„Az alkotás ellazít, kikapcsol”

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. június 07.

Uszta Adetta nem festő, tanárnő, ám a festészet nagyon közel áll hozzá. A Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola informatika- és ukrántanára elmondta, szereti a munkáját, a gyerekek oktatását, nevelését, terelgetését, de amikor hazaér egy-egy hosszú és fárasztó nap után, mintegy lazulásként, szívesen leül a festőállvány elé, és hozzálát az alkotáshoz.

„Az alkotás ellazít, kikapcsol”

– Mióta érdeklődik a művészet, ezen belül a festészet iránt?

– Már gyermekkoromban szerettem a festményeket nézegetni, akár kiállításon, akár ha valakinél vendégségben jártam. Mindig megálltam egy-egy alkotás előtt, és több percen keresztül nézegettem, szemlélgettem. Úgy gondoltam, jómagam is kipróbálom a kézügyességemet, így, amikor az iskolában megkértek, hogy készítsek plakátot, szívesen elvállaltam, mert megnyugtatott ez tevékenység. Most, jó pár év elteltével ugyanezt mondhatom, az alkotás ugyanúgy ellazít, kikapcsol. Koncentrálok a kép szerkesztésére, a színösszeállításra, tulajdonképpen kizárom a külvilágot, és csak a festés létezik. Észrevettem, hogy ez jót tesz mind az agynak, mind a léleknek.

– Mióta fest?

– Két évvel ezelőtt egy barátnőm megismertetett Kovács Éva festőművésszel, aki beleegyezett, hogy órákat ad. Ahogy elkezdtem a foglalkozásokat, Éva még jobban megszerettette velem a festészetet, és az is ösztönző volt, hogy bízott bennem, bátorított, azt mondta, van tehetségem. Azóta készítek képeket, igyekszem folyamatosan fejleszteni magam.

Adetta elmondta, akrillal kezdett el festeni, főképpen tájképeket. Mostanában alakok vásznon való megjelenítése is érdekli, illetve a csendéletek, melyeket már olajfestékkel készíti.
Arra a kérdésemre, hogy az elkészült festményeknek mi lesz a sorsuk, Adetta elmondta, egyelőre megtartja azokat, bár már vannak, amelyeket kérték tőle.

– Egy munkámat elajándékoztam az egyik barátnőmnek, és már felkérésem is van. De időm annál kevesebb, ugyanis legalább két hetet vesz igénybe egy festmény elkészítése, és persze sokszor ihlet sem akkor van, amikor időm, de igyekszem úgy összehozni a dolgokat, hogy jó legyen.

Az amatőr festőt barátai arra biztatják, a jövőben állítsa ki a képeit, de addig még el kell készítenie néhányat, hogy legyen egy teljes kiállításra való anyag. Reméljük, sikerül neki, és legközelebb már a kiállításáról tudósíthatunk.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI