Ungvár északnyugati mocsaras, peremvidékét hívták egykor Galagónak, mely elnevezés hátterében az olasz „lago”, azaz „tó” szó állhat, utalva arra, hogy az Ung mellékfolyója, a Kis Ung – mielőtt szabályozták volna – gyakran elöntötte ezt a területet.
A XX. század elejéig ez a terület hivatalosan az erdészeti kincstárhoz tartozott, mely nem volt hajlandó átengedni azt Ungvárnak. Galagót éppen ezért nem építhették be, hanem mezőgazdasági területként és vásártérnek használták.
Kis-Galagó volt a mai Szobránci utca, a Vámház utca és a Függetlenség part által határolt terület, ahol bolgárkertészetek működtek. A Nagy-Galagó pedig a mai Szobránci utca, Zahari utca és az Ung-part közötti térséget foglalta magába.
A terület rendezéséről a Ruszinszkói Magyar Hírlap 1920. november 10-i száma így írt A Galagó címmel:
„Az ungvári erdészeti kincstárnak régi mulasztását tette jóvá a prágai földművelési kormány, amidőn a kis- és nagy Galagót a városnak csereképpen átengedte. Itt a város belsejében a legértékesebb helyen van egy nagy mezőség, a városnak legértékesebb területe, amely az isteni és emberi jogok értelmében a várost illetné, meg, mégis a város akkori szerencsétlensége folytán az erdészeti kincstár megakadályozta azt, hogy ez a terület a miénk legyen. Mindenütt, ahol a város vagy község belsejében állami területek voltak, azokat megkapta a város, egyedül mi, az örökös Hamupipőkék, voltunk e téren mostoha gyerekek. A Galagó birtokát, valamint minden más jogát és ingatlanát az erdészeti kincstár a várossal szemben mindig ellenségesen kezelte. A várossal, a városi lakosság érdekeivel soha sem törődött, mindig akadályokat gördített a város fejlődése elé. A város közvéleménye soha sem tudott belenyugodni, hogy e terület az erdészeti kincstáré legyen és bizony a város megaláztatásának tekintette ezt az állapotot. A város sok ízben tett kísérletet ennek a területnek a megszerzése iránt, az erdészeti kincstár tisztviselőinek érdeke, akik ezen területet illetmény földjeikül foglalták le, megakadályozta azt, hogy ez a város testébe beékelt idegen terület a város birtokába kerüljön Dr. Zseltvay János városi kormánybiztos hivatalbalépésekor legelső teendőjének tekintette ennek a területnek a város részére való megszerzését. Sok utánjárással sikerült is neki ezen tervének a megvalósítása. A Galagó a városé lett és ezzel Ungvár városa fejlődésére eddig nem sejtett és nem remélt perspektívák nyílnak. Hogy mi legyen ezzel a területtel, arra majd visszatérünk. Eleve azonban le kívánjuk szögezni, hogy ezen területek hasznosításának és értékesítésének azt a módját, amit a város a múltban a Füzes, a Borsólázi tanyai földek, a kaszárnyatelek megszerzése körül kultivált, nevezetesen, hogy ezeket a város befolyásosabb tagjai egymás között felparcellázzák, sem a közvélemény, sem a város jelenlegi vezetése nem engedné meg. Ennek a területnek kell, hogy Ungvár város fejlődésének és rendezésének gerince legyen. A hegyek közé beékelt, idegen községekkel összeépített Ungvár fejlődésének ez az egyetlen iránya. Ezért kell, hogy ez a terület a város kezében legyen, hogy a város fejlődésének olyan irányt szabhasson, aminőt a város érdeke megkíván.”
Miután rendeződött Galagó tulajdonának kérdése, a csehszlovák hatalom hozzálátott a mintegy 60 000 négyzetméternyi térség beépítéséhez. 1923 februárjában dr. Bacsinszky Ödön kormánybiztos biztosította – a városi főmérnök irodájában egy hónapra közszemlére téve az iratokat –, hogy bárki megtekinthesse a Kis Galagó szabályozási tervét. A korabeli sajtó részletes leírásokat közölt a terület rendezéséről.
Liebscher Adolf (1887–1965) cseh építész tervei alapján egy kormányzati negyedet – hivatalokkal, bíróságokkal, lakóépületekkel, rendelőkkel, éttermekkel, szállodákkal, bankokkal – akartak kialakítani a területen. A hivatali palotákon kívül 27 lakóháztömb 397 lakással és 20 villa készült el.
Egy másik cseh építész, František Krupka (1885–1963) is tervezett épületeket – a kormányzósági palota (ma a Kárpátaljai Területi Tanács épülete), a Légiós Ház, a Nagy Rafanda lakóépület – ezen a városrészen.
Ezek az épületek a kor elvárásai alapján a neoklasszicizmus, a konstruktivizmus, a monumentalizmus és funkcionalizmus, az art deco jegyeit viselik magukon.
A kormányzósági palota előtti óriási teret nevezték Horthy Miklós térnek, később Népek terének.
1939 augusztusában a tér középpontjában Ereklyés Országzászló Emlékmű épült. A szovjetek ezt később lebontották, és 1965-ben erre épült rá az új Lenin-szobor, melyet 1991-ben távolítottak el a térről.
A Galagó kiépítése azonban nem volt problémamentes. Erről számol be a Keleti Ujság 1933. július 2-i száma:
„Az Ung jobb partján immár kilométerekre nyúló sétány húzódik el, s igazán öröm nézni azt a hullámzó tömeget, mely a késő délutáni órákban ide menekül a város poros uccáiról. A Roskovics part nagy általánosságban, de különösen a Kis Galagó remek, nagyvárosi keretet ad ennek a sétánynak, s elmondhatjuk mi, régi ungváriak, hogy álmodni se mertük soha, hogy ez a terület a maga veteményes, kukoricás földjeivel emeletes paloták városnegyedévé lesz. A Kis-Galagó nyugati része ugyan még beépítetlen és 2–3 évbe fog telni, amíg az országos hivatal épülete elkészül, mindazonáltal a most folyó útépítési munkákkal teljessé válik az a szerves összeköttetés, mely eggyé olvasztja a régi belvárost az új városrésszel.
Annál szomorúbban állunk a Nagy-Galagóval. A partfal itt is kiépült, csak az utolsó simítások vannak hátra. De hiába keressük a part mentén az odakívánkozó épületeket. A horizont szabad és csupán a Szobránci utca és a Morvai út szabnak határt a szemnek. Igen, a Nagy-Galagóhoz fűzött remények nem váltak valóra. A Podkarpatszkij Bank parcellázási akciója annak idején lázba hozta a város lakosságát s boldog volt, aki parcellához juthatott. Az építkezéssel azonban a nagy tömeg várt, amíg elkészülnek az utak és a partfal. Nos, a partfal készen van. De az utak? Ami elkészült, az is szánalmas állapotban van, úgyhogy a város képviselőtestülete vonakodik azt saját kezelésébe átvenni. Ennek az útépítőmulasztásnak ma már szinte helyrehozhatatlan következményei vannak: a parcella-tulajdonosok közben elszegényedtek és a mai hitelviszonyok között kilátástalan a Nagy Galagó beépítésének a lehetősége. De mi történjék azokkal a jóhiszemű emberekkel, akik mégis megépítették házaikat a Nagy Galagóban? Lehetetlen dolog, hogy ezek az immár szervesen a belvároshoz kapcsolódó Kis Galagó tőszomszédságában, mégis úgy éljenek, mintha a vadonban építették volna házaikat. Ha a mai viszonyok mellett nem lehet szó arról, hogy az egész Nagy Galagó útjai kiépüljenek, ám hosszabbítsák meg a Népegészségügyi Ház mellett most készülő utat a morvai uccai köröndig. Ha csak ez az egy elkészül, akkor a galagói lakosság bekapcsolódott a természetes forgalom vonalába és mondanunk sem kell, hogy egy ilyen fontos forgalmi irány létesítése nyomán fellendül majd az építkezési kedv is. A Podkarpatszkij Banknak kötelessége az összes utakat kiépíteni a Nagy Galagóban s ezért a legkevesebb, amit elvárhatunk tőle, hogy legalább ezt a legfontosabb útvonalat még ez évben elkészítse. A bank ezzel nemcsak eleget tesz vállalt kötelezettségének, de egyben előbbre viszi a Nagy Galagó elakadt parcellázási ügyét is.”
A probléma még az 1940-es években is fennállt, erről tanúskodik a Kárpáti Hiradó 1941. október 5-i felháborodott hangvételű cikke: „Hogy a Galagó olyan gyönyörű lenne, ezt nem merném állítani. Ugyanis a galagói sétány a legkülönbözőbb stílusú házak össze-visszaságából áll. A polgári leányiskola után a nyomott zsidófürdő következik, majd a félkör alakú, púderdoboz-forma: a postapalota. És hátterében élő szörnyetegként a nagy malom, az I. Mária Terézia által adományozott királyi mentesítőlevelével, amely szerint korlátlan úr mindenek és minden városrendezést akaró céltudatos kiépítés fölött. Környéke elhanyagoltan piszkos! Miért? A galagói véget (Szent István-híd jobb pillérjét és torkolatát) nem lehet kiépíteni. Pedig a háta mögött elhúzódó (épülőfélben levő) városrész korlátlan lehetőségeket enged a város terjeszkedésére. Vagy hogyan lehet meghagyni a kormányzói biztosi palota előtti tér baloldalát parkírozatlanul? Ellenben az épület háta mögött példás grundírozás uralkodik. Logikátlan valami.”
