Kárpáti Magyar Krónika – XXVII. (XXIV.) évfolyam, 9. (359.) szám. 2023. május 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2023

Május – Tavaszutó, Ígéret hava, Pünkösd hava

         Nevét Maiaról kapta, aki ősi termékenység istennő volt a római mitológiában.

Népi kalendárium

Május 4. – Szent Flórián napja, a magyar tűzoltók napja;

Május 12–14. Fagosszentek: Pongrác, Szervác, Bonifác;

Május 16. Nepomuki Szent János

Május 21. Konstantin napja

Május 25. Orbán napja

Pünkösdi ünnepkör

Áldozócsütörtök: Jézus mennybemenetelének ünnepe, a húsvétot követő negyvenedik nap. Nevét onnan kaphatta, hogy az Egyház a húsvét környéki, évi egyszeri kötelező áldozás határidejéül valamikor ezt a napot adta meg. Sok templom búcsúnapja.

Pünkösd: a húsvétot követő ötvenedik nap. Pünkösd az egyház születésnapja.

Pünkösd a tavaszi időszak és az egyházi év harmadik fő ünnepe. Az ószövetség idején aratási ünnep és a sínai-hegyi szövetségkötés emléknapja volt. Elnevezése a görög pentekoszté, az ötvenedik szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban. A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is tehát mozgó ünnep a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozata óta.

A pünkösdhöz fűződő legarchaikusabb szokás a pünkösdi királyválasztás. A pünkösdi királyt – akit versenyjátékokkal, főleg lóversennyel, bothúzással választottak ki – egy évig a legények vezetője, bírája volt, hivatalos minden lakodalomba és összejövetelre, mulatságra. Minden kocsmában „ingyen rovása” volt (vagyis a község fizette a fogyasztását), lovát, marháját társai őrizték, apróbb vétségeiért pedig testi fenyítéssel nem illették. A legények engedelmességgel tartoztak neki. (Európa jelentős részében a középkor óta választanak pünkösdi királyt.)

A pünkösdi királynéjárás a Dunántúlon még napjainkban is élő népszokás, ha nem is eredeti tartalmában és formájában. A lényege a kislányok termékenységvarázslással egybekötött köszöntése. A köszöntés négy fő mozzanatból áll: négy kislány vezet egy ötödiket, majd egy házhoz érve, az udvaron megállva a kiskirályné feje felett kendőt feszítenek ki. Énekelve körbe járják a királynét és végül termékenységvarázsló mondóka kíséretében felemelik.

Az ünnephez énekes, táncos, dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódhatnak, amelyek egyik legismertebb szövegmotívumát szinte minden magyar gyermek ismeri még napjainkban is. Ez a Bújj, bújj zöld ág című dalocska.

A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat, édes-e vagy savanyú? Fellebentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak.

Pünkösdölés: Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adomány-gyűjtésre szolgált. Az Alföldön és Észak-Magyarországon volt jellemző, s nem csak lányok voltak a szereplői. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel.

A kis leánykák fejökre pünkösdi rózsából kötött koszorút téve, fehérbe felöltözve házról-házra járnak, minden ház előtt körbe állva körülfogják a pünkösdi királynét, s midőn valahová bemennek, Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus-sal beköszöntenek és kérdezik: Szabad-e pünkösdő'nyi? Ha nem szabad, szépen tovább mennek, ellenkező estben pedig éneklik: Meghozta az isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királynéasszonykát vagy Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja vagy A pünkösdnek jeles napján Szen'lélek Isten kű'dötte erősítse meg szívünket.

Szentháromság napja: Pünkösd utáni vasárnap. Kultusza a barokk korban teljesedett ki. Számos szobrot állítottak tiszteletére, sok helyen pedig a templom búcsúnapja. Úrnapja: Az Oltáriszentség ünnepe, pünkösd utáni második csütörtök, körmenet.

Úrnapja: mozgó ünnep, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtök. Ezen a napon az egyház újra megünnepli az Utolsó vacsora misztériumát, minthogy erre a nagyheti gyász miatt nem volt igazi alkalom. Az Úrnapját (Corpus Domini) a 13. század óta ülik meg. Az egyház szándéka szerint ez az ünnep azt hangsúlyozza, hogy Jézus mennybemenetele után is a hívek között maradt az Oltáriszentség képében. Mindenütt körmeneteket tartanak. Körbehordozzák az Oltáriszentséget, a négy égtáj szerinti, zöld ágakkal, virágokkal díszített alkalmi oltároknál megállnak, imát mondanak. A vallásos körmeneteket – különösen a középkorban - nagy vigasságok követték. Krónikások jegyezték fel, hogy 1501-ben, a budavári úrnapi ünnepségen a főtér díszes szökőkútjából bor folyt, s mindenki ihatott belőle kedve szerint. A népi hitvilág a Szentség körülhordozásának a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző varázserőt tulajdonít.

A magyar nyelvterület katolikus vidékein e napon koszorút fonnak virágokból, elviszik a templomba, megszenteltetik. A tornácra, az ajtó fölé akasztják az úrnapi koszorút. Ha jön „a nagy idő”, három szál virágot kihúznak a koszorúból, és egyesek tűzben, mások szentelt gyertya lángjában égetik el, a hamuját a védendő termény földjébe, a szőlő négy sarkába elássák. A Balaton-felvidéken az úrnapi körmenet sátrának növényeit hazavitték és kis kereszt alakba összekötve a szőlőterület négy sarkára szúrta a szőlősgazda, ezzel is bekertelve, védve a szentelmény erejével a szőlőterületét és a szőlőtermését.

Kárpáti Magyar Krónika – XXVII. (XXIV.) évfolyam, 9. (359.) szám. 2023. május 1.

Ez lesz 2023 májusában

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

Fontosabb események

2022. május 1. A munka ünnepe. Hagyományos májusi ünnepek: májusfaállítás, majálisok.

2022. május 1. Életének 89. évében  elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora. A „magyar irodalom köztársaság” fáradhatatlan nagykövetét vesztettük el személyében. Több mint 30 éve személyes jó barátunk, küzdőtársunk és a kárpátaljai magyar alkotó értelmiség mentora, rendezvényeink gyakori szónoka volt. A 20 éves Együtt irodalmi folyóiratunk támogatója, védnöke a magyar irodalmi életünkkel is foglalkozott. A tanulmánygyűjteményét – nagy örömére - 2014-ben meg is jelentettük (Pomogáts Béla: A lélek térképe. Kárpátalja szellemi életével kapcsolatos tanulmányok, előadások. Kárpátaljai Magyar Könyvek 233. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2014., 274 old.) Tárolt változata a KMMI honlapján és itt olvasható: https://mek.oszk.hu/13500/13588/

Pomogáts Béla 1934 október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Az iskolás évekre számtalan alkalommal úgy emlékezett vissza, mint életének meghatározó időszakára. Büszke volt az ’56-os forradalomban betöltött szerepére, megírta az internálótábor kínjait is. Középiskolában tanított néhány évig, 1965-től a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa volt. Az írószövetség elnökségi tagja volt 1993–2004 között, majd 1995–2001 között elnöke. 1994-től az Ötvenhatos Emlékbizottság szóvivői tisztségét is ellátta, az Illyés Közalapítvány elnöke volt 2002–2007 között. Sokat foglalkozott az erdélyi irodalommal és irodalomtörténettel. Radnóti Miklósról, Dsida Jenőről, Jékely Zoltánról, Kassák Lajosról, Juhász Ferencről, Faludy Györgyről monográfiái jelentek meg. Széchenyi-díjjal, József Attila-díjjal, Akadémiai Díjjal ismerték el munkásságát, illetve megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

2023. május 3–6. A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya a háború árnyékában élő kárpátaljaiakról készült írásokból az év folyamán egy gyűjteményes kötetet megjelentetését tervezi. Ebből az alkalomból Horvát Júlia Borbála író, szakosztályvezető írócsoportja – Dupka György író kalauzolásával – utólagos adatgyűjtő terepmunkát végez a Bereg-vidéki és ugocsai lakosok körében.

2023. május 3–12. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szeretettel várja az érdeklődőket az alábbi májusi programokra:

  • 2023. május 11., csütörtök. Gogol: Háztűznéző (vígjáték két felvonásban). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.
  • 2023. május 12., péntek. Gogol: Háztűznéző (vígjáték két felvonásban). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 15.00 óra.

Az előadás a budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója.

Szereplők:

Agafja Tyihonovna, kereskedő lánya, eladósorban – POLYÁK Anita
Arina Pantyelejmonovna, a nagynénje – GÁL Natália
Fjokla Ivanovna, házasságszerzőnő – OROSZ Ibolya
Ivan Kuzmics, udvari tanácsos – OROSZ Melinda
Ilja Fomics, a barátja – VASS Magdolna
Ivan Pavlovics, gondnok – SŐTÉR István
Nyikanor Ivanovics, nyugalmazott gyalogos tiszt – GÁL Natália
Baltazár Baltazárovics, tengerész – CSÉKE Adrienn
Dunyaska, szolgáló – HECZEL Jázmin
Alekszej Dmitrijevics vásárcsarnoki kereskedő – OROSZ Ibolya
Sztyepan, Podkoljoszin szolgája – SŐTÉR István
Gogol – HECZEL Jázmin
Díszletterv: TÓTH Kázmér
Jelmezterv: BERZSENYI Kriszta
Rendező: VIDNYÁNSZKY ATTILA
  • 2023. május 12., péntek. A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (interaktív meseelőadás 5–10 éveseknek). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra. Ursula Jones bölcs és szellemes, lírai szépségű tündérmeséje Gyevi-Bíró Eszter rendezésében, Gál Natália, Vass Magdolna, Sőtér István, valamint Ferenci Attila/Rajkó Balázs előadásában látható Beregszászban.

További információ, helyfoglalás: +380664528505, +380961135059, bszinhaz.szervezo@gmail.com. Az időpontok közép-európai idő szerint értendők.

2023. május 6. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervez a Borzsa-havas észak-nyugati nyúlványára. Volócról indulva körtúra formájában járják be az 1219 méteres Cicka (más néven Feltámadás-csúcs), az 1343 méter magas Temnatik és az 1323 méteres Plaj csúcsokat. Túravezető Vezsdel László. További információk az egyesület honlapján: https://www.karpataljaihazajaro.com/turaink-2023.

2023. május 7. Anyák napja.

2023. május 8. A II. világháború áldozatainak emléknapja.

2023. május 9. A győzelem napja Ukrajnában.

2023. május 13. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervez az 1501 méter magas Mencsul-hegyre. Túravezető Vezsdel László. További információk az egyesület honlapján: https://www.karpataljaihazajaro.com/turaink-2023.

2023. május 17. Anyák napja.

2023. május 17. Hatvanéves az UNE Magyar Filológiai Tanszéke.

2023. május 20. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervez az Osztra-hora – régi magyar nevén Éles-kő – 1405 méteres kettős ormára, amely a Róna-havas második legmagasabb pontja. Túravezető Vezsdel László. További információk az egyesület honlapján: https://www.karpataljaihazajaro.com/turaink-2023.

2023. május 28–29. Pünkösd.

2022. május 28. Gyermeknap.

* A magyar hősök emlékünnepe.

2022. május folyamán. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a következő időszakban további alkalmakat tervez a Nagyberegi Tájházban.

 

Vendégségben

2023. május 5. A Kárpátaljai Szövetség sok szeretettel várja és hívja az érdeklődőket a Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi című vándorkiállítás anyagából készült könyvbemutatóra, amely a Kárpátaljai Szövetség székházában (II. emeleti díszterem) kerül megrendezésre. Kezdete: 17:00.

2023. május 13. A Kárpátaljai Szövetség XXXV. közgyűlése, amelyre az Elnökség várja a Szövetség tagságát, vidéki szervezeteit és a kárpátaljai társszervezetek képviselőit. Kezdete: 10:00. Helyszín: A Kárpátaljai Szövetség székháza, díszterem (1068. Budapest, Városligeti fasor 44.).

2022. május 17. Csendes koszorúzás a 115 éve született Dsida Jenő erdélyi költő emléktáblájánál a beregszászi vasútállomáson a KMMI szervezésében.

 

Jeles személyiségek évfordulói

Május 3. Ezen napon született Füzesi Magda József Attila-díjas költő, szerkesztő, MMA-tag (Nagybereg, 1952. május 3.)

Május 10. Ezen napon született Homoki Gábor festő, rajztanár (Tiszapéterfalva, 1977. május 10.)

Május 17. Ezen napon született Kontratovics Ernő festő (Kálnarosztoka, Szlovákia, 1912. május 17. – Ungvár, 2009)

Május 17. Ezen napon született Dsida Jenő költő (Szatmárnémeti, Románia, 1907. május 17. – Kolozsvár, Románia, 1938. június 7.)

 

FELHÍVÁSOK, KÖZLEMÉNYEK

A Munkácsi Szent István Líceum

felvételt hirdet a 8., 9. és 10. osztályba

Az alábbi űrlap kitöltésével online lehet jelentkezni a 2023/2024-es tanévre: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSd3L6MF8JWUkWtiwpIDroKtCeNCwhm2...

Szakirányunk a számítástechnika és az angol, illetve német nyelv, melyeket a két felső osztályban emelt óraszámban tanítunk.

Diákjainknak lehetőségük van ingyenes angol B1, B2 nemzetközileg elismert tanúsítvány megszerzésére.

A felvételt nyert diákok számára minden igényt kielégítő kollégiumi ellátást és étkeztetést biztosítunk.

Felvételi vizsgák a 8. és 9. osztályba:

– magyar nyelv, tollbamondás;

– matematika;

– beszélgetés hitismeretből.

A 10. osztályba:

– magyar nyelv és irodalom teszt (az ukrán iskolások számára ukrán nyelv és irodalom);

– matematika;

– hitismeret, szóbeli.

Líceumi nyílt nap és konzultáció a jelentkező diákok, szüleik és minden érdeklődő számára: 2023. április 21. (péntek) és 2023. május 6. (szombat) 9:00 órától (közép-európai idő).

A felvételre való jelentkezés határideje: 2023. május 10.

A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkipásztor ajánlólevele, a születési bizonyítvány, illetve személyi igazolvány, kódszám- és a lakcímigazolás másolata, valamint 2 db 3 x 4-es igazolványkép. Az említett dokumentumokat elegendő, ha a felvételi vizsgára hozzák magukkal.

A felvételi vizsgák időpontja:

2023. május 13. (szombat) 9:00 (közép-európai idő).

Elérhetőségeink:

89600 Munkács, Nedeczey u. 20.;

tel: /0-231/ 2-30-27; 2-24-18;

e-mail: sztistvan.liceum@gmail;.com;

www.munkacs-katlic.org.ua.

* * *

FELVÉTELI HIRDETMÉNY 2023

A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum várja a jelentkezőket a 2023–2024-es tanévre az elemi iskola 1. osztályába és a középiskola 5–11. osztályaiba. Jelentkezési határidő: 2023. június 2.

* * *

Felhívás – XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Miniszterelnökség és Nemzeti Tehetség Program, valamint a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdeti a XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XVII. KTDK).

A konferencia időpontja és helyszíne: 2023. május 12., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász

További információ: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna. Tel.: +380-31-41-4-29-76, e-mail: geniusja2019@gmail.com, honlap: www.genius-ja.uz.ua

* * *

Középiskolásoknak szóló pályázatot hirdet a Gulág Alapítvány

2023-ban lesz harminc éve, hogy megalakult a Gulág Alapítvány. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokkal is megismertessük a szovjet munkatáboroknak a rendszerváltoztatásig elhallgatott tragikus világát. A harmincadik évforduló alkalmából a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete közreműködésével pályázatot hirdetünk 9–12. évfolyamos középiskolásoknak a szovjet Gulag- és Gupvi-lágerekbe elhurcolt áldozatok emlékének megőrzése céljával.

         Olyan pályamunkákat várunk, amelyek az alábbi témákat – egyet vagy többet – dolgozzák fel:

• fogságba esés, elhurcolás,

• kényszermunka,

• a táborélet viszontagságai,

• a hazatérés körülményei,

• a hazatérés utáni beilleszkedés nehézségei a diktatúrában (internálás, politikai elnyomás, elhallgatásra kényszerítés, családon belüli tabusítás, megfigyelés).

A pályamunkák műfaja szabadon választható, várunk:

• videófilmeket (legfeljebb 5 perc hosszúságúakat),

• összművészeti feldolgozásokat (dal, tánc, előadás, performance; legfeljebb 5 perc hosszúságúakat),

• irodalmi alkotásokat (vers, novella, esszé, dráma; legfeljebb 20 ezer leütés terjedelemben),

• vizuális alkotásokat (ceruzarajz, tusrajz, festmény; egyedi vagy legfeljebb 5 darabból álló sorozat),

• egyéb művészeti alkotásokat (nemezelés, textilművészet, kerámia, fafaragás, fém megmunkálása stb.),

• fotóművészeti alkotásokat (fénykép, montázs, legfeljebb 5 darabból álló fotósorozat).

Az egyéni indulók, illetve a két- vagy háromfős csapatok a gulagpalyazat2023@neb.hu címen jelentkezhetnek a következő adatok megadásával:

• induló/csapat neve, osztálya,

• csapattagok nevei,

• felkészítő tanár(ok) neve(i),

• iskola neve és címe,

• kapcsolattartó megjelölése, elektronikus címe.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. június 1.

A pályázatok beküldése folyamatos, végső beadási határidő: 2023. november 6.

A döntőbe jutott versenyzőket 2023. november 17-éig értesítjük.

A tíz legjobb pályamű bemutatása és eredményhirdetés: 2023. november 25.

A pályázatra jelentkezhetnek a 2023. tavaszi félévben végző középiskolai tanulók is.

A pályázat elkészítéséhez háttéranyagokat a www.gulagalapitvany.hu és a www.neb.hu oldalon, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága YouTube-csatornáján találnak. A pályamunkákat a téma kutatóiból és művészetoktató tanárokból álló zsűri bírálja el. A tíz legjobb alkotás ünnepélyes bemutatójára és az eredményhirdetésre Budapesten kerül sor. Díjazásban részesül az első három helyezett egyéni pályázó vagy csapat, továbbá a legtöbb pályázót/csapatot nevező iskola. A döntőbe jutott pályázók és felkészítő tanáraik valamennyien oklevélben és könyvjutalomban részesülnek.

DÍJAK:

1. helyezett: laptop(ok)

2. helyezett: okostelefon(ok)

3. helyezett: tablet(ek).

A nyertes iskola résztvevő diákjai egynapos tematikus budapesti kiránduláson vehetnek részt.

 

Könyvespolc – 2023

Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2022 között megjelent számai itt tekinthetők meg:

http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595 (Számláló: 32 047, 31 718 megtekintés, 2023. 01. 30. állapot szerint) Az elmúlt hónapban több mint 330-an érdeklődtek a folyóiratunk iránt.

Megjelent a folyóirat 2022. évi 1., 2., 3., 4., 5., 6. lapszáma.

Elkészült és az internetre felkerült a folyóirat 2023/1. száma

 

Kárpátaljai magyar könyvek

(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)

Előkészületben

Szülőföldünk, Tiszabökény és környéke (Honismereti olvasókönyv és munkafüzet). Összeállította: dr. Dupka György. Lektorálta: dr. Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Fotók, archív felvételek, dokumentummásolatok: Fuchs Andrea. Kárpátaljai Magyar Könyvek 302. Intermix Kiadó–KMMI, Ungvár–Budapest, 2023.

MEGJELENT

Zubánics László. Homonnai Drugeth Bálint emlékezete. Egy méltatlanul elfeledett életút fontosabb állomásai. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Kárpátaljai Magyar Könyvek 302. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.

Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/homonnai-drugeth-balint-emlekezete

Dupka György, Fuchs Andrea: 30 év a Kárpátaljai magyar könyvkiadás szolgálatában. Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat bibliográfiája (1992–2022). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.

Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/uploads/attachments/books/books-pdf/2022/intermix_katalogus.pdf

 

Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk

  • Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (ezen belül: Együtt irodalmi-művészeti-kulturális kéthavi folyóirat és a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat tárolt változata): https://kmmi.org.ua/
  • Kovács Vilmos Irodalmi Társaság: http://kvit.hu
  • RIT, Kárpátalja Magyar Képzőművészek és Iparművészek Révész Imre Társasága: https://reveszimretarsasag.hu/
  • Kárpátaljai Credo verséneklő Együttes. Kárpátaljai magyar zene Kárpátaljáról (lemezek): http://credo.def.hu/Hazunktajilemezek.htm
  • Szolyvai Emlékpark: https://szolyvaipark.org/
  • Kárpátaljai Tudományos Adatbank: https://karpataljaiadatbank.com/
  • II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola: www.kmf.uz.ua
  • Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács: http://kmat.uz.ua

 

Hasznos média linkek

    http://www.karpatalja.ma

    https://www.karpatinfo.net

    http://karpataljalap.net

    http://kiszo.net

    Karpat.in.ua

 

Dokumentumfilmek

(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)

* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.

https://www.youtube.com/watch?v=hge17S3IEeE

* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján

https://www.youtube.com/watch?v=OMViNQmz5a4

* Kárpátalja

https://www.youtube.com/watch?v=XycFjziEQgY

* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.

https://www.youtube.com/watch?v=uUZqs3nOhRU

* "ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ" фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія «Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр.». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=1IbWRIODDY0&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=3

         * "Щоб не плакало небо над Україною" (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. "Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint". Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=D3g276LcjUI&feature=share&fbclid=IwAR3L3VYRSjMYOyIrwvxnwlo0rpbkOnkAWg_RECbOjs7gD001PwirqQOF0jU

* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA

https://www.youtube.com/watch?v=bG0Kl0c6ZDA&list=LLHHlqP_5FDFpREps38a4MCA&index=1

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info  stb.

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.

Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

 

Hírek

  • Adventi kalendárium – Ünnepre hangolódás a beregszászi magyar színházban

    Advent van. Várjuk a Megváltó születését, vele a csodát. A várakozásban leginkább a csendre, az elcsendesedésre lenne szüksége az embernek. Ám a háború árnyékában, a gondokkal terhelt mindennapokban, a légószirénák rémületében vagy az áramfejlesztők zajában, a bevásárlás rohanásában, a nagytakarítás...

  • Karácsonyról szól az ének – Tulipán Tanoda: ünnepváró koncertek megyeszerte

    A Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola a karácsony közeledtével ezen a héten ünnepváró koncerteket szervez megyeszerte, amelyeken a növendékek számot adnak tudásukról, az évközben elért eredményekről. Az intézmény Beregszászi Alapfokú Művészeti Iskolájának karácsonyi műsorára Beregardóban, a ...

  • Hangulatos évzárás a Rezeda Folkműhelyben

    Mára szép hagyománnyá vált, hogy a Beregszászban működő Rezeda Folkműhely karácsonyi és egyben évzáró ünnepi műsort tart, melynek keretében a tanítványok, néptáncosok és népzenészek megmutathatják szüleiknek, hozzátartozóiknak, a vendégeknek, mit tanultak az elmúlt évben.

  • Karácsony a középpontban – Évadzáró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

    Advent utolsó hetében természetes módon a legkedvesebb egyházi ünnepünkhöz, a karácsonyhoz kapcsolódó szokások, hagyományok ismertetése állt a Nagyberegi Tájház évadzáró ünnepi foglalkozásának a középpontjában.

  • Egy salánki bodnárdinasztia második sarja

    Ugocsa egyik legnépesebb magyar községében, Salánkon igen régi és nagy hagyománya van a bodnármesterségnek, melynek művelői a falu tölgyesekről híres erdejéből szerezték be a hordó-, illetve a kádkészítés nyersanyagát, a tölgyfát, hogy a deszkákból dongákat lehasítva, azokat meghajlítva, majd vasabr...

  • „Ecset nélkül fest a nap” – II. Weinrauch Katalin Szavalóverseny Haranglábon

    December 13-án második alkalommal szervezték meg az „Ecset nélkül fest a nap” Weinrauch Katalin Szavalóversenyt a Haranglábi Gimnáziumban. Az esemény, amely tavaly indult útjára hagyományteremtő és hiánypótló céllal, idén is nagy érdeklődést váltott ki. 

Copyright © 2024 KMMI