Immár több mint egy évtizede minden év novemberének közepén Beregszászon, az Európa-Magyar Házban konferenciát tartanak a sztálini lágerekbe elhurcolt kárpátaljai magyar és német nemzetiségű férfiak és az itthon maradt családtagok emlékére. Így történt ezúttal is. A szervezők – a Szolyvai Emlékpark Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéke – által felkért előadók arra keresték a választ, hogy a nagy- és a dédszülők által átélt tragikus korszak miként válhat a közös emlékezet fontos részévé. Továbbá mit kell tenni annak érdekében, hogy fiataljainkat mélyen megérintse a téma, s hogy akadjanak közöttük szép számban olyanok, akik folytatják a már megkezdett kutatásokat.
Az esemény közös imával vette kezdetét, majd megnyitották a Rezonanciák, reflexiók és visszatükröződések című képzőművészeti kiállítást, amelyen három Kijevben alkotó művész – Magyar Árpád István, Magyar Olga és Kovalevszka Olena – alkotásait tekinthették meg az érdeklődők.
Köszöntő beszédében Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány elnöke arra emlékeztetett, hogy a nyolc évtizeddel ezelőtti vészterhes időszak megidézésére, a belőle levonható tanulságok összegzésére szerte a Kárpát-medencében különböző fórumokat, kiállításokat, könyv-, film- és színházi bemutatókat szerveztek, amelyen részt vettek kárpátaljai történészek is. Az elnök a továbbiakban beszámolt arról, hogy a mögöttünk hagyott esztendő során milyen felújítási és bővítési munkálatokat szerveztek és bonyolítottak le a Szolyvai Emlékparkban.
Zubánics László történész, az Ungvári Nemzetei Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének vezetője bemutatta Marosi Istvánnak, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ igazgatójának Katakombaszolgálat Kárpátalján c. könyvét, amely az 1949-ben a szovjet pártvezetés által betiltott görögkatolikus egyház elkötelezett híveinek és papjainak a túlélésért folytatott küzdelmét mutatja be. Ebbe a küzdelembe az akkori fiatal hívek is bekapcsolódtak. Mindez a hitük mélyebb megéléséhez a mai ifjabb nemzedék tagjai számára ugyanolyan fontos. A csendes felejtés falát mindenképpen át kell törni, mondta.
Egy harminchat évvel ezelőtt történt eseményre emlékeztette a hallgatóságot Dupka György gulág- és gupvikutató, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány felelős titkára. 1989. november 18-án Beregszászon több mint száz, lágereket túlélt polgártársunk részvételével konferenciát tartottak, amelyen az a döntés született, hogy megőrzik az ártatlanul odahaltak emlékét, s igyekeznek a világ elé tárni ezt a hatalmas szenvedéstörténetet. A tanácskozást követően valamennyi, többségében magyarok által lakott kárpátaljai településen emlékjeleket állítottak, s a néhány év múlva létrehozott Szolyvai Emlékparkban megépítették a siratófalat, amelynek a márványtábláin jelenleg 12 ezer név szerepel. Ám a lista tovább bővül, és a hegyvidéki településekről elhurcoltak és odahaltak névjegyzékével együtt eléri majd a 13 ezret.
Arról, hogy az 1944 őszén vidékünknek a szovjet hadsereg által történt elfoglalása milyen tragikus események sorozatát indította el, a Rákóczi Egyetem történelemszakos hallgatóit igyekeznek mind szélesebb körben tájékoztatni, s egyben összefoglalják, hogy Kelet-Közép-Európa országainak a szovjetesítését milyen sajátosságok jellemzik, hangsúlyozta Molnár D. Erzsébet, az egyetem történelem és társadalomtudományi tanszékének vezetője. Ezen belül a málenykij robot az egyik kiemelt téma, amelyet tanulmányi kirándulások, konferenciák, kiállítások, filmbemutatók révén igyekeznek közelebb hozni a diákokhoz, illetve arra ösztönzik őket, hogy évfolyammunkáik, szakdolgozataik témájául ezt válasszák.
Hogyan segítette elő a szovjethatalom megszilárdítását az 1944 végén létrejött és 1946-ban megszűnt Karpaszka Ukrajna ideiglenes államalkulat? Előadásában ezt taglalta Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem történész professzora, aki rámutatott: már ebben az időben lezajlott a kisebb-nagyobb termelői, szolgáltató és kereskedelmi egységek államosítása, beindult az egyházüldözés és az iskolahálózat átszervezése.
Komoly transzgenerációs traumák érték a málenykij robotra elhurcolt és a megpróbáltatások során odahalt családfők leszármazottait, mutatott rá Bimba Brigitta, a Debreceni Egyetem Történelem és Néprajzi Doktori Iskolájának abszolvált hallgatója. Az özvegyek jelentős része egész életük során gyászruhát hordott, a félárván felnőtt gyerekeknek pedig még az átlagosnál is nehezebb sors jutott osztályrészül. A gyötrelmes miértekre pedig jórészt egyedül kellett valamennyiüknek a választ megtalálni.
Dupka Nándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének aspiráns hallgatója Sörös (Pivovar) János munkácsi római katolikus esperes-plébános meghurcoltatásának gulág-rabságra való elítélésének megrázó történetét elevenítette fel.
A második világháború végén Tito partizánjai a Délvidéken hatalmas mészárlásokat rendeztek az ott élő magyarok és németek körében, sokukat pedig gyakran a családdal együtt a közelebbi-távolabbi településeken kialakított lágerekbe hurcoltak, kezdte előadását Matkovits-Kretz Eleonóra, a Pécsi Németkör elnöke, aki társaival Apatin-Zombor-Bajmok-Szabadka útvonalon bejárta az ártatlanul szenvedők rabságának helyszínét, s beszámolt róla, hogy napjainkban a helybéliek miként ápolják az emléküket. Azt is konstatálta, hogy a félelem a ma élők szívében még mindig nem múlt el teljesen.
Hogyan válik a kollektív emlékezetből történelem? Miként lehet a mai fiatalokhoz közelebb hozni a több mint nyolcvan évvel ezelőtt történt eseményeket, hogy a családi legendárium az ő tudatukban is a Kárpát-medencei magyarság legújabb kori történelmének fontos részévé váljon? – ezeket a kérdéseket boncolgatta előadásában Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Aki a továbbiakban az ismeretterjesztés modern eszközei alkalmazásának fontosságát hangsúlyozta. A képi világ megjelenítése, az interaktív eszközök alkalmazása, a filmek és színházi előadások mindezt a célt szolgálják. Ne feledjük, hogy van néhány olyan fontos hívó szó – ilyen például a gulág kifejezés –, amely a Nyugat-Európában élők számára is közelebb tudja hozni a totalitárius, embertelen szovjet valóságot.
Történelmileg úgy alakult, hogy a szlovákiai magyarság a legtovább osztozott a kárpátaljai magyar nemzetrész sorsában, mutatott rá Köteles László, a CSEMADOK alelnöke. Így történt ez 1944 őszén is, amikor a szovjet belügyi alakulatok katonái Ung-vidékről és Bodrogközből is a lágerekbe hurcolták a magyar és a német férfiakat. Az alelnök beszélt arról is, hogy a kassai kormányprogram miként tette harmadrendű állampolgárrá a magyarokat és a németeket, és beszámolt arról, hogy több mint 70 ezer főt telepítettek át Magyarországra, és több mint 10 ezer főt vittek Csehországba munkára való toborzás címén.
Pavol Hric (Kassa) a néhány évvel ezelőtt magénszemélyek által alapított Kommunizmus Áldozatai Múzeumot mutatta be, s beszámolt a munkatársak eddigi kutatási eredményeiről.
A délután folyamán a konferencia résztvevői megkoszorúzták azt Európa – Magyar Ház falán álló emléktáblát, amely az itthon maradt asszonyoknak állít emléket, akik a lágerekbe hurcoltak válláról vették át a családra nehezedő terheket, gondozták a betegeket és felnevelték a félárván maradt gyerekeket.
Az egybegyűltek ezután a beregszászi Széna téren álló emlékműnél gyülekeztek, ahol Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja mondott ünnepi beszédet. „A huszadik század a világtörténelem egyik legvéresebb évszázada. Ezen belül is kiemelkedik a második világháború és az azt követő évtized” – mutatott rá a diplomata. – „Szinte minden magyar családnak, közösségük minden tagjának meg kellett küzdenie a lágerekbe hurcoltak elvesztésének a tragédiájával. Az elhurcolások örökre beleégtek a kárpátaljai magyarok és németek kollektív emlékezetébe.” Mi célt szolgál az utókor emlékezése több mint nyolcvan esztendő után? – tette fel a kérdést Vida László. Semmiképpen sem a fájdalmak hosszabbra nyújtását, sem pedig a harag társadalmi szintű felidézését. A meggyilkoltakra való emlékezésnek egy olyan katartikus élménnyé kell válnia, amelynek, mint minden katarzisnak, az a célja, hogy bátrabbá, nemesebbé és a mindenkori megpróbáltatásokkal szemben ellenállóbbá tegye a jelenkor megemlékező nemzedékét is. Erre különösen napjainkban nagy szüksége van a kárpátaljai magyar közösségnek, fogalmazott a főkonzul.
Zubánics László a magyar kormány anyagi támogatásával nemrég felújított emlékmű történetét elevenítette fel. Beszámolt róla, hogy annak felépítésében mind a magyar érdekvédelmi szervezetek, mind a polgármesteri hivatal, mind a történelmi egyházak jelentős szerepet játszottak. Az áldozatok névsorának összeállításában pedig a város igen sok polgára, köztük a túlélők is jelentős szerepet vállaltak
A megemlékezés koszorúzással ért véget.
