Posch Alajos hírlapíró
(1884–1919)
Posch (Pós) Alajos 1884. szeptember 24- én született Németgyirót – akkor Vas megyei, ma Deutschgerisdorf ausztriai-burgenlandi – faluban.
A Pénzügyi Közlöny tanúságai szerint Posch Alajos szombathelyi lakost 1906-ban gyakornokként a Makói Királyi Pénzügyigazgatóságra irányították, ahol 1909-ig dolgozott. 1909. október 20-án ideiglenese minőségű számtisztként Ungvárra helyezték át, ahol járási számvevői állásban Szerednyén tevékenykedett. 1910-ben véglegesítik az Ungvári Magyar Királyi Pénzügyigazgatóságon (ide tartozott Ung vármegye is), mint ideiglenes minőségű számtisztet. 1917-ben X. fizetési osztályú pénzügyi számellenőr.
Az újságírást már Makón megkezdte, a Makói Hírlap segédszerkesztője volt. Ungvárra kerülve – 1910. április elején – az Ung című lap belső munkatársának szegődtette. Pós Alajos, Pósián, P. A., p.a. néven és betűkkel jelzett cikkei népszerűkké lettek, és népszerűvé tették az újságírót is. Az úri házaknál szívesen látott vendég volt a vidám fiatalember. Nem volt az a kis esemény, amelyből Posch nem tudott volna szellemes közleményt alkotni. Ő honosította meg az Ung című lapban az Ungi riportokat. Cikkei megörökítették a püspöki rezidenciát, a siketnéma intézetet, az ungvári várat, a bábaképző intézetet. De írt a perecsenyi vegyigyárról, az agyagipari szakiskoláról, a földrengésjelző obszervatóriumról és a meteorológiai állomásról is. Tárca cikkei is élvezetes csemegék voltak az Ung hasábjain, szinte élő alakokat varázsolt az olvasók elé. A legfinomabb csipke könnyűségével írta a Hírek élére kerülő első híreket, köztük Egy ungvári kislány jelzéssel a Leányleveleket. De ő jegyezte a Tarka krónikákat, ő vezette a színházi rovatot is. Az újság egy időben a vezércikk előtt, a tárca felett, ún. fejcikket közölt, ezeket Posch (Pós) harmadmagával írta. Mindent egybevetve azonban a legjobb és legnagyobb a riportban volt. Itt csillogtatta meg elméjét és humorát. Kortárs újságíró kollégái állítják, ha – tervei szerint – Budapestre kerül, valamelyik előkelőbb napilapnak ismert nevű újságírója s az egész ország kedvence lett volna. Nem csak írt, sziporkázó szellemességgel konferált is.
De mi is történt azon a tragikus 1919. március 7-én? „A napokban felmegyek Budapestre és áthelyeztetem magamat a minisztériumba.”. Szívszomorító dolog, hogy tervét már nem valósíthatta meg.
Idézzünk az Ung című napilapból: „Pénteken nevenapja volt Masaryk Tamásnak, a cseh-szlovák köztársaság elnökének. Fáklyásmenettel katonai zenekar járta be a várost… (Este 9 órakor) a Széchenyi (ma Korjatovics) térre (értek) itt a cseh-szlovák himnuszt adta elő. Ez alkalommal történt, hogy a Millennium kávéház előtt álló Pós Alajos állítólag valami megjegyzést tett (hogy mit, azt nem tudjuk), mire a katonák ütni kezdték, többen pedig bajonettel összeszurkálták. A megsebesített Póst közrefogták a katonák és a kaszárnya felé vezették. Némelyek szerint a Hajnal utca bejárata előtt a vérveszteség következtében összeesett. De mire a katonai kórházhoz értek, már halott volt. Mások szerint a katonai kórházban halt meg. A megdöbbentő eset híre nagy lehangoltságot és részvétet váltott ki a közönség körében. …a polgármesteri teendőkkel megbízott Hamuth János tanácsos vezetése alatt egy küldöttség jelent meg (a megszálló cseh-szlovák csapatokat vezető olasz) Ciaffi ezredes előtt.”.
Mint később a város katonai parancsnoka által elrendelt kivizsgálás során kiderült, nem ő gúnyolódott, hanem egy mellette lévő beteg, nyomorék ember. Ez azonban nem mentette meg Posch (Pós) Alajost a vértanúságtól. A vizsgálat során kiderült, hogy 28 halálos szúrást ejtettek rajta a katonai szuronyok, nem is beszélve a számtalan zúzódásról.
Felesége, Zachár Mária és leánya, Posch Gabriella – aki ekkor 4 éves volt – kollégái, tiszttársai, Ungvár város közössége gyászolták. A helyi lapon kívül megemlékeztek róla a fővárosi újságok is, a Pester Lloyd (Morgenblatter), a Népszava, az Alkotmány, a Budapesti Hírlap.
A budapesti Népszava így írt az újságíró halálról: „Ungvárt eddig tűrhetően viselkedtek a csehek. A szociáldemokrata pártszervezet és a Munkástanács erélyes magatartása folytán minden nagyobb garázdálkodástól tartózkodtak. Massaryk születésnapja alkalmából cseh díszszázad és katonai zenekar vonult ki a Széchenyi térre. Amikor a cseh himnuszt kezdték játszani, az egybegyűlt tömeg morogni kezdett és egy beteg-nyomorék ember hangosan azt a megjegyzést tette, hogy ő maga kiverne hatvan ilyen csehet. Történetesen mellette állott Pós Alajos hírlapíró, aki e kijelentésen elmosolyodott.
A cseh katonák a hangos megjegyzésre odarohantak és abban a hitben, hogy a mosolygó Pós Alajos volt a gúnyolódó, megragadták, vagy ötvenen rárohantak, ütni, tépni, szúrni kezdték. Hiába ismételte németül, hogy ártatlan, a csehek tovább szurkálták és magukkal vonszolták a kaszárnyába. Az egyik fülét letépték, tizenöt szúrást ejtettek rajta, amelyek közül az egyik halálos volt, a szerencsétlen ember már kilehelte lelkét, a hős katonák tovább vonszolták és hurcolták a holttestét. Az eset óriási izgalmat keltett a városban, a munkásság elégtételt kért Siaffi ezredestől és Moys zsupántól.
Mind a ketten a legszigorúbb vizsgálatot ígérték meg. A temetéstől annyira féltek, hogy először nem akarták a halottat kiadni. Később a Munkástanács garanciájára kiadták, de egyúttal megtiltották, hogy a temetés napján a cseh katonák elhagyják a kaszárnyát.
Pós Alajos elvtársunk volt s a szociáldemokrata pártszervezet saját halottjaként temette el. A temetés napján a munkásság félnapos általános sztrájkot rendezett, minden üzlet és hivatal zárva volt. A temetésen az egész város részt vett. A temetőben fölzendült a Marseillaise és a forradalmi hangok üzenetei vittek a vitéz cseheknek...”
A járási tanács és a járási állami közigazgatási hivatal nevében szivből köszöntjük az újságirókat, akik objektiven, hitelesen és felelősséggel mutatják be sokoldalú, nem könnyű életünket, társadalmunk szociális-gazdasági és demokratikus fejlődését.
Erőt, egészséget, boldogságot, alkotói sikereket, érdekfeszítő publikációkat kívánunk mindannyiuknak.
