-
Szent István-napi megemlékezés Mezőkaszonyban
Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2024. augusztus 20.
Koszorúzással méltatták államalapító Szent István király emlékét augusztus 20-án Mezőkaszonyban.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet 2015 óta tart nagyvolumenű eseményt, fesztivált e napon. Kezdetben Mezőkaszonyban, majd pedig Tiszacsomán rendeztek ünnepséget. A korábbi évek eseményei és a jelenlegi háborús helyzet nem teszi lehetővé, hogy fesztivált szervezzenek, ám Túri Török Tibor 2021-ben felavatott alkotásánál összegyűlve csendes koszorúzással emlékeztek.
-
Egyensúlyteremtő képességében rejlett az államalapító, Szent István sikerének titka
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2024. augusztus 20.
Az eső magyar király, Szent István immár egy évezrede a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik, kis és nagy legendáriuma a szentté avatás előzménye volt. Legfőbb történelmi érdeme a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, sikereinek titka egyensúlyteremtő képességében rejlett. Ünnepe a világegyházban augusztus 16., Magyarországon augusztus 20. – ez nemzeti és hivatalos állami ünnep is egyben.
-
Díjátadás a legjobb kisfilm készítő fiatalok körében
Írta: Fehér Rita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2024. augusztus 19.
Díjátadásra került sor a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítványnál. Ez alkalommal a legjobb kisfilm készítő fiatalok részesültek oklevélben, elismerésben és ajándékban, mely egyben biztatás és motiváció számukra, hogy a jövőben is gyakorolják a videózás, filmkészítés alapjait és egyre nagyobb sikereket érjenek el.
-
A Szent Jobb útjai az Adriától a Vasúttörténeti Parkig
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2024. augusztus 19.
Államalapító Szent István király napja alkalmából a hozzá kötődő ereklye kalandos útját térképezte fel az Architextúra blog.
Ismerkedjünk meg a Szent Jobb ezeréves útjának állomásaival!
-
Golda és festményeim – Tetjana Ribár jubileumi kiállítása a Munkácsy Mihály Magyar Házban
Írta: CsA | Forrás: karpataljalap.net | 2024. augusztus 18.
Ismét egy csodálatos kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban augusztus 15-én. A Latorca-parti város szívében található épület tetőtéri galériájában ezúttal Tetjana Ribár munkácsi költőnő és festőművész Golda és festményeim című egyéni tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.
-
Kárpátalján számos világhírű filmet forgattak
Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2024. augusztus 17.
Kárpátalján az elmúlt évtizedekben számos olyan világhírű filmet forgattak, melyek kulisszatitkairól sok esetben még az itt élők sem tudtak. Készült itt ismert szovjet kémfilm, de olyan óriásprodukció is, mint a Waterloo és a Háború és béke. Néhány évvel ezelőtt pedig megfordult itt Jean Reno, ismert francia színész és Robert Patrick, a Terminator 2. sztárja is. K. Debreceni Mihály összefoglalója.
-
Virtuálisan is bejárhatjuk Ady Endre szülőházát
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2024. augusztus 17.
Virtuálisan is látogatható az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum több másik Szatmár megyei falumúzeummal és tájházzal együtt – közölte Kovács Zsolt, a Szatmár Megyei Múzeum sajtóreferense a Krónika erdélyi portálnak nyilatkozva.
-
Tarpai Viktóriát a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki
Írta: | Forrás: kormany.hu | 2024. augusztus 16.
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Zsigó Róberttel és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival augusztus 16-án, Budapesten, a Pesti Vigadóban.
-
Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült a BorzsaVári népi együttes
Írta: | Forrás: MTI | 2024. augusztus 16.
A nemzeti összetartozás érzésének, tudatának, élményének megerősödése a legfontosabb eredményünk az elmúlt 14 esztendőben – hangoztatta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten, amikor a nemzeti ünnep alkalmából átadta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat.
A kárpátaljai díjazott a BorzsaVári magyar népi együttes. Az elkötelezettségüket és tehetségüket a kárpátaljai magyarság felemelésének szolgálatába állító együttes a magyar népzenei örökség megőrzéséért és széles körben való megismertetéséért, népszerűsítéséért kapta a díjat.
-
Több száz programmal és tűzijátékkal emlékezik Magyarország Szent István királyra
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2024. augusztus 16.
Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén – mondta el Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár az ünnepségsorozat sajtótájékoztatóján.