Kárpáti Magyar Krónika – XXVIII. (XXV.) évfolyam, 5. (379.) szám. 2024. március 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2024

Március – Kikelet hava (Tavaszelő hava, Böjtmás hava)

A hónap elnevezése a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. „télkiverés”, „télkihordás”), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”. Anna Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.

Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a húsvét előtti nagyböjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.

Népi kalendárium

Március 12. – Gergely napja.

Eredetileg a diákság ünnepe. A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el, ezen a napon emlékeztek I. Gergely pápára, az iskolák patrónusára. Eredete a XVI. századra nyúlik vissza, amikor a tanulók maguk és tanítóik számára adományokat gyűjtöttek. Tulajdonképpen az iskolaév lezárását jelentette, a szeptemberi tanévkezdést csak a XIX. századtól vezették be. A naphoz kapcsolódó legismertebb népszokás a gergelyjárás. Ezen a napon a gyerekek vidám jelmezes felvonulással, köszöntők éneklésével és dramatikus játékokkal emlékeztek Gergely pápára, bemutatták az iskolai életet, az új tanulókat iskolába hívogatták, kosarukba pedig adományokat gyűjtöttek.

Gergely napjához időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. Ismert szólás van arra, ha ezen a napon esik a hó: „Megrázza még szakállát Gergely”.

Március 18. – Sándor napja.

A néphit szerint az első meleghozó nap. Úgy tartották, hogy ezek a napok vetnek véget a hosszú, hideg télnek és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget.” „Ám ha üres ez a zsák, nem kapod csak a harmadát.”

Bizonyos vidékeken a zab és árpa vetésére legalkalmasabb napnak tartották.

Március 19. – József napja.

József, a názáreti ács, Jézus gondviselője. Az első meleg tavaszi napnak tartják falun. Erre a napra várják vissza a gólyákat, és a méheket is ekkor eresztik ki. A Mura vidéken a marhákat is kihajtják a legelőre. Számos termésjóslás is kötődik a naphoz. Azt tartják, amilyen az idő Józsefkor olyan lesz nyáron a szénahordáskor is. Ha az égen szivárvány látható, jó lesz a búzatermés.

Március 21. – Benedek napja.

A bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe. Egyes vidékeken fokhagymát szenteltek ezen a napon, amelynek aztán csodatévő, betegségűző erőt tulajdonítottak.

Március 21. – a „hivatalos” tavaszkezdés, azaz a tavaszi nap-éj egyenlőség napja.

Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony napja.

Jézus Szentlélektől való fogantatásának ünnepe. Egyike az év legjelentősebb Mária-ünnepeinek. Az évszázados megfigyelésekre alapuló népi bölcsesség szerint ezen a napon indul meg igazán a mezők növényeinek növekedése, ekkor érdemes gyümölcsfát oltani, szemezni. Gyimesben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható.

 

Jeles napok márciusban

    Március 1. – a meteorológiai tavasz kezdete. A nukleáris fegyverek elleni harc világnapja. A polgári védelem világnapja.
    Március 1. – az ima világnapja (március első péntekje).
    Március 3. – a békéért küzdő írók világnapja. A vadvilág világnapja (World Wildlife Day).
    Március 6. – energiatakarékossági világnap.
    Március 8. – nemzetközi nőnap.
    Március 9. – a DJ-k (lemezlovasok) világnapja.
    Március 14. – Nemzetközi Pí-nap.
    Március 15. – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja, a magyar sajtó napja. Fogyasztóvédelmi világnap. Az alvás világnapja.
    Március 16. – a magyar zászló és címer napja.
    Március 18. – újrahasznosítási világnap.
    Március 20. – a boldogság világnapja.
  Március 21. – a csillagászati tavasz kezdete. A költészet világnapja. A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja. A Down-kór világnapja. Az erdők nemzetközi napja.
    Március 22. – a fordítók és tolmácsolók napja. A víz világnapja.
    Március 23. – a magyar–lengyel barátság napja. Meteorológiai világnap.
    Március 24. – a tuberkulózis (TBC) elleni küzdelem világnapja.
    Március 25. – a magzatgyermek világnapja.
    Március 26. – a dokumentumszabadság világnapja.
    Március 27. – színházi világnap.
    Március 30. – a Föld órája (20.30–21.30).
Kárpáti Magyar Krónika – XXVIII. (XXV.) évfolyam, 5. (379.) szám. 2024. március 1.

Ez lesz 2024 márciusában

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

Fontosabb események

2024. március 1. A Perényi Kultúrkúriában került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Oktatás és pedagógiai tudományok, valamint Számvitel és adóügy szakok hallgatóinak diplomaátadó ünnepségére.

2024. március 1–2. Tulipános Hangszeres és Oktatói Napokat szervezett a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

2024. március 2. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet családbarát túrát szervezett a Vojevodin-vízeséshez. A túravezető Molnár Sándor, az egyesület alelnöke volt.

2024. március 1–3. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) megtartotta a szórványvidéken oktatók konferenciáját, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. A háromnapos programsorozat témája Színjátszás, bábozás a magyar nyelv fejlesztésére a szórványvidéken.

2024. március 3. Hosszú idő után falugyűlést tartottak a beregszászi járási Beregújfaluban, a helyi kultúrházban. A gyűlésen Urszta János, a Nagyberegi kitérség polgármestere, Berdár Mihály, Beregújfalu elöljárója, valamint Nagy Renáta, Popenko Vaszil és Tóth Bertalan képviselők foglalkoztak az aktuális problémákkal. A képviselők beszámolójukban köszönetet mondtak a helyiek bizalmáért, hangsúlyozták a helyi közösség összetartásának fontosságát ezekben a nehéz időkben.

2024. március 8. Nemzetközi nőnap.

2024. március 8. Varga Csaba nagyváradi hegymászó előadása a Nanga Parbat (8126 m) megmászásáról a Kárpátaljai Hazajáró Egylet szervezésében. Helyszín: Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium (Beregszász, Mihók u. 4.). Kezdés: 19.00. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Bővebb információ az egyesület honlapján (karpataljaihazajaro.com).

2024. március 8. A Mathias Corvinus Collegium Beregszászi Képzési Központja szeretettel meghív minden érdeklődőt ,,A mindennapok művészete: hogyan egyensúlyozzunk nőként sikeres karrier és boldog családi élet között” című előadásra. A beszélgetés vendégei: dr. Koncz Zsófia parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Energiaügyi Minisztérium, dr. Illés Boglárka országgyűlési képviselő, a Fidelitas korábbi elnöke. Helyszín: MCC Képzési Központ, Beregszász, Hősök tere 1. Kezdés: 16.30 óra. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

2024. március 9. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervez a Keleti-Beszkidek legmagasabb csúcsára, az 1408 m magas Pokolbércre (Pikuj). A túravezető Veszdel László, az egyesület elnöke. A túrára a kárpátaljai hazajárókkal tart Varga Csaba hegymászó is. Bővebb információ, jelentkezés az egyesület honlapján (karpataljaihazajaro.com).

2024. március 9. MunKaland-járat a könyvtárban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében.

Mivel foglalkozik egy könyvtáros? Miért is hasznos egy könyvtár? Mitől lehet érdekes egy könyvtár? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ a résztvevők a Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltárban.

Helyszín: Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium (Beregszász, Mihók utca 4., a Sörkert Étteremmel szemben). Kezdés: 10:00. A program vezetője: Marosi Anita.

2024. március 14. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nemzeti ünnepünk alkalmából a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban (Beregszász, Bethlen u. 2.) mutatja be Magyar Árpád István csapi születésű kijevi festőművész Petőfi és kortársai című reprezentatív kiállítását.

2023. március 15. Ünnepi fogadás Magyarország Ukrajnai Nagykövetsége szervezésében az ukrajnai magyar diaszpóra-szervezetek részvételével. Petőfi Sándor kijevi mellszobrának megkoszorúzása. Vígh János építészmérnök kiállításának megnyitója.

2024. március 15. Az 1848–49-es magyar forradalom szabadságharc kitörésének évfordulója. Az orosz–ukrán háború miatt csendes koszorúzás a magyar nemzeti ünnep alkalmából a hagyományos emlékhelyeken – Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön, Técsőn és más településeken. Szervezők: KMMI, MÉKK, UMDSZ, KMKSZ.

2024. március 15. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepe. Azt azonban kevesen tudják, hogy 1990 óta a sajtószabadság, vagyis a magyar sajtó napja is. Magyarországon ezen a napon adják át a Széchenyi-, Kossuth- és József Attila-díjakat is.

2024. március 16. A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki.

2024. március 16. Operett-est a forradalom és szabadságharc kezdetének 176. évfordulója alkalmából az UMDSZ szervezésében az Orfeum Vándorszínpad művészeinek közreműködésével.

2024. március 16. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet családbarát kirándulást szervez a Munkácshoz közeli Nyírhalom (Березинка) településen található arborétumba, ahol ilyenkor tömegével nyílnak a sáfrányok, valósággal lilává varázsolva a környezetet. A nyírhalmi arborétumot 1957-ben hozták létre, ma közel 300 különböző növényt találunk meg itt. Az ismertebbek közül a magnóliát, a ciprusfát, tulipánfát, az egzotikusabbak közül a sequoia-t (örökzöld mammutfenyő), a himalájai cédrust, a japán cédrust. Az Antarktiszon kívül mindegyik kontinensről vannak itt növények. A növényritkaságok sokasága közötti kellemes séta előtt még „felugranak” a Lovácska-hegyre, ahonnan csodás kilátás nyílik a Munkács városára, a várra és a Beregszászi-dombvidékre. Majd megnézik a kendereskei Feszty-kilátót, a podheringi csata helyszínén fejet hajtanak az 1848–49-es szabadságharc és forradalom hőseinek emléke előtt. A túravezető Veszdel László, az egyesület elnöke. Bővebb információ, jelentkezés az egyesület honlapján (karpataljaihazajaro.com).

2024. március 19. Jubileumi kiállítás Turák Angéla 90. születésnapja alkalmából az Uzshorod Galériában (Ungvár, Szabadság sugárút 26/7.)

2024. március 20. Petőfi Sándor válogatott költeményei -- Шандор Петефі. Вибрані поезії című kétnyelvű gyűjtemény bemutatója Magyarország Ukrajnai Nagykövetsége szervezésében. Helyszín: Bölcs Jaroszlav Ukrán Nemzeti Könyvtár (Kijev, Hrusevszkij u. 1.) A kötetet bemutatják: Heizer Antal Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Heizerné Hegedűs Éva kulturális attasé, Magyar Árpád István, a projekt vezetője. Közreműködnek: Gordienko Alla, az Ukrán Nemzeti Gyermekkönyvtár megbízott vezérigazgatója, Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője, Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzet Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének vezetője.

Az est keretében kerül bemutatásra a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa által megjelentetett Az apostol és János vitéz című kétnyelvű kiadvány is. A konyveket Viktor Blaszlavec, a Kárpáti Kiadó igazgatója mutatja be.

2024. március 23. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet első alkalommal szervez biciklitúrát, ezúttal a Beregvidéken. A szervező, túravezető Veszdel László, az egyesület elnöke. Bővebb információ, jelentkezés az egyesület honlapján (karpataljaihazajaro.com).

2024. március folyamán. A Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház (Beregszász, Munkácsi u. 1.) társulatának műsortervéből:

– Mesélő Mag-diák – színházi matiné gyerekeknek: március 1. 9.00 és 14.10; március 4. 9.00 és 11.00; március 5. 9.00 és 11.00; március 18. 9.00 és 11.00; március 19. 9.00;

– Tarasz Sevcsenko – 210: március 12. 15.15;

– Most vagy soha! Ünnepi filmpremier: március 15. 18.00. Társszervező a KMKSZ és a Vándormozi;

– Kulisszajárás-On: március 22. 10.00; március 25. 10.00;

– Nyílt nap a színházi világnap alkalmából: március 27. 10.00.

Bővebb információ: a +380664528505-ös telefonszámon vagy a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail címen.

* Képzőművészeti kiállítások, író-olvasó találkozók, folyóirat- és könyvbemutatók, koncertek a magyarlakta településeken

 

Vendégségben

2024. március 5. A VERITAS-esten sor kerül Seres Attila Kárpátalja a peresztrojka és a magyarországi rendszerváltoztatás erőterében. Magyar levéltári dokumentumok 1985–1994. I. kötet (1985. április – 1990. május) kötetének prezentációjára. A dokumentumgyűjteményt bemutatja Dr. Fedinec Csilla, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa.

A VERITAS-est záróprogramjában dr. Seres Attila dr. Stark Tamással a GUPVI és a GULAG témakörét járják körbe.

20240305_könyvbemutató_meghívó (veritasintezet.hu)

Márciusi VERITAS-est: A GUPVI és a Gulág lágerrendszere a szovjet és a magyar történelemben (veritasintezet.hu)

Helyszín: 1093 Budapest, Zsil utca 2–4. VERITAS Intézet, Konferenciaterem. Kezdés: 17.00 óra.

2024. március 7. Prof. habil. Dr. Fülöp Mihály egyetemi tanár meghívására a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék hallgatóinak tart előadást dr. Dupka György A Trianon óta a túlélésért, az anyanyelvi kultúra megtartásáért küzdő kárpátaljai magyarságról, különös tekintettel a jelenlegi háborús helyzetre témakörben.    

Helyszín: 1083 Budapest, Ludovika tér 2. NKE, 120-as terem. Kezdés: 10.00 óra.

2024. március 13. A Kárpátaljai Szövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége a közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából megrendezi a Kárpátalját is érintő lengyel–magyar barátság az 1848-as szabadságharcban „Polak, venger dva bratanki…” témájú zenés-irodalmi estjét.

A Kárpátaljai esték rendezvényt dr. Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára nyitja meg. Köszöntőt mond: dr. Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Okos Márton író, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke, Csisztay Gizella polonista, műfordító, az MMA köztestületének tagja, Joanna Urbanska műfordító, a Lengyel Intézet volt igazgatója. A kerekasztal-beszélgetést dr. Dupka György író, az MMA köztestületének tagja, a Kárpátaljai Szövetség elnökségi tagja moderálja. Közreműködik Ferenczi Attila színművész, a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagja, valamint az ungvári származású Zán István csellóművész. 

Helyszín: a Kárpátaljai Szövetség székháza, 1068 Budapest, Városligeti fasor 44., II. em. Kezdés: 17.00 óra.

2024. március 14. Rövid kihagyás után folytatja útját a Kárpátaljai Szövetség monumentális projektje, a SZENT ISTVÁN KERESZTÉNY HAGYATÉKA – A MAGYAR SZENT KORONA VÁRMEGYÉI című vándorkiállítás.

A Kárpátaljai Szövetség több évre tervezett kiállítássorozatának 2020. március 15-re tervezett megnyitóját a COVID-19 pandémia felülírta, így sok nehézséget leküzdve 2020. június 25-én indulhatott útjára a vándorkiállítás Esztergomban. Eddig 8 magyarországi városban, külhonban pedig Székelyudvarhelyen került bemutatásra. A kiállítás következő állomása az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Kezdés: 14.00 óra.

 

Jeles személyiségek évfordulói

  • Március 1. Ezen a napon született Tamás Mihály (Beregszász, 1897. március 1. – Melbourne/Ausztrália, 1967. augusztus 27.) író, építészmérnök, egyetemi tanár. Emléktáblája Beregszászban, a róla elnevezett utca elején található.
  • Március 1. Ezen a napon született dr. Kobály József (Kovászó, 1960. március 1.) Ungváron élő történész, régész.
  • Március 2. Ezen a napon született Duncsák Attila (Ungvár, 1940. március 2.) Kassán letelepedett festőművész.
  • Március 3. Ezen a napon született Veres Péter (Csonkapapi, 1943. 03. 05. –Beregszász, 2004. 07. 26.) grafikus, festő.
  • Március 4. Ezen a napon született Beleny-Puhlik Magdolna (Nevicke, 1951. március 4.) festő, iparművész, pedagógus.
  • Március 8. Ezen a napon született Vidnyánszky Attila (Beregszász, 1964. március 8.), a beregszászi Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház alapító-rendezője, Budapesten élő Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója, az MMA tagja.
  • Március 9. Ezen a napon született Fülöp Árpád (Nyárádszentbenedek, 1863. 03. 09. – Ungvár, 1953. 01. 29.) költő, tanár, színműíró. Sírhelye az ungvári Kálvária temetőben van.
  • Március 9. Ezen a napon született dr. Vaszócsik Vera (1932. március 9.) Ungváron élő filológus, nyugalmazott egyetemi tanár.
  • Március 9. Ezen a napon született ifj. Hidi Endre (Nagydobrony, 1982. március 9.) szobrászművész, keramikus.
  • Március 10. Ezen a napon született Bíró András (Nagybereg, 1977. március 10.) idegen- és túravezető, szakíró.
  • Március 11. Ezen a napon született Nigriny Edit (1951. március 11.) Ungváron élő és alkotó grafikus, dekoratőr, festő.
  • Március 14. Ezen a napon született dr. Fenczik Jenő (Nagytoronya, 1894. 03. 14. – Budapest, 1962) ungvári tanár, szakíró, lapszerkesztő.
  • Március 16. Ezen a napon született Garanyi József (Bátyú, 1921. 03.16. –Beregszász, 2009. 04. 20.) festőművész. Emlékét domborműves márványtábla őrzi Beregszászban és Bátyúban.
  • Március 16. Ezen a napon született dr. Vári Fábián László (Tiszaújlak, 1951. március 16.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, néprajzkutató, műfordító. Az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője. Az Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra c. kéthavi folyóirat főszerkesztője.
  • Március 18. Ezen a napon született Becske József Lajos (Visk, 1965. március 18.) költő, grafikus.
  • Március 18. Ezen a napon született ifj. Boksay József (Ungvár, 1930. 03. 18. – Magyarország, 2002) ruszin festő.
  • Március 18. Ezen a napon született Turák Angéla (Ungvár, 1934. március 18.) Ungváron élő festő, rajztanár, meseíró.
  • Március 18. Ezen a napon született Volosin Ágoston/Avghusztin Volosin (Kelecsény, 1874. 03. 18. – Moszkva, 1945. 07. 11.) görögkatolikus pap, pedagógus, szakíró, az 1939. március 14-én Huszton kikiáltott Kárpát-Ukrajna államfője. A kommunista diktatúra áldozata.
  • Március 19. Ezen a napon született dr. Orosz Ildikó (Nagydobrony, 1960. március 19.) Beregszászban élő oktatáspolitikus, pedagógiai szakíró, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.
  • Március 20. Ezen a napon született Csengeri Dezső (Palló, 1926. 03. 20. –Nagydobrony, 1982. 07. 26.) író, tankönyvíró, pedagógus. Eszenyben van eltemetve.
  • Március 21. Ezen a napon született Krüzselyi Erzsébet /Viski Böske/ (1875. 03. 21.–1953. 10. 15.) költő.
  • Március 21. Ezen a napon született Osváth Erzsébet (Beregszász, 1913. 03. 21. – Budapest. 1991. 04. 20.) költő, ifjúsági író. Emlékhelye Beregszászban: a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága rózsatövet ültetett a tiszteletére a beregszászi Budapest parkban.
  • Március 22. Ezen a napon született Király Benedek Lőrinc (Tiszabökény, 1951. 03. 22. – Tiszabökény, 2009. 02. 25.) meseíró.
  • Március 23. Ezen a napon született Lőrincz P. Gabriella (Beregszász, 1982. március 23.) Magyarországon letelepedett költő, író.
  • Március 25. Ezen a napon született Berecz Margit (Ungvár, 1956. március 25.) Ungváron élő textilművész, festő, iparművész, grafikus.
  • Március 25. Ezen a napon született Bartók Béla (1881. 03. 25.–1945. 09. 26.) ismert zeneszerző, aki 1890-ben Nagyszőlősön lépett fel először, és itt kezdett el komponálni. Emléktáblája, fejszobra Nagyszőlősön.
  • Március 27. Ezen a napon született Szemán Ferenc „Öcsi” (Ungvár, 1937. március 27. – Ungvár, 2004) festő.
  • Március 27. Ezen a napon született dr. Vidnyánszky István (Ungvár, 1951. 03. 27.) kijevi történészprofesszor, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia levelező tagja.
  • Március 28. Ezen a napon született Prófusz Marianna (Beregszász, 1959. március 28.) Beregszászon élő szövő, a népművészet mestere.

 

FELHÍVÁSOK, KÖZLEMÉNYEK

A Munkácsi Szent István Líceum felvételt hirdet a 8., 9. és 10. osztályba

Az űrlap kitöltésével online módon lehet jelentkezni a 2024–2025-ös tanévre.

Szakirányunk a számítástechnika és az angol, illetve német nyelv, melyeket a két felső osztályban emelt óraszámban tanítunk.

Diákjainknak lehetőségük van angol nyelvvizsga megszerzésére.

A felvételt nyert diákok számára minden igényt kielégítő kollégiumi ellátást és étkeztetést biztosítunk.

Felvételi vizsgák a 8. és 9. osztályba:

  • magyar nyelv (tollbamondás);
  • matematika (írásbeli és szóbeli);
  • beszélgetés hitismeretből.

Felvételi vizsgák a 10. osztályba:

  • magyar nyelvből és irodalomból teszt (az ukrán iskolások számára ukrán nyelvből és irodalomból);
  • matematika (írásbeli és szóbeli);
  • beszélgetés hitismeretből.

Líceumi nyílt nap és konzultáció a jelentkező diákok, szüleik és minden érdeklődő számára: 2024. április 12. (péntek) és 2024. május 4. (szombat), 9.00 óra (közép-európai idő szerint).

A felvételre való jelentkezés határideje: 2024. május 15.

A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkipásztor ajánlólevele, a születési bizonyítvány, illetve személyi igazolvány, az identifikációs kód és a lakcímigazolás másolata, valamint 2 db 3x4 cm-es igazolványkép. Az említett dokumentumokat elegendő, ha a felvételi vizsgákra hozzák magukkal a jelentkezők.

A felvételi vizsgák időpontja: 2024. május 18. (szombat), 9.00 óra (közép-európai idő szerint).

 

Felvételt hirdet a Péterfalvai Református Líceum.

A Péterfalvai Református Líceum felvételt hirdet a következő, 2024–2025-ös tanévre. Jelentkezhet minden diák, aki 2024 júniusáig befejezi az általános iskola 4., 5., 6., 7., 8. vagy 9. osztályát. Az alsóbb évfolyamok számára, 7. A felvételire való jelentkezés határideje: 2024. április 12., 12.00 óra. A felvételi vizsgára a jelentkezőknek 2024. április 13-án, szombaton, fél 8-ig kell megérkezniük. A 8., 9. és 10. osztályba jelentkezők számára magyar nyelvből és irodalomból, valamint matematikából és bibliaismeretből áll a felvételi. Az 5., 6. és 7. osztályba jelentkező diákok számára – a szóbeli ismerkedés mellett – magyar nyelvű tollbamondásból és matematikából áll a felmérő. A Péterfalvai Református Líceum 2024. február 17-én 10 órai kezdettel nyílt napot szervezett. Ezen a napon az érdeklődő szülők és diákjelöltek részletes betekintést nyerhettek iskolánk életébe, mindennapi eseményekbe, hétvégi programokba, külföldi és belföldi utazásainkba. Bemutattuk számukra az intézmény bázisát, kollégiumát, és bővebb tájékoztatást nyújtottunk a felvételi vizsgával kapcsolatban is. A líceumban az idei tanévben is az 5–11. osztályokban folyik az oktatás. A felvételi vizsga napjáig benyújtandó dokumentumok:

  • lelkészi ajánlólevél
  • a születési bizonyítvány vagy személyi igazolvány, valamint az identifikációs kód másolata
  • az elmúlt 3 év versenyei során szerzett dobogós oklevelek másolata
  • jelentkezési lap

Az érdeklődők bővebb információt kaphatnak a felvételi követelményeiről (felvételi témakörök és feladatok) az intézmény közösségi oldalán, amely a lenti linken elérhető.

Az intézmény elérhetőségei:

90354 Péterfalva, Kossuth u. 1/a

E-mail: prlgimi95@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/peterfalvaireformatusliceum

A Péterfalvai Református Líceum szeretettel várja a felvételizni vágyókat!

„A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Példabeszédek 9,10).

 

XII. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 12. alkalommal hirdeti meg a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát. A rendezvény célja a labdarúgás népszerűsítése, hagyományteremtés, Kárpátalja ifjú labdarúgó-tehetségeinek felkutatása, támogatása.

A labdarúgókupa időpontja: 2024. április 20.

A labdarúgókupa helyszíne: Beregszász

Mérkőzések típusa: kispályás labdarúgás (5+1-es felállásban)

A labdarúgókupa jelentkezési határideje: 2024. március 29., 09.00 óra

Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehetséges az alábbi linkre kattintva, ahol a csapat edzője, vagy az adott iskola képviselője regisztrálja be a csapatokat: https://forms.gle/Fs5wxCnar6bY37ad7

Kategóriák:

1. Általános iskolás fiúk (15 éves korig)

2. Középiskolás fiúk (15–17 évesek)

3. Lánycsapat (17 éves korig)

A labdarúgókupa megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

A program szakmai referense: Vizáver Árpád

Elérhetősége: vizaver.arpad@kmf.org.ua

Részletes információt a genius.ktst@kmf.org.ua e-mail-címen kaphatnak munkanapokon 08.00–16.00 óra között.

 

Méhes György-kisregénypályázat

Méhes György Kossuth–díjas alkotó jelentős írói tevékenysége, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepe példaként szolgál a kortársalkotóknak.

Azért új, magyar történelmi kisregények születésének ösztönzésére a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány és a Magyar Írószövetség „MÉHES GYÖRGY–KISREGÉNYPÁLYÁZATOT” hirdet. A pályázatra olyan alkotással lehet jelentkezni, amely megfelel a műfaj követelményeinek, terjedelme minimum 100 000, maximum 200 000 leütés, magyar történelmi eseményt dolgoz fel.

A pályázatra azok az alkotók jelentkezhetnek, akik tagjai valamely anyaországi vagy határon túli reprezentatív írószervezetnek (Magyar Írószövetség, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Magyar PEN Club).

Díjazás:

  • 1. helyezett: 2  500 000 Ft
  • 2. helyezett: 1 500 000 Ft
  • 3. helyezett: 1 000 000 Ft

Nevezési díj: a nevezés ingyenes.

Minden szerző 1 művel pályázhat.

A pályázóktól korábban nyomtatásban, internetes felületen még részleteiben sem publikált műveket várunk.

A pályázat benyújtása

A pályázat anonim, így a beküldendő pályaműre csak a jelige és a mű címe kerüljön. A szerző nevét a beküldött dokumentum címe se tartalmazza! A pályaműveket a Magyar Írószövetség egy munkatársa kizárólag az erre a célra létrehozott e-mail–címen keresztül fogadja – az anonimitás biztosítása érdekében csak neki van hozzáférése az e-mail-fiókhoz. A Magyar Írószövetség a pályaműveket anonimizálva adja át a zsűrinek.

A pályázati anyagot elektronikus formában kell beküldeni, csatolt fájlként, *.docx vagy *.pdf kiterjesztésben. A levél tárgya a pályázat címe legyen.

A küldött e–mail tartalmazza csatolmányként a pályázati művet. A legjobb pályázatok beküldői a feladó e-mail–címére értesítést kapnak a zsűri döntéséről. Ekkor kérjük, hogy válaszlevelükben közöljék a pályázat meghirdetőivel személyes adataikat és további elérhetőségeiket.

Beküldési cím:mehesgyorgypalyazat@gmail.com

Beküldési határidő: 2024. május 14.

A pályázat elbírálása

A pályázatok elbírálását szakmai zsűri végzi. Nagyszámú pályázati munka esetén a kiíró fenntartja a többlépcsős zsűriztetés lehetőségét. A kiíró fenntartja a jogot megosztott díjak kiadására, illetve arra, hogy a pályaművek minősége függvényében egyes helyezéseket ne ítéljen oda.

A sikeresség szempontjai:

Az elbírálás kiemelt szempontja az irodalmi megalkotottság, érték.

Bírálati határidő: 2024. szeptember 30.

Díjátadás: 2024 októberében, ünnepi műsor keretében.

További információk

A pályázat beadásával, a pályázó

• elfogadja a pályázati kiírás feltételeit;

• nyilatkozik arról, hogy a beadott mű saját szellemi terméke, a saját tulajdonát képezi, és nem sérti mások szerzői jogait. Ez irányú minden jogi felelősség a pályázót terheli;

• nyilatkozik arról is, hogy a pályázatra beadott mű korábban nem jelent meg sem nyomtatásban, sem internetes felületen;

• nyilatkozik arról, hogy az adatvédelmi tájékoztatást megismerte és adatai kezeléséhez hozzájárul.

Amennyiben a beküldött mű nem felel meg a pályázati kiírás feltételeine

Forrás: Magyar Írószövetség

* * *

Tehetséggondozás, tehetségek felkutatása. Főhajtás Dsida Jenő emléke előtt. A Gyermekjóléti Alapítvány és a 30 éves Országos Mécs László Irodalmi Társaság pályázati felhívása.

Beküldési határidő: 2024. május 31.

Web: http://dsida-jeno-emlekdij.webnode.hu

Pályázatunk témája szabadon választott.

A pályázat weboldala

http://dsida-jeno-emlekdij.webnode.hu

Pályaművek feltöltése: https://forms.gle/ZoaEz8AwBNS87dH79

A pályázók köre:

A pályázatunkra amatőr és rendszeresen publikáló szerzők tollából is várunk műveket, melyek tartalmukban igazodnak Dsida Jenő költői szellemiségéhez, mondandójához.

Pályázhatnak hazai és határon túl élő alkotók is, magyar nyelven írt művekkel.

Alsó életkori határ: 14. életév.

A pályázat célja:

Ráirányítani a figyelmet a magyar irodalomra, a magyar nyelven írt alkotásokra. Új irodalmi művek írására ösztönzés. Tehetséggondozás, tehetségek felkutatása. Főhajtás Dsida Jenő emléke előtt.

Formai követelmények:

Pályázni versekkel, prózai művekkel lehet.

A pályázatot kizárólag word dokumentumban kérjük beküldeni itt:

Egy pályázó maximum 5 alkotással nevezhet. A prózák nem lehetnek hosszabbak 4 gépelt A4-oldalnál.

A pályázat nem jeligés, ám lehet írói nevet (jeligét) is használni.

A pályázó a pályázaton történő részvételével automatikusan hozzájárul, hogy műve térítésmentesen megjelenjen a kiíró valamely elektronikus, vagy nyomtatott kiadványában.

Pályázati támogatói díj – adomány: 5000 Ft/pályázó

A Gyermekjóléti Alapítványnak / Országos Mécs László Irodalmi Társaságnak szánt adományokat kérjük, az alábbi számlaszámra utalják:

Számlaszám: K&H Bank Zrt. 10403318-50526789-83551000

Közleménybe írandó: adomány a Dsida Jenő Emlékdíj pályázathoz

Támogatói díjat-adományt a kiíró nem fizet vissza.

A befolyt támogatói díjat-adományt kizárólag irodalmi és kulturális, közművelődési rendezvényeink, pályázataink finanszírozásához, elektronikus webfelületeink fenntartására fordítjuk.

A kiíró a felhívásban foglaltaktól eltérhet, indokolt esetben a pályázatot felfüggesztheti, a pályázati határidőket és feltételeket módosíthatja.

A pályázó a pályázaton történő részvételével hozzájárul, hogy alkotását, alkotásait a kiíró korlátozás nélkül- honorárium, royalty fizetése nélkül- felhasználhassa nyomtatott vagy elektronikus kiadványaiban.

A pályaművek zsűrizése szakmai zsűri: a kiíró által felkért magánszemélyek

A pályázati végeredmény ellen fellebbezésnek helye nincs, jogi út kizárva.

A pályázati anyag publikálása: a beérkezett pályaművekből e-antológiát szerkesztünk, és megjelentetjük a www.mek.oszk.hu oldalon Minden pályázónk kap publikálási lehetőséget!

Díjazás:

A díjazottakat e-mailben is értesítjük!

  • I. helyezett: Dsida Jenő Emlékdíj Aranyoklevél + 20 000 Ft alkotói támogatás + önálló e-antológia megjelentetés a díjazott műveiből
  • II. helyezett: Dsida Jenő Emlékdíj Ezüstoklevél Oklevél + 10 000 Ft alkotói támogatás
  • III. – V. helyezett: Oklevél

A kiíró a változtatás jogát fenntartja.

Szponzorációt, tárgyjutalom-felajánlást szeretettel és szívesen fogadunk!

Forrás: pafi.hu

 

A XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program, valamint Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdeti a XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XVIII. KTDK).

A KONFERENCIA IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE:

2024. május 17., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász.

A KONFERENCIA CÉLJA:

A KTDK-konferenciasorozat eredeti célja a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése.

A XVIII. KTDK-t olyan, Kárpát-medencei hatókörű tudományos-művészeti hallgatói fórumként szervezzük, amely segíti e teljes régióban az egyetemista-főiskolás fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, a már létező kapcsolatok elmélyítését.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN KAPHATÓ:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna,

tel.: + 380-31-41-4-29-76,

e-mail: genius.kftt@kmf.org.ua,

honlap: www.genius-ja.uz.ua

 

Könyvespolc – 2024

Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2023 között megjelent számai itt tekinthetők meg:

http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595

 

Kárpátaljai magyar könyvek

(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)

Megjelent

Szégyenpiac. Tollal a békéért az orosz-ukrán háború árnyékában. Az Együtt szerzői körének antológiája, 2014–2024. Illusztrációk: Kutasi Csaba. Összeállította, a jegyzeteket írta: Dupka György. Lektorálta, előszót írta: Vári Fábián László. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. MÉKK–Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2024. Tárolt változata: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/szegyenpiac

Shrek Tímea: Ördögszeg. Mesegyűjtemény. Kutasi Csaba illusztrációival. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. MÉKK–Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2024. Tárolt változata: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/ordogszeg

Előkészületben

Dupka György, Zubánics László: In memoriam Váradi Sternberg János. A 100 éve született neves kárpátaljai történész emlékkönyve. KMMI-füzetek XXXII. Sorozatszerkesztő: Zubánics László elnök. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Kiadja: a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet. Ungvár–Beregszász, 2024.

Dupka György: 30 éve a magyarság szolgálatában, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Lektorálta: Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. MÉKK–Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2024.

 

Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (ezen belül: Együtt irodalom-művészet-Humán tudományok-kultúra című kéthavi folyóirat): https://kmmi.org.ua/ ; https://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat tárolt változata: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek

KMMI-füzetek sorozat tárolt változata: https://kmmi.org.ua/konyvtar/kmmi-fuzetek

Kárpáti Magyar Krónika tárolt változata:

https://kmmi.org.ua/konyvtar/egyeb

  • Kovács Vilmos Irodalmi Társaság: http://kvit.hu
  • RIT, Kárpátalja Magyar Képzőművészek és Iparművészek Révész Imre Társasága: https://reveszimretarsasag.hu/
  • Kárpátaljai Credo verséneklő Együttes. Kárpátaljai magyar zene Kárpátaljáról (lemezek): http://credo.def.hu/Hazunktajilemezek.htm
  • Szolyvai Emlékpark: https://szolyvaipark.org/
  • Kárpátaljai Tudományos Adatbank: https://karpataljaiadatbank.com/
  • II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola: www.kmf.uz.ua
  • Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási és Tudományos Intézet: https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/
  • Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács: http://kmat.uz.ua

 

Hasznos média linkek

    http://karpataljalap.net

    http://kiszo.net

    https://www.karpatinfo.net

    http://www.karpatalja.ma

    Karpat.in.ua

 

Dokumentumfilmek

(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)

* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.

https://www.youtube.com/watch?v=hge17S3IEeE

* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján

https://www.youtube.com/watch?v=OMViNQmz5a4

* Kárpátalja

https://www.youtube.com/watch?v=XycFjziEQgY

* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.

https://www.youtube.com/watch?v=uUZqs3nOhRU

* "ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ" фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія «Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр.». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=1IbWRIODDY0&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=3

         * "Щоб не плакало небо над Україною" (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. "Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint". Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=D3g276LcjUI&feature=share&fbclid=IwAR3L3VYRSjMYOyIrwvxnwlo0rpbkOnkAWg_RECbOjs7gD001PwirqQOF0jU

* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=1

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info  stb.

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Az édesanyákat ünneplik a nagycsaládosok

    Vacsorával egybekötött lélekerősítő és közösségépítő foglalkozással vette kezdetét május 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében az édesanyák hete című programsorozat. A KMNE fennállása óta kiemelt feladatának tekinti tagcsaládjai támogatása mellett azt is, hogy k...

  • A kísérletező művész – Brinkács István kiállítása Magyarország Beregszászi Konzulátusán

    Az Ungváron született és néhány éve a szülővárosában elhunyt kiváló művész, Brinkács István munkáiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán. A különböző technikákkal kísérletező alkotó mostani tárlatának anyagát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) bocsátotta rendelkezésre.

  • Nagycsaládos házaspárok táncestjén – Zenés alkalom májusfaállítással, szerenáddal

    „Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem” – csendült fel szaxofonjáték és harmonikaszó kíséretében az örökzöld dallam, miközben a férfiak körbeállták a nemrég felállított májusfát. A zeneszó hallatára kis idő múlva megjelentek a hölgyek is, és mosolyogva, örömteli arccal fogadták a meglepetést. Máju...

  • Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

    Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön.

  • Májusfa állítás, kézműves foglakozás a Nagyberegi Tájházban

    Május elsejéhez egy igen érdekes és szó szerint színes szokás kötődik, mégpedig a májusfa állítás. Sajnos ez a hagyományunk is egyre inkább a feledés homályába merül, viszont hosszú évszázadokig virágzott, ugyanis a májusfaállítás egészen a 15. századig nyúlik vissza.

  • Apjaként nevelte, óvta Jézust munkás Szent József

    Szent Józsefről hallgatag szavakkal írt a Biblia, a lényeg azonban így is megőrződött: egész életében családja oltalmazója volt. Ezzel mutat példát minden nemzedék számára. Jézus földi édesapját, a Szent Család fejét IX. Pius pápa 1870-ben a római katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította, XII. P...

Copyright © 2024 KMMI