A történet bővebben:
„Régen a Szernye-mocsár nádasaival és ingoványaival egészen a dombokig nyúlt fel. A környező hegyeket és halmokat hatalmas erdőrengetegek borították. Az egyik domb tisztásán álló kunyhóban élt egy öreg remete egyetlen lányával, Rózsikával. Valamikor a király első vitézei közé tartozott, felesége pedig egyike volt az ország legszebb asszonyainak. Asszonya azonban hűtlenül elhagyta, s a vitéz a király kegyeit is elveszítette. Emiatt fényes lovagi öltönyét fölcserélte a remeték durva darócruhájára. Minden öröme egyetlen leányában, a világszép Rózsikában volt.
Rózsika a remetekunyhó környékét valóságos tündérkertté varázsolta. Nagyon szerette a virágokat, ápolta, öntözgette őket. Egy napon, amikor éppen a virágait locsolgatta, lovas vitéz ugratott elé a vadonból. Mielőtt a lány az apjához futhatott volna, a vitéz leugrott a lováról és mosolyogva feléje nyújtotta kezét.
Az öreg remete szívélyesen fogadta az ifjú vitézt, aki elmesélte, hogy a háborúba induló király hadából való. Itt tartanak pihenőt a közelben. Ettől a naptól kezdve az ifjú dalia mindennapos vendég volt a remetelakban. A két fiatal szíve szerelemre lobbant. Az ifjú megfogadta, hogy szerencsésen visszatér a hadjáratból, feleségül veszi, és birtokára viszi a lányt.
Eljött a búcsúzás napja. A király tábora sátort bontott. Rózsika izgatottan tett-vett. Virágfüzérrel díszítette fel azt a padkát, ahol üldögélni szoktak. Már mindennel kész volt, amikor eszébe jutott, hogy a legszebb rózsafáról szakít egy pár szál virágot, amelyet majd szerelmese sisakjához tűz. Hadd emlékeztesse őrá e pár szál rózsa a nagy úton. Nem vette észre a rózsabokor tövében lapuló mérges kígyót, és amikor a rózsa után nyúlt, a kígyó megmarta.
Az ifjú vőlegény, aki vágtatva érkezett a búcsúzásra, már holtan találta szerelmesét. A bánattól az öreg remete is magába roskadt.
Nagy fájdalmat érzett az ifjú vitéz és fogadalmat tett: ha épségben visszatér a hadjáratból, ő is remeteségben tölti el hátralevő életét kedvese sírja mellett. Fogadalmát meg is tartotta.
Az ifjú remetét sokan felkeresték bánatában, sőt egyes családok le is telepedtek hajléka körül. Lassan kis falu fejlődött ki itt, amelyet a szomorú történet emlékére Kígyósnak neveztek el.”
Kígyós nevét 1332-ben Kykos néven említette először oklevél, de a település ennél jóval régebben keletkezett.
A falu az egykori Szernye-mocsár déli partjára települt.
Kígyós eleinte királyi birtok volt, majd 1364-ben a beregszászi domonkos szerzetesek kapták meg adományként. A 16. században említik őket, mint Kígyós birtokosait.
1557-ből való a helység pecsétnyomója is.
A falu birtokosai a 17. századtól a Perényi család tagjai és a Forgáchok, majd a 19. századtól a Károlyi család tagjai voltak.
Kígyós lakossága a Reformáció idején református hitre tért át. 1540-ben vették át a katolikus templomot, 1595-ben már virágzó gyülekezetként említették.
1910-ben 446, túlnyomórészt magyar lakosa volt, ma 968 lakosából 850 (90%) a magyar. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegyeTiszaháti járásához tartozott.
- Református temploma 13. – 14. századi, a faluszéli dombon épült, egykor kolostor is állt mellette. 1590-ben lett a reformátusoké. 1657-ben tűzvész rongálta meg, a 18. század középén és 1827-ben újították fel. 1911-ben 14. századi freskókat fedeztek fel benne. Fa harangtornya 18. századi.
- Ardói-hegy nyúlványai - festői szépsége révén a környék kedvelt kirándulóhelye.
Kígyós /с. Кідьош
Кідьошська сільська рада
Polgármester: Nagy Attila
Cím: 90242 Kígyós, Petőfi u. 57.
Tel.: +380-/3141/- 63-216.
E-mail: polg.hiv.kigyos@swi.net.ua
