KMMI Hírlevél II. évfolyam, 21. (39.) szám 2010. szeptember 27.

Írta: Dupka György, Zubánics László | A kiadás éve: 2010

MEGHIVÓ-KÖRLEVÉL
A MÉKK szervezésében szeptembertől beindítjuk a klasszikus irodalmi kávéházak hangulatát megidéző Kreatív alkotók és művészek klubját.

Nem titkolt szándékunk ezzel a kezdeményezéssel a Kárpátalján élő alkotók sokszor nehezen hozzáférhető műveinek népszerűsítése, továbbá a kortárs kárpátaljai magyar irodalomban és más művészeti ágakban létrejövő valódi értékek bemutatása. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen rendezvény hozzájárulhat a kisebbségi léttapasztalatok mélyebb feltárásához, a közösség nemzeti öntudatának épüléséhez, hiszen élő kulturális rendezvények nélkül kevesebb az esély az itteni magyarság megmaradására is.

A KAÉMK előreláthatóan minden hónapban egyszer kerülne megrendezésre. Egy kis ízelítő a szeptemberi programból:

- Dupka György, a MÉKK elnöke feleleveníti a kárpátaljai író-olvasó találkozók hagyományait;
- Csordás László irodalmár beszélget:
Vári Fábián László József Attila-díjas költővel az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Jég és korbács című verseskötetéről;
Zubánics László történésszel a „Perli-e még ezt a hont más?” és a „Verecke híres útján jöttem én…” című honismereti kézikönyveiről;
- Bemutatjuk az Együtt című irodalmi-művészeti folyóirat legújabb számát;
- Ismertetjük az Intermix Kiadó nemrég megjelent kiadványait;
- Kamarakiállítást rendezünk az idén 65. életévét betöltő Soltész Péter festőművész tiszteletére;
- Közreműködik Filep Anita verséneklő és Csákány Dóra népdalénekes;
A rendezvény időpontja: 2010. szeptember 21.
Kezdete: 15:00 (közép-európai idő szerint)
Helyszín: Ungvár, Váralja múzeum-kávézó, Olbracht u. 3. tel. 3-61-64.

FONTOSABB KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK, EGYÉB HÍREK

2010. szeptember 23–26. IX. Nemzetközi "Toureurocentr Kárpátalja 2010" kiállítás és vásár.
Helyszín: Ungvár.

2010. szeptember 25. A Credo verséneklő együttes koncertje (művészeti vezető: v. Ivaskovics József zeneszerző).
Helyszín: Szalóka.

2010. szeptember 24–26. „Bereg Fest 2010” Nemzetközi Művészeti Fesztivál – 47. „Barátság határok nélkül” Fesztivál.
Helyszín: Beregszász, stadion.

2010. szeptember 26. 15 órakor. Jánosi. Rákóczi-szobor avatás a Jánosi Polgármesteri Hivatal szervezésében.

Októberi előzetes

2010. október 6. Emlékezés az aradi vértanúkra. Koszorúzások Ungváron, Beregszászban, Tiszabökényben, Nagybégányban.

2010. október 6. MÉKK: Kreatív alkotók, művészek klubja. 60 éves Fodor Géza költő.
Helyszín: Ungvár, Váralja múzeum-kávézó.

2010. október 23. Emlékezés ’56 hőseire. (Megemlékezések, koszorúzások Ungváron, Beregszászban, Gálocson, Mezőkaszonyban, Nagyszőlősön.)

Vendégségben a szeptemberi rendezvényeken

2010. szeptember 14–25. Magyarok Kulturális Világfesztiválja (Pécs). Kárpátalját az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes képviseli.

2010. szeptember 24–25. XV. Kárpát-medencei Napok irodalmi találkozó. Tisztelgés a 150 éve elhunyt Széchenyi István emléke előtt. Írott szóval a megmaradásért – kerekasztal-beszélgetés. Időszaki kiadványok és új könyvek, illetve a szociográfiai, tényfeltáró műhelyek bemutatója. Kárpátalját Dupka György író, felelős kiadó, Zubánics László történész és Füzesi Magda költő-főszerkesztő képviseli. Fotókiállítás: Fuchs Andrea, Zubánics László, Lőrincz István, Picur Zotán. Réti János grafikai kiállítása.
Helyszín: Magyar Kultúra Alapítvány (1011 Budapest, Szentháromság tér 6.)

2010. szeptember 14–25. Kárpát-medencei magyar képzőművészek Kisképek (a munkák mérete: 15x15 cm) című kiállítása Szabadkán a helyi képző és iparművészek szervezésében (házigazda Boros György grafikusművész, elnök). Kárpátalját Réti János (Ungvár) grafikái képviselik.

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK

Állandó csoportos tárlatok: képzőművészeti, fotóművészeti és népművészeti kiállítások szeptember folyamán: Péterfalvai Képtárban, a beregszászi Európa-Magyar Házban, a Beregvidéki Múzeumban, a beregszentmiklósi várkastélyban.

Állandó személyes tárlatok:
* Soltész Péter kamara-kiállítása az ungvári Váralja múzeum-kávézóban, az Ungvári Kereskedelmi és Iparkamara díszterme.
* Picur Zoltán fotóművész és képzőművész-dizajner kiállítása az ungvári Dayka Gábor Középiskolában és a megyei kórház neurológiai osztályán.
* Kutasi Xénia kiállítása a Benei Faluházban.

Összeállította: Dupka György és Zubánics László

Folyamatos rendezvények, tennivalók:

Folyamatos tennivalók. Közgyűjteményi állománygyarapítás, ukrajnai magyar nyomtatott hungarikumok, hanganyagok gyűjtése, feldolgozása. Közművelődési rendezvények szervezése, koordinálása, szakmai tanácsadás, adatbázis gondozás. Kisebbségkutatási programok koordinálása, a KMMI-füzetek kiadása. Képzőművészeti kiállítás. Fotókiállítás, könyv- és sajtókiállítás. Együtt c. irodalmi, művészeti és kulturális folyóirat kiadása. Kárpátaljai Magyar Krónika kiadása. Honlap (www.kmmi.org.ua) gondozás, frissítés, adatfeltöltés.

Ön a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége hírlevelét olvassa. A hírlevél irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

Csatolmányok

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

  • Szomszédolás a Hargita Székely Néptáncszínházzal Munkácson

    A csíkszeredai Hargita Székely Néptáncszínház a Szomszédolás című új előadásával mutatta be Erdély gazdag hagyományait táncban, zenében és szóban a Munkácsy Mihály Magyar Ház színpadán.

  • Festményekbe mentett emlékek

    Kollégák, rokonok és barátok gyűltek össze a Hungarológiai Központban, hogy 79. születésnapján köszöntsék Balog Sándor festőművészt, nyugalmazott restaurátort. Az ünnepi alkalom egyben kiállításmegnyitó is volt: a közönség harminc, régebbi és újabb alkotásából válogatott tárlaton keresztül ismerhett...

Copyright © 2026 KMMI