KMMI Hírlevél, II. évfolyam, 32. (50.) szám. 2010. november 28.

Írta: Zubánics László, Dupka györgy | A kiadás éve: 2010

KÁVÉHÁZI KULTÚRFÓRUM NOVEMBER VÉGÉN
2010. november 30., kedd, 15.00 óra. Ungvár, Váralja múzeum-kávézó. Kreatív alkotók, művészek klubja a MÉKK és a KMMI szervezésében.

Szent András napján az Együtt szerzői nevében adventi koszorún gyertyagyújtás, készülődés a szeretet ünnepére...

- Az Együtt című irodalmi-művészeti folyóirat legújabb száma; bemutatja: Dupka György felelős kiadó és Csordás László irodalmár, az Együtt olvasószerkesztője.
- Csordás László-Marcsák Gergely kerekasztal-beszélgetése Brenzovics Marianna Kilátás című első regényéről.

Zubánics László történész ismerteti és bemutatja:

- dr. Kiss Éva professzor Magyarország útja a parlamenti demokrácia felé. Társadalompolitikai átalakulás Magyarországon című monográfiát, amely az Intermix Kiadó gondozásában jelent meg.

- Nagy András „…Dobszóra elsöpört a fúvós zivatar” a sztálini munkatáborokba. Emlékfoszlányok. KMMI-Füzetek 2010.

- Tárczy Andor költő köszöntése.

Összeállította: Dupka György és Zubánics László

Folyamatos rendezvények, tennivalók:

Folyamatos tennivalók. Közgyűjteményi állománygyarapítás, ukrajnai magyar nyomtatott hungarikumok, hanganyagok gyűjtése, feldolgozása. Közművelődési rendezvények szervezése, koordinálása, szakmai tanácsadás, adatbázis gondozás. Kisebbségkutatási programok koordinálása, a KMMI-füzetek kiadása. Képzőművészeti kiállítás. Fotókiállítás, könyv- és sajtókiállítás. Együtt c. irodalmi, művészeti és kulturális folyóirat kiadása. Kárpátaljai Magyar Krónika kiadása. Honlap (www.kmmi.org.ua) gondozás, frissítés, adatfeltöltés.

Ön a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége hírlevelét olvassa.
A hírlevél irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat, s bármely tag felvetetheti mások címét.

Csatolmányok

Hírek

  • Ezrek köszöntötték a nyári napfordulót a Stonehenge ősi kövei között

    Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett szombaton, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót, ami a tavasz végét jelzi az Egyesült Királyságban. A déli Wiltshire megyében található neolitikus emlékműnél a látványosságra összegyűltek megünnepelték az év leghosszabb napját.

  • Kezdődik a csillagászati nyár

    Ma, június 21-én kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Hozzátették: ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentét...

  • Az idő örök körforgására, az ember és a természet kapcsolatára reflektáló alkotások születtek a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztáborban

    A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetb...

  • Úrnapja – az Oltáriszentség ünnepe

    A katolikus egyházban a pünkösdöt követő tizedik napon ünneplik az Úr szent Testének és Vérének ünnepét, amely ebben az évben június 19-re, csütörtökre esett. Az ünnep latin neve Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini, népi nevén Úrnapja.

  • Irodalmi tárlatvezetés a Na'Conxypan Galériában

    Különleges eseményen vehettek részt június 16-án a Na'Conxypan Galéria látogatói: a képzőművészet és az irodalom egymásra hatásának lehettek részesei. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) női tagjainak Múzsa & Ihlet című kiállítása ugyanis irodalmi tárlatv...

  • Tizenhetedszer rendezték meg a Viski Népzenei, Néptánc és Kézművestábort – A Süss fel naptól a folkkocsmáig

    Az elmúlt héten élettel, vidám zeneszóval és tánccal telt meg a viski Fodó Sándor Közösségi Ház és annak udvara, ahol idén immáron tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Viski Népzenei, Néptánc és Kézművestábort. A programban több mint hatvan fiatal vett részt, akikkel a helyiek mellett erdélyi mu...

Copyright © 2025 KMMI