Kárpátaljai sikerek a VI. Nagyecsedi Verbunk- és Csárdásversenyen

Írta: Kőváry | Forrás: karpataljalap.net | 2021. június 23.

VI. alkalommal szervezték meg a Nagyecsedi Verbunk és Csárdásversenyt június 19–20-án. Az eseményre 45 produkció érkezett verbunk és páros kategóriában egyaránt, melyeken Kárpátalja is kiváló eredményekkel szerepelt.

Kárpátaljai sikerek a VI. Nagyecsedi Verbunk- és Csárdásversenyen

A Free Dance és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Nagyecsedi Önkormányzat szervezésében megrendezett eseményre a magyarországi versenyzőkön kívül Kárpátaljáról is érkeztek indulók. A szervezők célja az eseménnyel, hogy tiszteletüket fejezzék ki a nagyecsedi táncos hagyományok előtt. A verseny 6 korcsoportja 6 éves kortól minden korosztálynak lehetőséget biztosított a részvételre.

Vidékünket több település több műhelyéből is sikeresen képviselték. Beregszászból a Beregszászi Rezeda Folkműhely diákjai, Karmacsi Bence és Szilágyi Lili Fanni (felkészítő tanáraik Váradi Enikő és Orosz Péter) 3. korcsoportban első helyezést értek el, elnyerve ezáltal a Kiskoszorús és Kisdarutollas táncos díjakat páros szóló kategóriában. A Kárpátalja Néptáncegyüttes színeiben Váradi Enikő és Orosz Péter mérettetett meg 5. korcsoportban, akik 3. helyezést értek el páros szólóban. Szintén 3. helyezést értek el Kokas Károly és Botos Krisztina Péterfalváról párosban. Verbunkban 3. helyezést értek el a Kárpátalja Táncegyüttes táncosai, Tihor Krisztián, és Orosz Péter, valamint 2. helyezést ért el Kokas Károly.

Az eseményen rangos zsűri értékelte a versenyzőket: dr. Felföldi László zsűrielnök, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, címzetes egyetemi és főiskolai tanár;

Sztanó Hédi néprajzkutató, producer, filmrendező, a Népművészet Ifjú Mestere;

Deffend Inci táncművész, koreográfus, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes művészeti vezetője;

Busai Norbert, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Táncos Mesterei Egyesület elnöke;

Kádár Ignác táncpedagógus, koreográfus, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, Az év legjobb férfitáncosa 2007, Tedd ki a pontot legényesverseny győztese 2008, 2009, Az évad legjobb férfi táncművésze 2012;

Lévai Péter Miniszteri Dicsérettel és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett nívódíjas táncművész, mesterfokú táncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója;

Sikentáncz Szilveszter táncpedagógus, koreográfus, Népművészet Ifjú Mestere, Aranysarkantyús Táncos, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke, Kárpátalja Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

A verseny támogatója a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, és a Népművészet Táncos Mesterei Egyesület.

Hírek

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

  • Új foglalkoztatókönyv segíti a kárpátaljai értékek megismerését – 1000 példány jutott el a tehetséges gyermekekhez

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...

  • Tóth Péter Lóránt előadása Batáron és Csepében

    Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...

Események

Copyright © 2026 KMMI