KMMI Hírlevél II. évfolyam, 17. (35.) szám. 2010. augusztus 02.

Írta: Dupka György, Zubánics László | A kiadás éve: 2010

FONTOSABB RENDEZVÉNYEK, EGYÉB HÍREK
2010. augusztus 2–9. Kisgejőc. III. Credo Fesztivál – II. Kisgejőci Népzenei és Néptánctábor – XI. Kárpátaljai Magyar Dalverseny.

2010. augusztus 7–10. 10.00 óra. Jánosi, Helikon Hotel. Vendégségben Kárpátalján: a XII. Anyanyelvi Konferencia és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Közgyűlése.

2010. augusztus 7. – szakmai konferencia. Megnyitó: Pomogáts Béla elnök. Vitaindítót tart Dr. Szarka László: A magyar nyelv és kultúra a világban és a Kárpát-medencében (Helyzetkép és tennivalók). Ez követő vitában felszólalnak az anyaországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, eszéki, illetve a Dráva-közi, muravidéki, burgenlandi magyar közösségek, valamint a nyugat-európai szórvány magyarság értelmiségének jeles képviselői.

Szervezők: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia, a MÉKK, KMMI.

2010. augusztus 8. A Kárpát-medencei magyar értelmiségiek küldöttségének látogatása vidékünk emlékhelyein. Emlékezés a munkácsi várban, koszorúzás a Szolyvai Emlékparkban, ökumenikus istentisztelet a Vereckei-hágón a honfoglalási emlékműnél. Tiszaháti múzeum- és képtár-látogatás, bográcsparty a Tiszapéterfalvai Képtár kertjében.

2010. augusztus 9. 16. 00 óra. Beregszászi Európa Magyar Ház. A Kárpát-medencei magyar értelmiségiek küldöttségének találkozója a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben. Kísérő programok: A Bereg Alkotóegyesület kiállítása, az Együtt című irodalmi folyóirat bemutatója.

2010. augusztus 8. Falunap Nagygejőcön és Kisgejőcön, címeres faluköszöntő táblák avatása.

2010. augusztus 8. Falunap Guton.

2010. augusztus 15. Falunap Izsnyétén, címeres faluköszöntő táblák avatása.

2010. augusztus 20. Szent István-napi megemlékezések megyeszerte, kiemelten Ungváron, Beregszászban, Tiszacsomán, Técsőn, Aknaszlatinán.

2010. augusztus 22.

• II. Tiszaháti Máléfesztivál és falunap. Helyszín: Tiszabökény – Farkasfalva: Tiszaháti Tájmúzeum.

• Falunap Palágykomorócon, Kisszelmencen, címeres faluköszöntő táblák avatása.

2010. augusztus 22 – 28. A MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének alkotótábora Tiszabökényben és Tiszapéterfalván a MÉKK és a KMMI szervezésében.

2010. augusztus 24-28. Nagyszőlős.– „Kristály szőlőfürtök” Modern Tánc- és Énekfesztivál.

2010. augusztus folyamán falunapok (címeres faluköszöntő táblák felállítása Forgolányban, Tiszaásványban), ifjúsági táborok.

Vendégségben az augusztusi rendezvényeken

2010. augusztus 11–13. XXXVIII. Tokaji Írótábor. A tanácskozás összefoglaló címe:„A magyar irodalom égtájai – sokágú síp Tokajban”. Meghívott kárpátaljai írók, előadók: Vári Fábián László, Dupka György, Penckófer János, Bakos Kiss Károly, Zubánics László.

2010. augusztus 22. Penyige. Szenke-parti nagyvásár, hagyományőrző és szilvalekvárfőző fesztivál.

2010. augusztus folyamán: Az eszenyi Ritmus táncegyüttes tájolásai: a 30 tagú néptáncegyüttes Szabó Tibor koreográfus vezetésével augusztus 14-én Budapesten, augusztus 17-én Pécsett, augusztus 19-én Lendván, augusztus 20-án Budapesten és augusztus 29-én Tiszaszentmártonban lép fel, kárpátaljai tájegységekhez kötődő hagyományos néptáncokat mutatnak be, népművészeti tárgyakat állítanak ki.

Programajánló szeptemberben

2010. szeptember 4. Munkácsi várjátékok.

2010. szeptember 9–10. Budapest. Kárpát-medencei Kulturális Napok.

2010. szeptember 16–19. A Kárpátaljai Szövetség hagyományos találkozója Balatonföldváron.

2010. Szeptember folyamán:
• Írótábor Székelyföldön. Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok fóruma.

• Tiszabökény - Farkasfalva. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál.

Állandó kiállítások augusztus folyamán:
• A nyolcvan évvel ezelőtt született Balla Pál (1930-2008) festőművész, a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület örökös elnöke tiszteletére tanítványai emlék-sarkot rendeztek be a Tiszapéterfalvai Képtárban. A nemrég elhunyt művész Bíró Andor kolhozelnök felkérésére a képtár és a mellette létrehozott alkotótábor egyik alapítója, szervezője volt. A képtár eddig közel kétszáz képzőművészeti alkotással gyarapodott, a kárpátaljai jeles alkotók válogatott munkáiból állandó kiállítás nyílt: Balla Pál, Habda László, Herc Jurij, Harangozó Miklós, Kassai Antal, Kontratovics Ernő, Kosztrub Georgij, Medveczkyné Luták Edit, Medveczky Miklós, Mikita Volodimir, Mitrik Mihajló, Prihogyko Vjacseszláv, Sütő János, Szkakandij Vaszil, Szaller Olekszandr, Zvenigorodszkij Vitalij és mások, akiknek alkotásaival a tárlat reprezentálja Kárpátalja korábbi évtizedeinek festészetét.

• A MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület csoportos kiállítása tekinthető meg a Tiszapéterfalvai Képtárban: Beleny Mihajlo (Ókemence), Puhlik-Beleny Magda (Ókemence), Csernyiga Gyula (Nagybereg), Fuchs Andrea (Ungvár), Harangozó Miklós (Salánk), Homoki Gábor (Péterfalva), Klisza János (Ungvár), Klisza Krisztina (Ungvár), Lőrincz Katalin (Ungvár), Nigriny Edit (Ungvár), Prófusz Marianna (Beregszász), Réti János (Ungvár), Soltész Péter (Ungvár), Soltész Gabriella (Ungvár), Turák Angéla (Ungvár).

• Kárpátaljai Kaleidoszkóp II. Picur Zoltán, Lőrincz István, Fuchs Andrea (Ungvár), Szajkó Tibor, Zubánics László (Beregszász) fotókiállítása a Tiszapéterfalvai Képtárban.

• Beregi és tiszaháti hímzők, szövők, gyöngyfűzők, csuhéfonók, keramikusok kiállítása a Tiszapéterfalvai Képtárban.

• Bereg Alkotóegyesület kiállítása tekinthető meg a beregszászi Európa-Magyar Házban.

• Garanyi József és Horváth Anna emlékkiállítás a Beregvidéki Múzeumban.

• Soltész Péter kamara-kiállítása az ungvári Váralja kávézóban.

• Bartos József és Bartos Tatjana és tanítványainak kiállítása a beregszentmiklósi várkastélyban.

• Picur Zoltán fotóművész és képzőművész-dizajner kiállítása az ungvári Dayka Gábor Középiskolában és a megyei kórház neurológiai osztályán.

• Kutasi Xénia kiállítása a Benei Faluházban.

Egyéb

• A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a Corvinus Zrt. támogatásával színes fotókat tartalmazó, háromnyelvű (magyar, ukrán, német) kiadványt és két képeslapot adott ki a Szolyvai Emlékparkról. A fotók szerzői: Fuchs Andrea, Zubánics László. A kiadványok a Szolyvai Emlékpark kápolnájában vásárolhatók meg. A szervezők és a szerzők a befolyó összeget a Szolyvai Emlékpark fenntartására ajánlották fel.

• A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet támogatásának köszönhetően nyomdába került és hamarosan megjelenik az Együtt irodalom-művészet-kultúra c. folyóirat 2010/2 száma és a Kárpáti Magyar Krónika 2010/3. száma. (Legutóbb a Szülőföld Alap forráshiányra hivatkozva nem támogatta a helyi magyar kultúra eme két fórumát, amelyek a kárpátaljai magyar alkotók kilencven százalékának biztosítanak publikációs lehetőséget).

Összeállította: Dupka György és Zubánics László

Folyamatos rendezvények, tennivalók:

Folyamatos tennivalók. Közgyűjteményi állománygyarapítás, ukrajnai magyar nyomtatott hungarikumok, hanganyagok gyűjtése, feldolgozása. Közművelődési rendezvények szervezése, koordinálása, szakmai tanácsadás, adatbázis gondozás. Kisebbségkutatási programok koordinálása KMMI-füzetek kiadása. Képzőművészeti kiállítás. Fotókiállítás Könyv- és sajtókiállítás. Együtt c. irodalmi, művészeti és kulturális folyóirat kiadása. Kárpátaljai Magyar Krónika kiadása. Honlap (www.kmmi.org.ua) gondozás, frissítés, adatfeltöltés.

Ön a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége hírlevelét olvassa.
A hírlevél irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat, s bármely tag felvetetheti mások címét.

Csatolmányok

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

  • Szomszédolás a Hargita Székely Néptáncszínházzal Munkácson

    A csíkszeredai Hargita Székely Néptáncszínház a Szomszédolás című új előadásával mutatta be Erdély gazdag hagyományait táncban, zenében és szóban a Munkácsy Mihály Magyar Ház színpadán.

  • Festményekbe mentett emlékek

    Kollégák, rokonok és barátok gyűltek össze a Hungarológiai Központban, hogy 79. születésnapján köszöntsék Balog Sándor festőművészt, nyugalmazott restaurátort. Az ünnepi alkalom egyben kiállításmegnyitó is volt: a közönség harminc, régebbi és újabb alkotásából válogatott tárlaton keresztül ismerhett...

Copyright © 2026 KMMI