Kárpáti Magyar Krónika – XXVI. (XXIII.) évfolyam, 6. (332.) szám. 2022. április 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2022

Ez volt 2022 márciusában

Elismerések

* Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki Nagy Zoltán Mihályt. A József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a március 15. apropóján tartott ünnepségen vehette át az elismerést a Pesti Vigadóban. A rangos elismerést Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere és Vitályos Eszter, az EMMI európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára adták át.

* Magyarország Kiváló Művésze díjában részesült Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész „a magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként”. A díjat a Pesti Vigadóban március 11-én tartott ünnepségen vehette át a kárpátaljai színművésznő Kásler Miklós minisztertől és Vitályos Eszter államtitkártól.

* Matl Péter kárpátaljai szobrászművész Munkácsy Mihály-díjban részesült. A művészt kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért tüntették ki a március 15. apropóján megtartott ünnepségen a Pesti Vigadóban. A díjat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára adta át.

* Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költőt a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetőjévé választották.

* A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) Gyulai István-díjában részesült Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, sportrovatvezetője. Az elismerést Szöllősi György elnöktől és a szövetség két alelnökétől Csisztu Zsuzsától és Mravik Gusztávtól vehette át a MSÚSZ kongresszusán.

* Gondoskodó közösségi díjban részesült Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke március 28-án a Várkert Bazárban, a Jövőt építünk pályázat eredményhirdetésén.

* A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Szabó Konstantin, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye görögkatolikus papja részére Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a magyar nyelv ápolása érdekében az egyházban végzett áldozatos és kitartó tevékenysége, valamint a fiatal papság számára útmutatást nyújtó nevelő munkája elismeréseként. A magas állami kitüntetést Bacskai József főkonzul nyújtotta át március 31-én.

FONTOSABB RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

2022. március 1. A Károli Gáspár Református Egyetem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megsegítésére adományalapot hoz létre, és jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést is indít – írja az egyetem közleményében. A kezdeményezés a beregszászi főiskola hallgatói, tanárai és családjaik támogatását tűzte célul, akiknek a megélhetése az ukrajnai háború miatt veszélybe került.

2022. március 2. Az Ukrajna elleni orosz invázió okozta feszültségterhes napokban bátor csapatmunkával elkészítettük az Együtt irodalmi-művészeti-humán tudományi-kulturális kéthavi folyóiratunk idei első számát. Honlapunkon már olvasható (https://kmmi.org.ua/.../fol.../egyutt/2022/egyutt_2022_1.pdf) és a nyomdába is leadtuk.

A lapszám szerzőitől: FINTA ÉVA, LÉVAI ALIZ MÁRIA, KŐSZEGHY ELEMÉR, BÍRÓ JÓZSEF, BALAJTHY FERENC versét; BARTHA GUSZTÁV kisregényét; SZ. KÁRPÁTHY KATA, GERZSENYI GABRIELLA novelláját; VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ jegyzetét; MARCSÁK GERGELY, NAGY TAMÁS ismertetését és recenzióját, NAGY TAMÁS laudációját; KOVÁCS SÁNDOR, DUPKA GYÖRGY tanulmányát; DUPKA GYÖRGY kultúrkrónikáját ajánljuk az irodalomkedvelő olvasók figyelmébe. A lapszámot ezúttal a nagyszőlősi MARINICS SÁNDOR grafikus munkáival illusztráltuk. A hátsó borítón HERVAY GIZELLA Három hangra című versét közöljük. Eddig már 29 419-en követik az epa.oszk.hu felületen folyóirat-kiadásunkat, olvassák a két évtizede kiadott lapszámok elektronikus változatát, amely az 1965–1967 között Ungváron megjelent gépiratos szamizdat jogutódja, újraindult a MÉKK kiadásában 2002-ben (https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595).

* Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője ma reggeli sajtótájékoztatóján reagált a közösségi hálókon terjedő, Magyarországot lejárató nyilatkozatokra.

2022. március 3. Tarasz Sevcsenko születésének 208. évfordulóját méltatták Ungváron. Az ukrán költő életművét Oleg Komarov népművész, a kijevi Leszja Ukrajinka Nemzeti Akadémiai Színház színésze méltatta. A köszöntőbeszédekben a múlt tiszteletére hívták fel a figyelmet, és a jövőbe vetett bizalmat hangsúlyozták.

2022. március 4. Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspökkel és a kárpátaljai lelkészekkel találkoztak Beregszászon a Magyarországi Református Egyház püspökei. Az egyházvezetők a kárpátaljai református gyülekezetek lelkészeivel közös könyörgésben vettek részt. Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke megköszönte a segítségnyújtást. A találkozón jelen volt Novák Katalin, a Magyar Református Szeretetszolgálat nagykövete, aki szintén imádságban fordult Istenhez a békéért. A lelkipásztorok a Magyarországi Református Egyház ajándékaként az új református énekeskönyv egy-egy példányát kapták. Balogh Zoltán püspök végezetül azt kívánta, hogy még 100 év múlva is magyarul szóljon a református ének Kárpátalján.

* Rendben célba ért a Magyar Vöröskereszt egytonnás segélyszállítmánya Beregszászra, az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetéhez.

* Betiltották az orosz tévécsatornák újrasugárzását Kárpátalján – a döntést a territoriális védelmi tanács hozta. „A tilalom a régióban található szállodákra, éttermekre, rekreációs központokra, szállókra, kollégiumokra, és a megye szanatóriumi-üdülői komplexumához tartozó egyéb létesítményekre vonatkozik” – közölte a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal. A Miniszteri Kabinet döntése értelmében a határozat kötelező a helyi végrehajtó szervekre, önkormányzatokra, a régióban található vállalkozásokra, intézményekre és szervezetekre, valamint az állampolgárokra.

2022. március 5. Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) meghiúsította a Kreml arra irányuló tervét, hogy létrehozza az úgynevezett „Ukrán Szövetségi Köztársaságot”, amelynek öt nyugat-ukrajnai megye, közte Kárpátalja is tagja lett volna – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton az SZBU Ivano-Frankivszk-i főosztályának sajtószolgálatára hivatkozva.

* Több mint 12 millió forint értékben ezer-ezer darab, tartós élelmiszereket és higiéniai eszközöket tartalmazó csomagot juttat el a Kárpátalján élő, rászoruló emberek számára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI). A jótékonysági gyűjtésből származó felajánlást szombaton Beregdarócon, sajtótájékoztató keretében adták át a kárpátaljai egyházak képviselőinek. Szász Jenő, az intézet elnöke az eseményen elmondta, hogy az adományokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség segítségével juttatják el a bajban lévő emberekhez.

* Kárpátalja határán négy ellenőrző pont üzemel: Alsóvereckén, Mezőháton, Uzsokon és Vízközön. Ez lehetővé teszi a rendvédelmi dolgozók számára, hogy ellenőrizhessék a megyébe belépő és Kárpátalja területét elhagyó személyeket. A rendfenntartók ellenőrzik a személyazonosító okmányokat, átvizsgálják a járműveket. Egyben tájékoztatják a 18 és 60 év közötti férfiakat, hogy 24 órán belül jelentkezniük és regisztrálniuk kell a hadkiegészítő parancsnokságon. Ezen kívül a nap 24 órájában szolgálnak a járőrök, akik a lakossági hívásokra reagálnak és felügyelik a közrendet Kárpátalja minden településén, számolt be a kárpátaljai megyei rendőrség kommunikációs osztálya.

* A Körkép.sk online felületen megjelent Nagy Erika interjúja Dupka György történésszel, aki a felvidéki nemzettársakat is tájékoztatta a kárpátaljai helyzetről: https://korkep.sk/.../a-gyilkos-golyo-utja.../...

2022. március 6. A csomagtartóban lévő csomagok között bukkantak rá egy 50 éves férfira az ukrán határőrök Asztélynál, akit a felesége próbált meg átcsempészni a határon.

* Egy busznyi segélyszállítmány érkezett Csapra Bicskéről. A kárpátaljai és a magyarországi város 2016 óta ápol testvértelepülési kapcsolatot. A rakomány tartós élelmiszert, ruhákat és higiéniai cikkeket tartalmaz.

* Nagymuzsalyba is megérkezett az első célirányos adomány testvértelepüléséről, a Fejér megyei Csókakőről.

* Összefogtak a menekültek megsegítésére a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjai, hívei, valamint a Szent Panteleimon Karitász Kárpátaljai Görögkatolikus Jótékonysági Szervezet.

* Az ország nyugati határain keresztül fennakadások nélkül érkeznek a humanitárius adományok Beregszászra. Nagy könnyebbséget jelent, hogy – a háborús helyzet miatt – egyszerűsítették a humanitárius szállítmányok befogadását Ukrajnába.

* A Nagydobronyi Kistérséghez öt falu tartozik. A menekülőket otthonaikban és oktatási intézményekben szállásolták el. Az ellátásukat a magyarországi testvértelepülésektől kapott támogatások segítségével tudják biztosítani. Eddig már több mint kétszáz személyt fogadtak be.

* A határ menti övezetbe látogatott Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, hogy személyesen tájékozódjon a magyar–ukrán határátkelőknél kialakult menekültválságról. A kárpátaljai származású politikus kiemelte: a magyar emberek önzetlenségről és együttérzésről tesznek tanúbizonyságot.

2022. március 7. Volodimir Zelenszkij aláírta és március 7-től hatályba lépett a törvény, amelynek értelmében ukrán polgári személyek és külföldiek szabadon lőfegyverhez juthatnak, és büntetlenül használhatják azt az orosz megszállók ellen – adta hírül az rbc.ua hírportál az Ukrán Stratégiai és Információbiztonsági Központra hivatkozva.

* Az ittas járművezetők autóját lefoglalják az Ukrán Fegyveres Erők javára. Ezt Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője jelentette be tájékoztatóján.

2022. március 7. Az orosz–ukrán háború okozta feszültséget leküzdve, az orosz invázió 12. napján nyomdába adtuk és a KMMI honlapra is felkerült Bartha Gusztáv Kiút című kisregénye, amely a maga nemében súlyos aktualitással bír (https://kmmi.org.ua/.../att.../books/books-pdf/2022/Kiut.pdf). Az Együtt nívódíjas író kiadványa összehangolt csapatmunkával készült el, amelyben közreműködött a Kárpátalján maradt Bartha Gusztáv író, Matl Péter munkácsi szobrász, a borító tervezője, Marcsák Gergely olvasószerkesztő, Fuchs Andrea és Szemere Judit, a nyomdai és az internetes változat ügyintézői. A tipográfia ezúttal is Dupka Zsolt munkája. A fülszöveg szerzője: Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, MMA-tag.

* Magyarország kormánya, a magyar közvélemény mély megrendüléssel értesült arról, hogy újabb fiatal kárpátaljai áldozata van az orosz–ukrán háborúnak. A 19 éves nagyszőlősi Valerij Méhes Harkivban egy rakétatámadásban vesztette életét. A magyar származású hősi halott családjának Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatást nyújtott. Az adományt az elhunyt édesapja 2022. március 7-én vette át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.

* Segélykoordinációs megbeszélést tartottak Beregszászon a városi tanács üléstermében, ahol azon szervezetek képviselői vettek részt, akik külföldről hoznak be segélyszállítmányokat, és azokat Kárpátalján vagy belső Ukrajnában osztják szét.

2022. március 8. Megérkezett Kárpátaljára a magyar kormány tíz kamionból álló humanitárius segélyszállítmánya, amelyet az Ökumenikus Segélyszervezet juttatott célba. Ez az eddigi legnagyobb magyar adomány Ukrajna számára. Értéke mintegy 2 milliárd forint. A Budapestről induló kamionok közül hétben tartós élelmiszer és higiéniás cikkek, míg a további háromban a kormányzat által a háborúban álló Ukrajnának felajánlott lélegeztetőgépek és gyógyszerek találhatók. Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója köszönetet mondott a támogatásért Magyarországnak.

* A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a település vezetőségének rendelkezésére bocsátotta a tulajdonában lévő épületeket, ezeket alakították menekültszállóvá. Ennek köszönhetően kényelmes körülmények fogadják az ide érkezőket.

* Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola is ideiglenes menekültszállóvá alakult. Jelenleg 48, Közép- és Kelet-Ukrajnából a harci cselekmények elől menekülő személyt látnak el.

* A hadiállapot bevezetése a kulturális életre is rányomta bélyegét, ezért a színházi előadások is szünetelnek. Ám a beregszászi színház épületében kijevi menekült családoknak nyújtottak segítő kezet.

* 8 mikrobusznyi száraz élelmiszert, gyermekjátékot, gyerekruhát adott át a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a Szent Panteleimon Karitász Kárpátaljai Görögkatolikus Jótékonysági Szervezetnek. A két alapítvány delegációja a gyermekek számára érkezett adományokat elszállította a Tiszakeresztúri Gyermekotthonba. Az intézmény ugyanis 2021-es bezárását követően az elmúlt napokban újra megnyitotta kapuit a háború elől menekülő árvák előtt.

2022. március 9. Archiválni kezdte a kárpátaljai magyar és magyar vonatkozású digitális tartalmakat az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Mint ahogy a közleményükben írták, a február vége óta dúló orosz–ukrán háború nem csupán a civilekre veszélyes, hanem a kultúrára is. Ennek védelmében indult el a kárpátaljai magyar weboldalak archiválása. Az OSZK kiemelte: „jelen helyzetben kiemelt feladatának tekinti Kárpátalja magyar vagy magyar vonatkozású internetes, digitális jelenének” gyűjtése és megőrzése. A könyvtár táblázatba gyűjti a megmentendő oldalakat. A táblázat ide kattintva érhető el.

* Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a hazaárulás és szabotázs büntetésének szigorításáról szóló törvényt, mostantól a nemzetbiztonság alapjait sértő bűncselekményekért akár életfogytig tartó börtönbüntetés róható ki teljes vagyonelkobzással – adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán a Legfelsőbb Tanács honlapjára hivatkozva.

* Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke az egész világ zsidóságának segítségét kérte Ukrajna harcához az orosz támadással szemben a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportálon pénteken.

* Mintegy 6 tonna adomány érkezett Császlócra erdélyi testvértelepülésének, Farkaslakának és a Sóvidék kistérséghez tartozó községek lakosainak felajánlásából.

2022. március 10. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli Novák Katalin köztársasági elnökké választását. Brenzovics László elnök kiemelte: Novák Katalin fontosnak tartja a külhoni magyarok sorsát, odafigyel a kárpátaljai magyarok helyzetére is.

2022. március 10. A háború okozta nehéz helyzettel összhangban a kárpátaljai magyar irodalmi életet megjelenítő írókat, költőket és olvasóit kitartásra buzdítja az Irodalmi Jelen 2022. márciusi legfrissebb száma Varga Melinda szerkesztésében. Ezúttal a kárpátaljai szerzőktől (Dupka György, Lőrincz P. Gabriella, Kopriva Nikolett, Marcsák Gergely, Kertész Dávid, Csornyij Dávid, Shrek Tímea, Tóth Dominika, Lévai-Aliz Mária, Tarpai Zsófia) a lapban korábban publikált versekből, kisprózákból és esszékből olvashatunk „Csak a kegyelem, csupán az marad” címmel egy válogatást: https://www.irodalmijelen.hu/.../csak-kegyelem-csupan-marad

* A Katolikus Karitász tovább folytatja a háborús menekültek és azok megsegítését, akik a háború miatt nem hagyták el Kárpátalját. A beregszászi Csalogány bentlakásos óvodát, ahová 30 csöppség jár, rendszeresen támogatják. Ráadásul most 16 menekültnek is otthont adnak.

2022. március 11. 2022-ben a felsőoktatási intézményekbe való felvételi során nem alkalmazzák a külső független teszt (ZNO) mechanizmusát. A hírt Szerhij Skarlet oktatási miniszter közölte.

* Átadták a Nagyberegi kistérség számára azt a digitális térképet, amelyet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség készíttetett. A föld még mindig megtartó erő Kárpátalján, a KMKSZ ezért is vállalta, hogy elkészítteti ezeket a térképeket – mondta Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási szervezetének elnöke.

* A megkérdezett ukrán állampolgárok 92%-a hisz abban, hogy az Ukrán Fegyveres Erők legyőzik az oroszokat, 57%-uk pedig úgy véli, a győzelem már a következő hetekben várható. A hírt a Rejting szociális csoport közölte.

* Szikora Attila, a Szent István Hmelnickiji Magyarok Egyesületének vezetője a TV21 Ungvár szerkesztőségéhez eljuttatott egy olyan videót, amelyben arról beszél, hogy már a közép-ukrajnai nagyvárosba is érkezett magyar segítség. Mártha Tibor, Fényeslitke polgármestere a napokban gyógyszerekből, tartós élelmiszerekből és egyéb fontos dolgokból álló szállítmányt adott át az ottani polgármesteri hivatalnak és a helyi magyar szervezetnek.

* Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) letartóztatott egy DNR-beli lakost, aki az ellenségnek dolgozott, és nyilvánosan kiállt az orosz agresszió mellett. Az invázió kezdetén videofelvételt készített egy orosz tévécsatornának, ezt követően pedig az ukrán katonák állásairól számolt be az oroszoknak, minek következtében meg is támadták az ukrán fegyveres erők tagjait. A férfit Ungváron állították elő, 15 évtől akár életfogytig tartó büntetés is várhat rá.

2022. március 12. Országszerte általános légiriadót hirdettek. Nem volt bombázás. Kárpátalja területén több mint két órán át tartott a riasztás.

2022. március 12. A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációhoz (OVA) számos panasz érkezik, miszerint a hotelek, motelek, vendégházak, lakások tulajdonosai jelentős felárral akarják kiadni a szobákat, s a háború áldozatain akarnak meggazdagodni. A szemtelen tulajdonosoknak ezentúl a rendőrséggel gyűlik meg a baja. Létrehoztak egy forróvonalat, amelyen a hasonló esetekkel kapcsolatos jelentéseket várják. Amennyiben birtokukban van ilyen információ, a következő telefonszámokon jelenthetik: +38 (0312) 63-00-48, +38 (0312) 61-43-70.

* 2022-ben fontos feladat az ország élelmiszerellátása, ezért a mezőgazdászok halasztást kapnak a besorozás alól. A hírt Roman Lescsenko agrárpolitikai miniszter közölte.

* Kárpátaljára naponta több tízezer menedékkérő érkezik. Többségük pénz, csomagok és okmányok nélkül kényszerült elhagyni otthonát. A péterfalvai kistérségben már mintegy 400, a háború miatt menekülni kényszerülő embert szállásoltak el, összesen öt intézményben. A testvértelepülések azonnali felajánlásainak köszönhetően mindent megkapnak, amire szükségük van. A Kárpátaljára érkezők meglepődtek, hogy itt magyarul beszélő emberek segítenek rajtuk.

* Technikai felszerelések és tartós élelmiszer érkezett Beregszászra Szatmárnémetiből. Ez a partiumi település negyedik segélyszállítmánya a városnak, amelynek összeállításánál a legfőbb szempont a helyi infrastruktúra megerősítése volt.

2022. március 13. Ukrán nyelvű istentiszteletet tartottak Beregszászon az otthonukat elhagyni kényszerülteknek. Igét hirdetett Taracközi Gerzson református lelkész, majd Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke Ukrajna békéjéért mondott imát.

* Második alkalommal érkezett jelentős segélyszállítmány Hajdúnánás önkormányzatától Viskre. A két település nem régóta ápol testvértelepülési kapcsolatokat. A Viskre érkező humanitárius szállítmány a tartós élelmiszerek mellett főként matracokat, áramfejlesztőket, hűtőszekrényt, mikrohullámú sütőt és mosógépet tartalmazott.

* A Vöröskereszt a megye minden jelentősebb határátkelőhelyén és vasútállomásán létesített melegedőket. Itt az embereknek nemcsak arra van lehetőségük, hogy melegedjenek vagy egészségügyi ellátást kapjanak, hanem ételt és teát is, a csecsemők pelenkacseréjét is megoldhatják vagy egyszerűen beszélgethetnek az önkéntesekkel, hogy megnyugodjanak.

* Magyarország a humanitárius segélyszállítmányok mennyiségének növelését tervezi – közölte Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője Telegram-csatornáján Bacskai József ungvári főkonzullal tartott megbeszélését követően. A találkozón az élelmiszer, gyógyszer és higiénia termékek, valamint az üzemanyag szállítmányok növelésének lehetőségeit vitatták meg.

2022. március 13. Magyar fiúk a koporsóban címmel megjelent Bertók T. László interjúja Dupka György történésszel a Magyar Nemzet Lugas számában: https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2022/03/magyar-fiuk-koporsoban.

2022. március 14. A beregszászi református gyülekezetben az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta a rászorulók feltérképezésével, az adományok rendszerezésével és szétosztásával foglalkoznak. Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkészének közlése szerint számos csomag, gyűjtés érkezett a gyülekezethez, amelyeket rendszerezve adományokat juttattak el egyrészt azokhoz, akik otthonaikat elhagyva itt, Beregszászon találtak menedéket, másrészt azokhoz, akik naponta át kell hogy éljék fizikálisan is a háború borzalmait. További adományokat juttattak el Bethlen Gábor Líceumba, ahol naponta főznek és szállásolnak el menekült szülőket, időseket, gyerekeket, de szállítottak adományt Kijevbe is. A csomagok mellett a pénzadományok révén gyógyszertámogatást tudtak nyújtani a rászorulóknak.

2022. március 14. Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke hivatalosan is kinevezte Sin Edina személyében a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatóját. Kacsur András korábbi direktor még ősszel távozott az intézmény éléről.

* A háború kirobbanását követően a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye válságstábot hozott létre, amelynek egyik fő feladata az ukrajnai menekültek ellátásának megszervezése az egyházi intézményekben, valamint az itthoni rászorulók támogatása. Február 24-e óta már több mint ezer menekültet helyeztek el Kárpátalja 26 egyházmegyei létesítményében. Ilyen befogadó központ az Ungvári Szent Gellért Kollégium is, amely jelenleg 53 belső Ukrajnából érkezett, főleg kisgyermekes családnak nyújt menedéket.

* A Péterfalvai Kistérségbe is folyamatosan érkeznek a humanitárius segélyek, ami óriási támogatást jelent, hiszen önerőből lehetetlen volna minden menekült számára biztosítani az étkeztetést és a higiéniai cikkeket.

* A háború kezdete óta a kárpátaljai határátkelőkön jelentősen megnőtt a forgalom. Az itt segédkező önkénteseknek már szinte második otthonává vált ez a hely, ahol folyamatosan segítenek a határon átkelő családoknak. Kezdetben még rendszertelenül zajlott a segítségnyújtás, mostanra viszont sikerült összehangolni a sok-sok csoport munkáját, és így már hatékonyabban tudnak dolgozni.

* Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy Kárpátalja megyeszékhelye képtelen több menekültet elszállásolni és ellátni, ezért a környező kistérségek vezetőinek közreműködését kérte a Kárpátok hágóin túlról érkező menekültáradat befogadásában. Ungvár polgármestere üzenetében elmondta, hogy a város minden lehetséges segítséget megad a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerülő embereknek, de a 115 ezres városban a menekültek száma meghaladta a 30 ezret, közülük ötezer személyt teljes egészében az önkormányzat lát el. Bohdan Andrijiv elmondása szerint a többiek szállodákban, hotelekben, bérelt lakásokban, ismerősöknél, rokonoknál laknak.

2022. március 15. Március 15-én a világ magyarsága az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra, illetve annak hőseire emlékezik. Az Ukrajnában zajló háború miatt a kárpátaljai magyarok idén csendes koszorúzással emlékeztek meg Munkácson, Beregszászon, Nagyszőlősön, Técsőn és más településeken a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői és a megyénkbe akkreditált magyar diplomaták részvételével.

* Ungváron, a Petőfi-szobornál szűk körű, csendes koszorúzásra kerülhetett sor. Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Vida László első beosztott konzul, Kórós Attila konzul, Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Városi Alapszervezetének elnöke, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola igazgatója, Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója, Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke és más magyarságszervezetek képviselői helyezték el a koszorúikat és virágcsokraikat, csendben tisztelegve a 174 évvel ezelőtti márciusi események és az akkori hősök előtt.

* A szabadságharc kezdetének 174. évfordulója alkalmából Petőfi Sándor szobránál emlékezett Magyarország Beregszászi Konzulátusa és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöksége. Mint köszöntőjében Gyebnár István konzul elmondta, fontos, hogy magyar történelmi múltunk jeles eseményeiről az Ukrajnában zajló háborús események közepette is emlékezzünk. Dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke rövid beszédében a szabadság, mint eszme fontosságára hívta fel a figyelmet, majd párhuzamot vont a '48-as szabadságharcosok küzdelme, valamint az ukrán nép jelenlegi harca között. A résztvevők egy perces néma csenddel emlékeztek a háború két hete alatt elesett több száz áldozatra, majd elhelyezték a tisztelet virágait és koszorúit az emlékmű talapzatán.

2022. március 15. Kolodko Mihály ismert ungvári szobrász, egy sor legendás miniszobor alkotója legfrissebb művében az ukrán határőrök „orosz hadihajóhoz” intézett legendás mondatát örökítette meg. A művész Budapesten, a Moszkva sétányon helyezte el az alkotását.

* A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye fenntartása alatt lévő intézmények a háború kezdete óta helyet biztosítanak a menekülni kényszerülő embereknek. A Munkácsi Szent István Líceum kollégiumába is Kelet-Ukrajnából és Kijevből érkezett kisgyermekes családokat fogadtak be. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye február 24-e óta már több mint ezer menekült számára biztosított szállást és ellátást Kárpátalja-szerte.

* Beregszászon folytatott megbeszélést Lehel László, a Magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet, valamint Rudelmar Bueno De Faria, a genfi központú egyházi alapú segélyszervezeteket tömörítő Act Alliance nemzetközi csoport főtitkára. Az Act Alliance több mint 125 ország, hozzávetőleg 145 egyházból és kapcsolódó szervezetből álló globális szövetség, amely humanitárius segélyt nyújt a szegény vagy a bajba jutott emberek számára tagszervezetei, így jelen esetben az Ökumenikus Segélyszervezet által.

* A március 15-i adatok szerint a kárpátaljai hatóságok 145 járművet foglaltak le a fegyveres erők javára. A rendőrség azon járművek közül különített el gépkocsikat, amelyeket bűnügyi eljárások során foglaltak le. Összesen 45 személyautót, 16 terepjárót, 6 mikrobuszt, 22 buszt, 51 teherautót és két mentőautót küldenek a fegyveres erőknek.

* Egy hónappal meghosszabbították Ukrajna területén a hadiállapotot, a rendeletet 343 képviselő támogatta. A hadiállapotot február 24-én vezették be országunkban, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig március 14-én adta át javaslatát a Legfelsőbb Tanácsnak annak meghosszabbításáról.

* Ukrajnában szünetel az oktatás, de nem állt le véglegesen. Kárpátalja, ahova a legtöbb menekült érkezett, köztük rengeteg iskolás korú gyerek, készen áll az oktatás újraindítására. Eddig a közel 500 intézménynek csak 10 százaléka tért vissza a munkához, természetesen online formában. Azok az iskolák, ahol menekülteket szállásoltak el, egyelőre még az online oktatás elindítására sem állnak készen. Viszont a jövő héttől már a legtöbb iskolában újraindulhat a távoktatás.

* A megyei főügyészség hazaárulás vádjával tartóztatott le egy 23 éves ukrán állampolgárt Kárpátalján. Az információk szerint a fiatalember információkat és fényképeket küldött az ellenségnek a hadsereg állásairól. A legutolsó feladat elvégzése után Kárpátaljára érkezett, itt próbált meg elbújni a hatóságok elől. A rendőrség a Beregszászi járás területén vette őrizetbe.

2022. március 16. Az orosz-ukrán háború 21. napján nyomdába adtuk és a honlapunkra is feltöltöttük Ortutay Mária: Múltunk és jelenünk „lámpás emberei” című gyűjteményét, amely interjúkat, visszaemlékezéseket, önéletrajzi írásokat tartalmaz. A kötetben szovjet-orosz megtorlást átélt értelmiségiek, Gulág-túlélők, hétköznapi emberek vallanak a kommunista diktatúra által leigázott anyaország és Kárpátalja sorstragédiájáról. Az interjúalanyok, a történetek főszereplőinek egy része anyaországi (Gorka Pál, Menczer Gusztáv, Tóth Bálint, Tollas Tibor, Kató Alfréd, Várallyai Gyula), másik része kárpátaljai származású magyar és ruszin ember (Ortutay Jenő, dr. Ortutay Elemér, Magyari Éva, v. Pákh Imre, Kutlán András, Jendrékné Lengyel Magda, Gortvay Erzsébet, Schober Ottó, Sepa Jolán, dr. Ljavinec Marianna, dr. Ljavinec István, Benza György, Vári Fábián László, Kótyuk Erzsébet). Ők közösségeik „lámpás emberei”. Életük egy szakasza szülőföldjükhöz, a másik a választott új hazájukhoz kötődik.

Az Ortutay Mária által lejegyzett történetek, vallomások által teljesebb képet kapunk arról, hogy Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása milyen tragédiát zúdított a népre. Mindent elvettek tőlük: otthont, vagyont, munkát, a megélhetéshez szükséges életteret, sokan földönfutóvá váltak…

A kötet szerkesztője: Szemere Judit. A borító tervezője Dupka Zsolt tipográfus. A Dupka György által szerkesztett Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat 299 kiadványaként, az Intermix Kiadó gondozásában kerül kiadásra Ungváron. A könyvsorozat kulturális menedzsere: Fuchs Andrea.

Elektronikus változata: https://kmmi.org.ua/.../books/books-pdf/2022/ortutay.pdf

2022. március 16. Az elmúlt nap során a munkácsi határőregység munkatársai 15 katonaköteles személyt tartóztattak le, akik törvénytelen úton próbáltak meg átjutni a határ túloldalára. Az esetek Kaszonynál, Tiszaújlaknál és Aknaszlatinánál történtek. A határőrök értesítették a nemzeti rendőrséget, az ügyben eljárást indítottak. A hírt az Állami Határőrszolgálat közölte.

* Volodimir Zelenszkij rendeletet írt alá, amely szerint Ukrajnában minden nap reggel 9:00 órakor egy perc néma csenddel adóznak a háborúban meghaltak emlékének – adta hírül az rbc.ua hírportál az elnök üzenetére hivatkozva.

* Az európai humanitárius szervezetek nem végeznek rendszeres munkát Lemberg megyében, segítségnyújtás sem a hátországban, sem forró pontokon nem folyik – jelentette ki Makszim Kozickij, a Lemberg Megyei Katonai Adminisztráció vezetője, adta hírül az rbc.ua hírpotál.

2022. március 17. Nemzeti információs irodát hoztak létre Ukrajnában, amely adatokat gyűjt az Ukrajnában elhunyt, eltűnt vagy fogságba esett személyekről. A hírt Irina Verescsuk kormányfőhelyettes közölte.

* Az Ukrzaliznicja vasúti vállalat folytatja az evakuálást, a háború kezdete óta 2,5 millió ukrán állampolgárt mentett ki a veszélyzónákból.

* Kárpátalja már több mint 200 ezer belső menekültet fogadott. A menekültek elszállásolásáról és külföldre történő szállításáról Petro Dobromiljszkij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) helyettes vezetője számolt be.

2022. március 18. Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, összesen 600 millió forint értékben 1000 tonna segélyt szállítanak Kárpátaljára – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közmédiának, csapi látogatásáról beszámolva.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiveszi a részét a koordinációból, Magyarország segítsége pedig példaértékű – mondta Gulácsy Géza, a szervezet alelnöke a Híradónak az újabb segélyszállítmány kapcsán. Hozzátette: fontos, hogy a helyi hatóságok biztosítani tudják a békét Kárpátalján

* Fényeslitkéről érkezett segélyszállítmány Ungvárra. A járművek ivóvizet, kávét, almalét, takarókat, plédeket, higiéniai termékeket, gyermekétkeztetési termékeket, pelenkát, kötszereket, fecskendőket szállítottak a megyeszékhelyre.

2022. március 19. A Szolyvai Emlékpark jól átvészelte a telet. Reméljük, átvészeli a mostani háborús időszakot, és nem zavarja meg újra a háború zaja az itt nyugvók örök álmát. Az Emlékparkbizottság hadra fogható tagjai dr. Tóth Mihály elnökletével az orosz–ukrán háború 23. napján gyors szemlét tartottak és mindent rendben találtak. A szemlézők között volt mások mellett Petneházy Gyula, a Kijevi Magyarok Egyesületének elnöke, aki lányával kalandos úton szerencsésen hazatért, és édesapja mezőkaszonyi családi házában talált menedéket. Jól működnek a Kárpátalja Szövetség támogatásának köszönhetően felszerelt térfigyelő kamerák. Árgyelán György gondnokunk kis csapatával szorgalmasan gondját viseli a Kárpát-medence sokat szenvedett magyarságának egyik legnagyobb 2. világháborús emlékhelyének, ahol eddig a márványtáblákra közel 12 ezer kárpátaljai áldozat nevét véstük fel, de itt olvashatók Csonka-Bereg, a Nagykapos és Halmi környéki települések áldozatainak nevei is.

2022. március 19. Bacskai József ungvári magyar főkonzullal és Lehel Lászlóval, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjével tárgyalt Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője. A felek egy budapesti segélygyűjtő pont létrehozásáról tárgyaltak, a projektet a munka optimalizálása érdekében indítják el. Több európai ország is jelezte, hogy küldene segélyt Ukrajnának, azonban nem állnak készen arra, hogy Ukrajna területére szállítsák azt. A gyűjtőhely segítségével könnyebb lenne ezen szállítmányok logisztikájának kialakítása.

2022. március 19. A háború miatt több millió ukrán kényszerült elhagyni otthonát, és indult az ismeretlenbe. Gyakran csak egy válltáskával keltek útra. Közülük sokan szakorvosi ellátásra szorulnak, mint például a daganatos és a cukorbetegek. Ungváron minden áttelepült személy orvosi ellátásban részesül, ehhez a családorvossal kötött szerződést sem kell módosítania.

* Ideiglenes miniházakat építenek Kárpátalján a belső menekültek számára. A hírt Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke közölte az Olekszandr Suckijjal való találkozóján. Az állami vámszolgálat első helyettesével az ehhez szükséges szállítmányok behozatalának gyorsított eljárásáról tárgyaltak.

* Megérkezett Viskre a pápaiak segélyszállítmánya, amely előzetes egyeztetés alapján pótágyakat, matracokat, hűtő- és fagyasztószekrényt, tartós élelmiszereket, illetve tisztítószereket tartalmazott. Az adományt Pápa városának polgármestere személyesen hozta el Viskre.

* A TV21 Ungvár stábja két napja látogatott el a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolába, ahol Maha László igazgató arról számolt be, miszerint matracokra és ágyneműre van szükségük a menekültek fogadásához. Ennek híre elért a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásához, és a szervezeten keresztül a Kárpátaljai Református Egyház felajánlásának jóvoltából sikerült egy busznyi komplett adományt eljuttatni, amely 30 matracot, párnát, paplant és lepedőt tartalmaz.

* Az Állami Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálat más, ellenőrzésre felhatalmazott szervekkel közösen ellenőrzi a menekültek szálláshelyeit. Ezen belül az értékesítési szabályok betartását, az étel elkészítésének feltételeit és a közegészségügyi előírások betartását.

* A hadiállapot miatt a 18 és 60 év közötti férfiaknak tilos elhagyniuk Ukrajnát, de vannak kivételes esetek, amikor külföldre utazhatnak – közölte az rbc.ua hírportál szombaton a Legfelső Tanács Telegram-csatornájára hivatkozva. A 18 és 60 év közötti férfiak a következő esetekben hagyhatják el Ukrajnát:

  • a sorozás elhalasztásáról vagy különleges katonai nyilvántartásba vételről szóló igazolás megléte;
  • katonai szolgálatra való alkalmatlanság megállapításáról szólóigazolás megléte;
  • ha három vagy több 18 év alatti gyermeket nevel;
  • ha 18 év alatti gyermeket egyedül nevel;
  • ha eltartott fogyatékos gyermeke van;
  • ha örökbefogadó szülő, gyám;
  • ha állandó gondozást biztosít embereknek, akik rászorulnak;
  • ha közeli hozzátartozója halt meg vagy tűnt el a terrorellenes művelet (ATO) során;
  • ha I. vagy II. kategóriájú rokkantság áll fenn;
  • ha két 18 év alatti gyermeke és terhes felesége van (legalább 35 hetes).

2022. március 20. A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) felfüggesztette az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) és további tíz ellenzéki párt működését a hadiállapot idejére – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap éjszakai videoüzenetében, adta hírül az rbc.ua hírportál. A jelentés szerint az RNBO a teljes körű háború miatt úgy határozott, hogy a hadiállapot idejére felfüggeszti számos politikai párt mindennemű tevékenységét. Az intézkedés a következő pátokat érinti: OPZZS, Sarij pártja, Mieink, Ellenzéki Blokk, Baloldali Ellenzék, Baloldali Erők Szövetsége, Állam, Ukrán Haladó Szocialista Párt, Szocialisták, Volodimir Szaldo Blokkja. Mint Zelenszkij az üzenetében kifejtette: „a háborús idő jól mutatja azoknak a szánalmasságát, akik saját ambícióikat az állam érdekeinél magasabbra próbálják helyezni.” Hangsúlyozta: „valaki a hátországban bújik meg, de úgy tesz, mintha törődne a védelemmel. A politikusok minden olyan tevékenysége, amely megosztásra vagy kollaborálásra irányul, nem fog sikerülni, viszont kemény választ kap.”

* Petro Porosenko volt államfő, jelenlegi ellenzéki vezető bejelentette: megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel abban, hogy átmenetileg félreteszik politikai csatározásaikat, és „egységfrontként lépnek fel az Ukrajnát ért orosz agresszióval szemben”.

* Viktor Mikita katonai adminisztrációs vezető meghívására a tegnapi napon megérkeztek Kárpátaljára a Legfelsőbb Tanács rendfenntartási tevékenységgel foglalkozó bizottságának tagjai. A munkát Bacskai József ungvári magyar főkonzullal és Lehel Lászlóval, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjével kezdték meg. A szomszédos ország képviselői informálták a parlamenti képviselőket a humanitárius munkáról. „Ez egy olyan szisztematikus tevékenység, amely lehetővé tette több száz tonnányi humanitáris segély elküldését azon régiók támogatására, ahol folynak a harcok” – közölte Mikita.

2022. március 21. Tömegesen kaptak provokatív jellegű SMS-eket a magyar szervezetek vezetői, aktivistái Kárpátalján. Az üzenetet ukrán nyelven küldték. Szövegében az állt: „Ukrajna az ukránokért. Dicsőség a nemzetnek! Halál az ellenségre! Késre a magyarokat!” Az üzenetekre reagált Babják Zoltán, Beregszász polgármestere is. Facebook-posztjában arra kérte a lakosokat, hogy hagyják figyelmen kívül az üzenetet. A rendőrség munkatársai nyomoznak az ügyben.

2022. március 22. A budai Hegyvidéki Kulturális Szalon Tamási Áron teremében kiemelten Kárpátaljára, az orosz–ukrán háború elszenvedőire emlékeztek az egybegyűltek. Ökrös Marianna felkonferálásában Dr. Galla János II. Rákóczi nagyságos fejedelemre, a 8 évig tartó szabadságharcra és hűséges magyar, ruszin kurucaira emlékezett. Dr. Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára eszmefuttatásában Rákóczi földjét, a sokat szenvedett Kárpátalját és népeit mutatta be. A técsői gyökerekkel rendelkező Erdő Zoltán, erdélyi Magyar Örökség Díjas tárogatóművész kuruc melódiákkal emlékezett II. Rákóczi Ferencre. Dr. Dupka György történész helyzetképet adott a mai Kárpátaljáról. Az előadók sorát Wittner Mária 1956-os szabadságharcos zárta, aki az est kiemelt díszvendége volt. A jelenlévők videófelvételen tekintették meg az Országházban 2001-ben elhangzott, máig ható beszédét. A rendezvény a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság és a Magyar–Osztrák–Bajor Társaság közös szervezésében valósult meg.

2022. március 23. A 18. életévüket betöltött nők és férfiak jelentkezését várják a kárpátaljai kistérségekben a helyi területvédelmi egységekhez. A Tiszapéterfalvai Kistérség közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a feladat a közigazgatási épületek, intézmények védelme, valamint a közrend fenntartása.

2022. március 24. Kárpátalján mindennapossá váltak a katonai gyászszertartások. Minden egyes nappal nő a kárpátaljai áldozatok száma, naponta katonai repülőgép szállítja az áldozatok holttestét Ungvárra. A háborúban elesett katonák száma a harminchoz közelít, pontos számokat nem lehet tudni. Az orosz megszállókkal folytatott heves harcokban eddig négy magyar gyökerekkel rendelkező katona vesztette életét. Akárcsak nyolc éve, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kitörésekor, Kis Sándor személyében most is egy magyar nemzetiségű, ungvári származású katona volt az első kárpátaljai áldozat.

* Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) leleplezte a kárpátaljai magyarokat fenyegető és provokáló csoportot – közölte Vanda Miljo, a szolgálat megyei osztályának szóvivője. Ezeket az illetőket Kijevben, Dnyipróban, Odesszában és Vinnyicában található hálózatokon keresztül működtették, Oroszország felkérésére, gyűlöletkeltés szándékával. A nagyjából 20 fős csoportot egy fővárosi lakos vezette, aki jelenleg külföldön bujkál. A banda ellen bizonyítékot is találtak egy odesszai házkutatás során. Többek között Ukrajna területi integritásának és sérthetetlenségének megsértése miatt öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak az elkövetők. Az ügyben tart a nyomozás.

2022. március 25. A beregszászi határőrök a rendőrséggel együttműködve megakadályozták egy 16 fős csoport átjutását a zöldhatáron – írja a zakarpattya.net.ua. A 24–30 év közötti hadköteles férfiakat az asztélyi ellenőrzőpont közelében tartóztatták fel a hatóság emberei. Az ungvári, munkácsi és beregszászi férfiak ellen illegális határátlépés címén indult eljárás.

2022. március 26. Beregszászon is méltatták II. Rákóczi Ferenc születésének 346. évfordulóját. A háborús helyzetre való tekintettel csendes koszorúzással emlékeztek meg a nagyságos fejedelemről Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke vezetésével. A kuruc vezérről a róla elnevezett II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében lévő mellszobránál, valamint édesanyja, Zrínyi Ilona mellszobránál helyezett el koszorút a főiskola vezetősége és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS). Ezután a Budapest parkban, majd a nép nyelvén Grófudvarnak nevezett Rákóczi-kastélynál emlékezett meg a nagyságos fejedelemről a Rákóczi-főiskola, a KMKSZ és a PCS.

2022. március 27. II. Rákóczi Ferenc születésének 346. évfordulóját méltatták Kárpát-medence-szerte. Ebből az alkalomból adódóan Borsiban járt Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, illetve Berki Károly, a KMPSZ egykori irodavezetője. A jeles nap apropóján megkoszorúzták a nagyságos fejedelem mellszobrát. A rendezvény után Orosz Ildikó a Rákóczi Szövetség ifjúsági központjába, Sátoraljaújhelyre látogatott. Itt 90 menekültet, köztük 55, a háború elől menekülő ukrán gyermeket fogadtak be. Az elnök asszony 100 darab ukrán meséskönyvet adott át a gyerekek részére, valamint egy tucat, a főiskola által kidolgozott Magyar mint idegen nyelv kezdőknek c. tankönyvet és a hozzá tartozó munkafüzeteket adományozott.

* A Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársai elkészítették a beregszászi köztemető római katolikus sírkertjének elektronikus adatbázisát. Az adatbázis 4176 személy adatait, illetve a síremlékeken található feliratok betűhív lejegyzését tartalmazza, és lehetőséget nyújt családfakutatásra, elszármazott családtagok számára őseik sírhelyének a fellelésére, várostörténeti kutatások elvégzésére. A nevekre a böngészőben rá lehet keresni, mindegyik névhez tartozik egy a sírhelyet ábrázoló fénykép, a parcella és a sírhely száma, illetve más fontos információk. A parcella helyének beazonosítását térkép segíti. Az adatbázis megtalálható a LTTK honlapján.

* Március 27-től megszűnnek a vörös zónában érvényes korlátozások Kárpátalján.

2022. március 28. A székesfehérvári Vörösmarty Társaság (elnöke Bobory Zoltán) adománygyűjtő akciójának köszönhetően a Budapesten átvett és Kárpátaljára Dupka György, a MÉKK elnöke által kiszállított tartós élelmiszercsomagok célbejuttatását az aktivisták a nap folyamán beindították. Lakhelyükön felkeresték – első körben – az idősebb korosztály egyedülálló képviselőt, mások mellett Ungváron Réti János és Brinkács István grafikust, Dunkófalván Bartha Gusztáv írót, Dercenben Fodor Géza költőt, Badalóban Ferenczi Tihamér költőt. Valamennyien a 20 éves Együtt irodalmi és művészeti folyóirat szerzői közösségéhez tartoznak. Hálásan köszönik az anyaországi irodalmároknak, hogy nem feledkeztek meg a rászoruló kárpátaljai alkotókról.

2022. március 28. A csapi határőregység munkatársai újabb illegális valutaszállítást akadályoztak meg. Az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Regionális Osztályának információja szerint a pénzt egy 47 éves ukrán állampolgár szállította, aki egy ukrán rendszámú Mercedes típusú személygépkocsival a csapi határátkelőn keresztül Magyarországra utazott. A jármű átvizsgálása során egy zsákban egyebek mellett jelentős mennyiségű pénzt találtak. A nő összesen 45 000 amerikai dollárt és 90 000 eurót próbált meg titokban külföldre szállítani. A pénzt a vámosok lefoglalták.

* Az Ungvári Nemzeti Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának bázisán megkezdte munkáját a katonai invázió áldozatait támogató Jogi Iroda. Az iroda feladatai közé tartozik a szervezés és tanácsadás nyújtása azoknak a személyeknek, akik már menekültstátuszt szereztek külföldön vagy szándékukban áll kérvényezni azt. Az egyetem jogászai és európai partnerei segítik a belső menekülteket is.

2022. március 29. Meghaladta a 3,9 milliót az Ukrajnát elhagyó menekültek száma. Eddig mintegy félmillióan érkeztek Magyarországra a háború elől. A határátkelőkön és a budapesti tranzitponton is nagy a forgalom, de minden segítséget megkapnak az érkezők. Közben közel 14 millió belső menekült keresett menedéket Ukrajna nyugati részén is, ahol egyelőre nincsenek harcok. Kárpátalján több mint kétszázezer főről gondoskodnak. A települések szinte mind megteltek – számoltak be róla a helyi sajtókiadványok.

* Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ukrajnai képviselete az Eurocar gyárral közösen egy pilótaprojekt megvalósításába kezdett, ami a Kárpátaljára érkező belső-ukrajnai menekültek befogadását és ideiglenes elhelyezését segíti. Ennek keretében lakósátrakat állítanak fel a megyei humanitárius központ területén, ahol mintegy másfél ezer személyt tudnak majd fogadni.

* A háború kezdetén nagyon sok ukrán állampolgár hagyta el az országot, s menekült nyugatra, a szomszédos országokban keresve menedéket. Azóta eltelt egy hónap, s a menekültek kezdenek visszatérni az országba – írja a transkarpatia.net. Naponta két-háromszáz ember tér vissza, főként Lemberg megyébe és Odesszába. Többségük kisgyermekes édesanya. Mint mondják, itt van a házuk. Sokan az itthon maradt családtagok, főként a férjeik miatt jönnek, akik nem hagyhatják el az országot.

2022. március 29. Az előzetes várakozásokhoz képest mégis számottevő eredménnyel zárult az isztambuli ukrán–orosz diplomáciai egyeztetés – olvasható a Kárpáti Igaz Szóban. A tárgyalások hatására az orosz haderő csökkenti a Kijev és Csernyihiv mellett állomásozó csapatainak létszámát.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetője három fő pontban foglalta össze az isztambuli béketárgyalások eredményeit:

1. Ukrajna kész lemondani a NATO-tagságról és semleges státuszt felvenni, cserébe konkrét biztonsági garanciákat kér. Ebben Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország mellett Németország, Törökország, Kanada, Olaszország, Izrael és Lengyelország venne részt. Amennyiben Ukrajnát katonai fenyegetettség érné a jövőben, a felsorolt országoknak kötelessége lenne katonai segítséget és védelmet nyújtani, beleértve a légtérzárat is. Az elképzelések szerint erről a kérdésről referendum döntene Ukrajnában, amit alkotmányba foglalnának és a megállapodást valamennyi partnerország parlamentjének ratifikálnia kellene. A Kijev biztonságáért kezességet vállaló országoknak támogatniuk kell Ukrajna EU-s tagságának elérését.

2. A biztonsági garanciákról szóló megállapodás nem terjedne ki a Krím félszigetre, a Donecki és a Luhanszki “népköztársaságokra”. A Krím kérdését például az elkövetkező 15 évben diplomáciai úton kísérelnék meg rendezni.

3. A kelet-ukrajnai megszállt területek kérdését személyesen tekinti majd át Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Orosz részről azt közölték, hogy a tárgyalóasztalnál lezajlott egyeztetésekről és az ukrán képviselők által átadott írásos anyagokról tájékoztatják Putyin elnököt és utána fogalmaznak meg további bejelentéseket. Ám a deeszkaláció érdekében csökkentik a Kijevnél és Csernyihivnél állomásozó orosz csapatok létszámát. A pozitívnak tekinthető fejlemények hatására azonnal csökkent a kőolaj világpiaci ára.

2022. március 31. Bemutatták Budapesten a Matl Péter szobrászművész munkásságáról megjelent kötetet. A csaknem 300 oldalas, Matl ,Péter című kötet előszavát Orbán Viktor miniszterelnök írta, szerkesztője Sárba Katalin volt. A kötet a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány a Méry Ratio Kiadó gondozásában jelent meg. Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművésznek a világ számos országában több mint 100 köztéri munkája látható.

* Dupka György tárca-jegyzete: 2022. 03. 06. Kárpátaljai helyzetkép. Egymást nyugtató, ügyintéző körútra indultunk a nejemmel Ungvár–Munkács–Beregszász–Nagyszőlős–Tiszabökény útvonalon. A feleségem családja herszoni rokonokat fogadott a családi házába, közreműködik az ellátásukban. Ungváron nem csillapodott az orosz–ukrán háború, az élet-halál harcok okozta feszültség, az már beköltözött mindennapjainkba. Ezreket gyötörnek a kétségek: győzelmet, elhúzódó háborút vagy megszállást hoz-e a holnap. A háború második szent vasárnapján a különböző felekezetű templomokban a megváltó békéért imádkoznak az emberek, mert csak a Jóisten tudhatja, mit hoz a holnap. Ungváron és más városokban folyamatos a tömbházak alatt óvóhelynek kijelölt pincék takarítása; a belső menekültek tanintézetekben történő elhelyezése, ellátásának megszervezése stb. Nándor fiam például Márk iskolájában éjszakai ügyeletet vállalt, ugyanis a Dayka Gábor középiskolában menekülteket helyeztek el.

A szállodák, motelek, vendégházak Ungváron és környékén megteltek, számos belső Ukrajnából érkezett luxuskocsival is találkozhatunk. Csak araszolva tudtunk a városból kikerülni, mert az Uzsoki-, Vereckei- és más hágók felől érkező járművek, valamint magyarországi, szlovákiai adományszállító mikrobuszok lassítják a megszokott napi forgalmat.

Munkácson megrázó kép fogad. Az egyik helyőrség előtt síró anyák, feleségek búcsúztatják a frontra, az élet-halál harcba vonuló katonákat. Bereg-vidék félig elnéptelenedett falvaiban is feszültséggel terhes csend uralkodik. Beregszász egy felbolydult méhkas, önkéntesek fogadják a menekülteket és a karitatív szállítmányokat.

Marcsák Gergelyék családi házában leadjuk a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak szánt 20 éves Együtt ez évi első számait, amelynek szerkesztésében az őrhelyén maradt Marcsák Gergely barátom olvasószerkesztőként közreműködött. Felesége, Shrek Tímea írónő a tipegő kislánya társaságában finom kávéval fogad minket, hogy bírjuk az utat Nagyszőlősig. Itt Marinics Sándor grafikussal találkozunk, az Együtt folyóirat idei első számát az ő munkáival illusztráltuk. Sándor barátommal a nejem rólunk egy emlékfelvételt készít. A Hogyan tovább? kérdésre válaszolva a családi ház külön álló műtermére mutat, itt marad és az alkotásba temetkezik.

A tiszaújlaki hídon a kialakult zsúfoltság miatt csigalassúsággal érünk a határátkelő felé. Borzasztó látvány fogad minket. Mondják, reggel alig volt forgalom, késő délutánra pedig néhány kilométeres sorok alakultak ki. Közel 200 kocsit számoltunk meg. Az országból menekülők döntő többségének belső ukrajnai rendszámtáblája van. Többségében nők és gyerekek. Soraikban azonban meglepően sok a jól öltözött katonaköteles férfi. Helyiek beszélik, hogy a feltehetően dúsgazdag, tehetős üzletemberek az éjszakai órákban próbálkoznak átjutni a határon, dollárban, euróban számolva ezreseket is felajánlanak a határőröknek. Akiknek ez nem sikerül, a cigarettacsempészekhez fordulnak, akik pénzért átkalauzolják őket a zöldhatáron számukra ismert és rejtett ösvényen. Itt is azt tapasztaltuk, hogy a történelmi egyházak karitatív szervezetei által eleséggel megrakott asztalok mellett a környékbeli mélyszegénységben élő roma közösségek képviselői lakmároznak. Sőt egyesek átgyalogolnak a határátkelőkön, és a túloldalon maradnak reggeltől estéig, majd eleséggel megrakodva visszatérnek. Élelmesek, nem hagyják kárba veszni a magyar emberek felkínált adományait, ami iránt kevésbé érdeklődnek a luxuskocsikkal átkelt utasok.

A tiszaháti magyar lakta falvak is félig kiürültek. Főleg azok maradtak – tudom meg Kutasi Magdolna, Tatár Viktória, Dupka Éva, Molnár István földijeimtől, a bökényi római katolikus egyház karitatív csoportjának aktív tagjaitól –, akiknek nincs hová menniük, akiknek jól működő háztáji gazdaságuk van, és a háziállatokat is gondozni kell. Ha átmennének a menekültekkel Magyarországra, akkor a nulláról kéne kezdeni az életüket, tehát maradnak. Sokan így döntöttek, féltik az egy emberöltőn át kemény munkával összehozott vagyonukat. Szülőfalumban, a nemrég általunk átadott játszótéren egy-két szülőt, gyereket látok. Mondják, sokan a gyerekes szülők már a határ túloldalán kerestek oltalmat. Nagyné Szakadáti Rita, a helyi képtár és múzeum igazgatója, a református egyház karitatív csoportja tagjának közlése szerint itt azok maradtak, akik elszántan teszik napi dolgukat, egymást nyugtatják. Nagy Barna önkormányzati képviselő, a református egyház helyi gondnoka is megerősíti, hogy a kistérségi polgármesteri hivatal és a történelmi egyházak, helyi magyar szervezetek által szervezett önkéntesek, az itthon maradt férfiak járják a környéket, őrzik, védik szülőfalujuk békéjét, biztonságát és az üresen hagyott portákat a zabrálóktól. Beszédjükből is kiolvasható, nagyapáik, dédapáik földjét nem hagyják el. Ők sem értik, ha Kárpátalja a béke szigete, és itt nem lőnek, nincs robbantás és említésre méltó akció, akkor miért menekülnek el a helyiek. Azonban a jobb élet reményében az anyaországba átmennek a vagyontalan, mélyszegénységben élő kárpátaljai családok is. Őszintén mondva, az itt maradtak nem orosz-, hanem kimondottan békepártiak, szolidárisak azokkal, akik valóban az életüket, családjukat mentve, a háborús övezetből törtek ki, mert nem akarnak az ostromlott városban élő pajzsként a vesztükbe rohanni! Isten óvjon minket a romboló háborútól!

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.

Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Shrek Tímea: „… látom az emberekben a jót, de ugyanakkor a rosszat is.”

    Közvetlen, pozitív természetű, igyekszik a rosszban is megtalálni a jót. Munkája iránt elkötelezett, azt becsülettel, szívvel-lélekkel végzi. Szabad idejét a legszívesebben családja körében tölti, és természetesen az írást sem hanyagolja el, téma mindig akad… A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatá...

  • Leleplezték a 72. miniszobrot Ungváron

    A Mihai Eminescu születésének 175. évfordulójára készült miniszobrot Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora és Ioan-Mircea Farkas, kolozsvári egyetemi tanár avatta fel az Ungvári Nemzeti Egyetem főépületének közelében.

  • Virtuózok – közös nyelven zenélünk. Jön a TIZEDIK, JUBILEUMI évad!

    A világhírű Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny 2024/2025-ben is a klasszikus zene fiatal tehetségeit kutatja fel határainkon innen és túl. A tizedik, jubileumi évad különlegessége, hogy minden eddiginél nagyobb hangsúlyt és teret biztosít a határon túli magyar tehetségek felkuta...

  • Fellobban advent első gyertyalángja

    Megkezdődött az advent, melynek első vasárnapját a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon tartja a nyugati kereszténység. A katolikusoknál advent a Jézus születéséig tartó négyhetes lelki felkészülésen és várakozó időszakon kívül a liturgikus egyházi év kezdetét is jelenti.

  • Múltfeltárás, hitelesség, identitáserősítés – könyvbemutatók a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Rákóczi-főiskolán

    Mind a most bemutatásra kerülő Beregszász város monográfiája, mind a nemrég megjelent Nagybereg krónikája hiánypótló kiadvány. Mindkettő segít a helyi identitás erősítésében, és jelentősen hozzájárul e két településen élők történeti tudatának ápolásához, hangzott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai ...

  • Emléktábla- és újabb rózsahölgyek avatása

    A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága idén is folytatja többéves hagyományát, miszerint rózsatövet és emléktáblát avat Beregszász és a vidék ismert nőalakjai számára a beregszászi Budapest parkban. Ezúttal Nádas Anna, színész, újságíró, színműíró, a Beregszászi Népszínház egyik alapítója és...

Copyright © 2024 KMMI