Kárpáti Magyar Krónika – XXIX. (XXVI.) évfolyam, 5. (403.) szám. 2025. március 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2025

Ez lesz 2025. márciusban

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

Fontosabb események

2025. március 1. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Beregszászi Szent Kereszt Római Katolikus Plébániatemplom szervezésében megtartották az ungvári egyetem doktorandusza, Dupka Nándor Pásztor Ferenc vértanú című könyvének bemutatóját a helyi Pásztor Ferenc Központban (https://karpataljaiadatbank.com/.../pasztor-ferenc-vertanu/). A himnusz elhangzása után Ferku Szilveszter Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta el. Az eseményt a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség nevében Molnár János esperes-plébános, püspöki helynök nyitotta meg. Köszöntőt mondott Lucsok Péter Miklós O.P., a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Fülöp Andrea beregszászi konzul asszony. A kiadványt bemutatta: dr. Zubánics László történész, az UNE UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője, docens. Egybehangzó vélemény, hogy a kárpátaljai római katolikus egyház és 19 plébánosa kegyetlen üldözést élt át a Szovjetunió területén. A kommunista egyházüldözés időszakában Pásztor Ferenc vértanú mindvégig elkötelezett volt a katolikus egyház, a Vatikán mellett, a megalkuvás helyett a halált választotta. A hiánypótló monográfia szerzője Pásztor Ferenc vikárius üldöztetésének szenvedéstörténetét fényképekkel, levéltári dokumentációval, több mint 200 oldalas peranyag elemző ismertetésével mutatja be. Ebben a gondolatkörben mondott zárszót Dupka Nándor, az UNE Történelem és Régészet Doktori Iskola doktorandusza, aki a püspökségnek javasolta a hitvalló vértanú boldoggá avatásával kapcsolatos ügyintézés elindítását.

Közreműködött: Marcsák Gergely költő, verséneklő, aki gitárkísérettel előadta a lágerballadát, Horváth Sándor Mert a haza nem eladó és Füzesi Magda A kis sikátor balladája című megzenésített verseit. Az esemény a Pásztor Ferenc-emléktábla megkoszorúzássával fejeződött be.

A rendezvényt a fentebb említett személyeken kívül megtisztelte jelenlétével mások mellett dr. Dupka György történész, lágerkutató, a MÉKK elnöke, Hernádi Balázs Lehel ferences atya, a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templom plébániai kormányzója, dr. Molnár D. Erzsébet történész, docens, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Intézetének igazgatója, dr. Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének vezetője, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, dr. Bacsó Róbert, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola professzora, római katolikus diakónusa.

2025. március 3. A 20. század titkai – könyvbemutató és kötetlen beszélgetés a történelem rejtett igazságairól Zolcer János íróval, televíziós producerrel, aki személyesen találkozott a történelem meghatározó alakjaival, köztük Mihail Gorbacsovval, George H. W. Bush-sal és II. János Pál pápával. Az előadás során a szerző olyan kérdésekre is választ keres, amelyek a történelemkönyvekben nem találhatók meg: Miért mondott le a trónról Habsburg Ottó? Sztálint valóban megölték? Kik álltak Kennedy meggyilkolása mögött? Léteznek földönkívüliek az 51-es körzetben? Volt-e atomrakéta Magyarországon vagy Szlovákiában? Helyszín: Munkácsy Mihály Magyar Ház (Munkács, Bölcs Jaroszlav u. 10.). Kezdete: 16.00.

2025. március 8. Nemzetközi nőnap.

2025. március 11. Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ szervezésében kerül megrendezésre az Isten szolgája Orosz Péter Pál élete és vértanúsága (1917-1953) című konferencia, amelyet a hitvalló pap boldoggá avatására készülve, és a katolikus egyház 2025. jubileumi éve keretében szerveznek meg. Helyszín: Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ, Beregszász, Széna tér 1. Kezdete: 13.00 óra. (közép-európai idő szerint)

2025. március 13. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében megrendezi Prof. Herencsár Viktória, ArtD., a Cimbalom Világszövetség elnökének ünnepi koncertjét, valamint a művésznő ugyanazon helyszínen, 13:30 órai kezdettel Cimbalommal a világ körül c. cimbalomtörténeti előadására is sor kerül.

2025. március 13. Magyarország és a világűr. A HUNOR Magyar Űrhajós Program aktualitásai. Előadók: Dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztos, Farkas Bertalan dandártábornok. Helyszín: MCC Beregszászi Képzési Központ (Hősök tere 1.). Kezdete: 17:00.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az MCC Beregszászi Képzési Központ honlapján lehet.

2025. március 15. Az 1848–49-es magyar forradalom szabadságharc kitörésének évfordulója. Az orosz–ukrán háború miatt csendes koszorúzás a magyar nemzeti ünnep alkalmából a hagyományos emlékhelyeken – Ungváron, Munkácson, Beregszászon, Nagyszőlősön, Técsőn és más településeken. Szervezők: KMMI, MÉKK, UMDSZ, KMKSZ.

2025. március 15. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepe. Azt azonban kevesen tudják, hogy 1990 óta a sajtószabadság, vagyis a magyar sajtó napja is. Magyarországon ezen a napon adják át a Széchenyi-, Kossuth- és József Attila-díjakat is.

2025. március 16. A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki.

2025. március folyamán.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának eseményei:

Március 3., hétfő. Frida – Frida Kahlo naplója nyomán. Helyszín: Beregszász. Kezdete: 17.00.

Március 7., péntek. A nevem Freja – tantermi előadás. Helyszín: Beregszász, kezdés: 10.00.

Március 11., kedd. Frida – Frida Kahlo naplója nyomán. Helyszín: Beregszász, kezdés: 17.00.

Március 13., csütörtök. „Most vagy soha!” – filmvetítés. Helyszín: Beregszász, kezdés: 9.00.

Március 13., csütörtök. „Most vagy soha!” – filmvetítés. Helyszín: Beregszász, kezdés: 11.30.

Március 14., péntek. „Most vagy soha!” – filmvetítás. Helyszín: Beregszász, kezdés: 9.00.

Március 14., péntek.  A nevem Freja. Helyszín: Beregszász, kezdés: 10.00.

Március 14., péntek. „Most vagy soha!” – filmvetítés. Helyszín: Nagybereg, kezdés: 11.30.

Március 15., szombat. „Most vagy soha!” – filmvetítés. Helyszín: Beregszász, kezdés: 17.00.

Március 18., kedd.  A nevem Freja. Helyszín: Beregszász, kezdés: 15.00.

Március 21., péntek.  A nevem Freja. Helyszín: Beregszász, kezdés: 10.00.

Március 21., péntek. Frida – Frida Kahlo naplója nyomán. Helyszín: Beregszász, kezdés: 17.00.

Március 27., csütörtök.  A nevem Freja. Helyszín: Beregszász, kezdés: 15.00.

Március 28., péntek.  A nevem Freja. Helyszín: Beregszász, kezdés: 10.00.

Bővebb információt kaphatnak a +380-66-4528-505-ös telefonszámon, a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail címen vagy a helyszínen (Beregszász, Munkácsi út 1.).

 

Jeles személyiségek évfordulói

  • Március 1. Ezen a napon született Tamás Mihály (Beregszász, 1897. március 1. – Melbourne/Ausztrália, 1967. augusztus 27.) író, építészmérnök, egyetemi tanár. Emléktáblája Beregszászon, a róla elnevezett utca elején található.
  • Március 1. Ezen a napon született dr. Kobály József (Kovászó, 1960) Ungváron élő történész, régész.
  • Március 2. Ezen a napon született Duncsák Attila (Ungvár, 1940. március 2. – Kassa, 2024. december 5. ) festőművész.
  • Március 3. Ezen a napon született Veres Péter (Csonkapapi, 1943. 03. 05. –Beregszász, 2004. 07. 26.) grafikus, festő.
  • Március 4. Ezen a napon született Beleny-Puhlik Magdolna (Nevicke, 1951) festő, iparművész, pedagógus.
  • Március 8. Ezen a napon született Vidnyánszky Attila (Beregszász, 1964), a beregszászi Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház alapító-rendezője, Budapesten élő Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója, az MMA tagja.
  • Március 9. Ezen a napon született Fülöp Árpád (Nyárádszentbenedek, 1863. 03. 09. – Ungvár, 1953. 01. 29.) költő, tanár, színműíró. Sírhelye az ungvári Kálvária temetőben van.
  • Március 9. Ezen a napon született dr. Vaszócsik Vera (1932) Ungváron élő filológus, nyugalmazott egyetemi tanár.
  • Március 9. Ezen a napon született ifj. Hidi Endre (Nagydobrony, 1982) szobrászművész, keramikus.
  • Március 10. Ezen a napon született Bíró András (Nagybereg, 1977) idegen- és túravezető, szakíró.
  • Március 11. Ezen a napon született Nigriny Edit (1951. március 11.) Ungváron élő és alkotó grafikus, dekoratőr, festő.
  • Március 14. Ezen a napon született dr. Fenczik Jenő (Nagytoronya, 1894. 03. 14. – Budapest, 1962) ungvári tanár, szakíró, lapszerkesztő.
  • Március 16. Ezen a napon született Garanyi József (Bátyú, 1921. 03.16. –Beregszász, 2009. 04. 20.) festőművész. Emlékét domborműves márványtábla őrzi Beregszászon és Bátyúban.
  • Március 16. Ezen a napon született dr. Vári Fábián László (Tiszaújlak, 1951) Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, néprajzkutató, műfordító. Az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője. Az Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra c. kéthavi folyóirat főszerkesztője.
  • Március 18. Ezen a napon született Becske József Lajos (Visk, 1965) költő, grafikus.
  • Március 18. Ezen a napon született ifj. Boksay József (Ungvár, 1930. 03. 18. – Magyarország, 2002) ruszin festő.
  • Március 18. Ezen a napon született Turák Angéla (Ungvár, 1934. március 18. – Ungvár, 2024. december 3.) festő, rajztanár, meseíró.
  • Március 18. Ezen a napon született Volosin Ágoston/Avghusztin Volosin (Kelecsény, 1874. 03. 18. – Moszkva, 1945. 07. 11.) görögkatolikus pap, pedagógus, szakíró, az 1939. március 14-én Huszton kikiáltott Kárpát-Ukrajna államfője. A kommunista diktatúra áldozata.
  • Március 19. Ezen a napon született dr. Orosz Ildikó (Nagydobrony, 1960) Beregszászban élő oktatáspolitikus, pedagógiai szakíró, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.
  • Március 20. Ezen a napon született Csengeri Dezső (Palló, 1926. 03. 20. –Nagydobrony, 1982. 07. 26.) író, tankönyvíró, pedagógus. Eszenyben van eltemetve.
  • Március 21. Ezen a napon született Krüzselyi Erzsébet /Viski Böske/ (1875. 03. 21. – 1953. 10. 15.) költő.
  • Március 21. Ezen a napon született Osváth Erzsébet (Beregszász, 1913. 03. 21. – Budapest. 1991. 04. 20.) költő, ifjúsági író. Emlékhelye Beregszászban: a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága rózsatövet ültetett a tiszteletére a beregszászi Budapest parkban.
  • Március 22. Ezen a napon született Király Benedek Lőrinc (Tiszabökény, 1951. 03. 22. – Tiszabökény, 2009. 02. 25.) meseíró.
  • Március 23. Ezen a napon született Lőrincz P. Gabriella (Beregszász, 1982) Magyarországon letelepedett József Attila-díjas költő, író.
  • Március 25. Ezen a napon született Berecz Margit (Ungvár, 1956) Ungváron élő textilművész, festő, iparművész, grafikus.
  • Március 25. Ezen a napon született Bartók Béla (1881. 03. 25. – 1945. 09. 26.) ismert zeneszerző, aki 1890-ben Nagyszőlősön lépett fel először, és itt kezdett el komponálni. Emléktáblája, fejszobra Nagyszőlősön.
  • Március 27. Ezen a napon született Szemán Ferenc „Öcsi” (Ungvár, 1937. március 27. – Ungvár, 2004) festő.
  • Március 27. Ezen a napon született dr. Vidnyánszky István (Ungvár, 1951) kijevi történészprofesszor, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia levelező tagja.
  • Március 28. Ezen a napon született Prófusz Marianna (Beregszász, 1959) Beregszászon élő szövő, a népművészet mestere.

 

PÁLYÁZATI HIRDETÉSEK

 

Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 13. alkalommal hirdeti meg a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát. A rendezvény célja a labdarúgás népszerűsítése, hagyományteremtés, Kárpátalja ifjú labdarúgó-tehetségeinek felkutatása, támogatása.

A labdarúgókupa időpontja: 2025. április 12.

A labdarúgókupa helyszíne: Beregszász.

Mérkőzések típusa: kispályás labdarúgás (5 + 1-es felállásban).

A labdarúgókupa jelentkezési határideje: 2025. március 21., 12.00 óra.

Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet az alábbi linkre kattintva, ahol a csapat edzője vagy az adott iskola képviselője regisztrálja be a csapatokat:

https://forms.gle/e4XvZUacbCUyDmPQ6

Kategóriák:

  • Általános iskolás fiúk (15 éves korig)
  • Középiskolás fiúk (15–17 évesek)
  • Lánycsapat (17 éves korig)

A labdarúgókupa megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

A program szakmai referense: Vizáver Árpád. Elérhetősége: vizaver.arpad@kmf.org.ua

Részletes információt a genius.ktst@kmf.org.ua e-mail-címen kaphatnak munkanapokon 08.00–16.00 óra között.

 

Ők átélték, nekünk történelem – videós múltidéző pályázat

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány új pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy minél több fiatalt ösztönözzünk arra, hogy videókat készítsenek idős emberekkel, és megosszák a nyilvánossággal az ő tanulságos történeteiket és életbölcsességeiket. Úgy gondoljuk, mindenki hallott már olyan történeteket idősektől, amelyek egy másik korszak világát idézik meg, és lenyűgözőek voltak számára. A versenyre ilyen felvételeket várunk – legyen szó egy átélt történelmi eseményről, vagy egy olyan hétköznapi élményről, amely a fiatalabb generációk számára is tanulságos lehet.

A 600 ezer forint összdíjazású verseny célja nemcsak a két generáció közötti kapcsolat erősítése, hanem az is, hogy a fiatalokban növeljük a szépkorú generációk iránti tiszteletet. Úgy hisszük, hogy az idősek szavaiból – még ha más korban is éltek – rengeteget tanulhatunk, és ezek a történetek segíthetnek jobban megérteni közelmúltunk eseményeit.

A videók beküldésének határideje 2025. május 31.

További információ a www.fiatalokanemzetert.hu/multidezes oldalon érhető el.

 

17. Kárpát-medencei Életmese írói Pályázat felhívása

„A szülők, nagyszülők, dédszülők életmeséi”
„Amikor kicsi voltál / Amikor kicsi voltam…”

Minden család őriz családi történeteket. Mi ezeket várjuk szeretettel! Kérjük írja le, és küldje el pályázatunkra!

Igaz történeteket, történetcsokrokat várunk műfaji kötöttség nélkül.

A pályázók műveit négy korcsoportban bíráljuk el:

  1. 10 éves kor alattiak (alsósok)
  2. 10-től 14 éves korig (felsősök)
  3. 14-38 év közöttiek
  4. 38 év felettiek

Beküldési határidő: 2025. február 01. – 2025. április 20.

Eredményhirdetés: 2025. május 15.

Díjkiosztó ünnepség: 2025. június

A pályázat beküldése egyúttal a kötetben való megjelenéshez való hozzájárulás is.

Valamennyi korcsoportot külön díjazzuk.

A pályaműveket max. 20 oldal tejedelemben, kizárólag .doc vagy .rtf formátumban, elektronikusan az eletmese2025@gmail.com email címre várjuk, az adatlappal.

Aki tudja, az az online adatlapot töltse ki a pályázat beküldésével. Az online adatlap linkje: https://forms.gle/Rc8StBBsm2jJgror6

Természetesen szeretettel fogadjuk a hagyományosan kitöltött adatlappal érkező pályázatokat is!

Nyomtatható adatlap

A pályázat további részleteiről érdeklődni lehet:

+36 20/312-8584, +36 30/928-0899

A korábbi évek pályázati anyagából szerkesztett köteteinket honlapunkon is megtekinthetik: www.mosolyvirag.hu

Forrás: noe.hu

 

Komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére

A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica 337,56 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatással indította el a „Komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére” című projektet. A kezdeményezés célja, hogy a Magyarországon jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok számára – köztük különösen az Ukrajnából érkezettek részére – lakhatási, munkaerőpiaci, szociális és integrációs támogatást nyújtson. A projekt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Plusz Program keretében valósul meg.

A projekt célkitűzései és tevékenységei

A Katolikus Karitász 2024 novemberében indult projektjének célja, hogy komplex szolgáltatáscsomagot nyújtson a Magyarországon tartózkodó, rászoruló harmadik országbeli állampolgároknak:

Ennek keretében a célcsoport lakhatásának és megélhetésének támogatása (legalább 20 család részére), 60 fő számára magyar, mint idegen nyelv képzések biztosítása, a munkaerő-piaci beilleszkedést segítő tevékenységek támogatása, állampolgári és interkulturális kompetenciákat fejlesztő tevékenységek, pszichoszociális és mentálhigiénés segítségnyújtás, illetve a gyermekek részére iskolai beilleszkedésüket és felzárkózásukat segítő tevékenységek valósulnak meg. A projekt legalább 280 fő támogatását tűzte ki célul.

A megvalósítás helyszíne és időtartama

A projekt a budapesti Bartók Béla út 104. szám alatt található Integrációs Központban valósul meg, és 2025 októberéig biztosít támogatást az érintettek számára. Az Integrációs Központ a projekt központi helyszíneként szolgál, ahol a program keretében elérhető szolgáltatásokat nyújtják.

Kapcsolódás a Katolikus Karitász munkájához

A Katolikus Karitász a háború kitörése óta elkötelezetten segíti az Ukrajnából menekülőket, több mint 42 ezer embernek nyújtva különböző formájú támogatást. A szervezet 2022-ben nyitotta meg Integrációs Központját, ahol eddig több mint 3 000 család részesült megélhetési és lakhatási támogatásban, magyar nyelvtanfolyamokban, egészségügyi szolgáltatásokban és közösségi programokban.

Támogatási háttér

A projekt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Plusz Program keretében, a „Komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére” című, MMIA Plusz-2.2.1-24 számú felhívásra benyújtott támogatási kérelem révén valósul meg. Az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásában megvalósuló program célja, hogy fenntartható és hatékony megoldásokat nyújtson a menekültek és más harmadik országbeli állampolgárok integrációjára.

További információk

A projektről bővebb információt a www.karitasz.hu oldalon olvashatnak.

 

Könyvespolc – 2025

Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2025 között megjelent számai itt tekinthetők meg:

http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595

2024-ben megjelent a folyóirat 1., 2., 3., 4., 5., 6. száma. Előkészületben a folyóirat 2025/1. száma.

 

Kárpátaljai magyar könyvek

(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)

Dupka Nándor: Pásztor Ferenc vértanú. „Hitét nem tagadta meg, inkább a halált választotta”. A Kárpátaljai Római Katolikus Egyház hitvallói (1945–1991). Monográfia. KMMI-füzetek XXXII. Sorozatszerkesztő: dr. Zubánics László. A kiadványhoz ajánló sorokat Molnár János, a beregszászi Szent Kereszt római katolikus templom plébánosa, püspöki helynök írt, aki egyben felhívja a tisztelt olvasók figyelmét, hogy „Imádkozzunk boldoggá avatásáért!” Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet – Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2024. (https://kmmi.org.ua/.../DN_Pasztor_001-281_compressed.pdf )

 

Előkészületben

Szöllősy Tibor: Őszi rajzás. Tollal mentett tanulságos események, történetek (folytatás). Kárpátaljai Magyar Könyvek 306. MÉKK–Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2025.

Dupka György: Magyar hadifogoly rabtáborok helyszínelése a Baltikumban, 1944–2022. Szolyvai Emlékpark–MÉKK, Ungvár–Budapest, 2025.

Mozaikkockák Kárpátalja múltjából. Egy tájkuttató jegyzetei (jegyzetekkel). Összeállította: dr. Zubánics László. (Fotók, archívfelvételoek, dokumentummásolatok Váradi Sternberg János hagyatékából). Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Kiadja: UNE UMOTI-Intermix Kiadó. Ungvár–Budapest, 2025.

 

Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk

  • Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (ezen belül: Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra című kéthavi folyóirat): https://kmmi.org.ua/; https://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat tárolt változata: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek

KMMI-füzetek sorozat tárolt változata: https://kmmi.org.ua/konyvtar/kmmi-fuzetek

Kárpáti Magyar Krónika tárolt változata:

https://kmmi.org.ua/konyvtar/egyeb

  • Kovács Vilmos Irodalmi Társaság: http://kvit.hu
  • RIT, Kárpátalja Magyar Képzőművészek és Iparművészek Révész Imre Társasága: https://reveszimretarsasag.hu/
  • Kárpátaljai Credo verséneklő Együttes. Kárpátaljai magyar zene Kárpátaljáról (lemezek): http://credo.def.hu/Hazunktajilemezek.htm
  • Szolyvai Emlékpark: https://szolyvaipark.org/
  • Kárpátaljai Tudományos Adatbank: https://karpataljaiadatbank.com/
  • II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola: www.kmf.uz.ua
  • Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási és Tudományos Intézet: https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/
  • Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács: http://kmat.uz.ua

 

Hasznos média linkek

    http://karpataljalap.net

    http://kiszo.net

    https://www.karpatinfo.net

    http://www.karpatalja.ma

    Karpat.in.ua

 

Dokumentumfilmek

(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)

* https://www.youtube.com/watch?v=PIu2vrJDwww  Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, 2017.

* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.

https://www.youtube.com/watch?v=hge17S3IEeE

* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján

https://www.youtube.com/watch?v=OMViNQmz5a4

* Kárpátalja

https://www.youtube.com/watch?v=XycFjziEQgY

* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.

https://www.youtube.com/watch?v=uUZqs3nOhRU

* "ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ" фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія« Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр. ». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=1IbWRIODDY0&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=3

         * "Щоб не плакало небо над Україною" (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. "Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint". Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=D3g276LcjUI&feature=share&fbclid=IwAR3L3VYRSjMYOyIrwvxnwlo0rpbkOnkAWg_RECbOjs7gD001PwirqQOF0jU

* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=1

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info, https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/   stb.

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Bemutatták Kurmai-Ráti Szilvia legújabb könyvét

    Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

  • Megjelent Tetyana Literáti újabb könyve Ungvár történetéről

    Az Ung-parti város történelmének kedvelői különleges esemény részesei lehettek csütörtökön: Tetyana Literáti ismert helytörténész bemutatta ötödik ukrán nyelvű könyvét az Elvesztett Ungvár sorozatból.

  • Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon – Csupa tűz és lobogás

    A nézőtéren elhelyezett több mint ötven pótszék is jelezte, milyen hatalmas érdeklődés mutatkozik meg Szűcs Nelli Jászai-díjas színésznőnek, a beregszászi színház egyik alapítójának a Fedák Sáriról szóló előadása iránt. A múlt század ünnepelt primadonnája a máig legismertebb beregszászi halálának 70...

  • A múlt hangja ma is szól – Megemlékezés Fedák Sári tiszteletére Beregszászban

    Május 5-én méltóságteljes megemlékezéssel tisztelegtek a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja, Fedák Sári emléke előtt halálának 70. évfordulóján Beregszászban. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szervezésében zajló esemény nemcsak a primadonna életútját idézte fel, hanem a művészet és...

  • „Merj élni, meghalni bárki tud!” – Frida Kahlo Csapon

    A címben idézett mondat volt Frida Kahlo mexikói festőművész mottója, aki önéletrajzi ihletésű, szimbolikus elemekkel átszőtt festményeiről ismert. Életét súlyos betegségek, egy fatális baleset és maradandó sérülések árnyékolták be, amelyek alkotásai központi témái lettek, de ő volt az első fes...

  • Kiscsőszi szőttes – Konferencia az értékőrzés jegyében

    A Hagyományok Háza Hálózat a Petőfi Kulturális Program keretében szervezte meg a Közösségi Szőttes Konferenciasorozat második eseményét. A találkozónak az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola adott otthont. A nagy érdeklődés mellett megtartott szimpóziumon egy fontos bejelentés is...

Copyright © 2025 KMMI