• Felelősség a kultúráért

    Írta: Széles-Horváth Anna | Forrás: kultúra.hu | 2013. október 19.

    Felelősség a kultúráért

    A kulturális mecenatúra szervei találkoztak a Parlamentben október 18-án a magyar Nemzeti Kulturális Alap huszadik évfordulója alkalmából. A program délutáni szekciójában az osztrák, bolgár, horvát és román rendszert is megismerhette a hallgatóság. Záróbeszédében L. Simon László, az NKA alelnöke hangsúlyozta: az eltérő szervezeti felépítés és a különböző bevételi források ellenére van közös pont, ez pedig a kultúráért való felelősségvállalás. „A kulturális projektek tekintetében csekély a magán, illetve a tartományi támogatások mértéke Ausztriában, ahol 2007-ben alakult ki a jelenlegi rendszer” – kezdte Gerhard Kowar, az osztrák KulturKontakt Austria igazgatója, aki hozzátette:

  • Az aradi vértanúkra emlékeztek Kárpátalja-szerte

    Írta: Kovács Elemér, Kovács Erzsébet, Bogáthy Boglárka | Forrás: Karpatinfo.net, Kárpátalja.ma | 2013. október 14.

    Az aradi vértanúkra emlékeztek Kárpátalja-szerte

    Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégeztek 13 hős honvéd tábornokot. Az osztrák abszolutista hatalom ezt követően még több száz hazafit küldött halálba, ezreket zárt börtönbe, sorozott be erőszakkal katonának. Október 6-án minden esztendőben a világ magyarsága legfényesebb szabadságharcunk vértanúira emlékezik.

  • Csillaghullás Beregszászban

    Írta: Tudósító | Forrás: Kárpátalja.ma | 2013. október 14.

    Csillaghullás Beregszászban

    Népzenei koncerttel mutatkozik be a Nemzetstratégiai Kutatóintézet október 18-án Beregszászban. A Felelősség és hűség című, az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulójának apropójából szervezett ünnepi est a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében kerül megrendezésre. Az est házigazdája Takács Bence Ervin előadóművész-műsorvezető lesz. A fellépők között szerepel Csizmadia Anna, a 2012-es Fölszállott a páva elnevezésű verseny szólóének és hangszer kategóriájának győztese. Fellép Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, a Both Miklós Folkside projekt frontembere.

  • VII. Együtt írótábor a Tiszaháton – beszámoló

    Írta: Fuchs Andrea, a MÉKK kulturális programmenedzsere | Forrás: MÉKK-sajtószolgálat | 2013. október 14.

    VII. Együtt írótábor a Tiszaháton – beszámoló

    Október 2–6. között a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) fő szervezésében és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) közreműködésével megrendezték a VII. Együtt Írótábort és résztvevőinek felolvasó körútját, amelynek fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) volt. Az egyhetes gazdag rendezvénysorozat különböző állomásaihoz az Együtt-ben publikáló kárpátaljai írók, költők, helytörténészek, kritikusok illetve újságírók, pályakezdő alkotók csatlakoztak.

  • A magyar származású Terézia Mora kapta a Német Könyvdíjat

    Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. október 13.

    A magyar származású Terézia Mora kapta a Német Könyvdíjat

    Terézia Mora magyar származású író kapta a Német Könyvdíjat, az elismerést hétfőn adták át Frankfurtban. A Sopronban született, Berlinben élő szerző a Das Ungeheuer (A szörny) című regényével érdemelte ki a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését. A 700 oldalas munkában Darius Kopp történetét folytatja, aki a magyarul Az egyetlen ember a kontinensen címmel 2011-ben megjelent könyvének volt a főhőse.

  • Lépést váltott a Nemzeti Galéria

    Írta: Margit Eszter Zabolai | Forrás: kultúra.hu | 2013. október 13.

    Lépést váltott a Nemzeti Galéria

    Megújult térrel és megújult, újrarendezett állandó kiállítással várja a Magyar Nemzeti Galéria a magyar művészet története iránt érdeklődőket. A Jelenkori Gyűjtemény válogatott alkotásai mára klasszikus mesterek, például Barcsay Jenő, Korniss Dezső vagy Kondor Béla művein keresztül vezetnek el a kortárs alkotók legfrissebb munkáiig.

  • Ülésezett a Máért oktatási és kulturális szakbizottsága

    Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. október 12.

    Ülésezett a Máért oktatási és kulturális szakbizottsága

    A jövő évi kulturális és oktatási programokról tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottsága október 8-án az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A testület keddi ülésén Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára kiemelte, hogy már nyolcadszor ült össze a szakbizottság, ami jelzi, milyen kiemelt figyelmet fordít a kormányzat a határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatására.

  • Őrző a strázsán: Bemutatták a dr. Hódi Sándor hetvenedik születésnapja alkalmából megjelent kiadványt

    Írta: Nagybali Tamara | Forrás: vajma.info | 2013. október 12.

    Őrző a strázsán: Bemutatták a dr. Hódi Sándor hetvenedik születésnapja alkalmából megjelent kiadványt

    Nagy érdeklődés mellett mutatták be csütörtökön este Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvénysorozata keretében az Őrző a strázsán című kötetet, amely dr. Hódi Sándor hetvenedik születésnapja alkalmából a Széchenyi István Stratégiakutató Társaság gondozásában látott napvilágot. Az Őrző a strázsán című kiadvány messze túlmutat az emlékkönyvek keretein, ugyanis közel ötven olyan neves vajdasági és magyarországi közéleti személyiség jelenik meg benne szerzőként, akik az elmúlt évtizedek során fontos szerepet töltöttek be dr. Hódi Sándor életében. 

  • Emlékezzünk együtt!

    Írta: Tudósító | Forrás: MÉKK-sajtószolgálat | 2013. október 10.

    Emlékezzünk együtt!

    A Szolyvai Emlékparkbizottság a kárpátaljai történelmi egyházakkal, valamint magyar és német társadalmi szervezetekkel 2013. november 16-án (11.00 órai kezdettel, közép-európai idő szerint) tartja hagyományos tiszteletadását a Szolyvai Emlékparkban. Az ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen a sztálinizmus áldozatai és a II. világháborúban hősi halált halt magyar katonák előtt hajtanak fejet. E közös, immár hagyományos rendezvényünk főhajtás az ártatlanul elhurcoltak és meggyilkoltak emléke előtt, egyben együvétartozásunk bizonysága is.

  • Kettős állampolgárság és autonómia

    Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. október 06.

    Kettős állampolgárság és autonómia

    Október 9-én dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Vári Fábián László kárpátaljai költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Torró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Csáky Pál felvidéki politikus-író, az MKP Országos Elnökségének a tagja voltak a vendégei annak a kettős állampolgárságról és az autonómia lehetőségeiről szóló kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet Gazsó L. Ferenc vezetett a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI