Bartók-emlékkoncert a Magyar Melódiák előadásában

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2021. június 18.

„Életem legboldogabb napjai azok voltak, amelyeket falvakban, parasztok közt töltöttem” – jegyezte meg Bartók Béla. A kiváló magyar zeneszerző többek között számtalan népdalgyűjtéséről és egyedi feldolgozásáról ismert. A Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttese Bartók Béla születésének 140. évfodulója alkalmából ünnepi műsorral készült Ungváron.

Bartók-emlékkoncert a Magyar Melódiák előadásában

A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője több szállal is kötődik vidékünkhöz. A Havata Diana által vezetett együttes a koncerten Bartók sokszínűségét próbálta bemutatni, illetve igyekezett kicsit közelebb hozni a nézőkhöz a disszonáns hangzású műveiről ismert zeneszerzőt.
A koncerten elhangzott: Bartók Nagyszőlősön töltötte gyermekéveinek egy részét, illetve ott adta tizenegy éves korában élete első zongorakoncertjét. A zongorista 1906-ban indult el első szervezett, kifejezetten gyűjtési munkálatok céljából lebonyolított felfedező útjára. Bartók számtalan magyar  és ruszin népdalt gyűjtött Kárpátalján is. A barangolásokba jóbarátja, Kodály Zoltán is becsatlakozott.

A műsorban Halusz István énekes által felcsendült A csitári hegyek alatt elnevezésű népdal épp Kodály gyűjtéséből maradt ránk. Nagy Anikó többek között egy nagyobb lélegzetvételű nótacsokrot adott elő Jevhen Canyko harmonikakíséretével. A kutató népzenei-oktatási vonalat képviselő Gyermekeknek című ciklusából tíz dal csendült fel. Az ismert feldolgozások, műdalok és különleges hangzású hangszeres művek mellett vendégelőadók fellépései színesítették a programot. A csapi Dzjabkó Rebeka Bartók rafajnaújfalui gyűjtéséből származó népdalcsokorral készült, az Ungvári Gyermek Művészeti Iskola Eszterlánc népdalegyüttese énekes-táncos produkcióval állt színpadra.

A Con-temp Trio (Bacsinszky Ágnes, Havata Diana és Hazsó Katerina) pedig Francis Poulenc dallamaival repítette el a nézőket a népdaloktól a klasszika világába.

Megtudtuk,  a francia zeneszerző többször is találkozott Bartókkal az európai koncertezései során, jó barátságot ápoltak. Poulenc mind zeneszerzőként mind pedig zongoristaként nagyra becsülte magyar kollégáját.

Végül a Magyar Melódiák kamaraegyüttes Torbics Andrea és Babinec Vadim táncosok közreműködésével ráhúzott egy jó kis szatmárira, amelynek dallamától az embernek kedve lett volna becsatlakozni a csárdásba.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI