-
Színpad, jó csapat, örömjáték – A Ficseri Gyermekstúdió nyílt napján
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. május 20.
A Ficseri Gyermekstúdiót több mint 25 éve Vidnyánszky Éva indította el, majd a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei, Vass Magdolna és Domáreckájá Júlia élesztették újra, a 2023-24-es évad pedig Vass Magdolna és Heczel Jázmin vezetésével kezdődött el szeptemberben, illetve ért véget május 17-én, amikor is a növendékek nyílt nap keretében mutatkoztak be Janikovszky Éva „Ha én felnőtt volnék” című, sok humorral fűszerezett művének színpadi adaptációjával.
-
Érdekességek a pünkösdi ünnepről
Írta: | Forrás: proaktivdirekt.com | 2024. május 20.
A ma már néphagyományként értelmezett szokások a nem is olyan régi múltban még élő, közösségformáló eljárásokként működtek. Ilyenként jellemezhetőek a pünkösdi szokások is. Lássuk, milyen különlegességek fűződtek ehhez a fontos ünnephez!
-
Mihajlo Beleny alkotásaiból nyílt kiállítás a skanzenben
Írta: R. V. | Forrás: karpataljalap.net | 2024. május 19.
A múzeumok nemzetközi napja alkalmából Ungváron a Kárpátaljai Néprajzi Szabadtéri Múzeumban nyílt meg Mihajlo Beleny egyéni retrospektív kiállítása.
-
Magyarok százezrei imádkoztak közösen Csíksomlyón
Írta: | Forrás: M1 Híradó | 2024. május 19.
Idén is százezrek ünnepelték a magyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét, a csíksomlyói búcsút. Magyarországról sokan zarándokvonatokkal, autóval, repülővel indultak el, már napokkal ezelőtt. A szentmisét hagyományosan a Hármashalom-oltárnál tartották, a csíki hegynyereg pedig megtelt zarándokokkal.
-
VII. Tudományos Vitadélután a Rákóczi-főiskolán
Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2024. május 18.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvánnyal együttműködve megszervezte a VII. Tudományos Vitadélutánt. A Kutatás és tehetséggondozás a Rákóczi-főiskolán elnevezésű eseményt május 16-án tartották.
-
Pünkösd – A szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
Írta: | Forrás: MTI | 2024. május 18.
A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és a karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
-
Kárpátalja anno: csatangolás a nevickei várban
Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2024. május 17.
Ung-völgyi sétára invitál bennünket Nagy Gyula írása, mely az Ung hetilap 1888. június 26-i számában jelent meg Csatangolás a vidéken címmel. A szerző röviden ír Ungvárról, majd Ókemence felé tereli az olvasót. Az itt újonnan épített gerebre (a fa úsztatására szolgáló építményre) hívja fel a figyelmet, majd meg sem áll a nevickei erődig.
-
Pünkösdi, évadzáró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. május 16.
Ma már pünkösdre is úgy gondolnak a keresztények, mint a Szentlélek első kiáradásának az alkalmára és ünnepére. Erről az Apostolok Cselekedetei második fejezetében olvashatunk a Szentírásban. Fontos, hogy ezt a felnövekvő nemzedék is megtanulja, ezért a Pro Cultura Subcarpathica úgy döntött, idén nem pünkösdi királyválasztást, vetélkedős alkalmat szerveznek, hanem ezúttal a pünkösdre, annak vallási mivoltára, a bibliai történetre alapozzák a foglalkozást.
-
Kovácsné Marton Erzsébet: „… minél többet adunk, annál többet kapunk vissza…”
Írta: Magyar Tímea | Forrás: KISZó | 2024. május 15.
Elsőgenerációs értelmiségi. Szentül meg volt róla győződve, hogy pedagógus marad, de az élet úgy alakult, hogy az újságírásra váltott. Tevékenységét a közelmúltban két rangos szakmai díjjal is elismerték. A KárpátInfón kívül a Küldetésben publikál. A Beregi Református Egyházmegye honlapján lelkészbemutató írásokkal van jelen. Szakmája révén mozgalmasan telnek a napjai. Az életét 35 éve egy társsal osztja meg. Ezt a lányai, az unokái teszik teljessé, értük és miattuk érdemes élni, mondja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Kovácsné Marton Erzsébet, újságíró, a Kárpátinfó főszerkesztője.
-
A Kárpátaljai Szövetség XXXVI. közgyűlése Budapesten
Írta: Lengyel János | Forrás: karpataljalap.net | 2024. május 14.
Május 10-én 17 órától kezdődően tartotta meg XXXVI. közgyűlését a Budapesten székelő Kárpátaljai Szövetség, aminek ezúttal is a szervezet Városligeti fasorban található székházának díszterme adott otthont. A közgyűlést dr. Grezsa István, a szövetség elnöke vezette, akinek köszöntője után dr. Seremet Sándor főtitkár a társaság 2023-ban elvégzett munkájáról és a 2024. évi terveiről tartott beszámolót, amit a tagság jelen lévő része elfogadott. A szövetség 2023-ban igen aktív volt, pedig tavaly nem sikerült állami támogatást szerezni. Seremet Sándor külön kiemelte dr. Dupka György elnökségi tag munkáját, aki számos irodalmi rendezvényt, könyvbemutatót és konferenciát szervezett. Ezt követően Szántai Klára, a Felügyelő Bizottság elnöke tartotta meg beszámolóját.