• Tíz szervezet, személyiség kapott Külhoni Magyarságért Díjat

    Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. augusztus 20.

    Tíz szervezet, személyiség kapott Külhoni Magyarságért Díjat

    Tíz szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkártól kedden Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. Semjén Zsolt köszöntő beszédében az 1995-ben, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett alapított, a kormányfő által odaítélt elismerésről szólva elmondta: azt azok kapják, akik helyi közösségüket szolgálva sokat tettek az egyetemes magyarság megmaradásáért.

  • Izgalmas programlavina a Zsidó Nyári Fesztiválon

    Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. augusztus 19.

    Izgalmas programlavina a Zsidó Nyári Fesztiválon

    Több mint negyven különböző műfajú és témájú eseményt kínál a 16. Zsidó Nyári Fesztivál augusztus 25 és szeptember 2. között. Igazi csemegének számít Szűcs Gabi Amy Winehouse-estje, Boban Markovic és zenekara balkán dallamokkal hódítanak, valamint Lajkó Félix-szel, a Muszikás együttessel és Alexander Balananescuval is találkozhatnak a fesztivált látogatók. Idén új helyszíneken, például a Budapest Music Centerben, az Átrium Film-Színházban, a VAM Design Centerben is lesznek programok, de a korábbi évekből ismerős Dohány utcai Zsinagóga, Városmajori Szabadtéri Színpad, Frankel Leó Utcai Zsinagóga.

  • L. Simon László nyitotta meg a Mesterségek Ünnepét

    Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. augusztus 19.

    L. Simon László nyitotta meg a Mesterségek Ünnepét

    Hagyományok és újdonságok. A szervezők szerint ez lehetne a mottója az immár huszonhetedik alkalommal megrendezendő Mesterségek Ünnepének. A nyár kedvenc családi fesztiválja ezúttal is az augusztus 20-i ünnepségekhez kapcsolódik, megnyitójára 2013. augusztus 17-én a koraesti órákban került sor a Budavári Palotában.
    Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett négynapos programsorozat kiemelt témája a gyapjú, díszvendége pedig Kirgizisztán lesz.

  • István a kalickában – Alföldi formát (b)ontott Szegeden

    Írta: Tudósító | Forrás: szegedma.hu | 2013. augusztus 19.

    István a kalickában – Alföldi formát (b)ontott Szegeden

    Koppányékat keresztekkel döfték le, Feróék Trabanttal érkeztek – az István, a király rockopera, ahogy az a rendezői „márkanévtől” elvárható, formabontó és modern.
    Alföldi Róbert István, a király rendezését lehet szeretni, lehet utálni, de egy valamit biztosan nem: közömbösnek maradni iránta. A szünetben és a darab után mint Aisa kislányom nyula, szinte úgy forgattam a fülemet, hogy a tömegtől felém libbenő véleményfoszlányokból a lehető legtöbbet el tudjam csípni.

  • Néptánctalálkozóval kezdődött a Kolozsvári Magyar Napok

    Írta: Tudósító | Forrás: kronika.ro | 2013. augusztus 19.

    Néptánctalálkozóval kezdődött a Kolozsvári Magyar Napok

    Színes népviseletbe öltözött táncosok előadásával, hangos énekszóval vette kezdetét vasárnap délben a kincses város főterén a 4. Kolozsvári Magyar Napok. Az egyhetes rendezvénysorozat nulladik napján már javában tartott az augusztus 16 és 20. között zajló 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó, amelyre nyolc országból érkeztek néptáncosok.

  • Beregszász is csatlakozott a Kárpát-medence kenyere programhoz

    Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. augusztus 19.

    Beregszász is csatlakozott a Kárpát-medence kenyere programhoz

    Beregszász városa is bekapcsolódik a Szolnoki Televízió „Kárpát-medence kenyere” TV-híd műsorába, amely során ökumenikus szertartás keretében áldják meg az új kenyeret. Két évvel ezelőtt sütötték meg először a Szolnok Televízió szervezésében a Nemzet kenyerét, amely először 57 kilósra, a következő évben azonban már 120 kilósra sikeredett. A hatalmas cipókat alföldi lisztből, székelyföldi kemencében készítette el Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester a nemzeti összetartozásunk szimbólumaként.

  • Augusztus 20. - Kenyérünnep a Sóstói Múzeumfaluban

    Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. augusztus 17.

    Augusztus 20. - Kenyérünnep a Sóstói Múzeumfaluban

    A csépléstől a magtisztításon, az őrlésen és a dagasztáson át a kemencében történő sütésig kísérhetik figyelemmel a kenyérkészítés hagyományos munkafolyamatait az érdeklődők augusztus 20-án a Sóstói Múzeumfalu kenyérünnepén. Kisgyörgy Tamás, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek: a délelőtt 10 órakor kezdődő egész napos program az idei új gabona cséplésével indul a szárazmalom mellett, majd szelelőrostán megtisztítják a magvakat, amelyek a lovakkal hajtott malom őrlőkövei közé kerülnek.

  • Felavatták Dobó István arcmását az egri várban

    Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. augusztus 17.

    Felavatták Dobó István arcmását az egri várban

    Dobó István antropológiai arcmása alapján készült szobrot avattak fel csütörtökön az egri várban. Rázsi Botond egri alpolgármester köszöntőjében emlékeztetett: nem maradt fent hiteles ábrázolás az 1552-ben az egri várat a törököktől védő kapitányról, ám pár éve Dobóruszkán fellelték az egykori egri hős maradványait. A csontok alapján pedig a Magyar Turán Alapítvány és a Magyar Természettudományi Múzeum segítségével és közreműködésével sikerült rekonstruálni Dobó István arcmását.

  • Lezajlott a 41. Tokaji Írótábor

    Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. augusztus 16.

    Lezajlott a 41. Tokaji Írótábor

    Szerdán vette kezdetét a Tisza-parti városban a 41. Tokaji Írótábor szerdán; a péntekig tartó rendezvénysorozaton a magyar irodalom 1965 és 1990 közötti időszakát, a "hallgatás és elhallgattatás évet" vitatják meg az ország minden részéből érkezett írók, költők és irodalmárok. "Négy évtized után azt remélem, hogy az írótábor megtalálja helyét és szerepét a 21. században is, korszerűsíteni tudja szervezeti, illetve működési keretét és az irodalmi élet egyik meghatározó fóruma és összetartó közössége marad" - mondta el Sáray László, az írótábor kuratóriumának titkára a konferencia ünnepélyes megnyitójának csaknem két évtizede helyet adó Rákóczi-pincében.

  • Szent István király

    Írta: Zubánics László | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. augusztus 12.

    Szent István király

    Magyarország első koronázott keresztény királya, az ország szervezője, a kereszténység buzgó apostola. Mintha Isten küldöttje lett volna, oly szent lelkesedéssel terjesztette a keresztény hitet. Mit atyja, Géza fejedelem elkezdett, azt ő dicsőségesen befejezte: keresztény hitre térítette a magyar nemzetet. Nagy és nehéz feladat volt ez, csakis nagy eréllyel lehetett megoldani. István a legszigorúbb rendszabályokhoz nyúlt, mert rendíthetetlen meggyőződéssé vált benne a hit, hogy a magyar haza csak mint keresztény állam létezhet Európában.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI