Resort / Aquaworld Budapest (cím: 1044 Budapest, Íves út 16.) Ramada Resort központi aulája), megnyitotta állandóan működő Művészeti Galériáját, ahol a Kárpát-medencében élő és alkotó művészek mutatkozhatnak be 3–4 hetente csoportos és egyéni tárlatok keretében. Erről tartott tájékoztatót Manajló András a Kárpátok Régió Kultúráért Közhasznú Egyesület elnöke, aki egyben megnyitotta a neves kárpátaljai festők (Manajló András, Vladiszlav Prihogyko, Tarasz Tabaka, Alekszander Vojtovics, Ivan Manajló, Medveczky Ágnes, Földessy Péter, Homcsik Anna, Alekszandr Malec, Alim Adilov, és mások) csoportos kiállítását. Üdvözölte a művészeket Tarlós István, Budapest főpolgármestere is. A kárpátaljai meghívott vendégek között ott volt Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, Dupka György, a KMMI igazgatója, Fuchs Andrea, a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének titkára. A KMMI igazgatója az együttműködések lehetőségeiről folytatott tárgyalásokat Manajló András egyesületi elnökkel és Benza György vállalkozó-mecénással.

2010. december 10. A macsolai Diósjenő Panzióhoz tartozó helyiségekben megnyitotta kapuit a Macsolai Térségi TurInfo Iroda. A Corvinus Zrt. támogatása révén Bihon Ottó vállalkozó modern körülményeket teremtett a térségben idegenforgalmi nevezetességek és turisztikai látnivalók bemutatására. Az avató ünnepségen felszólalt Balogh János, Macsola polgármestere, Dabóczi Imre a Kárpátalja Alapítvány igazgatója, Mészáros Gyula, a Tourinfó iroda vezetője, Fuchs Andrea, a KVK igazgatója, Dupka György, a KHÖT felelős titkára. Ezentúl a jól felszerelt irodában megfelelő kétnyelvű tájékoztatók ismertetik a Bereg-vidéki Mezőhát, illetve az itteni hat község (Macsola, Gecse, Csoma. Halábor, Badaló, Nagybakta) történelmét és látnivalóit a turistákkal. Bemutatásra kerültek a helyi népművészeti tárgyak, illetve a vidékünk képzőművészeinek alkotásai (Győrffy István (Beregszász), Nohács Vladimir (Kovászó), Brinkács János (Ungvár) is. A Macsolai Térségi Turinfo Iroda feladata, hogy az utazási céltól függetlenül teljes körű szolgáltatást nyújson.

2010. december 14. Karácsony előtti évzáró rendezvényre gyűl össze Ungváron az UMDSZ ungvári szervezete és a MÉKK aktivistái az Ungvári Magyar Házban. Az évértékelő és a következő évre program-alkotó testület munkájában részt vett Dupka György, a MÉKK elnöke, dr. Ljáh Erzsébet, az UMDSZ városi szervezetének elnöke valamint a két szervezett aktivistái: dr. Spenik Sándor, Rezes József, Fuchs Andrea, Krajnyák Paula, Daruda László, Dupka Nándor, Mihalkó Márta. A város magyarságának kulturális érdekvédelme terén kifejtett munkáról elismeréssel szólt Zubánics László, a KMMI elnöke és az UMDSZ UMNT elnöke is.

2010. december 17. Ungvári református templomban megtartották a Credo verséneklő együttes adventi lemezbemutatóját. Fellépett Varga Katalin, Ivaskovics József, Csákány Marianna, Fekete Zsuzsa (Credo együttes), a Gyöngykaláris Kórusiskola, valamint a Nyitnikék Művészeti Iskola. Hasonló műsorra került sor december 15-én Kisgejőcön, december 19-én Csapon, illetve Zurgó együttes közreműködésével betekintést adtak a csángó zene világába Beregszászon. A koncertkörút december 23-án Beregdédában zárult.

2010. december 18. Ráti Művelődési Központban jótékonysági koncertet szerveztek annak alkalmából, hogy Ivaskovics József vezetésével megkezdte munkáját a Szt. Mihály Gyermekotthon zeneiskolája. A szervezők a koncert teljes bevételét hangszerekre költik. A gyerekek mellett felléptek: Nagy Bercel és a Zurgó együttes (Budapest), a Credo Alapítvány művészeti csoportjai és szólistái: Gyöngykaláris (Kisgejőc), Nyitnikék (Szalóka), Varga Katalin (Ungvár). A koncert után csángó táncházra került sor Jakab Annamária és Bíró Zsuzsa szervezésében. A Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Központ és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet jelentő összeget adományozott a szervezőknek hangszerek vásárlására.

2010. december 19. Karácsonyi parti-évzáró rendezvény és gazdag kulturális program volt Péterfalvai Művészeti Iskolában, melynek házigazdája Homoki Gábor igazgató volt.

2010. december 22. Először került sor karácsonyfa-állító ünnepségre az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karán dr. Spenik Sándor dékán-helyettes (Fizikai és Matematikai Tanszék), valamint a Dr. Kiss Éva professzor és Zubánics László tanár (Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék) közös szervezésében. Az eseményen megjelentek az ungvári városi civil szervezetek aktivistái, vezetői is.

2010. december 27.
Dr. Ljáh Erzsébet főorvos-asszony elnökletével a Magyar Egészségügyi Társaság ungvári tagozata évzáró és évértékelő találkozót tartott Ungváron.

2010. december 28. A 2011 évi program elfogadását és a szakmai szervezet2010-es esztendőben kifejtett tevékenyégét vitatták meg Dupka György elnök előterjesztésében a MÉKK vezetőségének tagjai, a Munkácsy Mihály Képzőművészei Egyesület aktivistái (Soltész Péter, Soltész Gabriella, Soltész András, Réti János, Klisza János, Klisza Krisztina, Nigriny Edit, Fuchs Andrea, Lőrincz István az ungvári La Bella Kávéházban. A jelenlévők döntöttek arról, hogy A magyar kultúra napjához kötődő rendezvénysorozat keretében 2011. január 28-án Ungváron ismét megszervezik a II. Carpatica Art Expo 2011 című kiállítást, ahol a társaság több mint húsz tagja mutatja be legutóbb alkotott munkáit.

2010. december 29. A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalban Olekszandr Ledida kormányzó eszmecserével egybekötött fogadást adott a kárpátaljai nemzetiségeket képviselő civil szervezetek vezetőinek. A találkozón a magyar civil szervezetek képviseletében rész vett Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, Zubánics László, az UMDSZ UMNT elnöke, Dupka György, a MÉKK elnöke, Fuchs Andrea, a KMMI projekt-menedzsere, Dupka Nándor, az UMDSZ ISZ elnöke, Lizanec Péter, a Kárpátaljai Magyar Tudósok Társaságának elnöke.

2010. december 29. Az Ungvári Magyar Házban évértékelő és a jövő esztendőre vonatkozó programokról tartottak eszmecserét az UMDSZ városi szervezetének aktivistái dr. Ljáh Erzsébet elnök vezetésével. A jelenlévők úgy döntöttek, hogy támogatják és bekapcsolódnak a MÉKK-KMMI által kezdeményezett magyar kultúra napi rendezvénysorozatba, a február 14-i Balassa Bálint-nap, valamint a március 15-ei művelődési programokba.

2010. december 29. Az ungvári római katolikus templomban az orgona felújítása alkalmából jótékonysági hangversenyt rendeztek, amelyen klasszikus zeneszerzők orgonára írt darabjait adták elő. Ezen a napon hasonló kulturális programok zajlottak le más magyarlakta településeken is, ahol a szervezők fontosnak tartották a karácsonyi régi hagyományok felelevenítését, a betlehemesek, csillagjáró csoportok bemutatkozását.

2010. december folyamán – 2011. január 12-ig. Magyar Ari kiállítása a beregszászi Európa-Magyar Házban.

• Az Együtt irodalom-művészet-kultúra 2010/1-3. számának elektronikus változata a KMMI honlapján is olvasható: http://www.kmmi.org.ua

• Megjelent az EGYÜTT (irodalom-művészet-kultúra), a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata 2010/4. száma. Elektronikus változata a KMMI honlapján már (Facebook-on is!) olvasható: http://www.kmmi.org.ua
• A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a III. Tehetséggondozási Program keretében alkotói pályázatot hirdetet vers, széppróza, és egy vagy több kárpátaljai magyar irodalmi művet illusztráló grafika, valamint az épített örökségről készített fotó kategóriákban. Beküldési határidő: 2011. január 15. Eredményhirdetés és a díjak átadására a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartandó rendezvényen kerül sor 2011. január 20-án a beregszászi Európa-Magyar Házban.

Összeállította: Dupka György és Zubánics László

Folyamatos rendezvények, tennivalók:

Folyamatos tennivalók. Közgyűjteményi állománygyarapítás, ukrajnai magyar nyomtatott hungarikumok, hanganyagok gyűjtése, feldolgozása. Közművelődési rendezvények szervezése, koordinálása, szakmai tanácsadás, adatbázis gondozás. Kisebbségkutatási programok koordinálása, a KMMI-füzetek kiadása. Képzőművészeti kiállítás. Fotókiállítás, könyv- és sajtókiállítás. Együtt c. irodalmi, művészeti és kulturális folyóirat kiadása. Kárpátaljai Magyar Krónika kiadása. Honlap (www.kmmi.org.ua) gondozás, frissítés, adatfeltöltés.

Ön a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége hírlevelét olvassa.
A hírlevél irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat, s bármely tag felvetetheti mások címét.

Csatolmányok

Hírek

  • Az édesanyákat ünneplik a nagycsaládosok

    Vacsorával egybekötött lélekerősítő és közösségépítő foglalkozással vette kezdetét május 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében az édesanyák hete című programsorozat. A KMNE fennállása óta kiemelt feladatának tekinti tagcsaládjai támogatása mellett azt is, hogy k...

  • A kísérletező művész – Brinkács István kiállítása Magyarország Beregszászi Konzulátusán

    Az Ungváron született és néhány éve a szülővárosában elhunyt kiváló művész, Brinkács István munkáiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán. A különböző technikákkal kísérletező alkotó mostani tárlatának anyagát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) bocsátotta rendelkezésre.

  • Nagycsaládos házaspárok táncestjén – Zenés alkalom májusfaállítással, szerenáddal

    „Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem” – csendült fel szaxofonjáték és harmonikaszó kíséretében az örökzöld dallam, miközben a férfiak körbeállták a nemrég felállított májusfát. A zeneszó hallatára kis idő múlva megjelentek a hölgyek is, és mosolyogva, örömteli arccal fogadták a meglepetést. Máju...

  • Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

    Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön.

  • Májusfa állítás, kézműves foglakozás a Nagyberegi Tájházban

    Május elsejéhez egy igen érdekes és szó szerint színes szokás kötődik, mégpedig a májusfa állítás. Sajnos ez a hagyományunk is egyre inkább a feledés homályába merül, viszont hosszú évszázadokig virágzott, ugyanis a májusfaállítás egészen a 15. századig nyúlik vissza.

  • Apjaként nevelte, óvta Jézust munkás Szent József

    Szent Józsefről hallgatag szavakkal írt a Biblia, a lényeg azonban így is megőrződött: egész életében családja oltalmazója volt. Ezzel mutat példát minden nemzedék számára. Jézus földi édesapját, a Szent Család fejét IX. Pius pápa 1870-ben a római katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította, XII. P...

Copyright © 2024 KMMI